Kyōto 1. nap - 祇園

Első japán tripem Kansai (関西)tartományába vezetett, mely voltaképpen a japán kultúra szíve. Sehol az országban nem lelni annyi történelmi csemegét, mint e konkrét régióban. Kyōto (京都), Nara (奈良), valamint Ōsaka (大阪) lett úti célul kitűzve. Ōsakába érkezvén a Kansai Airport-on ütköztem egy hét után újra barátnőmmel, majd Kyōto felé vettük az irányt.

Furcsa volt, hogy az olykor huszonhat órás vonatútjaimmal szemben két óra alatt átrepültem egy egészen más világba. Japánban elfogott egyfajta tisztaságérzet. Lehet a csapból inni?! Na ne...Mik azok a fehér képződmények az égen? A szokatlanul kék égen... Felhők? Kék ég és fehér felhők? Pár olyan apróság, amiről Kínában elfelejtkeztem.

Hol vannak már azok a bíborvörös Nán​jīng-i éjszakák, sem tudom már!

Melyek irizáló voltuk ellenére valahogy mégis kifordítják a természet kereteit. Itt Japánban viszont rendes felhők vannak, 我的老天!

Egy óra, másfél alatt viszont meg is érkeztünk Kyōto-ba. Még Běi​jīng-ből hoztam pár Yān​jīng​-et magammal, persze a repülőút során kidurrantak a táskámban, s szépen felitták ruháim, hogy kellőképp bűzhödt üzemmódban foglalhassuk el a bAkpAk Gion Hostel-t [2-244 Miyagawa Suji, Higashiyama-ku], mely a Xī'ān-i Han Tang Inn mellett a legjobb youth hostel, melyben valaha voltam. Nagyon lakájos, nagyon barátságos, olcsó, és hát ugye a Gion-ban (祇園 ) van, s direkt a Gion-ba, az egykori gésa-negyedbe intéztem a szállást, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy megpillanthatok majd egy gésát (芸者), vagy maiko-t (まいこ). De erről majd később.

Mit is kell tudni Kyōto-ról?

Több, mint 1600 buddhista templommal, és közel 400 Shintō szentéllyel rendelkezik, melyből 17 az UNESCO világörökségi hagyatékát képzi, így világ egyik leggazdagabb kulturális csodákban tobzódó városa. S e gazdagság annak a hozzávetőlegesen 1000 éves periódusnak a terméke, mely során Kyōto Japán fővárosa volt, gyakorlatilag a japán történelem kibontakozásának első komolyabb lépcsőfokául szolgált.

És annak ellenére, hogy a főváros már régóta Tōkyō-ba (東京) költözött, mégis Kyōto maradt Japán szíve és lelke; a hely, melyet a modern japánok azért látogatnak, hogy megtudják, mit jelent japánnak lenni.

Kyōto viszont sokkal több, mint templomok, szentélyek, és történelem, Kyōto túlzás nélkül Kelet-Ázsia, vagy talán Ázsia egyik leginkább szeretni való városa. Otthona a világ legfenségesebb kertjeinek, s tradicionális építészeti megoldásainak tömkelegével aligha akad párja bárhol is a földkerekségen. Ami talán a legfontosabb, hogy Kyōto dizájnja a változó évszakoknak megfelelően lett kialakítva, hogy a természet szemet gyönyörködtető átalakulását a lehető legteljesebb mértékben ölthesse magára. A tavaszi cseresznyefa-virágzástól, a buján zöldellő nyártól át a szinte lángoló őszi juharfákig egészen hófödte téli tájig, Kyōto maga a meg-megújuló természet eszményi leképzése.

Persze, a sok csodára vágyó utazó máris a város legújabb kori neuralgikus pontjával, a Kyōto Station-nel találja szembe magát, és az elhangzottakba a legkevésbé sem illő hipermodern vasútállomáson sétálva csak legyint, na ennyit a sok gyönyörűségről! Kyōto is csak az útikönyv-irodalom által generált érdemtelen hype-ban fetreng - gondolhatnók, csak aztán elkezd sétálgatni az ember a városban... És maga is igazat ad a bedekker-szerzők többszörös orgazmusának.

Hisz kívül merészkedve az állomástól az utazó ezernyi kincset fedezhet fel: ősi teaházakat tornyosuló apartmanok közt szendvicsbe vágva, Shintō szentély a modern bevásárlócentrumok mellett, hagyományos és gyors-étkezdék az ajtóban őrt álló felszolgáló-légiók ありがとうございます-t kántálva, és végtelen egyéb csoda, mit csak Kyōto nyújthat.

A császári udvarnak több, mint ezer évig teret adva szolgált s szolgál otthonul japán legnagyobb presztízzsel rendelkező családjainak, valamint főbb buddhista szektáinak. Kyōto hagyományos ipara pont, hogy ezen elit társadalmi rétegek ellátására szolgált anno, és ennek következménye volt az is, hogy valamennyi művész, artista, és a legkülönfélébb mesterek költöztek ide a szigetország minden zugából. Ma is nagyszámú kis műhely található itt, hol tradicionális japán kézművestermékeket fabrikálnak. Kyōto-ban voltaképpen a lehető legjobb japán dolgokat lehet megtapasztalni. Vagyis mondhatni a lehető legjobb helyre jöttem kapásból, hogy egy újabb kultúra ejtsen rabul.

A város története túl hosszú ahhoz, hogy beleoktrojáljam jelen bejegyzésbe, ezért azt csak később fogom közölni.

Onnantól viszont, hogy megérkeztünk a bAkpAk-ba, kicuccoltunk - s kimostuk sörszagú ruháimat - majd a könnyedén leszálló éjjel egyből nekivágtunk a Gion-nak, mely helyenként szűk utcácskákkal (kvázi hútòng-okkal), machiyákkal (町屋/町家) - hagyományos faszerkezetű épületekkel, ochayá-kkal (お茶屋) s persze pinku saron-okkal (ピンクサロン/vagy pinsaro - ピンサロ) operál, és pontosan olyasmi, mint amire számítottam.

Mikor tavaly a gésákról írtam egy kis szösszenetet, még fingom nem volt Kyōto-ról, a Gion-ról, hanamachiról (花街), etc. S hihetelen fless volt, mikor most saját lábamon járhattam e helyeken. És ami minden pálmát vitt, a Kamogawa (鴨川,) (?) partján sétálva láthattunk egy maiko-t! Igaz, ha barátnőm nem szól, észre sem veszem a folyó melletti teraszon lévő félhomályban, a gésa-maiko-les mindenesetre ezzel sikeresen ki is lett pipálva.

Egy izakayá-ban (居酒屋) megkajáztunk, majd egy famiresu-ban örökbe fogadtunk egypár árva Kirin-t, s a kellemes esti szellőben leültünk a folyópartra. Annyira magával ragadott ez az egész. Tényleg itt vagyok Japánban? Mondjuk nem túl messziről, Shàng​hǎi-ból jöttem át, de mégis álomszerű volt. Ettől függetlenül már az első órákban nagymértékben akklimatizálódtam (mondjuk aki Kyōto-ban nem tud, az szerintem sehol sem), és éreztem, hogy ez egy olyan meghatározó trip lesz, mi további folytatásokat fog majd szülni a későbbiekre nézve. 

Annyi különbség volt itt az elmúlt egy évemhez képest, hogy példának okáért Kínában kedvenc szórakozásom, hogy amennyiben egy arrogáns (vagy tökéletesen tudatlan) turista bajban van, és lassan, szótagolva angolul pofáz az értetlen kínainak, akkor - mintha véletlenül pont arra járnék - odasomfordálok a kínaihoz, és beszédbe elegyedek vele. Nos, japánban pontosan olyan elbaszott turistának éreztem magam, mint akiket Kínában mélységesen lenéztem és megvetettem. Noha a kanji-k útján valamelyest tudtam tájékozódni, ez a világ még ismeretlen számomra. Megszoktam, hogy Kínában idézőjeles nagykirály vagyok, járok-kelek, beszélek a néppel, alkudok, mint egy állat, de Japánban esetlen lábakon álltam, s barátnőm volt a navigátorom.

Szégyelltem tudatlanságom. Legközelebb már felkészültebben megyek ki - ezért elkezdtem az ország nyelvével, történelmével és kultúrájával ismerkedni, talán fel tudom magam vértezni annyira a legközelebbi látogatásig, hogy ne érezzem magam lámának...

Mindazonáltal az elkövetkező héten továbbra is eléggé lámaként viselkedtem, de határtalan lelkesedéssel és érdeklődéssel vágtam bele a másnapi templom-vadászatba, mely a következő bejegyzésben lesz bővebben kifejtve!