Top 15, nyolcadik felvonás, mely során szokás szerint az idei kedvenc tizenöt fotóm egy bejegyzés Prokrusztész ágyába gyömöszölöm. Korábban a legnagyobb problémám éppen az volt, hogy sok-sok ezer, néha 10-15,000 fotóm közül macerás volt kiszortírozni a kedvenceimet, sokszor egész délutánjaim mentek el, mire végeztem az évadzáró bejegyzéssel. S lőn 2022, az első év, hogy vért izzadok, hogy összesen 15 fotót össze tudjak szedni, na nem a bőségből, épp ellenkezőleg, a képszegénység ordító ürességéből.
Pedig hát jól kezdődött az év, újév napján, hatsumode, azaz az év első szentélylátogatása alkalmával mindjárt sikerült pár kedves képet lőnöm. Az egyik legközelebbi szentélybe sétáltunk el a nagy hidegben, és olyan meghitt hangulata volt az egésznek, főleg, hogy kurva hideg volt és megváltásként éltük meg, hogy a tűzrakás közelébe kerültünk végre. Viszont itt kaptam el a jelentet, hogy egy család fiatal tagjai olvassák az omikujit, ergo 'szerencselottót', miszerint jószerencsére vagy balszerencsére érdemes készülniük. Ez utóbbi egyébiránt a második, magazinban publikált fotóm is egyben.
Újévi bokeh. Még sorban állás közben ugyanazon szentélyhez vezető lépcsőn, 50mm f1.4., totálisan bokehlicious!
És még egy,
még egy a helyi szentélyünkből, ugyanazon látogatás alkalmával, mégpedig egy
oroszlántánc jelmez,
shishimai (獅子舞), mely kifejezetten újévi jószerencse érdekében végzett tánc.
Ez pediglen nem mással, mint szíven régi vágyával, a 24-70 f.2.8 objektívval készített fotó, aminek a létezéséről azóta tudok, hogy
Guczó megmutatta valami sok-sok évvel ezelőtti magyar bulin még
Shanghaiban, és nagyjából azóta szerettem volna egyet, aztán taktikus kivárással, mérhetetlen önmegtartóztatást követően végül egy megfelelő alkalommal beterjesztettem a pénzügyminisztériumnak és gond nélkül átment a kérelem. Miután kihozta a futár, olyan boldog lettem, hogy azonmód elmentem egy fotó sétára
Shibuyától Omotesandóig, és azon séta során készítettem a fenti, meg a lenti három képet. Illetőleg, innentől kezdve az összes fotó e lajstromon a 24-70-el készült, mert más obit nem vettem a kezembe, mióta megvan, hiszen mindenre jó, és nincs ennél élesebb objektív a világon.
E séta során visszafelé elmentem az új olimpiai stadionhoz, ami egy nem éppen szokványos, megkapó épület és efféle kubista perspektívákat lehet találni.
Shibuya,
bnw mood, mint az Insta tag, apropó szerintem egy jó kép. Szerinted?
Keresd a
nőt macskát. A
macska miatt lett beválogatva a kép, ahogy a
templom előtt sütkérezik, szintén az említett sétám közben.
Ez pedig egy régi kanna egy megnyerő skanzen épületéből,
Kawasakiból. Tetszett a szoba hangulata, a félhomály, meg az elrendezés, azt hittem én vagyok az utolsó
szamuráj, aki felfedezte a sohavolt Japánt.
Az idei évünk nagy része babavárással telt, utána meg a babával való birkózással, szóval alig mozdultunk ki, már csak azért is a Covid változatlanul nagy szopás itten Japánban, meg a szomszédban is. Novemberben aztán én is beszoptam, mint az állat, cserben hagyott az
amabie, a ribanc! Ez a kép a
kőoroszlánról egyébiránt Kamakurában készült, és valahogy kifejezi azt, hogy egyrészt ez a tetves
koronavírus továbbra is jelen van az országban, másrészt azt, hogy amíg ez a generáció ki nem hal,
soha a büdös életben nem fogják a japánok levenni a maszkot.
Készülődés. Egy másik kép
Kamakurából, egy elkapott pillanat a résnyire nyitva hagyott ablakon keresztül, melyen egy házassági ceremóniához készülődő menyasszony látható egy helyi templomnál.
Adj egy falást! Könyörög a corgie a baba kutyakocsiból, whyjapanesepeople, de nem ezen van a hangsúly, hanem a mókás szituáción. Egyébiránt a kép Hakonéban készült.
Shimenawa (しめ縄) egy több mint ezer éves cédrus körül, szintén
Hakonéből. A Hakone jinja cédrusai valódi matuzsálemek, különleges aurát kölcsönöznek a helynek.
Ez a fotó pedig,
ha követsz facebookon tudhatod hogy pár nappal ezelőtt készült,
Tōkyō Tamachi (田町) állomásának környékén, én nem is tudtam hogy ilyen jó kis shotengai (商店街) van arrafelé. A fotó plasztikusan szemlélteti, hogy Japánban nincs 'két ünnep', csak az
Oshōgatsu, azaz az újév, szóval Tōkyō nyüzsög ahogy szokott, nincs megállás egészen a mai napig.
Ez ugyanerről a környékről, klasszik betondzsungel, se több, se kevesebb, bár ha figyelsz osonó dementorokat is találhatsz a kép jobb oldalán.
Ráment ebédre! És a tizenötödik beválogatott kép, újfent egy fekete-fehér, ugyancsak a környék egy kis sikátorából. Nos, ennyi, c'est la vie, mondjuk eufemisztikusan hogy lehetett volna jobb is, persze babafotóm van 3 vagy terrabájtnyi, de azok nem ide kívánkoznak...Mindegy majd jövőre jönnek a jobb, erősebb, impulzívabb, fantörpikusabb fotók, fogj szavamon!
Áh, és ortodox módon első alkalommal egy nem saját fotó kéredzkedett be a lajstromra, asszony pisztolyt tartva fejemhez követeli hogy rakjam be ezt is, mivelhogy ezt történetesen ő készítette. S hogy szép kerek íve legyen a bejegyzésnek, ez ugyanaz (már megint! tudom...) a szentélylátogatás, amiről a bejegyzés elején írtam, s honnan az idei fotók tekintélyes része származik...De meg kell hagyni jó kép, nem gondoltam volna hogy hasonlót tud alkotni hogy kezébe adom a gépet, és lám! A fotó a szentélyhez látogató emberek sorát ábrázolja, szigorú social distance ha jól figyelsz! Owari.
Szóval ennyi az annyi, engedd meg kedves olvasó, hogy ezúttal is köszönetem fejezzem ki az idei lankadatlan követésed miatt, jövőre is tarts velem, kommentálj mintha nem lenne holnap és én meg majd tolom a tofuszeleteket, infatigábilis!
Na csá!
Kapcsolódó bejegyzések:
Egyik jobb, mint a másik. Köszi. S nyugtass meg, hogy az ízlelésed/szaglásod azóta már visszatért.
VálaszTörlésKöszi, örülök ha tetszenek! 90%-ban visszatért az ízlésem, szaglásom, de még van rajta mit kalibrálni, hogy teljesen a régi legyen...
Törlés