Ōsaka 1. nap - 道頓堀

Nará-t követően az volt a tervünk, hogy másnap még lecsekkoljuk Kyōto legnagyobb fesztiválját, a Gion matsuri-t. Reggel kicsekkoltunk a hostelből, és a Kyōto Station csomagmegőrzőiben szándékoztuk megőriztetni cuccainkat - kivált az egész hozományomat Kínából. Amint viszont az állomásra értünk, kissé meglepődve kellett tapasztalnunk, hogy egyszerűen nem volt egy üres szekrény sem, egyetlen egy sem a számos teremben. Ennyi cuccal már a hosteltől a buszmegállóig tartó százméteres utat is vesszőfutásnak éltem meg, furtonfurt szentségelés és a teáskészletem csörgésének közepette megfogadtam: legközelebb egy rózsaszín tangába fogok külföldre utazni, de semmi más cuccom nem lesz, és nem is fogok mást venni; tajtékzásom közepette persze arra ügyeltem, hogy el ne szökjenek az agyagkatonáim, és ki ne csússzon a hátizsákom oldalára kötözött csontból faragott pipám, amit még Xī​'ān-ba újítottam anno. Ergo ily mód megmálházva esélytelen lett volna, hogy megtekintsük a felvonulást - esetlegesen a Naginata Hoko helyett húzhattak volna végig engem s pakkomat, bár ettől eltekintettünk. Nagyon csalódott voltam, hogy pont ekkor vagyok itt, és mégsem tekinthetem meg - muszáj volt hát Ōsaka felé venni az irányt, mit csak estére terveztünk.

Átértünk Ōsaka-ba(大阪), mely Tōkyō és Yokohama után Japán harmadik legnagyobb városa a népesség alapján. Ōsaka, Kansai régió dübörgő gazdasági motorja rendelkezik ugyan némi historikus emlékkel, de alapjaiban véve a modern Japán manifesztációja. Kyōto-ban az az érzésem volt, hogy csodálatos ez az ország, miként valahogy Kyōto-ban abba az eszményi Japánba kóstolhattam bele, amiről korábban hasonlómód fantáziáltam. Persze Ōsaká-ban sem változott a véleményem, hogy csodálatos országban vagyok, de hihetetlenül más volt Kyōto-hoz képest. Ha szavakkal kellene illenem: cyberpunk, okonomiyaki, hipertér, pachinko, futurológia, gyaru, jövősokk. A japán urbanisztikai fenomén tudományos-fantasztikus szimfóniája. Mecha, robotto, saibogu: tulajdonképpen azon sem csodálkoztam volna, ha az ottani emberek meghackelt agyú kiborgok lettek volna, vagy négydimenziós, mesterséges intelligenciával bíró hologramok. Totális sci-fi krízis, de nem fokozom, már így is eleget túloztam. Noha kétségkívül Japán egy másik arca. S bár engem az előző jobban vonz, megkockáztatnám, hogy Ōsaka nem kevésbé izgalmas. Sőt!

Miután megérkeztünk a legközelebbi metróállomáshoz, onnantól egy helyi árus elvezetett minket a szállásunkig, a Hotel Taiyo-ig, ráadásul egy bicajra felpakolta a cuccaimat, hogy ne kelljen cipekednem - az Ōsaka-iak híresek vendégszeretetükről. A Hotel Taiyo egy alacsony költségvetésű, és korrekt hotel, elég jó helyen lokalizálódik, teljesen szabályos.

Innen indultunk útra a Dōtonbori-ra (道頓堀), ami már a 80'-as években olyan futurisztikus volt, hogy nem véletlenül forgatták itt a Szárnyas fejvadász egyes jeleneteit (szerintem Harrison Ford volt itt az egyetlen színész). A Dōtonbori korábban szórakoztatónegyed volt - gyakorlatilag ma is az, bár az egykori színházak helyébe jobbára megalomániás óriáskivetítők és éttermek léptek, és jóllehet a Hú​nánlù se egy egyszerű korzó Nán​jīng-ban, vagy éppen a Nán​jīnglù de a Dōtonbori ezeket is übereli. Minden high tech volta ellenére története 1612-ben gyökerezik, mikor egy helyi vállalkozó, Dōton Yasui elhatározta a picike Umezo folyó medrének szélesítését, kereskedelmi célokból. A kanális megnagyobbításának terve egy időre félbeszakadt, mivelhogy Dōton Yasui életét vesztette Toyotomi Hideyoshi védelme, Ōsaka-ostroma során, de 1615-re nélküle is bejeztették. Az Ōsaka-jō új ura s parancsolója, Tadaki Matsudaira nevezte el a kanálist Dōtonbori-nak ("Dōton kanálisa"). 1621-tól a Tokugawák vették kezelésükbe a várostervezést, és ők egy szórakoztatónegyedet képzeltek el e területre, és 1662-re már hat Kabuki-, és öt Banraku-színház kapott itt helyet. Az idők múlása során a hagyományos szórakozási szokások megváltoztak, és csökkent az érdeklődés a színházak iránt, és többségükben be is zártak. A maradék ötöt meg az amcsik jól lebombázták a II. világháborúban, hogy ne járjanak színházba ezek a japánok. A Dōtonbori manapság leginkább éttermekkel és kávéházakkal csalogatja a turistákat, van is egy ehhez kapcsolódó mondás: 京の着倒れ、大阪の食い倒れ, illetve ebből adódóan 食い倒れ (くいだおれ), vagyis tönkretenni magát a bőséges élelemben (?).

Még elnéztünk a közeli Don Quiote áruházába, az őrültségek boltjába, ahol gyakorlatilag bármit lehet kapni, ami japán és perverz. Az első szinten még csak segg alakú párnák vannak, de a harmadikon már olyan távirányítós, sátáni vigyorú, egészen konkrétan párzásra optimalizált játékkutyát lehet kapni, mely bekapcsolását követően felváltva kajánul röhög és kurjongat. Persze hasznos dolgok is vannak itt, úgymint kézi, mobil sörcsapoló, amire kedvem lett volna beinvesztálni, csak nálam nem az előbb említett robotkutya, de a szegínység vonyított.

Beesteledett, és visszaorientálódtunk a hotelba, nos, érdekes élményeket gyűjtöttünk a mai napra nézve is.