Kínai városi legendák vol. 2 - Shanghai vérszopó banyája

Kínai városi legendák második rész, ismételten shanghai-i sztori. 1993 és 1995 között egy különös gyilkosságsorozat rázta meg a metropolist, melyet a "vámpírbanya ügyének" (吸血老太婆事件) tituláltak, a mai 80-as kínaiak közül talán sokan emlékeznek még rá gyerekkorukból. A szájról-szájra járt történet szerin szerint egyszer egy nő wc-re ment egy hotelben, csak éppen nem jött vissza. Mikor a barátai utána eredtek, egy piros gúnyát viselő öregasszony settenkedett ki a mosdóból, hol a lány szó szerint holtsápadtan terült el élettelen, nyakán a tipikus vámpír ejtette harapásnyomokkal. Ezt követően hasonlóan meggyilkolt kislányokról számoltak be egyes környékbeli iskolákban*.

Akkoriban mindez sokkolóan hatott Shanghai lakosságára, szakértőket küldtek minden egyes városi iskolába tudatosítani a veszélyt, mi több egy helyi TV-adás is beszámolt a vámpír ügyről, igaz, nem sokkal később nyilvánosan is bocsánatot kértek; majd a hivatalos kormánylapokban illetve TV adókon egyöntetűen tagadták a shanghai-i vámpír létezését. Ez persze csak segítette a képzet terjesztését. 

Ennek ellenére a közvéleményt nem sikerült maradéktalanul meggyőzni, hiszen sokan "saját szemükkel látták a holttesteket" [a Siping út 四平路 környékén], és fokozott figyelmet rendeltek el a gyerekekre nézve, s állítólag Shanghai minden forgalmasabb látványossághoz valamint iskoláihoz állandó rendőrségi járőrkészenlétet rendeltek el. 

Az iskolákban ez után is megmaradt a félelem, a lányok sokáig nem mertek piros ruhákat hordani, de még piros sálat sem, mosdóba is csak együtt mertek kimenni, egyes elmondások szerint az iskolákból csak kísérettel engedték haza a tanulókat.  

A 90-es években ezen felül számos vámpíros legenda keringett a városban, kerületenként eltérő változatokban,  ha ezek közül mind hiteles lett volna, Shanghai lakosságának tekintélyes hányada vámpír lenne a mai napig... 

Ez felvetné a kérdést, hova járnak szórakozni a vérszopók, a vicces hogy még válasz is születhetne rá, nevezetesen a Haven club vámpír-témában utazik. És még menő is. 

Próbáltam keresgélni a korabeli hírek után, egyelőre nem találtam semmit, de nem adom fel, érdekelne, hogy valóban volt-e a legenda mögött tényleges gyilkosságsorozat is, vagy csak a 90-es évek közepére sikerült kínaira fordítani a Drakulát. (笑)



*Ismert egy másik változat is, mely szerint nem is banya volt a vérszopó, de egy őrült német genetikus, aki afféle Marvel klisé-szerű műhiba kapcsán emberfeletti erőre tett szert, ám ezért cserébe folyamatos embervér-ellátásra szorult, s szedte így áldozatait, a Hongkou park (虹口公园) közelében két embert megölt s vérüket vette. Szerintem ezt már összekombinálták a Pókember valamelyik ellenfelével, mondjuk Dr. Michael Morbiusszal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

A kínai írásjegyek