Nanjing újratöltve

Annyira felspanoltam magam saját bejegyzésemen, hogy el kellett menjek Nanjingba a hétvégére. Megfáztam mint a szar, de így is gyorsvonatra pattantunk. A gaotie a legjobb fajta vonat Kínában, de persze előfordul, hogy disznót zsákban kell 250 km/h-val átszállítani A pontból B-be. Miután elmondták, hogy csak ott szálljunk le, ahova valóban menni szeretnénk, nem szálltunk le Kunshanban. 

Megérkezve Nanjingban, iszonyat hőség és pára fogadott, tartós 200-as pm 2.5, nehezebb volt lélegezni Shanghaihoz képest, ahol momentán jó a levegő. A szállásunk a Fuzimiaóban volt, Sunflower Youth Hostel, semmi extra, viszont a sörkészletük változatossága dicséretre méltó.  Mivel még késő délután volt, elmentünk a Xuanwu-tóhoz, ahol az az ötletünk támadt, hogy vízibiciklizzünk. 

Ez egy elbaszott ötlet volt. 

Alig lehetett tekerni a rozsdás hajtókart, tekertük mint a barom de így is lehagyott egy vadkacsa, iszonyat hőség volt, így visszaevickéltünk a partra. Tettünk egy sétát a tónál, egy csapat barátságos idős kínaiba botlottunk, a nanjing-i kínaiak teljesen mások, mint a shanghai-iak, érdeklődőek, nem utálják a laowait, szóval egy kicsit dumáltunk velük. Azért voltunk olyan érdekesek, mert Kayóról nem tudták eldönteni, északi-e, déli-e, így csudálkozva tapasztalták, hogy azért ilyen furcsa kínai, mert amúgy japán. 

Estefelé elmentünk az imádott 南师大 kampuszára, már út közben régi cimborákba botlottunk, Xiayang, az aranyháromszög parkour-guruja éppen sétált le a Nanshan hotel hegyéről, neki sose szólok, ha Nanjingba jövök, de mindig találkozunk. Igazából a nanjing-i fogoly, Farrukh, tádzsik barátom felkeresésére jöttünk, akivel minden nyavalyám ellenére módfelett sok szeszt elfogyasztottunk. Valahogy jó tudni, hogy mindig van egy barát Nanjingban.

Nanjingnak ráadásul mágikus ereje van. Na jó ezt visszaszívom, kezdek már hiteltelenné válni. Mindazáltal, ahogy lementem Nanjingba, kb. egyszerre írt rám Ivan Svédországból, Mirjam Svájcból, Wang Törökországból, hogy jövő héten jönnek Nanjingba. Mindenki hazajön egy kicsit. 

Másnap megnéztük a Szun Jat-szen mauzóleumot (pedig miután háromszor felmásztam rá, megfogadtam nem megyek többet), és a Ming királysírokat, elmentünk Nanjing Shibuyájához, a 新街口-hoz, ami egy merész hasonlat és nem állja meg a valóságot. Elbuszoztunk volt egyetemen közelébe, ott a Skyways bakeryben beszereztük a világ legjobb szendvicsét. Vigyázat: a ciabatta három yuannel drágult. 

A Shanghai-úton végigsétálva azon kaptam magam, hogy szinte teljesen kicserélődött, rengeteg új étterem és bár van a helyen, a szexbolt viszont még mindig megvan és akkora műbrokik kandikálnak ki a kirakatból, hogy ezeket a KKP cenzorai sem tudnák kimagyarázni. 

Este vissza kellett jönnünk Shanghaiba, de maradtam volna még. 

A régi blogon talán több sztori van a nanjing-i ösztöndíjas aranyéletből.