女書 - a nők írása vol.1.

A nǚshū (女书/女書), vagyis a nők írása egy, anyáról lányára továbböröklődött, kizárólag nők által használt egyedi írásrendszer volt, Húnán tartomány déli Jiāngyǒng járásában (江永县), valamint a nem túl messzi területeken, így Guìlín-ban (桂林) is. Eredetileg qīyánshī (七言诗) versformában íródott, mely alkotás vagy összesen hét szótagot tartalmaz, vagy nyolc/négy soros vers soronként hét szótaggal/írásjeggyel. A nǚshū leginkább nászajándékok (婚嫁礼物) tárgyain lelhető fel, így legyezőkön (扇面), kendőkön (布帕), különböző hímzéseken (绣) etc., ebből adódóan elnevezései közé tartozik a xiùzì (绣字), pàshū (帕书) és gēshàn (歌扇) is, de sāncháoshū (三朝书) és zhǐwén (纸文) titulus alatt szintén a nők írását értjük.  

Történetét tekintve, az ősi Kínában a női emancipáció egy kevéssé ismert fogalom volt, s a szebbik nemet kizárták a közoktatás alól, mi több a nők taníttatása afféle extravagáns dolognak számított. A társadalomban betöltött korlátozott funkciójuk nem tette indokolttá az írás-olvasás elsajátítását, így a Qīng-dinasztia (1644-1911) végéig nem is létezett intézményi leányoktatás, pusztán az elit családok engedhettek meg maguknak magántanárokat, s "pazarolhatták" pénzüket leányaik taníttatására (kiművelésük is elsősorban jobb házasodási pozíciójuk elősegítését szolgálta). A szegényebb családok virágai továbbra is illiteráltak maradtak. De nem minden esetben. 

Eredetére vonatkozólag számos elgondolás létezik, gyaníthatóan a Sòng-és a Yuán-dinasztiák alatt is voltak hasonló kezdeményezések (XIII.-XIV. században) mindenesetre jelenleg a Míng-dinasztia vége - Qīng-dinasztia kezdete időszakára (明末清初) szokták volt datálni megjelenését. Az első fennmaradt nǚshū forrás ugynais a Tàipíng-felkelés (太平天国) időszakából (1851-1864) származik, egy bizonyos diāomǔqián (雕母钱) érme egy oldalán használtak nǚshū karaktereket. "天下妇女”、“姊妹一家" állt rajta, vagyis az "Égalatti asszonyai, húgai [mind] egy család" (persze nǚshū karakterekkel).

Egyesek a helyi, déli nemzetiségek (百越), úgymint - zhuàng (壮), yáo (瑶) - szövésmintáiban, kézimunkáiban lévő szimbólumokban vélik felfedezni a nǚshū eredetét,  kissé vadabb verziók a jóslócsontokkal vonnak párhuzamot (甲骨文), az azokba rótt (első kínai) írásos emlékkel való hasonlósága miatt - első ránézésre csakugyan mutat némi hasonlóságot a jóslócsontok írásjegyeivel, de javarészt hànzì-ket lehet felfedezni bennük (egyébiránt még a neolitikus kultúrák kerámián található ábrákat is felhozzák példának, bár ez talán még inkább meredeknek tűnik). Egy további változat szerint ugyancsak a nemzetiségbeli ó-yuè (古越文字) nyelv karaktereinek fennmaradt, illetve továbbfejlesztett variánsaiban van a nǚshū eredete.  Szövegvizsgálatok feltételezik továbbá azt is, hogy az északi Shǎnxī (陕西) tartományból délre vándorolt etnikumok vihették magukkal az ősi írásjegyeket, melyek aztán változásokon mentek keresztül. Egyébiránt a nǚshū használói voltak a nemzetiségeken kívül a han nők is.

Az eredetet illető nemzetiségi legendák (民间传说) sem egységesek, a Jiāngyǒng-i (江永) tradícióban négy változat merült fel:

1., a Yáo hercegnő (瑶姬) adoptálta egy császári ediktumokból (天书). Yáo hercegnő Xī Wáng Mŭ  (西王母), a nyugati anyakirályné - akivel már találkozhattunk a Qī​xī​jié kapcsán - legkisebb lánya volt, ki titokban leereszkedett a halandók világába, és mivel a nyugati anyakirálynő rezidenciáját Yáochí-nek (瑶池) nevezik, ezért magát is Yáo hercegnőnek nevezte az emberek érdeklődésére felelvén. Bántotta, hogy a falucskában élő nők nem tudtak se írni, se olvasni, (egy képletes idiómával élve képtelenek voltak a dīng karakter felismerésére - 目不识丁, ami nem csoda, hiszen akkor még tanga se volt, lásd 丁字裤) ezért egy császári rendelet több ízben is egyszerűsített le nekik, melyek végül már hasonlóságot mutattat az általuk szőtt-font szimbólumokkal. Ezenkívül a helyi dialektust használta fel a szöveg olvasására, éneklésére, és így a falubeli nők egytől-egyig megtanulták olvasni, majd írni ezen írást. És mivel a férfiak nem ismerték, és nem is használták ezt az írást, nǚshū, ergo a nők írása lett a neve. 

2., egy másik történet szerint volt egy nő, ki szült egy leánygyermeket chóngjiǔ (重九) idején (9. lunáris hónap 9. napja), akit ezért Jiǔjīn-nek (九斤) neveztek el. Rendkívüli tehetség volt, ügyesen szőtt-font, és egy  nap oly vad képzete támadt (异想天开), hogy feltalálta a nǚshū-t. 

3., egy Sòng-kori elbeszélés szerint Jīngtián (荆田) nevű falucskában született egy csodálatos leánzó (tehetségében s külcsínjében sem hagyott kívánni valót -才貌双全), akit Húyùxiù-nek (胡玉秀) neveztek. Be is került a császári palota ágyasai közé, de az ott uralkodó hűvös fogadtatás és sok egyéb megpróbáltatás miatt levelet szeretett volna írni szüleinek, végtelen keservit kiönteni, viszont félt is egyben, hogy a töketlen eunuchok felfedezik, ezért az egyes női művészetekben - nǚgōng (女红) - használt szövés-fonás minták alapján hozott létre karaktereket, melyeket ének-formátumban egy sálra varrt bele. Lábjegyezetben meghagyta szüleinek, hogy a helyi vernakurális köznyelv kiejtésében kell olvasni a szöveget. (Az új karaktereket nem ismervén nem tudom, anyjáék hogyan értelmezhették a szöveget, de erre nincs információ.) 

4., a negyedik változat szerint a nǚshū egy bizonyos Pánqiǎo (盘巧) invenciója. Az előzőekhez hasonlóan eme leány is brillírozott, három évesen már éneket zengett, hét évesen szőtt, mindenki csodájára járt. Egyszer azonban helyi hivatalnok kiraboltatta, és valahogy szülei tudtára szerette volna adni azt, így vajúdta ki a nǚshū-t, ugyancsak a női művészetek (女红) szimbolikáján alapulva, majd szeretett kutyájával hazaküldte levelét szülőfalvába. Miután az megérkezett, egy falubeli barátnője vette kézbe a levelet, és rengeteg idejébe telt, mire sikerült dekódolnia azt. Ezek az írásjegyek pedig általa generációról-generációra szállva megőrződtek. 

A nǚshū vagy nǚzì (女字), amit a helyiek chángjiǎowén-nek (长脚蚊), vagyis "hosszú lábú szúnyognak" is ismernek (az írásjegyek alakjából adódóan), s egyike a kevés, nők által használt írásrendszernek (a japán hiragana (ひらがな) történetéről nem sokat tudok, de azt is emlegették onnade (女手), "női kézként", miként elsőként nők körében tett szert népszerűségre, sőt a Genji-t is hiraganával írták, de a hiraganát nem kizárólag nők alkalmazták). Kiindulási területe a már említett Jiāngyǒng járás területe volt, ám "külföldre", vagy távolabbi területekre való házasodások (外地婚嫁) miatt a környező járásokban is elterjedt, így kerül a képbe Guǎngxī, valamint Guìlín is. 

Az eredetre vonatkozó legendák egy közös vonása a női művészetek (女红), a szövés-fonás, aminek valóságalapja is van, ugyanis Jiāngyǒng asszonyai gyakorta együtt dolgoztak, iskoláztatásra nem volt módjuk, így a férfiak által használt írásjegyek (男字) elsajátítása nem kis nehézségbe ütközött számukra, ezért is folyamodtak a sajátos nǚshū megalkotásához,  s vélhetően valóban az egyes hímzési szimbólumok is befolyásolhatták az írásjegyeik kialakulását. Alapvetően viszont a kínai írásjegyek, vagyis a hànzì-k (汉字) leegyszerűsítéséről van szó a nǚshū esetében (80%), kisebb része a karaktereknek ismeretlen eredetű (20%); összesen 1700-nál is több karaktert tartalmazott az írás. Ugyanakkor a "négyzet alakú" kínai írásjegyektől eltérően a nǚshū írásjegyeit "rombusz alakúnak" (菱形) tartják.

Az utóbbi évek kutatásai szerint nincs köze a xiāngyǔ-höz (湘语), a  délnyugati mandarinhoz - xīnán guānhuà (西南官话), sem a yáo nemzetiség nyelvéhez (瑶语), ellenben a Jiāngyǒng-ban megőrződött kínai vernakuláris  (- azaz egy közösség elsődleges nyelve, vagy dialektusa -) nyelv - tǔhuà (土话). A kínai nyelv  lolografikus (legalábbis jobb híján annak titulálják), míg a nǚshū fonetikus, vagyis hangjelölő. A valódi használatban lévő 600-700 írásjegy egyenként szótagokat jelöl (ez közel fele a nyelvet lefedő összes szótagnak) - e ponton bizonyos tekintetben hasonlít a hiraganával. Mivel a tǔhuà szó szerint túlságosan tǔ, vagyis jellegzetesen vidéki dialektus, ezért a tónusok száma sem egységes, akár falvanként is eltérő lehet, 4-7 tónus is létezhet. 

A nǚshū a standard kínai írástól - kǎishū (楷书)  - eltérően dőlt, az írásjegyeket alkotó vonások lehetnek pont, ferde vonalak, valamint ívesek is. A kínai írásjegyekhez hasonlóan (a kivételektől eltekintve) a vonásokat fentről lefele, balra jobbra húzzák. 

További jellegzetességek a következő bejegyzésben!