Doufukuai

Yangshuot még az 1990-es években fedezték fel azok a turisták, akik egy kissé lejjebb hajóztak Guilintől, majd egy sokkal aute ntikusabb, és egyáltalán érintetlen dél-kínai paradicsomban találták magukat. Yangshuo a mai napig Guilin árnyékában búvik, ám a valóságot tekintve mértékekkel bájosabb városka, mint agyonajnározott nagy testvére. Az elmúlt két évtizedben nagyon erős westernizáció ment végbe, elég csak a Xijie (西街) - Nyugati út (a helyiek körében csak a "külföldiek útjaként" ismert) korzóra tévednünk, ahol rendesen tanácskozásba botlanánk, mely európai országban is vagyunk, amennyiben nem intenének ettől óva a városka körül őrt álló, méregzöld, morózus karszthegyek. Guilin igazából eg y ugródeszka minden irányban, de Yangshuo is hasonló szerepet tölt be, miképp számos mesebeli falu környékezi, ezek közül igen népszerű a Li-folyón valón való lezúzással Fuli (福利), Yangdi (杨堤), vagy éppen Xingping (兴坪), miket egyéb alternatívaként bringával is elérhetünk. Yangshuo váro

Az időt illetően igencsak fagyosan fojtogatott a sűrű köd, akárha Kosztolányi rémséges őszi éjszakáiba szabadultunk volna, célunkat ekképp sem téveszthettük el, hiszen a Lingqu-kanálison ( 灵渠 ), az egyik legjobb állapotában konzerválódott mesterséges vízi útvonalon kellett végigkacsáznunk; mely a Zhengguo-csatorna ( 郑国渠), és a Dujiangyan öntöző-rendszer ( 都江堰 ) mellett az ókori Kína mérnökeinek munkáját dicséri. A Lingqu-kanális kapcsolatot létesített a Xiang- és Li-folyó között, ezáltal összeköttetett egymással a Gyöngyfolyó deltája és a Jangce is. Még időszámításunk előtt Qin Shihuang császárnak ötlött eszébe, hogy ez így nem mehet tovább , ő adta ki az ukázt a csatorna megépítésére, ami Shi Lu mester ( 史禄) míve, ki korának csúcstechnológiás építészeti metódusait alkalmazta. Mondjuk az Első Császár tökön szúrta volna magát (és Shi Lu-t) ha tudta volna, hogy a grandiózus alkotás jóval kétezer év után is csak várólistára tudott felkapaszkodni az UNESCO világörökségi lajstromán.

Longsheng - a Sárkánygerinc rizsföldek (龙胜梯田) Guilintől mintegy 90 km-re északra találhatóak, s adnak teret a különböző nem kínai etnikumoknak, úgymint az előbbiekben említett zhuangoknak, yaóknak, dongoknak, etc. Guanxi tartományról egyébiránt ildomos tudni, hogy 75%-ban nem kínaiak által lakott terület, ellenben a kisebbségek által - bár Kínában a kisebbség alatt is 18 milliós számokban kell gondolkodnunk, pusztán a zhuangokat tekintve (igaz, ők vannak legnagyobb számban). Az egyik könyvesboltban vettem pár térképet, és szépen beikszelgettem az izgalmasnak tűnő falvakat rajta. Miután megvettük a jegyeket, olyan gyorsan felpattant unk a buszra, hogy szegény sofőrnek még a busz tv-jében játszott retro-pornót sem volt ideje lekapcsolnia, bizonyára bántalmazta volna a repülőt inter venciónk hiányában. Megkezdődött közel három órás utunk, és egy túrázásra leginkább alkalmas festői környezetben találtuk magunkat. Ámbár picsa hideg volt, mégis fűtött a kalandvágy, így Hepingből (和平乡), ki

Tempora si fuerint nubila, solus eris - ettől eltekintve egyedül is mennem kellett tovább. Noha engem is valami ragály fojtogatott, folyt taknyom-nyálam, térdem is okvetlenkedett, d e én úgy vagyok vele, hogy míg szemem világát el nem vesztem, addig kúszok előre. Kinéztem magamnak Daxu (大圩古镇), az Északi Song-kori, több mint ezer éves városkáját, Guilintől 18 km-re délkeletre. Fontos közlekedési csomópont, ennek következtében a régió kereskedelmi központjaként is funkcionált. (Egyébiránt a Liu Sanjie (刘三姐) musical számos jelenetét is itt forgatták, s ma is gyakorta szolgál helyszínül különböző sorozatoknak.) Reggel átmentem, a mai városközpont egy lepukkant, indusztriális, nagy, népi kohósított szürreális rémálom; a munkásokat megkérdeztem, merre vannak a nevezetességek: itt nincsen semmilyen nevezetesség. Oké, akkor merre vannak az öreg utcák? Ja, azok arra. Így rövidesen meg is találtam azt a h utongot, amit kerestem, - a Jiefangjie -t (解放街). Tökéletesen megőrződött az utca lá

Ahogy azt előző este megdumáltuk a túraszervező irodánál, reggel nyolcra jöttek volna értünk. Ily mód már 7:50-kor vigyázzban álltunk a hostel recepciójánál. 8:30-kor sem volt jelentkező, ki elvitt volna minket a dokkhoz, ezért nyomattam egy telefont az irodához, hogy várható-e változás ez ügyben még az idén. Jönnek-jönnek, nyugodjunk meg. Oké, még egy kávé. 9:00- nem szégyellitek magatokat?- kérdeztem. Jönnek-jönnek. Közben kaptam egy telefont az idegenvezetőtől (legalábbis akit annak hittem), hogy jó lenne, ha sietnénk, mert a hajó 10-kor indul. Újfent telefonálok, káromlok, elkértem a sofőr számát, és meginterjúvoltam, hogy mégis mi a kurva anyját csinál éppen. Jön-jön. 9:30-ra beállítottak, gyorsan bedobtak minket a scoobydoo-s furgonba, és padlógázzal téptünk a mólókhoz. Odaérvén egy kis bárkára szálltunk, és a nő - kiről azt hittem, hogy ő az idegenvezető - felajánlotta, hogy egy további százasért körbevisznek bennünket Yangshuo (阳朔) -ban, és este vissza is hoznak busszal. Vé

Közel két héttel ezelőtt indultam meg megvenni a vonatjegyeket a mesés Guilinbe, amiről egy kínai mondás csak úgy tartja, 桂林山水甲天下 - vagyis az ég alatt a legjobb látnivaló, mi létezik. Közeledik viszont a Holdújév, Kína legfontosabb ünnepe, és ilyenkor az egész ország mozgásba lendül, miként mindenki hazautazik. Beszéltem itt Nanjingban dolgozó munkásokkal, akik bizony már egy éve nem voltak otthon, és nekik nincs fészbúkos státuszjelentés, meg istennyila, jó esetben telefon, vagyis mostanra már nagyon haza szeretnének jutni. És amikor egy ekkora populációjú ország valamennyi tagja ezen a gondolatmeneten osztozik, az nemritkán több száz méteres sorokat eredményez a jegyirodák előtt: a tömegnek más jelentése van Kínában, mint Magyarországon. A tekergőző sort látván nekem nem volt három hetem sorbaállásra, így a hülye külföldi szerepében tetszelegve - ki nem tudja mire vélni e sok felsorakozott népen, egyszerűen bemásztam mindenki elé és egy perc alatt vettem négy jegyet. Ám végül csak h