Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Laoximen: egy lilong utolsó pillanatai

Shanghai 1.nap - 南京路, 外滩, etc.

Shànghǎi​...Shànghǎi​. A "kelet szajhája", a suo placito a "kelet Párizsa". Egy kicsit mindkettő. Az újgazdagok, ebül szerzett milliókon kéjelgők, kockázáson és hazardírozáson bukott reményvesztettek, a kalandra éhezők, csalók, hazugok, drogüzérek, iparmágnások, misszionáriusok, gengszterek és útféli csavargók egykori városa; a város, melyen Kína sorsát fordító forradalmak tüze futott végig, a város, melynek sötét emlékei vannak.

Kína ma legnagyobb metropolisa az utóbbi években, évtizedekben nagyon magára ébredt, s foglalta el méltó helyét a Földgolyón. Nanjing kapcsán is megfigyelhető a Kínára jellemző diszparitás, de a non plus ultra e tekintetben kétségkívül Shànghǎi​. Monumentális építkezések szerte a városban, miközben a felhőkarcolók így sem engednek a Napra kilátást, luxusáruházak, világelső márkák egész arzenálja áll rendelkezésre az egyik oldalon, gyerekkoldusok, prostituáltak, az életminimum határát talán lábujjheggyel sem elérő kilátástalan életek a durranásra váró pezsgősüveg körül a másik oldalon. A kínai kontradikció felsőfoka, a modern Kína legtündöklőbb arca, több, húszmilliónyi lélek lakhelye, ez mind Shànghǎi​.

Ha végigsétál valaki a Bund-on, avagy a korábbi francia koncessziós negyeden, támad egy olyan érzése, hogy Shànghǎi (上海, kvázi "tenger fölött, tenger mentén") egy nyugati találmány. A Jangce torkolatában fekvő ideális kereskedelmi központ, mely viszont pusztán a XIX. században indult rohamos fejlődésnek, amikor a britek megszerezték első koncessziójukat 1842-ben, az első ópiumháborút követően, még egy picike, halászattal és textiliparral foglalkozó városka volt, csak a britek, és az ide érkező idegen nációk kissé felforgatták.
1847-ben a franciák is beszálltak a koncessziós buliba, 1863-ban nemzetközi telephelyet alapítottak a városban, majd 1895-ben a japánok is bekopogtattak az ajtón - a várost autonóm településekké osztották, melyek egytől egyik az extraterritorialitás elvéből fakadóan kivonták magukat a kínai jogszolgáltatás alól. Az 1930-as évekre a város 60.000 külföldi rezidenciával rendelkezett, s Ázsia legfelkapottabb nemzetközi gócpontjává vált.

Az ópiumon, selymen, teán alapuló kereskedelem a világ legnagyobb pénzügyi központjait -és azoknak grandiózus palotákban és kereskedőházakban reprezentálva - hívta életre, úgymint a Jardine Matheson & Company-t. 1848-ban a Jardine vásárolt először a külföldiek számára létrehozott parcellákból, melyekből óriási hong-ok ( háng 行, üzlet, kereskedés) fejlődtek, ezenkívül a mai Hong Kong csaknem felét tudhatja magáénak.
Mindemellett Shànghǎi neve eggyé vált a számtalan ópiumbarlang, szerencsejátékokban utazó kaszinó, és persze bordélyház bűnös triumvirátusával, melyek a város életének legfőbb vénáit jelentették, s melyeket amerikai, francia, olasz, brit, japán katonák vontak óvó ölelésükbe.
Miután
Jiǎng Jièshí felbontotta a KKP-vel való egységfrontot 1927-ben, a Guómíndǎng többek között a Shànghǎi-i befolyásos bandákkal is kollaborált, hogy azok elfojtsák a balgatag munkásnépek tompa dühét. Viszont a kiábrándító munkakörülmények, szegénység és éhezés gyűrűjében őrlődő nincstelenek éppen, hogy fogékonyak lettek az olyan radikális változást ígérő ideológiákra, mint amilyen a kommunizmus volt, nem véletlenül Shànghǎi-ban alakult meg a Kínai Kommunista Párt 1921-ben [erről bővebben egy régebbi szösszenetemben], s 1949-re "felszabadította" a várost. Mindenesetre az valóban a párt javára írható, hogy felszámolta nyomornegyedeket, betiltatta gyermek- és rabszolgamunkát, etc. A város a kulturális forradalom alatt pedig majd a "négyek bandájának"bázisává válik, és csak az 1990-es évekre ébred föl kómájából, a Pǔdōng (浦东) fejlesztési terveinek bejelentésével, a Huángpǔ-folyótól keletre eső területen. Shànghǎi gazdasági erejére támaszkodva Ázsia vezető pénzügyi központjává vált, s ekképp feszül szöges ellentétben egymással az ódivatú, régi világ kopott palástját magán viselő Bund a vele szemközti futurisztikus Lùjiāzuǐ (陆家嘴) döbbenetes látványképével. Kérdés, a múlt mementói meddig maradnak fenn, ugyanis a város napról-napra változik, és nincs, ki megítélje, mily képet mutat majd kettő, de akár egy évtized múlva. De amint egy kínai mondás tartja, jiùde, xīndelái (旧的不去,新的不来) - "ha a régi nem megy, az új nem jön", ergo változások nélkül nincs fejlődés.

E hétvégét arra szántuk, hogy meglátogassunk egy
Shànghǎi-ba száműzött kedves barátot, Shogo-t, s egyúttal bele is vessük magunkat e kalandokat ígérő jövőbeli betondzsungelbe. Gāotiě-vel 350 km/h-val circa 70 perc alatt átérünk Nanjing-ból Shànghǎi-ba, és ezeken a hipervonatokon mértékekkel kevesebb disznólábat látni, mint nemrégiben lassabb társán. Délután mentünk barátnőmmel, az érkezést követően a Rénmínguǎngchǎng-ra(人广场), a város központjába metróztunk (mely a leghosszabb a világon, 11 vonallal rendelkezik), s innen gyalog sétáltunk át az egyik fő attrakcióra, a Nánjīng Lù-ra (南京路), mely 6 km-es hosszával szintén a világ leghosszabb korzója, napi több, mint egymillió látogatóval, bár szerintem vagy százmillióan voltak. Amikor az én pici falucskámból először jöttem Shànghǎi-ba, akkor több szempontból kultúrsokk ért, és ennek egyik szegmense volt a tömeg, amihez persze már hozzászoktam, de a Nánjīng Lù-n sétálva bevillantak a tavalyi emlékek, ez a valóságos hēiyā (压), a nyomasztó tömeg érzete. Ezt leszámítva a korzó döbbenetes, vezető világmárkák, kávéházak, pazar hotelek, mi szem-szájnak ingere. Ezek közül külön említésre méltandó az 1926-ban alapított shípǐn shāngdiàn (第一食品商店), valamint az 1937-óta létező bǎihuò shāngdiàn (第一百货商店). A Keleti-Nanjing-i úton (南京东路) pedig egészen a Bund-ig (kínaiul Wàitān) sétálhatunk, mely egy angol-indiai terminus a part menti mocsaras, saras részek ellen emelt töltésekre. Igen találó elnevezés, hiszen az egész terület egy ingoványra épült, és legnagyobb problémája a süllyedés: 1920 (amikor először regisztrálták a problémát) és 1965 óta több métert süllyedt, s bár számos megoldással próbálják kiküszöbölni a bajt, a fenyegetés még mindig fennáll. A Bund Shànghǎi jelképe, s még őriz valamit a város régi charme-jából, a 30'-as évek neonklasszicista építészetével. Az éj leszálltával egészen kivételes látvány, így csak ültünk, és néztünk ki a fejünkből.
Olyan kilenc felé elindultunk Shogo-hoz, előtte egy sikátorbeli italboltban újítottunk némi ajándékot (jóllehet a
Nánjīng Lù-n is hozzájuthatunk bármihez, ami kell, de még fiatalnak érzem magam a vesém eladásához), majd nemsokára meg is érkeztünk szamuráj cimborámhoz. A mostani lakosztálya nem olyan gagyi, mint az előző (annak is félévi ösztöndíjamba került havi bérleti díja), egyedül a TV-je nagyobb, mint a koleszunk. Először egy sushi-bárba vitt bennünket, és amíg a koreai éttermekben tálalt sushi-t ettem, nem nagyon szerettem - mert az nem sushi volt. Igazi shushi-t pont, hogy Shogo-nál ettem először (közben Nanjing-ban is találtunk egy jobbfajta sushi bárt, bár Shogo állítása szerint az is moslék), de amiket ebben az étteremben ettünk, az, az めちゃめちゃ美味しいっ volt a javából. Sőt, már-már művészet volt, ahogy tálalva voltak, rendesen sajnáltam megenni e kajákat, melyek tulajdonképpen tájképnek sem utolsók. Egy üveg szaké gondoskodott arról, hogy ne legyen kedvünk hazamenni, így robogtunk tovább az igen exkluzív Vue Bar-ba. Azelőtt úgy véltem, van tapasztalatom a különböző klubok térén, de valójában nincsen. A Bund-on lévő West Tower 32. emeletén lokalizálódik a placc (黄浦路上海外滩茂悦大酒店西楼32楼), és valami hihetetlen panoráma nyílik róla a Bund-ra, illetőleg a Lùjiāzuǐ-ra. Az ott található jakuzziban ülve gintonikomat kortyolgatván az esti szellő lágy ringatása közben arra az elhatározásra jutottam, hogy én később is így szeretnék élni...Kérdés éltem-e eddig egyáltalán, vagy pusztán csak voltam...
Nos, efféle élményekben lesz részed, ha Shogo-val mész bulizni, aki aztán egy nem mindennapi forma, s nagyon örülök, hogy barátomul tudhatom. Ő viszont nem az a forma, akinél hamar véget ér az este, ergo továbborientálódtunk a Node-ba (
淮海西路570号 近虹桥路), ami szintúgy egy elegáns, elit club, kifejezetten japánok preferálta hely, s a fellépő lemezlovászok is a Shànghǎi-i japán dj közösség tagjaiból kerülnek ki. Egészen hangulatos dizájnnal bír, és magamfajta nincstelen ösztöndíjasok számára megfizethetetlen árakkal. Talán majd egyszer.

Olyan Isten tudja hány fele visszazúztunk Shogo-hoz, magunkba oktrojáltunk még némi Kirin-t, ami nem valami drog, de egy japán sörkészítmény, és onnantól már emlékeim homályába vész az este, kivált, hogy már reggel volt.

Elképesztő egy nap volt, de volt még folytatás is!

Nagyon el vagyok maradva a bloggal,viszont szarra sincs is idő, nemhogy blogolni, az élmények pedig csak zúdulnak.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.


Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második vi…