Az Akira és a bōsōzoku, Japán motoros bandái

Emlékszünk a kultikus japán anime, az Akira motorbandás jelenetére, melyben fiatal huligánok vágtattak végig az irizáló éjjeli metropolisz utcáin vagány járgányaikkal, egymást püfölve, terrorizálva a lakosságot? Neonfények, betört ablaküvegek, kiégett autók, bandaharc...

Az Akira által megfestett, disztópikus jövőbeli metropolisz, Neo-Tokyo egy sötét, fiktív világ képét tárhatja elénk, mindazonáltal e jelenetsor ihletését egy nagyon is evilági jelenség, mégpedig az 1980-as évekbeli Tōkyō és egyéb japán nagyvárosok utcáin garázdálkodó motoros bandák adták.

         

Kik is voltak ezek az erőszakos figurák, akik az animációs film alapjául szolgáló manga írójának - Otomo Katsuhiro (大友克洋) - megragadták a képzeletét?

暴走族

Bōsōzoku "a féktelenül rohanók klánja" alatt értünk manapság bármilyen japán motoros bandát, s főképp a társadalomba be nem illeszkedő, erősen nemzeti érzelmű egyének csoportját. Úgy tartják hogy a bōsōzoku csoportosulások eredetileg a második világháború veteránjaiból szerveződtek, kifejezetten olyan kamikaze pilóta alakulatokból, akiket öngyilkos merényletekre képeztek ki, csak éppen Japán kapitulációja miatt nem kerültek bevetésre.

1945, a háború vége után igen nagy számú, tulajdonképpen agymosott fiatal került egyik napról a másikra hirtelen vissza egy polgári társadalomba, ahol a hazáért való önfeláldozás általi nemes halál eszménye értéket vesztette, ezáltal a reintegráció sem volt zökkenőmentes számukra.

Ezzel egyidejűleg, az 1940-es évek második felében, illetve az 1950-es években az amerikai megszállás során az amerikai kultúra, mi több szubkultúra számos aspektusa, köztük a motorok és az ún. greaser mozgalom (munkásosztálybeli ifjúsági szubkultúra, melynek tagjai a második világháború utáni Amerika szerény anyagi körülmények közt élő, többnyire latino vagy olasz gyökerekkel bíró munkáscsaládainak gyermekei voltak) elemei is beszivárogtak Japánba. A bōsōzokut megalakító tagok többsége eleve értett a járművekhez háborús kiképzésük végett, így a motorok világa sem volt idegen tőlük.

大和魂

A kezdeti japán motoros bandák egy az egyben átvették az akkori amerikai rockabillyt idéző, piperkőc frizurát és divatot, az évek során viszont egyre inkább kialakult sajátos stílusjegyük.

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy míg a kortárs amerikai motoros bandák elsősorban egy divat, stilisztikai ihletésű mozgalom volt, a bōsōzoku eredendően egy erősen nemzeti, nacionalista kötődésű - yamato-damashii (大和魂), a japán lelket, a japán emberek kulturális karakterisztikusságát előtérbe helyező irányzat volt. 

Mindennek pediglen egy érdekes leképződése lett a mozgalom elsődleges stílusjegyének számító munkásruha, overál, melyet tokkō-fukunak (特攻服, különleges támadó egységek öltözete) neveznek, amikre különböző jelszavakat, banda szlogeneket varrtak, a műtős szájmaszk, a hachimaki (鉢巻) fejpánt, valamint a napsugaras zászló (旭日旗, kyokujitsuki), ami az agresszív japán birodalmi militarizmus jelképének tartanak.

A bōsōzoku felemelkedése és bukása

Az 1980-as évekre a japán rendőrségi statisztikái a bōsōzoku bandákba tömörülők számát országosan mintegy 40,000 főre becsülték, tulajdonképpen mindenhol ott voltak, nem pusztán nagyvárosokban, de vidéken is. Gyakorta kerültek összetűzésbe a helyi lakosokkal és a rendőrséggel, rongáltak, garázdálkodtak, tuningolt motorjaikkal keltették a hangorkánt, a rivális bandák pedig egymást is aprították, esetenként véres, emberéletet követelő harcokban. A beavatási rituálé az új tagok számára nagyjából az összeverésükből állt, szigorú hierarchia uralkodott akárha egy yakuza csoportosulásban.

Ez volt tehát az a kontextus, amiben Otomo Katsuhiro megalkotta a saját sötét, cyberpunk Tōkyō-jövőképét, ahol a futurisztikus bōsōzoku motoros bandák még nagyobb jelentőségre tesznek szert: a rendőrség egyik legfőbb problémáját jelentik, kormányellenes tüntetéseken vesznek részt, az utca az otthonuk és bárkinek nekimennek, akik az utukba áll. Az 1980-as éveinek, háborút követő Japán buborékgazdaságában megjelenő ám szőnyeg alá söpört társadalmi problémák - öngyilkosság, droghasználat, bandaháborúk egyaránt bemutatásra kerültek az Akirában. 

Otomo maga 1954-ben született, tíz évvel a Hiroshima és Nagasaki városait ért atomcsapás után, és bár az 1950-es években a japán gazdasági csoda a világ figyelmének középpontjába került, a háború emléke továbbra is élénken élt az emberekkel együtt. Otomo a Miyagi prefektúrában található Tome (登米) kisvárosából került fel Tōkyōba mint manga képregény alkotó.

Az akkori technológia fellegvárának számító japán fővárosi miliő hatalmast hatást gyakorolt a fiatal képregény íróra, a sci-fire hajazó esti metropolisz, a neonfények, vibráló hirdetések, felhőkarcolók: jóllehet mindezek erősen felnagyított elemekként jelentek meg Neo-Tokyo megalkotásában, nem is volt talán túl nehéz efféle jövőt vizionálni. 

Az Akirában ábrázolt ellenállási mozgalmak, az ellenkultúra és lázadás inspirációjának egyrészről a Zenkyōtō (全共闘) diákmozgalmat, másrészről pedig ugyebár a bōsōzoku motoros bandákat tartják.

Az 1990-es évekre viszont, a japán pénzügyi buborék kipukkanása a részvény- és ingatlanárak drasztikus visszaeséséhez vezetett, ez negatívan hatott a vállalati beruházásokra és a banki hitelezésre, a japán gazdaság megtorpant, a deflációs spirál pedig még a legbrutálisabb motoros huligánok nyakát is megszorongatta: azt ugyebár el lehet képzelni e bandák fiatal tagjai nem éppen jómódú, elit családok gyerekeiből állt, de alapvetően nehezebb sorsú munkásosztály tagjaiból. A gazdasági recesszió pedig olyan olyan erővel csapott le a fiatal motoros haramiákra, mint ahogy baseball ütőjük a kocsiszélvédőre: egyszerűen egyre drágábbak lettek a tuningolásra használt alkatrészek, valamint a kaizōsha (改造車, tuningolt motorok) fenntartása, ezért a kilencvenes évekre a bōsōzoku tagság nagymértékben lecsökkent.

Persze azt is fontos megjegyezni, hogy nemcsak a gazdasági nehézségek miatt, de az egyre inkább erősödő rendőri fellépés miatt is csökkent a számuk. A korábbi törvények értelmében a közúti veszélyeztetéssel vagy a tuningolt kipufugók miatt csendháborítással nemigen tudtak mit kezdeni, hacsak nem került sor bizonyítható testi sértésre, vagyontárgy rongálásra, nem tudták sittre vágni a bandatagokat. 2004-ben aztán szélesítették a rendőrség hatáskörét, illetve szigorították a közúti jogszabályokat, aminek hatására sokkal több bōsōzoku tag került letartóztatásra, és az újabb generációk számára már nem tűnt olyan attraktív dolognak a bandához való tartozás.

Bōsōzoku napjainkban

Mindazonáltal manapság sem tűntek el teljesen a bōsōzoku bandák, országszerte becslések szerint mintegy 5,000 főt számlál a közösség, és jóllehet néhanapján lehet hallani a nyitott kipufogós polgárpukkasztókat az éj közepén az autópályákon garázdálkodni, ezek már igencsak szelíd motorosok a szó szoros értelmében, különösen a nyolcvanas évek bandáihoz mérten. Itt alább egyébiránt egy VICE dokumentumfilm a bōsōzokuról:

Akárhogy is, a háború után Japán bōsōzoku bandái nélkül talán az Akira ikonikus jeleneteit is nehéz lett volna megálmodni, hiszen a valóban létező szubkultúra komoly befolyással bírt a Neo-Tokyót megalkotó Otomo Katsuhiro számára is.

Kapcsolódó bejegyzések:

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából - San'ya népszállói és az egykori fővárosi gettó 

Fukuryū - Öngyilkos búvárhadosztály a háborús Japánból 

Aokigahara - az öngyilkosság kontextusa Japánban és a halál erdeje 

Konfuciánus gengszterek - a yakuza története

Zainichi koreaiak Tōkyōban - a társadalmi perifériára szorult koreai bevándorlók nyomában

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából- Gyilkosságok a Tōkyō-ekinél

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából - szétlőtt repülőgépgyár a külvárosban

Fuchū légtimászpont - urbex a megszálló amerikai erők egykori légitámaszpontjánál

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából - A 731-es alakulat és háborús bűnök nyomában

Társadalmi tipológia Kínából - mi az a patkányok klánja, hangya nemzetség?

A Zöld Banda története - szervezett bűnözés a korabeli Shàng​hǎiban 

Társadalmi tipológia Kínából - újgazdagok, pózerek, vendégmunkások

Társadalmi tipológia Kínából - zöldteás ribans és a fuxos gizda 

Hetvenesek, nyolcvanasok, kilencvenesek - generációs szakadék Kínában