Doufukuai

Amikor a japán újévre, azaz a Shōgatsu (正月) ünnepére gondolunk, legtöbbünknek a szentélyek előtt kígyózó sorok, a toshikoshi soba , vagy éppen az osechi ételek jutnak eszébe. A japán újév azonban a manapság fősodratú hagyományokon túl olyan rétegeket is rejt, amelyek az évszázadok homályába vesznek, vagy éppen csak a vidéki közösségek emlékezetében élnek tovább. Ezen elfeledett rituálék és népi hiedelmek közül fogunk megvizsgálni néhányat, amelyek a Heian-kori udvaroncok kifinomult világától az Edo-kor babonás éjszakáiig vezetnek. De mégis hogyan váltottak valóra álmokat egyetlen papírlappal? Miért borultak virágba a fák a legnagyobb fagyban? És miért volt a hosszú élet záloga adott esetben egy sziklakemény hamika? Takarabune (宝船) és a rémálomevő Baku  A hatsuyume (初夢) képzete A japán hitvilágban az év első álma, a hatsuyume (január 1. vagy 2. éjszakáján) sorsfordító erejű. De mi van akkor, ha nem a szerencsét hozó Fuji-heggyel, sólyommal vagy éppen padlizsánnal álmodunk (一富...

Osechi-ryori (おせち料理), azaz hagyományos újévi kaja anyóséknál. Minden falat szerencsét, hosszú életet, bölcsességet vagy a jövőbe látás képességét hordozza. Par exemple: Kamaboko (かまぼこ) – piros és fehér halpástétom: A bal oldali nagy tál tetején látható szeletek. A félkör alak a felkelő napot jelképezi, a piros–fehér színkombináció pedig szerencsehozó. Datemaki (伊達巻) – édes tojástekercs: A kamaboko mellett látható sárga, hullámos szélű szeletek. Formája egy feltekert irattekercsre emlékeztet, így a tudást és a tanulást szimbolizálja. Namasu (紅白) – ecetes répa és retek: A bal oldali üvegtálban lévő vékonyra vágott fehér és narancssárga zöldségek. Színei az ünnepi dekorációkat idézik. Ebből ipari mennyiséget csinálnak anyósék. Chikuzenni / Nimono (筑前煮 / 煮物) – párolt zöldségek: A középen lévő kék-fehér tálakban látható vegyes zöldségek (lótuszgyökér, répa, shiitake gomba, taro). A lótuszgyökér a lyukai miatt a „tisztán látást a jövőbe” jelképezi, például hogy holnap is ezt eszed majd....

Az irori (囲炉裏) tipikusan egy 2X1 méter alapterületű, földbe vájt, nyitott tűzteret jelent a régi Japán lakóházainak főszobájában, aminek egy részét maga a tűzhely töltötte ki, s a körülötte lévő helyen foglal helyet a család, vagy a vendégség. Az irori a világítás és a fűtés mellett a sokoldalú főzés helyszíne volt, mindig készen állt rajta az öntöttvas vízforraló, de praktikus szerepe mellett a vidéki családi és társasági élet színterét is jelentette egyúttal. Erről fog szólni az alábbi bejegyzés. Ezt valahol a Fuji lábánál, Aokigaharától nem túl messze lévő skanzenben lőttem Akik olvassák a blogom, tudhatják, hogy semmit nem gyűlölök jobban, mint az évről-évre egyre elviselhetetlenebb japánnyarat , a legpusztítóbb évszakot az országban, meg úgy Kelet-Ázsiában úgy általánosságban véve. Na mármost ez tulajdonképpen mindig is így volt, azaz az emberek még a régi időkben is a nyár átvészelésére rendezkedtek be ország nagy részére kiterjedő, alapvetően párás, szubtrópusi klímával rendel...

Az okuizome (お食い初め) egy japán hagyomány az újszülöttek számára, a kifejezés jelentése az "első étkezés", mely során a baba először kóstol szilárd táplálékot. A ceremóniára a születést követő 100 nap után kerül sor, és kifejezetten erre az alkalomra készített hagyományos menüsor várja a kisdedet, akinek persze nem kell a teljes ételsort végigkóstolni fogak hiányában, nyilvánvalóan egy szimbolikus jelentőségű szokásról van szó, egy pálcikahegynyi rizst, vagy szintén hasonló mennyiségű ünnepi halat, mégpedig tait kap a kölök . Már jó előre lefoglaltuk a tait a helyi halhentesnél, és meg is grilleztettük vele faszenen, ahogy kell - a tait faszenes grill nélkül nehéz ilyen tökéletesre sütni, meg amúgy is mit bajlódjunk vele! Úgy tartják az okuziome már egészen a Heian-éra óta (i.sz. 794-1185) bevett szokás, nyilván az akkori korszakra jellemző higiéniai viszonyok, alultápláltság miatt a csecsemőhalálozás magasabb mértékű volt, ezáltal a gyermek első három hónapjának megélése fo...

Az omiyamairi (お宮参り), vagyis az első szentélylátogatás egy sintóista hagyomány Japánban az újszülöttek számára. Hagyományosan a születést követő első hónapban került sor a ceremóniára (31 nap a fiúk, 33 nap a lányok esetében), a szülők és nagyszülők kíséretében, általában egy közeli szentélyben, hogy köszönetet nyilvánítsanak a babáért, illetve hogy a sintó pap a kisded egészségéért, boldogságáért fohászkodjon. Manapság az omiyamairit általában egyhónapos kortól 100 napos korig bezárólag szokták megejteni, nálunk is így volt, a múlt héten került sor a dologra. A híres, vagy ismertebb szentélyek esetében valódi dugó szokott lenni a várakozó családok hosszú sora előtt, és mivel időpontot foglalni nem lehet, azt a taktikát választottuk hogy korán megyünk a jinjába (神社, azaz szentély), még a gyerekáldó   rush hour előtt, szerencsére pont elsőként érkeztünk meg, igaz, pusztán egy helyi szentélyről volt szó esetünkben. Omikuji "szerencse lottó" Ünnepi ruci is dukál a ceremóniához...