Nasu

Tavaly óta van egy új ünnep Japánban, mégpedig a hegy napja, ergo fogtuk magunkat és elmentünk ünnepelni a vad bércek közé, el távol tova Tōkyō tomboló gőzkamrájától, ahol az elmúlt pár hónapban két lábon járó dim summá sültünk.

Nasura (那須) esett ezúttal a választás, már nem is tudom miért. Bár miért ne, hisz Tochigi, kedvenc kis városunktól, Nikkōtól sincs túl messzire, felföld, hegyek, hűvös, zöldellő erdőrengetegek, mi kell még? Shinkansen, ergo Tōkyō eki s felpattanás ama csodás vonatra. Kora reggel, két ásitás és egy bóbiskolás közben meg is érkeztünk Nasushiobarára, gondosan kimunkált útitervvel, amit rögvest kerékbe tört az időjárás, lévén esőt jósoltak mind délutánra, mind a következő napra.

Ilyképp felrúgva az eredeti statégiát - mely a hegymászás-túrát a második napra időzitette - a vonatállomásról kapásból a Nasu Ropeway felvonoállomásra mentünk, és miután felvonultunk, meg is kezdtünk a mászást effektive, ergo a Chaousu dake (茶臼岳, 1915 m) csúcs bevételét. Volt itt egy alpaka a helyi vadasparkból, aminek a bundája egyébiránt épp olyan, mint egy kanapé. 

Szóval elkezdtük a túrát a ma is aktiv vulkánon, a borús-felhős idő miatt azonban tulajdonképpen végig a ködgubába bújt ormokon kellett föl s föjjebb bandukolnunk, miközben a feltörekvő kénes gázok folytogató ölelése kisért.

Ahogy felértünk a csúcsra, elővettem a drónt és csináltam pár teszt-felvételt, aztán pedig egy sebtiben megkoreografált röppályán nagyon jó felvételeket készitettem - csak miután megtettem minden kört, amit akartam jöttem rá hogy a felvétel gombot nem sikerült megnyomni az app-en, vagy nem tudom de semmit nem vett az emlitett etápból, amin úgy felbasztam az agyam hogy a nap hátralévő részében csak mordoriul voltam hajlandó beszélni, és három órányi nyuszika-simogatás győzött meg arról, hogy korai volna még rituálisan felmetszeni a hasam.

Imhol egy moslékból összetákolt videó, ne is nézd meg. 

Nasu from Tamás Dóczi on Vimeo.

Aztán közben ráadásul elkezdett esni az eső, méginkább elsötétült az ég, az eredeti tervünknek, hogy eljussunk a Sanbonyari (三本槍岳) csúcshoz szó szerint befellegzett. Visszamentünk hát a panziónk irányába, melyet egy idős házaspár gardirozott, hangulatos kis hely volt meg minden, a nénike meg bácsika rendkivül beszédes, már dőltünk volna belefe az ágyba de csak nem szabadultunk verbális lasszójuktól, hogy átadjak valami leckét az életről tudd meg most itt hogy a kabócák Tochigiben máshogy ciripelnek mint a fővárosban és azt mondják hogy カナカナ (kanakana), wakatta?  Szerintem egyébként úgy ciripelnek hogy kr-krrr-krrrr mint a Predator. 

Egész estén átivelve reggelig zuhogott az eső, és mire felkeltünk még mindig szemerkélt, de az sem tántoritotta vissza hirtelenjében felvillant elhatározásunkat, hogy megnézzünk egy nem túl messze, a hegy lábában elhelyezkedő lápvidéket, Numapparát (沼ッ原湿原) - tudniilik Senjougahara az egyik kedvenc túraútvonalunk Japánban, gondoltuk az itteni mocsárvilág is hasonló lesz.

Hát az is lett volna tejszerű, sűrű köd nélkül - tiz méterig, ha lehetett előre látni. Jóllehet egészen misztikus látvány volt ilyen körülmények között az ingoványon átivelő deszkajárdán haladni előre. E mocsárvilág amúgy még inkább szép lehet még inkább szép időben, valami 230 különleges virágfaj él itt, meg még kitudja mi. Itt is felküldtem a drónt alkotni, de olyan rossz volt a jel a telefonommal, hogy kicsit paráztam hogy elvesztem, le is hoztam pár perc után - bevallom elég hülyeség is volt itt bevetni, a ködben csurom vizessé vált a Spark, nem győztem száritgatni utána. Drón-szopóka második felvonás. Semmi sikeres felvételt nem sikerült most gyártanom vele, bánatomat a GoPróba meg a D610-be öltem. Apropó képek itt a sejtelmes, ködben úszó mocsaras-rengetegről:

Az egyibként nem túl nagy kiterjedésű lápvidék bejárását követően pedig egy 6 km-es túrába kezdtünk a Otomenotaki (乙女の滝) vizeséshez, mely ugyancsak egy erdőn (és némi autópályán keresztül vezett végig), és túránk utolsó állomása is lett egyben. Némi záró képsor:

Aztán pedig busz, az első és egyben utolsó járat innen vissza városba, majd újfent Nasushiobara. Állunk az állomáson, dübörög a föld, látom jön az áthaladó shinkansen.

Gondoltam levideózom.

Reakció-idő: 2 másodperc 

Telefont kivenni a zsebből: 2 másodperc 

Elhúzni a kijelzőt hogy betöltődjön a kamera-app: 1 másodperc

Kompozíció...

...a shinkansen időközben elhúzott a faszba!

De aztán jött a miénk is, és secperc vissza is jöttünk a fülledt, forró Tōkyōba, hogy tovább párolódjunk még a forró augusztusi napokban.

Ahogy felszálltunk a vonatra Nasuban, mintegy órási középső ujjat formálva kisütött a Nap, és arannyal hintette be a felhőket a hegyek fölött: természet thug life. Sztoikusan szemlélve horizontot azonban elhatároztuk - I'll be back! Hisz Nasu még rengeteg izgalmat tartogat!

Kapcsolódó bejegyzések:

Túrák Tōkyō körül vol. 1 - Takaó-kakaó bébihegymászás

Túrák Tōkyō körül vol. 2 - Mitake-hegy, egy fokkal nehezebb túra

Túrák Tōkyō körül vol. 3 - Hossawa vizesés

Aokigahara - hullajó kikapcsolódás is lehet

Shiromaru-gát - szintén Okutama-barangolás

Nikkō - ne mondd, hogy kekkó, míg nem láttad Nikkót!

Shimoda - irány a tenger!