Hakone Reloaded

Itt van. 

Itt van az átkozott. 

A japán nyár. 

Hogy percek alatt a cirógató késő tavaszi szellők nagy drabális, fekete-lucskos, hevült indák metamorfózisaként vessék rád magukat, s mintegy szórakozottan préseljék ki az élet utolsó szikráját szalonképtelenre szuvidálódott, nyamvadt kis testedből.

Ez, ez a japán nyár, az évszakok Upside Downja, a szezonok Gruffacsórja, a földi élet inverz pokla. 

Mivelhogy a tsuyu (梅雨), az esős évszak az idén felháborítóan gyorsan lezajlott, 0-24 órában 30+ fokok, és közel 40 fokos hőérzet jellemzi a mindennapokat. Hidd el hogy brutális, nem középiskolás fokon. 

Hakone csendélet

Valahova el kellett takarodni a városból. De nem túl messzire mert lusták is vagyunk. 

Ilyen fejem van a japán nyár során

Hakone, mondja az asszony. 

Hát hogy ne! - vágtam rá.

Úgyse voltunk már egy jó ideje, az utolsó Hakonés posztot pedig is már jó pár évvel ezelőtt toltam. Vonatra pattantunk, de nem a Romance Car-ra, mert a sima gőzös sem alávaló, és nem sokkal lassabb, mint a Romance Car.

Érzed, Romance Car. A japán nép többszörös Nobel-díjas idióta névadásból. Az Ámokfutók Szomorú szamurájában is több romance van mint e vasúti járműben, apropó nem is lenne hülyeség átnevezni az egész kócerájt kanashii samurai-ra. 

Ha van valami jó gépkocsid, Hakonéban kell villantanod

Megérkeztünk Hakone Yumotóba (箱根湯本), egyszer se szálltunk még itt pedig hát jó párszor voltunk a környéken, mindenesetre a mostani ryokanunk (旅館), a Yamasago (山家荘) egészen közel volt az állomáshoz.

Érkezés, futó cipő fel, laza 7 km futás a hegyi patak mellett, aztán csobbanás, azaz óvatos belemászás a forró termálvízbe.

steampuskos sütigyár a hakonei állomásnál 

Hagyományos ryokan, régmúlt időket idéz, a kiszolgálás is a hely szelleméhez méltó és színvonalas, 3 arigatógozaimasz/másodperc a hálafaktorunk sebessége, egészen belerokkantunk roppant kedvességükbe. 

Egyébként a ryokant és a személyzetet úgy kell elképzelni, mint az Ahch-To bolygó kis kuckóit és annak rezidens, apró hüllőnővéreit, akik Luke Skywalkert pátyolgatták száműzetésében. 

A lakosztályban volt nappalink, konyhánk, hálószobánk, és pont olyan dohos, de valamiért kellemes szag volt mint Kayoko nagymamájánál. Omotenashi mélytorokba megy, de olyan szinten hogy még a wc-papír is ilyen kis cuki-muki origami istennyilába van csomagolva. 

Persze kaiseki (懐石料理) a kaja, és hiába erősködnek a Heian-korszak (i.sz. 794 to 1185) óta a japánok hogy ez a legjobb fajta hamika a világon, de ilyesmit általában fölösleges magamfajta gaigokujinre pazarolni, aki egy happy meal menüre is jobban ráizgul mint a kaiseki kimért szimbolikájára. 

vendégváró tea

Ide nem illően következzék pár további kép a ryokanról:

Tudod, én szeretem a japán konyhát, csak a kaiseki nincs ínyemre. (Ez kb. olyan szintű kijelentés, hogy én szeretem a magyar konyhát, csak a gulyást meg úgy általában a paprika ízvilágát nem csipázom). De meg kell hagyni ez tényleg igazán minőségi volt, egy szavam nem lehetett. Egy Rising Sun IPA a helyi Gora Brewerytől, aztán alvás.

Az a legundorítóbb a kaisekiben, hogy minden hajszálpontosan, de komolyan, hajszálpontosan ki van mérve, se nem több, se nem kevesebb, idegesítően tökéletes harmónia, pont annyi mindenből, amennyi kell

Kora reggel felpattantam, és mentem a rotenburóba (露天風呂, szabad eges onsen fürdő), mert reggel hattól ugyanis a férfiaké egészen délig. Egyedül ültem a forró vízben, merengtem a nagy büdös semmiről, mire egy fiatal salaryman húzta el a tolóajtót, és mosakodás után ő a medencébe ült. 

Ohayo gozaimasu - mondja. 

Szemem sarkából gyanakvóan vetek rá egy pillantást és alig érthetően visszamorgok. 

Mit köszönget ez nekem? - értetlenkedek. 

De hiszen kik vagyunk mi egymásnak?! 

Senkik. 

Ha a japánokat nem ismerő külföldiekkel beszélgetek, mindig arra akar kilyukadni a diskurzus, hogy ugye hogy ezek a japánok milyen hideg, inszenzibilis, apatikus, humortalan népek? Ennek kapcsán tök vicces, hogy én magam sokkal jobban megtestesítem azt a enyhén introvertált, már-már hideg, centivel kimért távolságtartó tōkyō-i lakos sokak által elképzelt képét, amiről a külföldiek azt hiszik, hogy ez a tipikus japán jellem. 

Milyen éles a 24-70 f.2.8? - kérded, hát ilyen, kroppolva ugyanaz a kép:

Mióta megvan a szent obi, mást nem is viszek magammal

Minden egyes alakommal, ha elmegyek valahova, akár városban, akár utazni, nálam sokkal közvetlenebb japánok által kezdeményezett beszélgetésekbe bonyolódok, mert nekem aztán eszembe nem jutna random emberekkel cseverészni, ha rajtam kívül egy, azaz 1 ember élne a világon, akkor se. 

Akárhogy is, lehetetlen elhitetni bárkivel is, hogy a japánok is emberből vannak, már fel is adtam. 

Jó vicc mi? El ne hidd már, persze hogy olyan kis furik ahogy te azt mindig is tudtad, már hogy lennének emberből...

Szóval jól eldumáltunk újdonsült salaryman cimborámmal, de közben a 42-43 fokos vízben már leolvadtak a tökeim ezért egy idő után kikúsztam. 

reggeli desu

Aztán jött a reggeli, nem kevésbé impozáns, mint a vacsora, de most komolyan, láttál már ilyen TKG-t? Tamago-kake-gohan, leánykori nevén tojásos rizs, némileg felturbózva...

Kicsekkolás a ryokanból, és irány az Ashinoko (芦ノ湖), itt kellemesen hűvös idő volt, mi több elég szeles, de élveztük is a városban uralkodó hőség után. Elsétáltunk az itt található Hakone Jinjához (箱根神社) is. 

E szentély már i.sz. 757 óta töretlen népszerűségnek örvend, itt található a híres Heiwa no torii (平和の鳥居), régi nevén a béke toriija, új nevén és funkcióját tekintve pedig a Selfie no torii, ahol az Insta-kaminak áldozhatunk. 

A szentély körül ölelő gigászi cédrusok átlagéletkora 800 év, de az egyiket közülük, a Yatate no sugit (矢立のスギ) 1200 évesnek, mi több egy istennek tartja a hagyomány. E gigantikus cédrusok valóban különleges atmoszférát adnak a helynek. 

Nézd a parányi embereket a cédrusokhoz képest!

A szentély előtt kapott helyet e hétvégén e gyékény csillagkapu, a chi no wa kuguri (茅の輪くぐり), melyen meghatározott sorrendben, először balról, aztán jobbról, majd megint balról kell belépni, s minden belépés előtt meghajolni, így tisztítjuk meg testünket-lelkünket minden nyavalyától. 

A szentély után még tettünk egy sétát az Ashino tónál, nem titkolt szándékommal, hogy hosszú idő után készíthessek pár indokolatlan drónfelvételt, mint ezt:

Alább pedig egy indokolatlan drónvideó:

     

Végül pedig újfent vonatra pattantunk, és hazajöttünk a tikkasztó nyári hőségbe. 

Owari. 

Kapcsolódó bejegyzések:

Nanjing Reloaded - oh, a szeretett Nanjing!

Suzhou Reloaded - szódával elmegy

Oshinohakkai   

Peca a Fuji lábánál

Shima Onsen - simán jó

Chichiro a Yuyuanben - egy horrorfilm címe is lehetne

Yamadera - hegyi templom, ősszel a király

Zenkōji - templomvadászát Naganóban

Okunoin - next level spiritualitás a Kōyasannál

Pokolvölgye majmai - Csita-jakuzzi Naganóban

A majomsziget - majmok nélkül desukedo

Túrák Tōkyō körül - dizájner jégcsapok után Misotsuchiban

Kirifuri-felföld - vámpirpiócák a ködös felföldön

Nasu - barangolás a felföld van ormain s rejtélyes mocsárvilágában

Kína és a forró víz - állítólag covidra is jó