Doufukuai

A Yamanashi prefektúrában található Ōgiyama (扇山) talán nem tartozik az ismertebb hegyek, illetve túraútvonalak közé, pedig hát a hegy tetejére érve teljes pompájában is megmutatkozhat ama grandiózus Fujisan . A megmutatkozhat kulcsszó , lévén mi szart se láttunk belőle a nem középiskolás fokú hegyimenet után.  A medvére figyelmeztető tábla Japánban azt jelenti, hogy láttak egyszer az Edo-korban itt egy medvét áthaladni, és azóta fokozottan abunai itt minden. Valóságban semmi esélye hogy medvével találkozhassunk.  Itt kötött ki a Vissza a jövőbe DeLorean időgépe Ha tudod a nevét ennek a növénynek, akkor kérlek nyomj egy kommentet! Először is el kell mennünk a Torisawa állomáshoz (鳥沢駅), ami kb. 4-5 állomással van feljebb Sagamiharánál, a Takao-hegy megállójától úgy harminc perc. Ahogy megérkezünk, és kijövünk az állomástól, induljunk el jobbra (vagyis ne a SevenEleven irányában), majd az első utcán balra, át a Chuo autópálya alatt,  rendesen kitáblázott útvonalon

Tōkyō környéki túrák sorozat soron következő túráját inkább csak idézőjellel lehetne "túrának" nevezni, állapodjunk meg a sétafika jelzőnél a Kōbō-yama (弘法山) esetében, amit még Mátra is foggal herél lévén 235 méternél nem terpeszkedik feljebb a tengerszint fölé.  Amennyiben a Takaó-kakaó hegyre , mint bébihegymászásként szoktuk volt aposztrofálni, a Kōbō-yamára kvázi gördeszkázva is feltolhatjuk a babakocsit, de hát ez a túra korántsem nehézségéről hires, és hát nem is feltétlenül kell minden hétvégén meghóditanunk a K2-t. A Kōbō-yamára az ún. shinrin-yoku (森林浴), " erdőfürdőzés " kapcsán jövünk, japán tudosók szerint ugyanis nem a forró vizben , hanem az erdők az emberi szervezetre való jótékony hatásában hisznek.  Erre pedig tökéletes: néha ki kell szabadulni a városból, szerincsére a természet pedig viszonylag könnyen elérhető  Tōkyō körül, az  Ōyama  hegylábától délre található Kōbō-yama sem kivétel ez alól: a Hadano állomástól (秦野駅)

Őrült dilemma súlyos malomkövei őrölték, s szilánkokra forgácsolták lelkem végig a múlt hét során. A dilemma tárgya pediglen, hogy mit vigyek magammal a hétvégi kirándulásra Nikkō ba.  Ugyanis nemrégiben szereztem egy Osmo Mobile 2 -t, amit mindenképpen szerettem volna tüzetesebben kipróbálni, csakhogy tudniillik a tasak, amivel jön, némileg drabális a szerkezet egyébiránt nem túl nagy voltához képest. Na mármost drónt biztosan vinni akartam a felföldre, és azon a kalkuláción kaptam magam, hogy a drón, az Osmo, és a D610 már objektív nélkül sem fér be a Lowepro 400 AW-be. A kisördög, azaz a józanész pedig azt súgta, hogy a Nikont otthon kell hagyni.  Soha nem utaztam még Nikon nélkül . Polgárpukkasztó volt maga a gondolat is otthon hagyni, de hát a tököm vigyen annyi cuccot, főleg hogy már tudtuk pár nappal az út előtt hogy újfent esni fog - talán egyáltalán nem sikerül majd fotózni, ez is benne volt a pakliban. Mindenesetre, amikor pakoltam be a táskába, a polcon pihenő D610

Tōkyō környéki túrák következő, mintegy közhelyes epizódja Hakone. Hakonéba tőlünk eljutni elméletileg nem lenne különösebb kihivás, ámbár a kanagawai Odakyu- vasútvonal éppúgy a kifürkészhetetlen természet karmai között nyomorog, mint a Magyar Államvasutak Zrt. Szombat reggel szokatlanul korán sikerült zigótaállapotból embert faragni magunkból, s már kilenc óra tájékán Odawarában voltunk honnét pusztán egy zhenjiangi fogatlan vámpir köpésének hatótávolságában lokalizálódik Hakone (箱根) városa (6 km). De az kegyetlen természeti erők rettentő faágat basztak az Odawarából Hakonéba induló vasútvágányra, ami totálisan megbénitotta a közlekedést órákon keresztül.  Marhára nem illik az az Ashinoko (芦ノ湖) tóra ez az álkalózhajó... Sebaj, fogjunk taxit - gondultuk, hisz nincs olyan messze Hakone. Ez alapvetően jó ötlet volt, csakhogy előttünk éppen 126,999,000 embernek is eszébe jutott , ergo már a taxiba sorban állók enumerációját nézve feladtuk az egészét. Menjünk gyalog? Fen