Doufukuai

Évszázadokon keresztül, a  warabit  (蕨) - Pteridium aquilinum , magyarul  saspáfrányt - többnyire az elégtelen rizs-termésből fakadó éhínségekkel azonosították, kényszerből fogyasztott növényként: a ugyannyira a fájdalom és a nyomor, mint a túlélés szimbóluma. Ugyanakkor, ezzel mintegy párhuzamosan volt egy egészen más oldala és más célközönsége a warabiből készített édességnek, mégpedig a mindenkori arisztokrácia, ergo igencsak széles spektrumon mozog a warabihoz köthető fogalmak tárköre. Ezt fogja körbe járni az alábbi bejegyzés, kezdjük is mindjárt az alapokkal. Mégpedig a kőkori alapokkal! Kőkori kaja A mezőgazdaság megjelenése előtt az élelem fogalmát a vadon termő növények és állatok jelentették a világon mindenhol, és ez alól Japán sem kivétel. Az ún. Jomon-korszak (縄文時代), a tulajdonképpeni japán csiszoltkő-korszak (i.e. 10,000 - 300 között) mintegy tízezer évet átívelő intervallumának emberei vadásztak , halásztak , gyűjtögettek: mindent, amit a föld kínált. S ezen ősemberek

A matagi (マタギ, vagy 又鬼) Japán észak-keleti, Tōhoku régiójának, évszázados hagyományokra visszavezethető, hagyományosan téli medvevadászatra szakosodott, képzett vadászai, melyek közössége szórványokban bár, de a mai napig fennmaradt. A japán középkortól kezdve dokumentált vadászkultúra a XIX. században, a modern lőfegyverek , úgymint a Murata-puska (村田銃, Murata jū) bevezetésével párhuzamosan folyamatosan hanyatlani kezdett, mindazonáltal nem tűnt el teljesen. Ma elsősorban az Akita (秋田), illetve Aomori (青森) tartományok között elterülő Shirakami-Sanchi (白神山地) hegyvidéki területén élnek hagyományőrző matagik, akiknek kultúrája igen sok elemben osztozik az ainuk medvekultuszával is. A matagi közösségnek sajátos nyelvezete van, mely egyfelől a társadalmi helyzetükből, illetve foglalkozásukból adódó szociolektus (csoportnyelv), a helyi észak-japáni nyelvjárási hatások illetve az ainu nyelvből eredeztethető kifejezések egyedi keveredését mutatja. E sajátos matagi zsargont még a lokális falv