Doufukuai

Nará -t követően az volt a tervünk, hogy másnap még lecsekkoljuk Kyōto legnagyobb fesztiválját, a Gion matsuri-t. Reggel kicsekkoltunk a hostelből, és a Kyōto Station csomagmegőrzőiben szándékoztuk megőriztetni cuccainkat - kivált az egész hozományomat Kínából. Amint viszont az állomásra értünk, kissé meglepődve kellett tapasztalnunk, hogy egyszerűen nem volt egy üres szekrény sem, egyetlen egy sem a számos teremben. Ennyi cuccal már a hosteltől a buszmegállóig tartó százméteres utat is vesszőfutásnak éltem meg, furtonfurt szentségelés és a teáskészletem csörgésének közepette megfogadtam: legközelebb egy rózsaszín tangába fogok külföldre utazni, de semmi más cuccom nem lesz, és nem is fogok mást venni; tajtékzásom közepette persze arra ügyeltem, hogy el ne szökjenek az agyagkatonáim, és ki ne csússzon a há tizsákom oldalára kötözött csontból faragott pipám, amit még Xī​'ān -ba újítottam anno. Ergo ily mód megmálházva esélytelen lett volna, hogy megtekintsük a felvonulást - eset