Guilin vol.6. - Yangshuo

Yangshuot még az 1990-es években fedezték fel azok a turisták, akik egy kissé lejjebb hajóztak Guilintől, majd egy sokkal autentikusabb, és egyáltalán érintetlen dél-kínai paradicsomban találták magukat. Yangshuo a mai napig Guilin árnyékában búvik, ám a valóságot tekintve mértékekkel bájosabb városka, mint agyonajnározott nagy testvére. Az elmúlt két évtizedben nagyon erős westernizáció ment végbe, elég csak a Xijie (西街) - Nyugati út (a helyiek körében csak a "külföldiek útjaként" ismert) korzóra tévednünk, ahol rendesen tanácskozásba botlanánk, mely európai országban is vagyunk, amennyiben nem intenének ettől óva a városka körül őrt álló, méregzöld, morózus karszthegyek. Guilin igazából egy ugródeszka minden irányban, de Yangshuo is hasonló szerepet tölt be, miképp számos mesebeli falu környékezi, ezek közül igen népszerű a Li-folyón valón való lezúzással Fuli (福利), Yangdi (杨堤), vagy éppen Xingping (兴坪), miket egyéb alternatívaként bringával is elérhetünk. Yangshuo városa egészen picike, miután kipróbáltam a helyi specialitást, a bigmacket, felkapva hátizsákom be is jártam annak főbb szegleteit, közben rengeteg kincset zsákmányoltam, úgymint egy csontból faragott dísztőrt, melyre igen büszke vagyok, annak szimbóluma, hogy eljutottam egy bizonyos szintre a kínaiban; hiszen mértékekkel áron alul vettem, miután sikerült elhitetnem egy árussal, hogy sarkon ugyanezt a tőrt harmadannyiba se adják, mint nála. Görcsölő kezekkel, de odaadta.

A dél-kínai étkezési szokásokról - a vízi herkentyűktől és a sörhaltól eltekintve - csak annyit, hogy Lassie innen nem térne haza, az ÁNTSZ egyes helyeken pedig akaratlan is összefosná magát.

Délután még lejattoltam egy bambusztutajossal, hogy vigyen ki pár órára a Li-folyóra, csak ültem (egy mécsessel kezemben Napocskát képzeltem a horizontra), és igyekeztem megemészteni a látványt, mit e varázslatos vidék nyújt. Mikor végül visszaértünk a stéghez, és egyik lábammal a tutajból léptem rá a vizes kőre, megcsúszott a talpam és hanyatt vágódtam, de szerencsére a stégre, és nem a vízbe estem.

Visszaorientálódtam Guilinbe, összepakoltam a cuccaim, elbúcsúztam Katjától és Yuliannától - ki utóbbi kigyógyult, de utolsó nap még azért kilopták empéhárom lejátszóját táskájából (ők maradtak még egy napot, hiszen csak így tudtunk vonatjegyet venni) - és kimentem az állomásra, felpattantam vonatra, és a visszafele tartó huszonhat órás út nagy részén káromkodtam és fütyörésztem. Egyedüli laowai voltam a vonaton, mindenki csodájára járt a kínaiul értő amerikainak, aki erőlködötten próbálta bizonygatni, hogy de magyar vagyok bazmeg, a kutya se figyelt rá. Főleg, hogy már rég megették.

Eldiskuráltam a kalauzokkal, kik egyébiránt zhuangok voltak, és nagyon örültek, mikor beszámoltam nekik, hogy jártam Ping'anban, egyből országos cimbijükké fogadtak. Nanjingba visszaérve ha lehet, még hidegebb volt, kivált, hogy havazott is, mint most egész Kína szerte.

A szünet nagy része még hátra van, pang az egész kolesz, lényegében mindenki hazautazott, vagy elutazott valahova, így a hősugárzót dédelgetve elmélkedünk további úti célokról.

Egyébiránt mondtam már, hogy imádom Kínát?