Bejegyzések

Gion címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kyōto 2. nap - 東山区

Kép
Második nap reggelén a Higashiyama ( 東山) , - "keleti hegy" gyalogtúrára indultunk, elsősorban a Kiyomizu-dera (清水寺), valamint a környéken található kolostorok felkeresése végett. Kiváltottuk kétnapos buszjegyünket , majd a G ō jo-zaka ( 五条坂) buszmegállótól kezdtük a túrát Sannenzaka ( 三年坂), valamint a Ninenzaka ( 二年坂) elbűvölő sétálóutc áin keresztül, melyek szuveníres-boltokkal, öreg faházakkal, kézművesműhelyekkel, és éttermekkel egyetemben elvezettek egészen a Kiyomizu-hoz. A Kiyomizu az ősi Kyōto-t felfedezni kívánók egyik igen fontos állomása, mely persze a világörökségi hagyaték része is egyúttal. A templom története egészen a Heian -korban ( 平安時代) nyúlik vissza, mi több a 798. évbe - noha jelenlegi épületeit 1633-ban hozták létre Tokugawa Iemitsu (徳川 家光) sógun utasítására -, s egyetlen szeget sem használtak fel a faépület összeeszkábálásakor - ami nem kis teljesítmény, (akárcsak a Běi​jīng-i Tiān ​ tá n boltozata, vagy a Sān ​ jiāng -i Chéng yáng qiáo szögt

Kyōto 1. nap - 祇園

Kép
Első japán tripem Kansai ( 関西) tartományába vezetett, mely voltaképpen a japán kultúra szíve. Sehol az országban nem lelni annyi történelmi csemegét, mint e konkrét régióban. Kyōto ( 京都) , Nara ( 奈良) , valamint Ōsaka ( 大阪) lett úti célul kitűzve. Ōsakába érkezvén a Kansai Airport-on ütköztem egy hét után újra barátnőmmel, majd Kyōto felé vettük az irányt. Furcsa volt, hogy az olykor huszonhat órás vonatútjaimmal szemben két óra alatt átrepültem egy egészen más világba. Japánban elfogott egyfajta tisztaságérzet. Lehet a csapból inni?! Na ne...Mik azok a fehér képződmények az égen? A szokatlanul kék égen... Felhők? Kék ég és fehér felhők? Pár olyan apróság, amiről Kínában elfelejtkeztem. Hol vannak már azok a bíborvörös Nán ​ jīn g -i éjszakák, sem tudom már! Melyek irizáló voltuk ellenére valahogy mégis kifordítják a természet kereteit. Itt Japánban viszont rendes felhők vannak, 我的老天! Egy óra, másfél alatt viszont meg is érkeztünk Kyōto-ba. Még Běi​jīng -ből hoztam pár Y