Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Laoximen: egy lilong utolsó pillanatai

I ♥ 侬




Shàng​hǎi​, az egyik kedvenc városom, írtam volt 2011 augusztus havában.

Kibaszott kozmopolita dolognak éreztem akkoriban hogy ilyeneket írhatok, mi több azt a látszatot próbáltam kelteni, mintha már minden szegét ismerném a városnak, pedig hát fingom sem volt róla. 
Aztán ott éltem három évig, igaz jobbára egyetemistaként de végső soron sok szempontból tüzetesebben sikerült megismerni a várost, s hogy kedvencemmé vált-e, az egy fogas kérdés. 
Shàng​hǎi​ és az egyén viszonya afféle BDSM dominancia-alávetett kapcsolat analógiájára épül, Shàng​hǎi​ üt, korbácsol, ami nekünk fáj, ámde élvezzük is, valljuk be.

Shàng​hǎi​ egy korbács. 

Édes korbács

Amit imádunk gyűlölni. Mint valamennyi nagyváros esetében, itt is vannak pozitív és negatív dolgok, nem is lenne érdemes végletekben beszélni róla, legalább annyit ad, mint amennyit elvesz. 
Egyetemre menned Kinában nem kell félned jó lesz. Na de hogy ne csak rébuszokba hajlóan beszéljek, elismerem életre szóló tapasztalat volt, bár a mesterképzés szopórollerén egyre inkább a város utálatába száguldottam, és eszembe sem jutott maradni, miután kiszabadultam a 交大 karmai közül, csak Japánban kerestem munkát. 

Egy biztos, ha három évvel ezelőtt még egy napot Shàng​hǎiban vesztegelek, tuti felkötöm magam a Panyu Lu vadrezervátumában

Tōkyō, hard reset. Ahogy ideköltöztem, igyekeztem minden formában kerülni Kinát, a kinaiakat, a kinai kaját, a kinai nyelvet, mint akinek soha semmi köze nem volt ehhez az országhoz...Hasztalan, hisz Kina megbillogoz mindenkit aki valaha élt ott, és egy idő után hiányozni fog az az abszurd, határok nélküli szabadságérzet, amit talán csak ott lehet megtapasztalni. 
Szabadságérzet Kinában? Elhiszem, hogy ez nettó faszságnak hangzik, hiszen juj komcsi ország mégilyet, ezt vélhetőleg főleg az tudja átérezni, aki valaha élt ott. Kinában élni a legnagyszerűbb dolog éppen a legeslegfrusztrálóbb is egyben: mindent lehet, semmi sem lehetetlen, semmi sincs szabályokhoz kötve, ezért soha semmi nem fog szabályok szerint történni de ha ezt nem várjuk el, saját szerencsénk kovácsai lehetünk. Mint valamennyi kinai. 
A leghasznosabb dolog talán, amint a shàng​hǎi​aktól megtanultam, hogy az előrehaladás egyetlen járható útja az, hogy minden körülmények között érvényesiteni tudjuk a saját akaratunk. 

Akkor is, ha ehhez át kell harapnom a torkod

弱肉強食 - gyöngének húsa az erősnek étke. Japán mondás bár, Kinában nagyjából minden ezen vezérelv szerint működik, tényleg csak rajtad múlik hogy eszel-e vagy esznek. 
Szóval három év után, már parázslani kezdett az bizonyos belénk égett billog, Kayokóban is meg bennem is, aztán március környékén elkezdtünk repjegyet vadászni, már csak drága és baszott drága kategóriák voltak a közelgő japán Golden Week előtt, ezért maradtunk a sima drága alternativánál, annak pedig volt annyi hátulütője, hogy már hajnalban landolt a gépünk Pudongon. 
Ahogy megérkeztünk a reptérre - hol már egyébiránt a seggünkről is ujjlenyomatot vesznek - a biztonsági ellenőrök szentimentálisan termelik ki az endoplazmát megfelelő hanghatások közepette, mély szippantás a natsukashii pm 2,5-ből, ó babám, ez Shàng​hǎi​ újratöltve!
Taxiba be, Bundon ki, életemben először sikerült hajnalban, az arany órákban kimenni a Bundra, de legalább tudtam pár reggeli fényekben úszó fotót késziteni. Aztán séta a Huaihaizhonglun vissza az egyetem felé, Xinhualu, óh Panyu Lu, Wagas, Cityshop, majd maga a Jiaoda kampusza. A Lianxinglou (volt koleszunk) korrupció szőtte falai tovább rohadtak, kerestük kedvenc baoanjainkat, a gnómot, a szófosót és a seggfejt, ám ők már nem voltak sehol. 
Taxi, irány a Pullmann a Tianzifang mellet, hát nem egy Ritz de azért nem volt rá panasz, a személyzet kifejezetten pozitiv csalódás volt. Igen, a Tianzifang turistás meg lófasz de nekem mindig is az egyik kedvenc helyem volt. Illetve az is a mai napig.
Shàng​hǎi​, mint Kina egésze folyamatosan, furtonfurt változik. Ha egy évet kihagysz, mire visszajössz, minden a feje tetejére áll. Ha pedig három évet, még annál is inkább. 

Mi az, ami szembetűnő változásként éltünk meg?


1. Kinában megszűnt a készpénz. Nem vicc: Wechat Pay, Alipay megy mindenhol, több olyan étteremben voltunk a pár nap alatt, ahol szólunk a pincérnek, hogy fizetnénk, jön oda hogy scannelje le a telónkat, mondjuk bocsi készpénzzel fizetnénk, mire vágja a pofákat, hogy asztalnál csak app-en keresztül lehet, ilyen magunkfajta őskövületek húzzanak a pénztárhoz...

2. Didi Dache(嘀嘀打車) - a kinai Uber taxihivó alakalmazás olyan elterjedt lett, hogy egyik itt élő barátunk se használ már hagyományos taxit, csak a Didi, ami ráadásul még olcsóbb is. Rendesen kezdtük valami kihalt laowaiszaurusznak képzelni magunkat, kik marhára lemaradtak a korral. 

3. Illemtudó kinaiak(!): egymásnak dolgokat megköszönő, előzékeny kinaiak -  a saját szememmel láttam. Én egy posztapokaliptikus Shàng​hǎi​ból jöttem el, ahol már arra is összesküvés-elméleteket szőttem, ha egy shàng​hǎi​-i rámmosolygott: Kinában a kamat-nélküli kedvesség fogalma ugyanis nem létezik, most meg már-már szobahőmérséktelen kedves kinaiak tömkelegét - igaz, nem tömkelegét, de több mint egyet - láttam. 

4. Persze rengeteg hely, ahova korábban jártunk már rég bezárt, köztük kedvenc underground klubunk, a Shelter, a Yongkanglu kocsmautcája is a múltté, a menő laowaiok már a Jululu 158 labirintusába járnak. 

De szerencsére van, ami nem változik

1. A jó öreg Mos Eisley bár hangulat a városban, steampunkos robogók ádáz küzkelme az aszfaltpokolban
2. A kinaiak mégiscsak kinaiak: rendelsz valamit egy étteremben, aztán majd kapsz valamit, összefüggés pusztán vakszerencse függvénye, városnéző taxisok, utcai kiabálások és veszekedések, hol mosoly és könny karöltve táncol, s azok a világmindenséget kifejző emberi orcák, oh, hány SD-kártyát füstöltem ki, nem győztem gyönyörködni e vad, nyers emberi, nagyon is emberi érzelemkben:
3. Helyenként bűz, bűzorkán az utcákon: a nappali és esti bűzök is olyan nosztalgikusak voltak, az esti Fuminlun sétálni, áh, emlékszem erre a szagra
4.  A "city érzete" - az esti Shàng​hǎi​ban suhanva a toronyházak fényáradatában, valahogy Tōkyōban sokkal kevésbé van olyan érzetem, hogy "A városban" vagyok, itt sokkal kevesebb felhőkarcoló van, max Marunouchi meg Roppongi környékén, mig Shàng​hǎi​ban tényleg mindenhol felhőlékelők ágaskodnak, időközben meg Barad-dûr is elkészült a Lujiazui skylineban - ahhoz képest a Sörnyitó is szobainas a maga 474 méterével -  ergo valóban massziv urbanisztikai Gargantua. 
5. A régi helyek, ahova diák koromban a vesémet is el kellett adnom, hogy itt lézengjek: Dr. Wine, Dr. Beer, Flair a Ritzben, na jó utóbbiban diák koromban sem jártam...Régi kedvenc éttermek: Waipojia, Xibei, Simply Thai, az ordas Bar Rouge, minden Xujiahuiban lakó külföldi Mekkája, a Cityshop (sokkoló hirként kell közölnöm, hogy nincs többé dinnyelé a Cityshopban, legalábbis a Xinhua úton lévőben).
6. Az esti Lujiazui skyline látványa: ezt sosem lehet megunni, bármennyiszer is látja az ember, s főleg a rengeteg élmény ami e városhoz köt minket, különös érzelmi köntöst fon köré.  
7. A barátok, akik itt vannak: sajnos csak nagyon kevés barátunkra tudtunk időt szakitani, egyszerűen mert effektive csak egy hosszú hétvégre ugrottunk át, ám mindig jó érzés tudni, hogy vannak itt barátaink, akikkel dumálhatunk egy jót. 
Mielőtt visszaindultunk volna, még tettünk egy sétát Laoximen lilongjaiban, ugyanis úgy hirlik ezt is eldózerolják akárcsak a Dongtailút (majd irók róla külön egy posztot), ettünk a Waipojiában, szereztünk némi teát - amióta Japánban élek, kvázi teljesen elfelejtettem, milyen jó is a kinai tea - hoztunk is bőven, mintegy újra felfedeztük. 
Ergo jó volt visszajönni na. Olyannyira hogy jövök majd megint, ahogy időm, azaz időnk engedi, hisz rajtunk van a billog, mi jönni kötelez. 
Shàng​hǎi​ billoga. 


Kapcsolódó bejegyzések: 

Shàng​hǎi​ - minden, a várossal kapcsolatos korábbi bejegyzésem 

Utazás - minden utazással kapcsolatos bejegyzés

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.


Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második vi…