Doufukuai

Ōsaka harmadik napján az Ōsaka-jō (大阪城 ), Japán egyik igen híres várkastélyának megvizsgálását tűztük ki célul, mely meghatározó szerepet játszott az ország XVI. századi történelmében. A várfal egy különleges japán építési technikával készült, melynek során az óriási kőtömböket habarcs, vagy egyéb kötőanyag nélkül helyezték egymásra, a köztük lévő réseket pedig kavicsokkal (kuru ishi, 栗石) töltötték ki. A kötőanyag mellőzése a földrengések okozta pusztítás mérsékletében játszott szerepet, miként a földmozgások során minimális mozgásteret engedett a falaknak, melyek így kevésbé sérültek.  A központi kastély kívülről öt, belülről nyolc szintes, és mintegy 60.000 négyzetméteres terület tartozik hozzá. 1583-ban kezdte el építtetni Toyotomi Hideyosi (豊臣 秀吉) az Azuchi-jō mintájára, de kissé kibővítette annak látványtervét. 1597-ben lelte halálát Hideyosi is, s ez évre készült el a vár is, mely fiára, Toyotomi Hideyori-ra ((豊臣 秀頼)szállt. 1600-ban Tokugawa Ieyasu (徳川 家康) lett a sógun, 16

Nará -t követően az volt a tervünk, hogy másnap még lecsekkoljuk Kyōto legnagyobb fesztiválját, a Gion matsuri-t. Reggel kicsekkoltunk a hostelből, és a Kyōto Station csomagmegőrzőiben szándékoztuk megőriztetni cuccainkat - kivált az egész hozományomat Kínából. Amint viszont az állomásra értünk, kissé meglepődve kellett tapasztalnunk, hogy egyszerűen nem volt egy üres szekrény sem, egyetlen egy sem a számos teremben. Ennyi cuccal már a hosteltől a buszmegállóig tartó százméteres utat is vesszőfutásnak éltem meg, furtonfurt szentségelés és a teáskészletem csörgésének közepette megfogadtam: legközelebb egy rózsaszín tangába fogok külföldre utazni, de semmi más cuccom nem lesz, és nem is fogok mást venni; tajtékzásom közepette persze arra ügyeltem, hogy el ne szökjenek az agyagkatonáim, és ki ne csússzon a há tizsákom oldalára kötözött csontból faragott pipám, amit még Xī​'ān -ba újítottam anno. Ergo ily mód megmálházva esélytelen lett volna, hogy megtekintsük a felvonulást - eset