Oshōgatsu vol. 6 - Elfeledett japán újévi rituálék

Amikor a japán újévre, azaz a Shōgatsu (正月) ünnepére gondolunk, legtöbbünknek a szentélyek előtt kígyózó sorok, a toshikoshi soba, vagy éppen az osechi ételek jutnak eszébe. A japán újév azonban a manapság fősodratú hagyományokon túl olyan rétegeket is rejt, amelyek az évszázadok homályába vesznek, vagy éppen csak a vidéki közösségek emlékezetében élnek tovább.

Ezen elfeledett rituálék és népi hiedelmek közül fogunk megvizsgálni néhányat, amelyek a Heian-kori udvaroncok kifinomult világától az Edo-kor babonás éjszakáiig vezetnek. De mégis hogyan váltottak valóra álmokat egyetlen papírlappal? Miért borultak virágba a fák a legnagyobb fagyban? És miért volt a hosszú élet záloga adott esetben egy sziklakemény hamika?

Takarabune (宝船) és a rémálomevő Baku 

A hatsuyume (初夢) képzete

A japán hitvilágban az év első álma, a hatsuyume (január 1. vagy 2. éjszakáján) sorsfordító erejű. De mi van akkor, ha nem a szerencsét hozó Fuji-heggyel, sólyommal vagy éppen padlizsánnal álmodunk (一富士二鷹三茄子*)? A régi japánoknak volt egy zseniális analóg szoftverük a rémálmok ellen.

Fujival álmondni jó

A rituálé szerint az Edo-korban az emberek egy papírlapot csúsztattak a párnájuk alá, amelyen a Takarabune (宝船), azaz a Kincseshajó volt látható. A hajón a Hét Szerencseisten (Shichifukujin, 七福神) utazott, rakománya pedig csupa mitikus kincs volt, úgymint láthatatlanná tévő köpeny, kifogyhatatlan pénzeszsák és bölcsességet adó tekercsek. Jackpot!

Takarabune abrazolas

És itt jön a titkos fegyver: ha az álom mégis rosszul alakult, a bakuhoz (獏), a kínai mitológiából átvett, elefántmányú, tigrislábú lényhez fordultak. A baku ugyanis rémálmokkal táplálkozik. Reggel felkelve háromszor el kellett mondani:

獏、食らえ！夢を食べてくれ！

baku-kurae, yume wo tabete kure

Jer baku, edd meg álmom!

S a balszerencse semmivé foszlott. Más esetekben, ha rossz álmot láttak, a baku helyett a hajó képét folyóba engedték, hogy elűzzék a balszerencsét, és így mintegy vízre bocsássák a bajt.

Más hagyomány szerint e színes papírt vitorlás hajó alakjára hajtogatták, és úgy tették a párna alá, hogy jó álmokat hozzon.

Érdemes megemlíteni, hogy a klasszikus hatsuyume-versekben gyakran alkalmaztak palindrom versformát: sokszor egy különleges kaibun (回文歌, palindrom, oda-vissza ugyanaz) verset is írtak a képre:

長き夜の

遠の眠りの

皆目覚め

波乗り船の

音の良きかな

Na-ka-ki-yo-no

to-o-no-ne-fu-ri-no

mi-na-me-za-me

na-mi-no-ri-fu-ne-no

o-to-no-yo-ki-ka-na

Egyes későbbi filológiai magyarázatok szerint a vers egy szójátékok láncolata is. Ilyen például a なみのりふね (naminori fune, „hullámokon haladó hajó”) és a みのり (minori, termés, bőség), a とおの (tōno, távoli) és a とお (tō, tíz), valamint a 長き夜 (nagai yoru, hosszú éjszaka) és a 長き世 (nagai yo, hosszú élet vagy egy korszak hossza) jelentésrétegeinek egymásra vetülése. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek az értelmezések - például a 船 (fune, hajó) és a 不音 (fuon, csendes, hangtalan) hangzásbeli összecsengése - nem feltétlenül voltak korabeli, tudatos szójátékok, ez inkább modern fejtegés.

A vers fordítása nagyjából így hangzik:

A hosszú éj mély álmából mindenki ébred,

oh a hullámokon lovagló hajó hangja mily ékes!

Mochibana (餅花), a tél virágzó ágai

Mielőtt a modern díszek átvették volna az uralmat az átlagos japán háztartásokban, a japán otthonokat újév idején - különösen vidéken és az úgynevezett kis-újév, a koshōgatsu (小正月) alkalmával, január 15. körül - fehér és rózsaszín „virágok” díszítették. 

Ez volt a mochibana (餅花), szó szerint „mochi-virág”. Mivel télen nem nyíltak virágok, az emberek fűzfa- vagy szilfaágakra apró, gömbölyű mochi-darabkákat szurkáltak. A fehér és halványrózsaszín golyók a cseresznye- vagy szilvavirágzást utánozták.

A gazdák abban bíztak, hogy ha az év elején ilyen gazdagon „virágzik” a házuk, akkor az őszi aratás is bőséges lesz. Ez a yoshuku (予祝), azaz a megelőlegezett ünneplés rituáléja: úgy tenni, mintha a siker – vagyis a bőséges aratás – már megtörtént volna.

Egyes vidékeken a díszt az ünnepi időszak végén leszedték, megsütötték és elfogyasztották, a kagamibiraki (a kagamimochi elfogyasztásának) szellemiségéhez hasonló módon.

Jóllehet e szokás nem veszett ki teljesen, ma már sok helyen műanyaggal helyettesítik, az eredeti hagyomány szerint azonban élő ágakra kézzel formázott rizssütemény-golyókat tűznek. Regionális különlegességek Japán-szerte:

Nagano prefektúra  Rizsvirág (ine no hana):

Itt szomorúfűz ágait használják, amelyek a rájuk aggatott mochival úgy festenek, mint a lehajló, súlyos rizskalászok. Itt gyakran Ine no hana (稲の花) néven említik.

Kelet-Japán szerte: selyemgubó (mayudama - 繭玉):

Ezen a vidéken a golyókat nem kerekre, hanem hosszúkás, selyemhernyógubó formájúra gyúrják. Ez a selyemhernyó-tenyésztés sikeréért való ima. Az ünnep végén ezeket a „gubókat” lefejtik az ágról, megsütik és elfogyasztják.

Gifu prefektúra (Hida-Takayama) – hanamochi (花餅):

Ebben a havas régióban, ahol télen nincsenek virágok, a Hanamochi a legfőbb újévi dísz, amely ma már népszerű szuvenír.

Amami Ōshima (Kagoshima) – narimuchi (生り餅):

A trópusi szigeten színes (fehér, piros, zöld, sárga) golyókat használnak, amiket a ház különböző pontjain (oltár, sírok, magtár) helyeznek el a család biztonságáért. Január 18-án leszedik, és édesburgonyával összedolgozva egy különleges édességet, hikkyaget készítenek belőle.

A nagy haikumester, Bashō (松尾 芭蕉) is megörökítette ezt a látványt egyik versében. A versben szereplő Yome-ga-kimi (嫁が君) egy költői eufemizmus: az újév első három napján a egér szót tabu volt kiejteni az ország egyes részein (imikotoba, 忌み言葉 azaz tiltott vagy kerülendő szó**), ezért hívták őket így (szó szerint: az ifjú asszony ura).

餅花やかざしに插せる嫁が君

Ó, mochi-virágok!

Hajdíszként tűzi hajába

az egér-kisasszony

Az egyik általam olvasott (ugyanakkor vitatott) magyarázat szerint a haiku egy kedves, szinte meseszerű képet fest le, ahogy az újévi látogatóként tisztelt „egér” (avagy eme eufemizmus alapján a fiatal menyasszony) a mochi-virágos ágat díszként használja. E magyarázat szerint tehát a Mochibana mennyire hozzátartozott az ünnepi hangulathoz már a XVII. században is.

Ha-gatame (歯固め) , a fogak megerősítésének ünnepe

Miért volt fontos a kemény hamika a Heian-korban?

Ma a japán konyhát sokan a selymes tofuval és a puha, omlós halfogásokkal azonosítják. Az újévi hagyományok mélyén azonban egy ennek épp ellentmondó szokás húzódik meg: a ha-gatame (歯固め), vagyis a fogak megszilárdításának rítusa.

A régi Japánban a fog (歯, ha) és az életkor, illetve életerő (齢, yowai) írásjegyei és jelentései szorosan összefüggtek. Úgy tartották, hogy akinek erősek a fogai, az sokáig él, hiszen bármit képes megenni és megemészteni. A fogak állapota az életerő közvetlen mutatója volt.

Az uralkodói udvarban és az arisztokrácia körében az újév első három napján mintegy elvárt volt rendkívül kemény ételeket fogyasztani. Ilyen volt a szárított hús, a keményre sült mochi, a retek, valamint néhány szimbolikusan kemény, „fog-erősítő” édesség is.

Bár a ha-gatame mint önálló rituálé visszaszorult, elemei beépültek a mai újévi étkezésbe, az osechi-ryōriba. Például a keményre főzött fekete szójabab vagy a kőkeményre szárított halak mind a hosszú élet és az egészséges fogak iránti vágyat jelképezik. Manapság Japánban a babák első étkezési ceremóniáján (Okuizome) is használhatnak egy szimbolikus fog-erősítő követ, amit a baba ínyéhez érintenek.

* A Fuji neve például a buji (無事) szóra emlékeztet, ami biztonságot, épséget vagy bajmentességet jelent. A sólyom japán neve (taka) ugyanúgy hangzik, mint a magas (takai 高 ) szó, ami azt jelképezi, hogy az illető nagyot léphet előre az életben vagy a karrierjében. Végezetül a padlizsán, amely talán a legfurcsább elem a listán, a nasu (成す) igével cseng össze, amelynek jelentése: megvalósítani, véghezvinni vagy elérni. Aki tehát padlizsánnal álmodik, az a néphit szerint nagy dolgokat fog véghezvinni az esztendő során.

**Az egér a hagyományos japán paraszti társadalomban kettős megítélés alá esett. Egyrészt kártevő volt, amely megdézsmálta a rizseszsákokat és a nagy műgonddal elkészített újévi ételeket. Ha az év elején kiejtetted a nevét, azzal meghívtad őt a kamrába, ami egyet jelentett az élelem elvesztésével és a szegénységgel. 

Érdekes ellentmondás, hogy az egér egyben Daikokuten (大黒天), a szerencse és a bőség istenének hírnöke is. Éppen ezért nem volt szabad szidni vagy durván nevezni őket. 

Ergo hogy ne sértsék meg a szellemi világot, de ne is hívják be a rágcsálót, egy udvarias álnevet, úgynevezett eufemizmust használtak helyette. Ez volt a yome-ga-kimi. Bashō haikuja azért zseniális, mert ezt a babonás, feszült figyelmet oldja fel egy kedves képpel. Az egeret nem kártevőként, hanem egy ünnepi díszt viselő, tiszteletbeli hölgyként ábrázolja, aki részesül az újévi Mochibana szépségéből.

Owari desu. 

Oshōgatsu vol. 5 - Osechi-ryori 

Oshōgatsu vol. 4 - Yakudoshi, a szopóka év

Oshōgatsu vol. 3 - Hamaya, a démonzúzó nyíl

Oshōgatsu vol. 2 - Mochi

Oshōgatsu vol. 1- újévi japán szokások

Japán folklór - Baku, az álomfaló

Hinamatsuri - babaünnep

Setsubun és ehoumaki

Doyou-no-ushi-no-hi - nyári unagi-burkolás

Uborka lovacska és padlizsán tehén

Shimokita Tengu-fesztivál - Jumbó Tengu-parádé

Hachioji matsuri - képekben gazdag bejegyzés a nagy nyári matsuriról

Fukagawa hachiman matsuri - szintén nyári vizes-pancsolós-felvonulós móka

Kanamara fallosz fesztivál - fertő Kawasakiban

Tōrō nagashi - lampionfolyam a Sumidán

Omiyamairi - a kisded első szentélylátogatása

Japán folkór sorozat - barangolás Japán igencsak gazdag hiedelemvilágában

Színes rizs az ősöknek - ünnepi hamika a szomszédból

Kínai szellemünnep és túlvilági képzetek