Shanghai 1.nap - 南京路, 外滩, etc.

Shàng​hǎi​...Shàng​hǎi​. A "kelet szajhája", a suo placito a "kelet Párizsa". Egy kicsit mindkettő. Az újgazdagok, ebül szerzett milliókon kéjelgők, kockázáson és hazardírozáson bukott reményvesztettek, a kalandra éhezők, csalók, hazugok, drogüzérek, iparmágnások, misszionáriusok, gengszterek és útféli csavargók egykori városa; a város, melyen Kína sorsát fordító forradalmak tüze futott végig, a város, melynek sötét emlékei vannak.

Kína ma legnagyobb metropolisa az utóbbi években, évtizedekben nagyon magára ébredt, s foglalta el méltó helyét a Földgolyón. Nanjing kapcsán is megfigyelhető a Kínára jellemző diszparitás, de a non plus ultra e tekintetben kétségkívül Shàng​hǎi​. Monumentális építkezések szerte a városban, miközben a felhőkarcolók így sem engednek a Napra kilátást, luxusáruházak, világelső márkák egész arzenálja áll rendelkezésre az egyik oldalon, gyerekkoldusok, prostituáltak, az életminimum határát talán lábujjheggyel sem elérő kilátástalan életek a durranásra váró pezsgősüveg körül a másik oldalon. A kínai kontradikció felsőfoka, a modern Kína legtündöklőbb arca, több, húszmilliónyi lélek lakhelye, ez mind Shàng​hǎi​.

Ha végigsétál valaki a Bund-on, avagy a korábbi francia koncessziós negyeden, támad egy olyan érzése, hogy Shàng​hǎi (上海, kvázi "tenger fölött, tenger mentén") egy nyugati találmány. A Jangce torkolatában fekvő ideális kereskedelmi központ, mely viszont pusztán a XIX. században indult rohamos fejlődésnek, amikor a britek megszerezték első koncessziójukat 1842-ben, az első ópiumháborút követően, még egy picike, halászattal és textiliparral foglalkozó városka volt, csak a britek, és az ide érkező idegen nációk kissé felforgatták.
1847-ben a franciák is beszálltak a koncessziós buliba, 1863-ban nemzetközi telephelyet alapítottak a városban, majd 1895-ben a japánok is bekopogtattak az ajtón - a várost autonóm településekké osztották, melyek egytől egyik az extraterritorialitás elvéből fakadóan kivonták magukat a kínai jogszolgáltatás alól. Az 1930-as évekre a város 60.000 külföldi rezidenciával rendelkezett, s Ázsia legfelkapottabb nemzetközi gócpontjává vált.

Az ópiumon, selymen, teán alapuló kereskedelem a világ legnagyobb pénzügyi központjait -és azoknak grandiózus palotákban és kereskedőházakban reprezentálva - hívta életre, úgymint a Jardine Matheson & Company-t. 1848-ban a Jardine vásárolt először a külföldiek számára létrehozott parcellákból, melyekből óriási hong-ok ( háng 行, üzlet, kereskedés) fejlődtek, ezenkívül a mai Hong Kong csaknem felét tudhatja magáénak.
Mindemellett Shàng​hǎi neve eggyé vált a számtalan ópiumbarlang, szerencsejátékokban utazó kaszinó, és persze bordélyház bűnös triumvirátusával, melyek a város életének legfőbb vénáit jelentették, s melyeket amerikai, francia, olasz, brit, japán katonák vontak óvó ölelésükbe.
Miután Jiǎng Jièshí felbontotta a KKP-vel való egységfrontot 1927-ben, a Guómíndǎng többek között a Shàng​hǎi-i befolyásos bandákkal is kollaborált, hogy azok elfojtsák a balgatag munkásnépek tompa dühét. Viszont a kiábrándító munkakörülmények, szegénység és éhezés gyűrűjében őrlődő nincstelenek éppen, hogy fogékonyak lettek az olyan radikális változást ígérő ideológiákra, mint amilyen a kommunizmus volt, nem véletlenül Shàng​hǎi-ban alakult meg a Kínai Kommunista Párt 1921-ben [erről bővebben egy régebbi szösszenetemben], s 1949-re "felszabadította" a várost. Mindenesetre az valóban a párt javára írható, hogy felszámolta nyomornegyedeket, betiltatta gyermek- és rabszolgamunkát, etc. A város a kulturális forradalom alatt pedig majd a "négyek bandájának"bázisává válik, és csak az 1990-es évekre ébred föl kómájából, a Pǔdōng (浦东) fejlesztési terveinek bejelentésével, a Huángpǔ-folyótól keletre eső területen. Shàng​hǎi gazdasági erejére támaszkodva Ázsia vezető pénzügyi központjává vált, s ekképp feszül szöges ellentétben egymással az ódivatú, régi világ kopott palástját magán viselő Bund a vele szemközti futurisztikus Lùjiāzuǐ (陆家嘴) döbbenetes látványképével. Kérdés, a múlt mementói meddig maradnak fenn, ugyanis a város napról-napra változik, és nincs, ki megítélje, mily képet mutat majd kettő, de akár egy évtized múlva. De amint egy kínai mondás tartja, jiù​de​bù​qù​, xīn​de​bù​lái (旧的不去，新的不来) - "ha a régi nem megy, az új nem jön", ergo változások nélkül nincs fejlődés.

E hétvégét arra szántuk, hogy meglátogassunk egy Shàng​hǎi-ba száműzött kedves barátot, Shogo-t, s egyúttal bele is vessük magunkat e kalandokat ígérő jövőbeli betondzsungelbe. Gāo​tiě-vel 350 km/h-val circa 70 perc alatt átérünk Nanjing-ból Shàng​hǎi-ba, és ezeken a hipervonatokon mértékekkel kevesebb disznólábat látni, mint nemrégiben lassabb társán. Délután mentünk barátnőmmel, az érkezést követően a Rén​mín​guǎng​chǎng-ra​ (人民广场), a város központjába metróztunk (mely a leghosszabb a világon, 11 vonallal rendelkezik), s innen gyalog sétáltunk át az egyik fő attrakcióra, a Nánjīng Lù-ra (南京路), mely 6 km-es hosszával szintén a világ leghosszabb korzója, napi több, mint egymillió látogatóval, bár szerintem vagy százmillióan voltak. Amikor az én pici falucskámból először jöttem Shàng​hǎi-ba, akkor több szempontból kultúrsokk ért, és ennek egyik szegmense volt a tömeg, amihez persze már hozzászoktam, de a Nánjīng Lù-n sétálva bevillantak a tavalyi emlékek, ez a valóságos hēi​yā​yā (黑压压), a nyomasztó tömeg érzete. Ezt leszámítva a korzó döbbenetes, vezető világmárkák, kávéházak, pazar hotelek, mi szem-szájnak ingere. Ezek közül külön említésre méltandó az 1926-ban alapított Dì​yī ​shí​pǐn shāng​diàn (第一食品商店), valamint az 1937-óta létező Dì​yī bǎi​huò​ shāng​diàn (第一百货商店). A Keleti-Nanjing-i úton (南京东路) pedig egészen a Bund-ig (kínaiul Wàitān) sétálhatunk, mely egy angol-indiai terminus a part menti mocsaras, saras részek ellen emelt töltésekre. Igen találó elnevezés, hiszen az egész terület egy ingoványra épült, és legnagyobb problémája a süllyedés: 1920 (amikor először regisztrálták a problémát) és 1965 óta több métert süllyedt, s bár számos megoldással próbálják kiküszöbölni a bajt, a fenyegetés még mindig fennáll. A Bund Shàng​hǎi jelképe, s még őriz valamit a város régi charme-jából, a 30'-as évek neonklasszicista építészetével. Az éj leszálltával egészen kivételes látvány, így csak ültünk, és néztünk ki a fejünkből.
Olyan kilenc felé elindultunk Shogo-hoz, előtte egy sikátorbeli italboltban újítottunk némi ajándékot (jóllehet a Nánjīng Lù-n is hozzájuthatunk bármihez, ami kell, de még fiatalnak érzem magam a vesém eladásához), majd nemsokára meg is érkeztünk szamuráj cimborámhoz. A mostani lakosztálya nem olyan gagyi, mint az előző (annak is félévi ösztöndíjamba került havi bérleti díja), egyedül a TV-je nagyobb, mint a koleszunk. Először egy sushi-bárba vitt bennünket, és amíg a koreai éttermekben tálalt sushi-t ettem, nem nagyon szerettem - mert az nem sushi volt. Igazi shushi-t pont, hogy Shogo-nál ettem először (közben Nanjing-ban is találtunk egy jobbfajta sushi bárt, bár Shogo állítása szerint az is moslék), de amiket ebben az étteremben ettünk, az, az めちゃめちゃ美味しいっ volt a javából. Sőt, már-már művészet volt, ahogy tálalva voltak, rendesen sajnáltam megenni e kajákat, melyek tulajdonképpen tájképnek sem utolsók. Egy üveg szaké gondoskodott arról, hogy ne legyen kedvünk hazamenni, így robogtunk tovább az igen exkluzív Vue Bar-ba. Azelőtt úgy véltem, van tapasztalatom a különböző klubok térén, de valójában nincsen. A Bund-on lévő West Tower 32. emeletén lokalizálódik a placc (黄浦路上海外滩茂悦大酒店西楼32楼), és valami hihetetlen panoráma nyílik róla a Bund-ra, illetőleg a Lùjiāzuǐ-ra. Az ott található jakuzziban ülve gintonikomat kortyolgatván az esti szellő lágy ringatása közben arra az elhatározásra jutottam, hogy én később is így szeretnék élni...Kérdés éltem-e eddig egyáltalán, vagy pusztán csak voltam...
Nos, efféle élményekben lesz részed, ha Shogo-val mész bulizni, aki aztán egy nem mindennapi forma, s nagyon örülök, hogy barátomul tudhatom. Ő viszont nem az a forma, akinél hamar véget ér az este, ergo továbborientálódtunk a Node-ba (淮海西路570号 近虹桥路), ami szintúgy egy elegáns, elit club, kifejezetten japánok preferálta hely, s a fellépő lemezlovászok is a Shàng​hǎi-i japán dj közösség tagjaiból kerülnek ki. Egészen hangulatos dizájnnal bír, és magamfajta nincstelen ösztöndíjasok számára megfizethetetlen árakkal. Talán majd egyszer.

Olyan Isten tudja hány fele visszazúztunk Shogo-hoz, magunkba oktrojáltunk még némi Kirin-t, ami nem valami drog, de egy japán sörkészítmény, és onnantól már emlékeim homályába vész az este, kivált, hogy már reggel volt.

Elképesztő egy nap volt, de volt még folytatás is!

Nagyon el vagyok maradva a bloggal,viszont szarra sincs is idő, nemhogy blogolni, az élmények pedig csak zúdulnak.