Bozóky Dezső: Két év Keletázsiában

Dr. Bozóky Dezső (1871-1957) életének tagjei a főtörzsorvos, hajóorvos, világutazó, és a fotográfus lenne, hiszen a rendeltetését illetően bár hajóorvos volt, s nem mellesleg aktív fotográfus, és egyike kevésbé ismert magyar világutazóinknak is. A Monarchia haditengerészében 1907–1909 között teljesített katonai szolgálatot a Távol-Keleten, mely során Kínába, Koreába és Japánba is eljutott. 

Életéről bár nem sokat lehet tudni, annyi bizonyos hogy a nagyváradi születésű Pilismaróti Bozóky Dezső 1895-ben szerezte meg az orvosi diplomáját Budapesten, egy pár évre rá pedig 1904-ben került be az osztrák-magyar haditengerészet kötelékébe. Első hosszabb útja a Taurus gőzős fedélzetén Konstantinápolyba (a mai Isztambulba) vezetett az osztrák-magyar nagykövetség ellátására. Ezt követően egy még hosszabb tengeri utazás következett a 1907-ben, mely során 26 hónapig járta a Távol-Keletet a Szigetvár, a I. Ferenc József és a Leopárd nevű hajókon szolgálva. A távol-keleti expedícióval a Monarchia célja elsősorban a diplomáciai kapcsolatok ápolása volt. 

1907. március 1-jén indulva Európa Pula kikötőjéből útjuk során Szingapúrba, Hong Kongba, Shàng​hǎi​ba, Pekingbe, Szöulba, Tōkyōba, Kyōtōba, Ōsakába rengeteg helyre eljutva értek vissza 1909. április 12-én ismét Pulába, ami a korszakban az Észak-Adria egyik legnagyobb kikötője, kereskedelmi központja volt.

Élményeit újságcikkekben (Vasárnapi Újság, Budapesti Hírlap vagy az Aradon kiadott Haladás című hetilap) valamint kétkötetes útirajzában örökítette meg Két év Keletázsiában (sic) címmel, összen 1118 oldal terjedelmben, illusztráció gyanánt 558 eredeti fénykép és 2 térkép található benne. Ez is annak az oka hogy remek fotográfusaként vo­nult be a magyar művelődéstörténetbe. 

S hogy miért pont a hajóorvosból lett proto-Instahuszár, arról nem sok információ maradt fenn, bár azt olvastom hogy a korabeli hosszabb expedíciók során a világ tengereit járó monarchiás hajókon általában volt fényképezőgép, mi több a Magyar Nemzeti Digitális Archivum és Filmintézet cikke szerint ismeretes, hogy hogy Bozókynak a bécsi katonai levéltárban őrzött törzslapján feltüntették, hogy ért a fotózáshoz is. 

"Az akkoriban uralkodó békés állapotok minden tekintetben szabad mozgást engedtek keletázsiai állomáshajónknak, minek folytán nemcsak hogy sokat láttunk a beutazott exotikus országokból s városokból, de még arra is maradt időnk, hogy behatóbban tanulmányozhattuk az érdekes ázsiai országok még érdekesebb lakóit."

Hadihajón beutazni a nagy világot, előkelő s úri dolog. A kiváltságos állás, melyet a hadihajók tisztikara az egész világon élvez, sok ajtót nyit meg előttünk, melyeken még a milliók fölött rendelkező turisták is hiába kopogtatnak, mivel még az ő mindenható aranyaik előtt sem nyílnak meg azok."

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum egyik leggazdagabb, tudományosan máig csak részben feldolgozott anyagát Dr. Bozóky Dezső hagyatéka teszi ki. Albumokba rendezett fotográfiák, sztereofotók valamint diafelvételek egyaránt szerepelnek e gyűjteményben, hogy aztán Bozóky hazatérve bemutathassa a Távol-Keleten látottakat barátainak, ismerőseinek, és hát persze a nagyközönségnek is. Egyébiránt elképzelhető, hogy Bozóky éppen egy Hopp Ferenc cége által legyártott fotóapparáttal is örökített meg képeket üveglemezre. Miképpen a korban elsősorban a XIX. században született népszerű médiumok: a fényképalbumok, a tér illúzióját keltő sztereofotók, valamint a diaképek jelentették a fotó készítés illetve megosztás elsődleges módját. 

Dénes Mirjam és Sebestyén Ágnes Anna tanulmányában érdekes cikkében olvasható hogy ebben a korban általános gyakorlat volt, hogy az utazók készen vettek albumokat, melyekbe a fényképészek műtermében be is ragasztották a megrendelő által a helyszínen kiválogatott fotókat. Bozóky maga is vásárolt fotóalbumokat útjai során (például Japánban, amit az album merevitésére ragasztott papír japán szövege utal), albumaiba pedig nem pusztán saját fotói szerepelnek, de azok is, amiket helyben vásárolt.

Az ázsiai tripje során mintegy 1500 fotót készített, ami azért durva, hiszen manapság mondjuk egy D500-al, 10 fps sebességgel nem nagy mutatvány, de a kor technológiájával nézve emberfeletti teljesítmény. A színes képek az 1910-es évekig igencsak ritkaságszámba mentek. Ezek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, melyet kézzel színeztek, utólag. És ha úgy véled, hogy Lighthroomban nagy mennyiségű fotót szerkeszteni még sync settings is malenkij robot, akkor gondolj bele Dr. Bozóky maestro a színezést utólag ecsettel és anilinfestékkel oldotta meg! 

Az antikváriumban is megtalálható Két év Keletázsiában című műve egyébiránt nem útinapló, hanem útirajz: azaz nem kronologikus sorrendben írja le az utazás állomásait, hanem egy-egy városról vagy területről közöl egy rendkívül alapos, összefoglaló leírást. Ha antikváriumban nem is lelnénk fel éppen, ne bánkódjunk hiszen a a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában fellelhető a mű, és elektronikus formában bárki számára elérhető sorhajóorvosunk kalandos története. Ennek első kötetéből szemezgetve, a neten talált fotóiból következzék néhány kép, és sztori alább:

A kanálist elzáró számpánok a Shamian-sziget (沙面島), Kanton

"De micsoda lázadás készül amott Saminnal szemben, épen ott, ahol hajónk kikötni készül? A part gerenda-állványain félelmetesen ordító tömeg áll, csupa izmos, félmeztelen fickók, rettenetes bambuszrudakat forgatva kezeikben. Önkénytelenül az étteremben levő fegyverekre gondolunk, pedig csupa ártatlan teherhordó-kulik azok, akik a hajónkra várnak és néhány perc múlva ostromban be is veszik azt. Egy részük be sem várja a hajó kikötését, hanem a még mozgó hajóra dobott, kampóval ellátott kötelek segitsé - A kanálist elzáró számpánok. \ gével mint a majmok kapaszkodnak föl a hajó sima oldalain. Ezt látva el tudjuk azután képzelni azt is, hogyan jutnak föl a folyamkalózok a teljes sebességgel haladó gőzhajóra is. Szerencsésen átestem én is a támadáson, úgyszintén szegény útibőröndöm is, melyet pedig csak nyolc felé rángatott egyszerre ugyanannyi izmos kuli. Csupa asszonyok evezte számpán veszi körül hajónkat s egy ilyen járművön jutottunk el mi is a szállodánkhoz. Csak ugy recsegett, ropogott körülöttünk a Samint a chinai várostól elválasztó keskeny kanálisba beékelődött China legnagyobb városában sok számpán."

Xijiang, Guangdong

"A chinainak csakúgy, mint az európainak, nagy öröme telik a kis gyermekekben. Becézgetik s dédelgetik őket s manapság már nem igen hajigálják még a leánygyermekeket sem a vizbe, mint a hogy a Chináról szóló régibb útleírásokban olvashatjuk. "

"Chinában való tartózkodásomnak egyik legérdekesebb szakasza kétségtelenül a Kantonban töltött három hét volt. Nincsen ennél érdekesebb város a nagy mennyei birodalomban. Itt lehet azután valódi chinai életet tanulmányozni."

"A chinaiak a lakodalmakra csupa jószívűségből, rendesen néhány vak énekesnőt is hozatnak a vendégek mulattatására. Chinában rettentő sok vakember van. Áldozatai ezek a chinai orvostudománynak. A gyermekek egyszerű köthártyagyuladását addig-addig kezelik mindenféle piszokkal, medve-, kutya- meg majomsárral, míg a szaruhártya elfekélyesedik, a gyermek pedig megvakul." 

"A chinainak igen finom hallása van s szajkó módjára nagyon hamar elsajátítja bármely idegen nyelvnek helyes kiejtését. Az említett két chinai valóságos debreceni tájszólásban beszélt."

"A chinai nyelv a mi füleinknek igen különösen hangzik; mint ha nem is beszéd, hanem valami sajátságos éneklés volna. Gyorsan követik egymást a mély, majd igen magas hangon, a nyugodtan vagy indulatosan kiejtett szótagok, úgy hogy néha azt hihetnők, hogy a legnagyobb gorombaságokat vagdalja egymás fejéhez két, talán a legszebb klasszikus nyelven társalgó chinai. De hát mindenekelőtt tudni kell, hogy a chinai nyelvben néha egyetlen szótagból álló szócskának negyvenféle jelentése van, aszerint, hogy mikép ejtik azt ki. Ugyanaz a szócska jelenthet havas háztetőt, főpapot, beleket, virágbimbót, szivet, fiatalembert, lófarkot, szédítő mélységet és így tovább."  - ezen gondolkoztam, de egyelőre nem sikerült olyat találnom, ami minden felsoroltra ráillene. Ha tudod a megfejetést, dobj egy kommentet! 

Pózolás a Nagy Fal Shanhaiguan szakászánál (1908) 

Riksások a Qianmen-kapunál, Beijing (1908) 

"Riksákon behajtottunk a követségek városnegyedébe, mely a tatárvárosban, még pedig a tatárvárost a chinai várostól elválasztó nagy fal tövében fekszik. Itt játszódott le kilenc év előtt az egész művelt világot fölháborító körülzárolása az idegen követségeknek. Míg a fölszabadító csapatok Európából megérkeztek, a maroknyi európai kolónia hónapokon át hősiesen védte magát a chinai csőcselék ostroma ellen." - ez ugye a boxerlázadásra való utalás. 

Kilátás az ötemeletes Zhenhai-pagodáról, Kanton, 1908

The Rocking Stone, Xiamen, jobb szélre a mandzsu-frizkós kinai

Kormorános halász, Fuzhou, 1908

Fúhzōu

"A halász valami öt-hat vastag bambusznádból összetákolt, hosszú keskeny tutaj közepén áll, melynek két vége kissé fölfelé kunkorodik. A halász mellett bambuszfonatú nagy kosár áll a kifogott halak számára s egy kis kosárka, telve apró halakkal a kormoránok számára, továbbá egy kampós végű, hosszú bambuszrúd s egy ugyancsak hosszú rúdra erősített kis háló. A tutaj elején s hátulján ülnek a fekete kormoránok. 

"A liba nagyságú madaraknak hosszú nyakuk van, a csőrük töve citromsárga, furcsa, kegyetlen, hideg nézésű szemeik pedig smaragdzöldek. A halász csupán gy hosszú rudat tart kezeiben, melylyel evez s egyúttal kormányozza is a tutajt, Térdben gyorsan meghajolva, majd hirtelen kiegyenesedve, rezgésbe hozza néha a tutajt, hogy a kormoránokat a vízbe kényszerítse. Ha a madarak nem akarnának engedelmeskedni, úgy fölemeli őket a nyakuknál fogva s egyszerűen a vízbe lódítja. A kormorán gyorsan bukik a víz alá s már néhány másodperc múlva meg is jelenik a felszínen, csőrében egy nagy hallal, melyet szeretne lenyelni, de nem tudja, mivel a halász gyűrűt húzott a nyakára. A halász erőszakkal kénytelen elvenni tőle a halat, mire a kormorán rendesen dühbe jön s két-háromszor ugyancsak dühösen belecsíp a halász meztelen lábikráiba. Jutalmul a jó fogásért, leveszi azután a gazda a madár nyakáról a gyűrűt s néhány apró halat ad neki, melyeket bámulatos gyorsasággal tüntet az el."

"Lábaink alatt látjuk a halmokon fekvő hatalmas várost, Fucsau-t, szószerinti fordításban a „határtalan boldogság városát." Nagy háztenger az egész, szép zöld erdős hegyektől körülvéve. Csupa kékes-szürke cseréptető, melyek között nem is látni az utcákat, mivel a legtöbb utca felett összeérnek a házak ereszei.

A másik, talán még feltűnőbb dolog Fucsau-ban a nők szép hajviselete. A fucsaui asszonyok igazi kardos menyecskék. Gondosan simára fésült, fénylő fekete hajuk nincs befonva, csupán egyszerűen összecsavargatva, hátul a fejen pedig művészies kontyban végződik.

Fucsau a látogatásra érdemes chinai városok közé tartozik, hová nem igen tévednek el a Chinát járó turisták, miután a nagy gőzhajók Hongkongból egyenesen Sanghajba mennek. Fucsaunak meg van a maga egyéni karaktere, hol sok olyan dolgot láthatni, mit más chinai városokban nem találunk. Temérdek uj benyomással megrakodva jöttünk mi is el onnét."

Shàng​hǎi

"A francia városrész mellett egy poshadt, büzösvizü csatorna húzódik végig, mely mögött régi, alacsony falakkal körülvéve terül el a 183,000 lakosú régi chinai város. Labirintszerű szűk utcáiban csak gyalog lehet járni s itt is mint minden chinai városban, könnyen eltévedhet az ember. A 2% Egy keletázsiai köztársaság. város közepén, egy zöldes-barnás kimondhatatlan színű tó közepén, cikornyás tetejű, festői régi teaház áll, melyhez két oldalról cikcakban megtört hidak vezetnek. A tó körül tanyáznak sátraikban a chinai jósok, a panorámások, a madárkereskedők és a bambusztörzsből készült, erősen búgó diabolókkal játszó művészek, míg a különben is keskeny Teaház a régi chinai városban. hidakon állandóan temérdek koldus tanyázik, valóságos élő múzeuma az exotikus betegségeknek." - kapcsolódó bejegyzés itt és itt. 

"Az esti hangulatban olyan pompás utcarészleteket látunk, hogy néha azt hihetnők, hogy valamelyik előkelő operaház színpadi díszleteit látjuk magunk előtt a legraffináltabb hatásvilágítás mellett. A nagy házakból lármás zene hallatszik ki az utcára, melyben a fülsiketítő gongoknak és réztányéroknak jut a vezérszerep. Lármázó, zsibongó emberáradat tölti meg az utcát elejétől végig, hogy igazán nehéz lenne azt a bizonyos közmondásbeli tűt a földre ejteni." - kapcsolódó bejegyzések itt. 

"Éles megfigyelőnek kitűnő alkalma nyílik Sanghajban párhuzamot vonnia a több évezredes chinai és a sokkal ujabb keletű nyugati kultúra között. Közvetlenül egymás mellett megtalálhatjuk itt mind a kettőt, igazán csak egy bűzös csatorna fölött kell egy rozoga hídon átkelnünk."

Szampanok (三板) Shanghaiban

"Sanghaj a rövid, de igen széles és mély vizű Wampu folyónak partjain fekszik, mely nagy hajók számára is hajózható. Egy jó órát tartott az érdekes utazás a kanyargó folyón fölfelé, míg a keletázsiai metropolisnak tornyos palotái s gyárkéményei előttünk föltünedeztek. Temérdek nagy gőzhajó s még több érdekes dzsunka jött velünk szembe, rettentő magas, de keskeny, négyzet-alakú bambuszvázas vitorlákkal."

"Sanghaj síkságon fekszik. Környéke egyhangú és unalmas. Igazán érthetetlen, hogy Keletázsia kereskedelmének ez a fontos gócpontja nem a tengerparton, hanem tizenkét mértföldnyire tőle, egy folyó mentén keletkezett. Sanghaj különben is unicuma a földkerekségnek. Egy nagy európai köztársaság ez a távoli Chinában. Persze az európai elnevezés alatt értem itt az amerikaiakat és japánokat is, akik szintén nagy városrészeket birnak Sanghajban. Csupán a franciák nem csatlakoztak a mai napig sem a többi nemzetekhez. Nekik ma is külön városrészük van, francia kormányzattal, bírósággal, külön rendőrséggel, tűzoltósággal s külön villamos vasúttal. A többi nemzetek azonban egy nagy köztársasággá egyesülnek és büszkén nevezik városukat a „világ minta settlementjének"."

Aki járt már Shanghaiban, az egyből felismeri a Yuyuant a képen, pontosabban a Huxinting teaházat (湖心亭)

"A város igazi világvárossá kezd fejlődni. Óriási áldozatokkal teremtették meg az ilyen nagy városban életszükségletül érzett közintézményeket, úgymint a pompásan szervezett rendőrséget és tűzoltóságot, a nyilvános kórházakat, a nagy közegészségügyi laboratóriumot, himlőnyirktermelő- és Pasteurintézetet. Sanghaj alatt nagy könyököt ír le a folyó, melynek nyugati partján húzódik végig a büszke szép „Bund". így nevezik a folyóparti árnyas sétányt, a faburkolatos impozáns kocsiúttal s a paloták előtt végighúzódó széles aszfalt járdával." - kapcsolódó bejegyzés itt.

"A Bundról indul ki Sanghaj legélénkebb utcája, úgyszólván főütőere a Nanking-Road, mely csaknem a közepén szeli át a nagy európai várost." Kapcsolódó bejegyzés itt.

"A Nanking-Road még bent a városban, van a nagy lóversenytér, illetve sporttér. Itt az utca a Bubling-Well-Road-ba megy át, mely Sanghajnak gyönyörű árnyékos villanegyedét szeli át. A Nanking-út forgalmát, bármily élénk színekbe mártanám is tollamat, még sem tudnám leírni. Olyan dolog ez, amit látni kell. Ott nyargalnak végig a villamosvasúti kocsik, melyek mintha csak versenyt akarnának futni a vakmerő sebességgel tovaszáguldó nagy automobilokkal. " Ez nem sokat változott - kapcsolódó bejegyzés. 

"A tagbaszakadt hindu rendőr nem az automobilt írja ám föl gyors hajtás miatt, hanem az útjában lábatlankodó riksakulit. Temérdek bérkocsi kergeti egymást szünet nélkül s közöttük nyargal a sok kétkerekű fürge riksa. E szédítő forgalom közepette lassan tolja egykerekű nyikorgó targoncáját, ezt a speciális chinai járművet, az izzadó kuli."  - lásd a dzsungel történyét.

"Az európaiaknak a chinaiakkal szemben tanúsított magatartására különben élénk világot vet, hogy például a parti sétányra chinai nem teheti a lábát, legfeljebb dajka minőségben. Tessék elgondolni, hogy mindez Chinában történik!" Kapcsolódó bejegyzés itt. 

"A sanghaji csőcselék pedig mondhatni a legveszedelmesebb egész Chinában. Ide csődültek ugyanis China minden részéből a legveszedelmesebb csirkefogók és gazemberek, állandóan sok gondot okozva a rendőrségnek." Kapcsolódó bejegyzés a Zöld Bandáról.

"Sanghajnak, hol jelenleg körülbelül 14,000 európai lakik, pezsgő társadalmi élete van. Az urak a pazar fényűzéssel berendezett klubbokban találkoznak nap mint nap. " - kapcsolódó bejegyzés itt.

SMS Ferenc József az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének védett cirkálója, Magyar Fiumei Hajóépítő Rt. büszkesége, mely 1919-ben egy viharban lelte vesztét.

A gőzhajókról nap mint nap temérdek fekete disznót hajóznak ki; hihetetlen kegyetlenséggel lódítják le néhány méter magasból a hízott disznókat az alant váró számpánokba. A rémségesen sivalkodó állatok esés közben néhányszor megfordulnak a levegőben és nagy nyekkenéssel zuhannak a számpán fenekére. Ez az örökös disznósivítás hozzátartozik a sanghaji kikötői hangulathoz. Állatvédő egyesület még nincs Chinában, hol egyelőre elkelne egy embervédő egyesület is. " Apropó shanghaiozásról hallottál már? 

Peking

"Hat óra tájban föltűntek a távolban a Pekinget környező hegyek s félórával később a Pekinget övező hatalmas városfalba ütött résen berobogtunk a déli, vagyis chinai városba. Leírhatatlan piszok uralkodik köröskörül. Fekete vizű bűzös pocsolyák és patakok mentén, nyomorúságos, piszkos házak között kanyarodik vonatunk nagy ívben a város szive felé. Ez a megérkezés Pekingbe mégis felejthetetlen benyomást tett rám. A lenyugvó nap sajátságos bíboros violaszínűre festette a város fölött lebegő poros atmoszférát. A bíboros portengerből fantasztikus körvonalú tornyok, felkunkorodó, cikornyás tetejű városkapuk s magas pagodák emelkedtek ki. Minthacsak fekete papirosból lettek volna a fantasztikus épületek kivágva s az élénk narancssárga színű égre fölragasztva."

"Pekingnek dacára annak, hogy Nápolylyal fekszik egy magasságban, valóságos szibériai tele van, rettentő sok hóval s a hőmérő gyakran 25—30 fokot is mutat a fagypont alatt. A város utcáinak szabályos elrendezése folytán csaknem minden háznak északi és déli irányba néznek az ereszei. A melegen letűző napsugarak a délfelé tekintő háztetőkről hamar leolvasztják a havat, ugy, hogy a déli falakon sétáló nem is lát ilyenkor havat Peking házain, míg az északi falról nézve ugyanakkor méteres hó borítja a tetőket s a szemlélő a legszebb téli tájképben gyönyörködhetik."

Zhenyangmen (Qianmen) kapu, Peking (1908) 

Bozóky Dezső hagyatéka mind a mai napig további feldolgozásra vár csakúgy, mint a szerző élete maga. Ez az ismert hagyaték is mindenestre olyan kuriózum, amely nemzetközi szinten is figyelemre méltó, nemrégiben Hong Kongban és Szöulban is kiállitást rendeztek a képeiből. Az első, Oszmán birodalmi útjával kapcsolatosan pediglen 2019. december 10-én pedig a Szépművészeti Múzeumbanban lesz Fodor Gábor – Kardos Tatjána: Látogatás az Oszmán Birodalomban. Dr. Bozóky Dezső képei 1905–1906 cimű új kötetének a bemutatója, akit érdekel a téma mindenképp menjen el, ha tud.

Japán

"Japán!... Van-e ember, akinek szívében ne keltene viszhangot ez a szó? Én legalább nem is tudok olyan müveit európait elképzelni, kinek lelkében ne élne, vagy ne élt volna valamikor a vágy, hogy ezt a meseországot színről-színre láthassa."

"Gyermekkorom óta vágyakoztam magam is a fölkelő nap országába, de sohasem hittem, hogy ez a vágyam valaha teljesülni fog. És teljesült! Jó szerencsém elvitt engem Ázsiának legszélső keletére. Csaknem egy álló esztendeig tanulmányozhattam, keresztül-kasul bejárhattam és barangolhattam a csodás szigetbirodalmat, melynek szép bérceit legelőször csókolják minden reggel a végtelen óceán fölött átsiető napnak aranyos sugarai."

"Japán minden városában s a mikádó a császári chrysanthémum-kertben fogadja újra a hivatalos világot és az előkelő idegeneket Október végén, midőn a jávorfának, a „momidzsi"- nek levelei pompás piros színt öltenek, beállt már az ősz. A Kobe melletti Arimába, meg a Kyotó melletti Arasiyámába tódul ilyenkor az emberáradat, gyönyörködni a szép piros hegyoldalakban."

"Az európai ember csak mosolyogni szokott a japán törpefák láttára, legjobb esetben megbámulja talán, de egynek sem jut eszébe közülök, hogy milyen bensőséggel ragaszkodik egy egész család egy ilyen fácskához, melyet családjában visszamenőleg, kitudja hányad íziglen már, féltő kezekkel gondozott az apa, nagyapa, szépapa s így tovább, amelyet a jelenleg élő generáció épen úgy óhajtana átszármaztatni az utódokra is."

"A gyermek minden japán ember szemében Isten áldása. Mennél több van belőle, annál jobb. No de van is azután annyi gyermek Japánban, mint talán sehol e nagy világon. És mégis el lehet mondani, hogy nem akad a nagy japán birodalomban egyetlen gyermek sem — legyen bár gazdag, vagy szegény szülők gyermeke — amelyiknek ne lenne szép, ne lenne örömtelt a gyermekkora."

"Paradicsom volt Japán nekem is és valahányszor visszaszállnak gondolataim a szép Japánba, magam előtt látom futkározni az aranyos japán gyermekeket, akikről egybehangzóan jegyzi föl minden utazó, hogy nem ismerik a sírást, csak a kacagást, azt a szívhez szóló, azt az édes gyermekkacajt, mely minden embert felvidít és amelynek hangja betölti az egész országot. Azt hiszem, hogy e föld hátán Japánban vannak a legboldogabb gyermekek!"

"Japánban épen olyan szabadon utazhatik, járhat s kelhet az ember, akár csak minálunk, vagy Németországban, vagy bármely művelt nyugateurópai államban. Kényelmes vasutak hálózzák be az egész országot és kimondhatatlan gyönyörűség a föld legudvariasabb, legelőzékenyebb és legtisztább népének szép országát beutazni. Nem kell ott sem rablóktól, sem útonállóktól félnünk; nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket akár az erdő közepén, vagy bármely falucska legutolsó házacskájában. Nekem a Japánban töltött hónapok életem legszebb emlékei közé fognak tartozni örökre. Körülbelül háromszor annyi időt töltöttem Chinában mint Japánban s míg Japánban csupán az emberekkel való érintkezésben játszva megtanultam annyit japánul, hogy minden 30 A japánokról. Japán emberrel meg tudom magamat értetni az anyanyelvén, chinaiul még tízig sem tudok olvasni."

"Bezzeg máskép áll a dolog Japánban, hol tulajdonképen mindennap és lépten-nyomon szégyenkezve kell beismernünk, Á japánokról. 31 mennyivel magasabb fokon áll e népnek tisztaság iránti érzéke, mint bármelyik nyugateurópai népé."

"A japán vasutak tisztasága szintén felülmúlja a mieinket. Dacára annak, hogy olcsó, erősen kormozó japán barnaszénnel fűtik a mozdonyokat, a kocsik belseje mégis tiszta."

"A japán ember az evésben is rendkívül tiszta. Semmiféle eledelhez, még a kalácshoz sem nyúl puszta kézzel. Evőpáleikákkal fog meg mindent és visz a szájához, legyen az hal, hűs, rizs vagy gyümölcs. Bátran elfogadhatunk és megkóstolhatunk mindent, legyen az bármi néven nevezendő étel vagy ital, melyet egy japán kínál, mert meglehetünk győződve róla, hogy csak tisztán készült dolgot fog még a legszegényebb paraszt is elibünk tenni, még pedig tiszta, csinos, kis fa- vagy lakk-tálcán, tiszta porcellán tányérkán, vagy kristálytiszta pohárban."

"Milyen étvágygerjesztőén van a vasúti állomásokon árult „bento" vagyis útravaló is elpakolva. Két csinos kis fehér fadobozban van az ennivaló. Az egyik doboz színig van telve pompás főtt hideg rizszsel, míg a másikban zöld levelek és friss virágok közül kandikálnak felénk a sült hal, a főtt lazac, a hideg tojásétel, a pikáns savanyuságú vagy édes becsinált bogyók és ugorkák."

"Japán a tisztakezű emberek országa. Egész nap mosogatják kezeiket az emberek, amire mindenütt kínálkozik alkalom."

"Japánban még a legutolsó riksakuli is fogkefét és fogport használ. Igaz, hogy a legfinomabb fogkefe a pénzünk szerint 30—40 fillérbe kerül csak, de már 8—10 fillérért is kitűnő fogkefét lehet vásárolni."

"A szigetország vulkánikus talajából ezernyi forróvizű forrás fakad. Az ilyen források közelében fekvő városban vagy faluban minden házban van természetes forró fürdő, de van azonkívül néhány óriási nyilvános A fürdőben. A japánokról. 45 fürdő is, melyekben egy szénbe — körülbelül két és fél fillérbe — vagy épenséggel semmibe sem kerül a fürdés. Ezek azután igazi népfürdők! De tele is vannak éjjel-nappal néppel. A pazar berendezésű porcellán tükörfürdőtől le az egyszerű fakádas fürdőig, megtaláljuk a fürdőt minden házban. A „furo", vagyis a fürdőkád külön szobában, rendesen a konyha közelében, vagy nyáron kint a szabadban áll. Reggel és este jó forróra melegítik benne a vizet, melyben sorra fürdik azután mindennap az egész háznép."

"A forró fürdőért nem fizet az ember sehol, még az európai berendezésű nagy szállodákban sem, mivel japán felfogás szerint a fürdés épen olyan természetes napi szükséglete az embernek, mint az alvás meg az evés, bár a chinaiak e miatt azt mondják a japánokról, hogy nagyon piszkos emberek lehetnek, hogy olyan gyakran érzik a fürdés szükségét."

Rácuppant a japán csajszikra:"Megérkeztek a gésák. Három kuli cipelte föl utánuk a piros selyemzsinórral átkötött kis fekete lakkládikákat, melyekben a tánchoz szükséges kellékek, a legyezők, álarcok, virágok stb. voltak. Térdre ereszkedve s fejecskéiket a földre támasztott kezeik fölé hajtva üdvözöltek bennünket a szép leányok, kik mindjárt át is vették a felszolgáló muzmék szerepét. Kecses mozdulattal letérdelve, mosolyogva állítottak mindegyikünk elé egy talán húsz centiméter magas lakk-asztalkát, melyen lakkcsészékben volt a sok jóféle ennivaló: a halleves, szárnyas, tojásomelette, a vékony szeletekre vágott nyers hal a „tai", pikáns mártással, a tengeri rák, a főtt gombák, sóbafőtt gyümölcsök és Isten tudja miféle japán ínyencségek."

"A szép Szeizó-szán-t, meg a mosolygó szemű Banzáj-szán-t nem is engedtem el a vacsora egész ideje alatt oldalam mellől. Jól akartam lakni ez estén látásukkal. Olyan kedvesen és olyan természetesen csevegtek velünk a leányok, mintha már régi, nagyon régi jó ismerősök lennénk."

"Hogy mi az az idegenszerű báj, mely egy ilyen fiatal gésa egész lényén elömlik, nem tudom szavakban kifejezni. Az üde, kedves teremtéseket talán a szellőben hajladozó szép virágszállal tudnám legtalálóbban összehasonlítani. A gésák ugyanis valósággal virágok, emberi virágok, kik szemeink és lelkünk gyönyörködtetésére szolgálnak."

"A szoborszépségű szabályos nyak teljesen szabadon áll előttünk, mivel a kimonó kemény szegélye hátul messze eláll a nyaktól, látni engedve egy darabot a hátból is. Hát még azok a bámulatraméltó, eszményi, formás kis kezek! Az általánosságban alacsony termetű japán nő számára nem is lehetne a kimonónál szebb és előnyösebb ruhát kigondolni."

"Hogy tisztességesek-e a gésák? Épen olyan tisztességesek és erkölcsösek mint a mi színésznőink vagy egyéb művésznőink."

Tōkyō

"Ezernyolcszázhatvannyolcban, Japánországnak jelenleg is dicsőségesen uralkodó mikádója Yeddóba tette át székhelyét, mely alkalommal a modern országok sorába lépett Japán fővárosa a Tokió nevet kapta, a mi szó szerint keleti székvárost jelent. Az uj főváros a hatalmas tokiói öböl mentén, szorosan a tengerparton fekszik és még is csak vasúton lehet oda utazni, mivel épen a székváros mellett olyan sekély a tenger vize, hogy legfeljebb kis halászbárkák és számpánok közlekedhetnek rajta. "

"Modern közlekedési eszközök dolgában sokra vitte a fiatal Japán." Úgyvan. 

"Egy közvetlen vonatra ültem Yokohamában. Gyorsan robogott el szemeim előtt a közbeneső hat állomás. A hetedik, vagyis a végállomás, Simbasi, már Tokióban fekszik. Helyenként hegyek és halmok által megszakított, nagyobbára üde zöld rizsföldek borította síkság terül el a két város között. A vonal mentén, úgy a hegyoldalakon, mint a rizsföldek közepén, nagy reklám-táblák állanak szétszórtan."

"A Tokió és Yokohama között közlekedő vonatok rendesen zsúfolva vannak s már a rajtuk utazó közönségen is észre lehet venni, hogy a főváros közelében járunk, annyi az utasok között az európaias öltözékű férfi, kiknek külsejéről lerí a nagyvárosi ember valóságos vagy affektált blazirtsága."

"Minden első ízben látandó helyről már előre bizonyos képet szoktam magamnak alkotni gondolatban és kíváncsian várom azután, hogy milyen lesz az a valóságban. Japánban a valóság látása többnyire felülmúlta várakozásomat, de Tokióban határozottan igen nagy csalódás volt az első benyomás. Hát igy nézne ki Japán legnagyobb .„városa ? Akár csak a nagy gyárvárosnak, Oszakának külvárosában járnék valahol. Csupa földszintes, vagy igen alacsony egyemeletes faházikókat láttam köröskörül, helyenként apró kertecskékkel, de többnyire kertek nélkül. "

"Az állomás közvetlen környéke igen szegényes benyomást tesz az emberre. Azonban alig kanyarodunk ki az állomástól és fordulunk be a legközelebbi utcába, igen kellemesen lep meg az előttünk feltáruló, hosszú, széles boulevard, a Ginza-dóri, érdekes nagyvárosias forgalmával s a rajta végiggördülő temérdek villamos kocsival. Széleiken fákkal beültetett, széles, európaias gyalogjárdák húzódnak végig az európai stílben épült, csinos emeletes kőházak előtt, melyeknek földszíntjén szép üzleteket látunk, európai modorú Tokió. 247 kirakatokkal, melyeknek tükörtáblái mögött, akárcsak Budapesten, vagy Berlinben, csupa európai holmit: könyvet, kalapot, fényképező masinát, triédert, delikatesszeket, selyemnapernyőket stb. pillantunk meg."

"Egyszóval, európai embernek még térképpel is nagy feladat Tokióban eligazodni, annál is inkább, mivel a japán főváros hatalmas területet borít be, melynek nagysága felülmúlja még Párizs területét is."

"A látnivalók persze rettentő távol esnek egymástól s jó egynéhányszor kell Tokióba ellátogatnunk, amíg csak nagyjából is kezdjük magunkat a nagy japán metropolisban kiismerni, melyben dacára az európaias jellegű Ginza-dórinak, egyetlen pillanatig sincs az az illúziónk, hogy európai városban lennénk. Tokióról igen nehéz áttekinthető összbenyomást nyerni s már azzal is meg kell elégednünk, ha sikerül egyes érdekesebb városrészek vagy egyéb látnivalók képét rögzítenünk emlékezetünkben."

"A tokiói riksakuli meg sem kérdi, hogy hová vigyen bennünket, hiszen látja, hogy idegenek vagyunk, — mert ezt igazán nehéz volna Japánban letagadnunk — és se szó, se beszéd, egyenesen a Siba-park felé nyargal velünk. Nem tudom ki szoktatta őket reá, de mondhatom, hogy igen okos dolog ezzel kezdeni meg a nagy város megszemlélését."

"Érdekes följegyezni, hogy Tokióban a teljes ellátásért még a jobbmódú egyetemi hallgató sem fizet havonta húsz yennél többet és ezért kap mindent. Micsoda koplalást lehet ma már Budapesten havi ötven koronából véghez vinni!"

"A széles utakon gyors egymásutánban kergetik egymást a példás tisztaságú villamosok, mind telve néppel. A tokiói villamoson nagy rend van. A kocsikban csak ülőhelyek vannak. Dacára annak, hogy Japánban úgy a férfiak, mint a nők szenvedélyesen dohányoznak, a villamoson még kint a perronon sem szabad dohányozni."

"Tokiónak számtalan parkja között legszebb és legimpozánsabb az emelkedett helyen fekvő Uyeno-park, Tokiónak Bois de Boulogne-ja. Tizezrekre menő tömeg sétál itt a pompás, árnyas utakon állandóan. Boulevardszerű széles utca vezet a park főbejáratához, mely itt jobbra kanyarodva az Uyeno-pályaudvarhoz visz, míg a balra vezető, impozáns kocsiút a parkot kerüli meg."

"Talán tízszer jártam odaát Tokióban, mindannyiszor reggeltől estig fáradhatlanul nézdegélve s tanulmányozva az óriási várost, melynek megtekintésével még sem tudtam teljesen elkészülni. Hónapok kellenének ahhoz. Tokió utcáin sokszor egész váratlanul magyar szó ütötte meg füleimet és valahányszor hátrafordultam keresni, hogy ki beszélhet itt magyarul, mindig a mi matrózainkat pillantottam meg. A magyar fiúk dicséretére legyen ez itt fölemlítve. Míg a horvát, dalmát, olasz, de még a német matrózok nagy része is inkább a yokohámai kis korcsmákban — melyekben tekintettel az ott megforduló sok hajósnépségre, bővelkedik a kikötő környéke, — töltötte el a kimenő délutánjait, addig az én magyarjaim tágranyílt szemekkel, igazi tudásvágygyal szedték magukba a sok érdekes tokiói benyomást. Ahol csak tehettem, örömmel adtam nekik felvilágosítást."

"Tokiónak legbizarabb, legfestőibb és kétségtelenül legeredetibb látványossága az éjjeli város, a nagy Yosivára. A Tokióról nyújtott vázlat nagyon hiányos volna, csupa álszeméremből csendes hallgatással mellőzném ennek ismertetését, amit már csak azért sem teszek, mert hiszen még a legelőkelőbb társaságbeli európai hölgyek is ki szoktak oda esténként kocsikázni, hogy gyönyörűséggel legeltessék szemeiket az ezeregyéjszaka mesés pompáját szemeik elé varázsoló éjjeli város sajátszerű szépségein. " Yoshiwara gyötrelmes sorsú leányairól itt és itt 

"Alig tűnik le azonban a nap és kezdi szárnyait bontogatni az éjszaka, nyüzsgő élet indul meg a Yosivárában és környékén. Több mint tízezer leány lakik ebben a nagy éjjeli városban, mely unikum a földkerekségén."

Nikkō

"Százötven kilométernyire Tokiótól, Középjapán szívében fekszik Nikkó. Magas hegyek között, sűrű erdők árnyában húzódnak ott meg a ragyogó lakkés bronz-templomok. Vízesések zúgása s rohanó hegyifolyók mormolása mellett alussza ott örök álmát Iyeyaszu, a hatalmas Tokugáwa-dinasztia megalapítója, a mely egészen a modern éra beálltáig uralkodott Japán felett." 

"Nikkó egyike földünk legszebb helyeinek, sőt a japánok szerint a legszebb hely e nagy világon. „Nikko wo minai uesi wa, kekko to iu na!" — mondja egy japán közmondás. „Ne használd e szót: gyönyörű, míg Nikkót nem láttad!" Én már joggal használhatom, mert láttam Nikkót. "

A további érdekes sztorikat pedig a már emlitett, alábbi linken elérhetjük a Két év Keletázsiában PDF-változatában.

Kapcsolódó olvasmányok: 

Biró Dániel: Bozóky Dezső keleti utazása: egy elfeledett sorhajóorvos hagyatéka. In: Élet és Tudomány. 2018/34. pp. 1071-1073. Online: itt

Dénes Mirjam – Sebestyén Ágnes Anna: Egy magyar utazó Japán-olvasata a századfordulón: Bozóky Dezső fotográfiái. Online: itt

Kapcsolódó bejegyzések:

Jelky András kalandjai - ősbejegyzés egy másik magyar utazáról

Sir Edmond Backhouse - himi-humi kalandok a korabeli Pekingből, egy egészen másfajta korrajz!

Matteo Ricci - jezsuiták akcióban Keleten

Kinai felfedezők - Zheng He, a főenuch felfedezései

Tang-kori Buddhista backpackerek  

Fudaraku tokai - spirituális utazás happy end nélkül 

I ♥ 侬 - szerelmes vagyok én, tebeléd, tebeléd. Vagy nem.