A japán vonatokról
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.
Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el a hiperszonikus sebességet, a hi-tech kéjutazást s a képzeletbeli mecha-metamorfózist, és képzeljünk el helyette egy viszonylag gyors, ám maximálisan undorító emberi százlábút.
Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el a hiperszonikus sebességet, a hi-tech kéjutazást s a képzeletbeli mecha-metamorfózist, és képzeljünk el helyette egy viszonylag gyors, ám maximálisan undorító emberi százlábút.
Amikor elkezdünk Japánban élni, az első munkanap egérszürke öltönyünkben tengernyi reménnyel egy külvárosi állomásról nekiveselkedünk a vállalat irányába. Az állomáshoz közeledvén minden irányból sietős salaryman sertepertél befele az állomás irányába, mintha valami irdatlan ordas nagy kezek terelgetnék őket egy képzeletbeli hurkatöltő felé.
A 80-as évek sci-fijeit időző LV-426-os belépőkapuk pittyegését követően immáron a ringben találjuk magunkat, ó igen a szorítóban. Itt már gyorsul az iram, és a mozgólépcsőn a peronhoz felvezetvén akaratlanul is úgy érzed magad, mintha éppen Quetzalcoatl szomjának oltására szíved kitépetése végett közelednél a vesztőhelyedre. A legabszurdabb az az egészben, hogy mindezt rendkívüli méltósággal veszed tudomásul, eszedben sincs fickándozni.
 |
| Szopóka ez, apám |
Örömmel nyugtázod, hogy az emberek szép huszáros sorban várakoznak a vonatra - nem úgy mint az elvtársak a szomszédban, azt viszont kevéssé, hogy bizony szép számmal várnak előtted. Ámde beállsz közéjük. Mindeközben Hibiya állomásnál, a császári palotától nem túl messze egy jókora patkány mászik be a kukába.
Izgalommal várod a vonatkát, ami baszik jönni. Hangosbemondó: baleset történt Nagatsutánál, biztonsági ellenőrzés miatt késés várható, moushiwake gozaimasen, hogy lett volna anyád magzatvizében egy cápa. Egy salaryman sztoikus pofával leveti zakóját, iskolás leányok orcájára riadt félelem ül, piros kendőt kötsz szemedre s képzeletben rágyújtasz egy cigarettára. Tudniillik, az én állomásom esetében, Kawasaki külvárosából Shibuyába menet, ami a vonal hozzávetőlegesen közepén fekszik - átlagosan 60-70 új felszálló van a 2 percenként érkező szerelvényekre, ami egyenes arányban növekszik a késés időtartalmával.
A Den-en-toshi vonal járataira pediglen ugyanazok a kifürkészhetetlen természeti csapások leselkednek, mint a Magyar Államvasutak járműveire a Szolnok-Budapest vonalon: a szél, az eső, a hőség, és a hó. Plusz egy Japánban jellegzetes meteorológiai jelenség: 人身事故, vagyis a baleset ( avagy néha öngyilkosság), ami éppoly megszokott, mint egy nyári zápor. Szóval, az emberek csak gyűlnek, és gyűlnek és gyűlnek és gyűlnek és gyűlnek és aztán csak egyszer, a semmiből...
Jön a vonat.
Vonat?
A faszt.
A sokarcú isten csarnoka. Kívülről csak az ablakra szkennelt hús-vér pofákat látod, annyian vannak odabent. Te pediglen - kb szülőfalvad teljes populációja - meg ide próbálunk be férkőzni. Ergo színültig tele, de kurvára színültig. Egy béna mugli meg se próbálkozna felpattanni, de te apám, te már látod a 9 ¾-es vágány bejáratát és vetődsz mint az őrült ki letépte láncát. Ahogy nyílik az ajtó, sokan szemlátomást fellélegeznek, mert az oxigén mar valahol Saginumánál elfogyott.
Egytagú farkasfalkaként vicsorogva-sompolyogva inalsz előre, s 'betörsz'. Emberfal jobbról, emberfal balról, belefúrod magad az emberszőlő-kocsonyába az 'ülők' kiváltságos kasztja elé, ez egy védett terület, mivelhogy a harc és vér mindig középütt, az ajtó előtt folyik a reggeli hüllőállatkertben, gratulálunk, immáron beleszublimálódtál a vonatba. Mint Munch Sikolya. Az lehetsz te, furcsa, kelletlen szimbiózisban Nippon fiaival s leányaival. S mi történik, ha bent vagy? A mindennapi Guernica a szipogó szamurájokkal.
 |
| Den-en-toshi adventures |
Tudom, szipogáson egy kölyökkoalát képzelsz, ahogy anyukája erszényében álomra szenderülve fel-fel szipogocskázik miközben...Lófaszt! Csap rá az asztalra az agyrágóbogár irdatlan csápjával és kiszipolyozza az agyvelőd. Az a japán szipogás. Nem egy japán szipog, hanem mindenki, akinek orra van. Az szipog. Nem csak a sajátját, de a te agyvelődet is.
Szóval a megszokott reggeli káoszban az emberek szentimentálisan kihányódnak a vonatból, amibe legalább annyi szeretne beleszublimálódni, a vasúti munkatársak hangosan kiabálnak - és Japán azon kevés ország közé tartozik, ahol ha túl sokan vannak a vonaton, nem lesegítik az embereket, hanem még többet gyömöszölnek be közéjük, amíg van oxigén, vagy amíg nincs. Ha sikerül kijutnod a felszínre. ugyanezt eljátszhatod a Yamanotén egy kis szerencsével. Közben pedig azon gondolkozol, mily szabad lélek az a patkány Hibiyánál.
S nem elég hogy e pazar purgatórium parazsában kellemesen átsülve betoppansz az irodába majd egy egész napon át helytállsz, még egyszer bizony haza is kell jönnöd. Szopcsi reloaded.
A szokásos napi 10 perc 残業-mat lekurbítom 5-re mivel szeretnek ma egy kicsit előbb hazajönni, hát a vonat baszik jönni.
Amikor pedig megjön és kinyílik az ajtaja mindegyik vagonban a már emlitett Guernicát láthatod kicsit más szereplőkkel, na mindegy Shibuyáig szépen szimbiózisban elkéjutazok, 18:59, nem baj a 19:03-as expressre felszállok ha addig élek is.
Kihányódok az elsők között és mint az őrült ki letépte láncát rohanok a 田園都市線-hez.
Ha. Ha. Ha. Hiszen hova is rohannék?
Egy darálóba léptem, annyi ember van hogy csak araszolok előre szebb kilátások reményében, átvergődöm az izzadt salaryman hordákon, ádáz harcok közepette utat török.
De honnan, honnan a ménküből lett egyszerre ennyi ember?
Néha az az érzésem van, hogy valami irdatlan nagy kezek, mikor kevéslik a nyüzsgést beleinjektálnak 50-100 millió embert Tōkyōba. Bevetődtem a 19:03-as vonat emberfalába, mint egy pusztító torpedó.
Vetődés, háh. Értsd: stratégiai háromujjas kapaszkodó-felütet nyerek, amellyel minden esélyem megvan, hogy behúzzam magam a vagonba, ó igen, bingó, a "bejutottak" vastrónjáról pediglen oxigén hiányában is öntelt elégedettséggel vegyült megvető pillantásokban részesítem Shibuya kintrekedt pórnépét. Becsukódik avonat ajtaja, csak annyi mozgasterem van hogy megharapjam a távirányítót a headseten és már indul is a Leon on...
A mindennapi győzelem bazmeg.
Hoppá mégsem.
Tudjatok mi a 最低 definíciója? Mikor mindezek utan kinyílik ujra a vonatajtaja és kihányódsz az éterbe, három ujjnyi királyságod a múlté, ráadásul uzurpátor-hiénák egész hadának nyílik meg a lehetőség, hogy ők is felprédálják a három ujjnyi kapaszkodohelyedet.
Ez, ez a 最低.
Héháhő. Ez egy never ending story, de már legalább egy állomással arrébb jársz, bár azt is úgy éled meg mintha egy idegen planétára jutottál volna el 45353532 fényév hibernációját követően. Ébredés Sangenjayánál.
Az addig szeliden a vállamon pihenő aktatáskám elkezd stage dive útján távozni az éterbe ahogy kinyílik az ajtó és némi emberszőlő világgá hányódik.
Felszökkenek a magasba majd a hirtelen 3m/másodperc sebességre gyorsult táskám után kapok, amit a kisujjam hegyével sikerül elérnem, s ama kisujj mint a hortobágyi pásztorok korbácsa csap le kegyetlen.
A pántjánál visszatartva beszéltem le a táskám a népvándorlásról. Nem volt bár benne semmi csak egy rágó meg egy meishi. Blackout.
Nekem már nem kell semmi, se táska, se rágó se meishi, se oxigén. A vonat én magam vagyok, se fel, se le nem szállok.
Folytatás alkalomadtán következik.
Ezért is örülök, hogy vidékre költöztem :) Nem mintha itt nem lennének késések, de eleve kevesebb az ember. Meg ha nagyon akarok, biciklivel is be tudok menni a városba.
VálaszTörlésViccesek ezek a japános tudósítások: SOHA nem késnek a vonatok, nincs bűnözés, a jakuzák valójában tök rendesek, muszlimok nincsenek, a magyaroktól nem kérnek ujjlenyomatot stb. De olyat is olvastam már egy kb 5 éve itt élő magyartól, hogy nincs agresszió és még biciklit sem lopnak ezek az áldott jó emberek :)
Hát elhiszem, hogy elviselhetőbb, ha nincs tömegnyomor a reggeli/esti vonaton 笑 Gyakran bebicajozok Tokyoba, de sajnos munkába menet esélytelen.
TörlésIgen rendkívül sokrétű igazságosztás megy Japánnal kapcsolatban is, egészen utópisztikus képzelgések valami csodaországról, elfeledve hogy itt is emberek élnek...