Dongdaemun Design Plaza

Már elég ramaty állapotban volt az egykori Dongdaemun station, mikor a szöuli önkormányzat elrendelte lebontását, hogy helyére építsék a Dongdaemun Design Plázát (DDP), egy többfunkciós létesítményt, ami egyszerre lehet a dizájn és divat, valamint a történelem és kultúra, mi több turizmus fellegvára. A DDP ma Szöul egyik legfőbb nevezetessége, ami esztétikai értékén neofuturisztikus megvalósításán túl egy elhanyagolt belvárosi terület felvirágoztatásának is ékes (avagy mások szerint éketlen...) példája. Hiszen mint minden nagyszabású városfejlesztési tervezet, természetesen a DDP esete sem volt egy konfliktusoktól mentes projekt. 

Dongdaemun Design Plaza projekt stratégiai célkitűzései a következőek voltak: egy korszerű, jövőbe mutató megoldásokkal kivitelezett épület létrehozása, ami egyszerre lehet a dizájn és kreatív-innováció központja, a nemzetközi dizájn cserekapcsolatok platformja, kulturális rendezvények és művészetek bázisa, valamint egy turisztikai mágnes illetve a városrész promóciós motorja. 

A városrész történelmi áttekintését illetően, DDP azon a városrészen épült, ahol korábban a Joseon-dinasztia városfala húzódott. Igaz, az egykori városfal lebontása már jóval korábban megkezdődött a modern városfejlődés hajnalán, az új közlekedési csomópontok illetve tömegközlekedési eszközök bevezetése, úgymint az 1889-ben Seodaemun és Cheongnyangni között létrehozott villamosvonal kiépítése miatt. 

A Dongdaemun körüli fal és az ahhoz tartozó egyéb épületek* nagyobb volumenű bontására 1924-ben került sor, mikor is a japán koronaherceg esküvőjének megünneplésére elhatározták a Gyeongseong sportkomplexum megépítését a területen (ne felejtsük el, ekkor Szöul japán fennhatóság alatt állt, erről bővebben lásd egy korábbi bejegyzésem). Végül pedig a koreai háborút követő várostervezési szempontból fejetlen időszakában számos engedély nélküli építkezés következtében a fal csaknem teljesen leamortizálódott. Ezt a Gyeongseong sportkomplexumot később Dongdaemun Sportkomplexummá nevezték át, ami különböző sportágak - atlétika, baseball, tenisz, úszás, etc. - első modern létesítménye lett. 

Kereskedelmi szempontból is egy igen fontos városrész volt Dongdaemun, ahol a Joseon-dinasztia idején Yee Hyun néven volt ismert a korszak egyik legnagyobb piaca. Aztán 1905-ben megnyitott Gwangjang piac a koreai kereskedők által alapított Gwangjang Corporation jóvoltából. A kései Joseon-korszak pénznemét, a beckdonghuát a japán közigazgatással felváltotta a koreai yen (ami egyenértékű volt a japán yennel), ez pediglen masszív inflálódást eredményezett, másrészt rohamosan növekedett a japán kereskedők jelenléte, ami a koreai árusok versenyképességének csökkenését eredményezte, ezt ellensúlyozása végett hozták létre a Gwangjang piacot. 

A koreai háború során a piac otthon kínált menekülteknek és vidéki bevándorlónak (akikkel bejöttek a simlis, ellenőrizetlen üzletek is, amire a későbbiekben a szöuli önkormányzat is hivatkozott, ezen árusok kitelepítésének egyik ürügyén). A háborút követően az állam nagymértékben támogatta a könnyűipar fejlesztését, hogy olcsón előállított és értékesíthető termékeket gyárthassanak az elszegényedett lakosságnak. Ebből adódóan az 1960-as évektől kezdve a Dongdaemun a későbbiek folyamán egyre inkább a ruhaipar nagykereskedelmi központja is lett.

A közelben található Pyunghwa piac szövőgyárainak munkásait többségét éhbérért dolgozó fiatal vidéki lányok adták (napi 15 óra meló kellően embertelen körülmények közepette).  1987-ben végül véget ért a katonai diktatúra és megkezdődött az a demokratizálódási folyamat, melynek egyik mellékvágányaként a szakszervezetek is megerősödtek annyira, hogy jobb béreket harcoljanak ki a ruhaiparban dolgozóknak. S jóllehet az 1990-es évek ázsiai pénzügyi válsága hazavágott rengeteg kis-, és közepes méretű ruhaipari vállalkozást, semmi nem állíthatta meg a kerületen belüli gigaberuházásokat: 1998-ban nyitott meg az első, modern divatáruház, a Miliore, ami azóta Korea-szerte elterjedt áruház-lánccá nőtte ki magát. 

2006-ban készült el aztán az a szöuli belvárosi városfejlesztési tervezet, ami előírta Dongdaemun említett modernizálását. 2007-ben nyerte el Seoul a világ dizájn-fővárosa elismerést, ezzel egyidejűleg folyó évben pályázatot írtak ki a DDP tervezésére, amit Zaha Hadid nyert meg. Megkezdődött a dongdaemuni sportkomplexum elbontása, majd a Samsung C&T nekilátott az új, monumentális építkezési munkálatoknak 2009-ben. Ez több szempontból is problematikus feladatnak bizonyult: egyrészt az elbontandó Dongdaeum Stadion sportrajongók szempontjából egy nagyon is nosztalgikus objektumnak bizonyult, ahol megannyi emlékezetes versenyre került sor, amatőr sportolóknak pedig egyfajta kultikus létesítmény is volt egyben.

Másrésztől egyszerűen ki kellett pucolni a Dongdaeum piac ezernyi utcai, bolhapiaci árusát: a tüntetéssorozatokra a szöuli önkormányzat nem reagált valami példásan: arra hivatkozva, hogy az árusok nagy része eredendően simlis keretek között üzemelt, nem tartották fontosnak alternatív piachelyet biztosítani számukra, ami nagyon negatív színben tüntette fel az egész beruházást.

A projekt megítélésén az sem segített sokat, hogy a DDP első promóciós anyagain az szerepelt, hogy a régi stadiont az utált japán kolonizációs éra lenyomataként tüntette fel, aminek lebontása illetve újragondolása tulajdonképpen nem más mint a várva várt felülemelkedés a múlton. Ráadásul a régi stadion elbontása közben sebtiben megejtett régészeti felbontások során feltárásra került a régi városfal illetve ősi városrészek számos ismeretlen eleme bukkant elő, a gigaberuházás közepette azonban igyekeztek a lehető legkisebb figyelmet szentelni ezeknek, nehogy a DDP kivitelezését nehezíthessék.

Az ún. szöuli dizájn alapítvány képviselője, egy bizonyos Jin-bae Park nem győzte hangsúlyozni, hogy milyen sokat változatattak a kezdeti építési tervezeteken e régészeti feltárások miatt, a valóságban azonban Hadid alapvető terveinek az alapjait nemigen rengették meg, egyedül az egyik rendezvénycsarnok kivitelezése változott meg az eredeti koncepcióhoz képest. A komplexum kihasználtságát illetően ugyanakkor volt némi csatározás a szöuli dizájn alapítvány által felállított, építészekből, történészekből és jogászokból álló munkacsoport, valamint Hadid tervező-csapata között, de végeredményben arra jutottak, hogy az épület funkcionalitását mégiscsak felülírja az esztétikai tökéletességre való törekvése - és ez talán meg is mutatkozik a DDP épületén, ami végül 2014-ben nyitott meg.

A kezdeti céloknak megfelelően, a DDP magában foglal kiállítótermeket, konferencia központot, dizájn múzeumot, galériát, etc. helységeket, és hogy mennyire tette Szöult dizájn éllovasává, azt egyes helyi művészek és társadalmi csoportosulások továbbra is erősen kérdőre vonják, mindazonáltal egyszerű turisták szempontjából vélhetően kevés ennél insta-kompatibilisabb objektum létezik a dél-koreai fővárosban, az egyszer biztos.

Felhasznált irodalom: 

Jieheerah Jun: Globalizing Seoul. The City's Cultural and Urban Change. New York, 2017. pp. 94-121.

Kapcsolódó bejegyzések:

Minoru Mori és a Sörnyitó története - vertikális kertvárosok és futurisztikus urbanizáció a szomszédból

Zainichi koreaiak nyomában a japán fővárosban

Laoximen: egy lilong utolsó pillanatai

A shanghai urbanizáció története - A lilongokról bővebben

I ♥ 侬 - szeretem-e Shàng​hǎit?

Hugyecz nyomában vol.1. - Normandie apartments

Hugyecz nyomában vol. 2. - Gongchengguang, Shanghai Jiao Tong University

Sìhéyuàn - Běijīng hagyományos építészeti stilusa

Dòng cölöpházak - Délnyugat-Kína dòng nemzetiségének jellegzetes architectúrája

Míng-kori rezidenciák Ānhuīban - a Sárga-hegy lábánál

Egy izakaya Lu-szájában

Indusztriális gyönyörök Yokohamában

Takino-temető: Beton kozmodrom és sci-fi Buddha

Shànghǎi vágóhid - I love beton

Urbex-sorozat: további városi felfedezések

Koreai kocsmológia - barangolás a szöüli kézműves sörök világában

*az egykori szöüli városfalhoz tartozott még a Hadogam, Hullyeondogam (훈련도감 訓練都監) katonai kiképzőközpont barakkjai, valamint Yeomchocheong (염초청) lőszerraktájra.