Kabóca-kódex
A kelet-ázsiai nyár nem képzelhető el a kabócák hangja nélkül. Már lassan kerek tíz év lesz, hogy amikor először végigsétáltam a nanjingi normál egyetem kampuszán, valami durva bogár rave-bulira kaptam fel a fejem - ez volt az első kabóca- koncert élményem. De sajnos vagy szerencsére, itt Japánban sem kell nélkülözi őket. Több mint 2000 fajta kabóca létezik, ezekből kb. 30 különböző fajta él ugyanis errefelé, amik a tájfunok és tikkasztó hőség mellett e pokoli évszak nélkülözhetetlen hozzávalói: a semi (蝉) ciripelése nélkül a japán nyár el sem kezdődik hivatalosan!
S bár sok féle kabóca létezik országszerte, itt Tōkyō környékén elsősorban öt fajtája ismert:
Niinii-zemi (ニイニイゼミ Platypleura kaempferi): szerintem ez az egyik leggyakrabban hallható fajta, egészen júniustól szeptemberig aktív, ha iszonyatosan ciripel egy bokor, akkor tuti televan niinii-zemivel, amit egyébiránt tökéletes álcája miatt nehéz észrevenni
Abura-zemi (アブラゼミ / 油蝉, Graptopsaltria nigrofuscata): az olajos kabóca nevét onnan kapta, hogy olyan hangokat ad ki, mint a sercegő olaj a japánok füle szerint. Furcsa hallású nép, az én olajom kurvára nem így serceg. Amúgy az egyik legnagyobb fajta kabóca, 35-40mm is lehet.
Higurashi-zemi (ヒグラシ蝉 / 日暮Tanna japonensis): amikor egyszer Nasuban jártunk, a helyi fogadót üzemeltető házaspár hosszasan ecsetelte, hogy az itteni kabócák nemaszondják hogy niinii meg minmin, mint a pökhendi városi kurafi kabócák, hanem hogy kana kana, wakatta? Ez a kana kana kabóca tájszólás ugyanis a higurashi, vagyis a naplemente kabóca jellegzetessége, ami nevéből adódóan csak délután és estefelé ciripel.
Minmin-zemi (ミンミン蝉, Oncotympana maculaticollis): a minmin zemi talán mind közül a legismertebb, illetve a legtöbbet ábrázolt - akár rajzfilmben, akár mozifilmekben. Kisebb termetű, zöldes-feketés színű, és eltéveszthetetlen nótát fúj: ha miin-miin-min-min-miin rigmusa üti fel magát a bokrok közül, akkor bizony a minmin-zemi muzsikál.
Tsukutsuku-boshi (ツクツクボウシ / つくつく法師, Meimuna opalifera): állítólag a tsutsuku boshi kabóca ciripelése a legösszetettebb mind közül, voltaképpen a rovátkolt barmok koloratúrszopránja.
Kuma-zemi (クマゼミ / 熊蟬, Cryptotympana facialis): a medve-kabóca nevét óriási méretéről kapta, főként szubtrópusi területeken őshonos de újabban Tōkyō körül is megtalálható. A medve-kabóca nótája a japánok szerint úgy szól, hogy chan chan chan, szerintem meg mint egy iratmegsemmisítő.
Mindezeken felül a kabócákról annyit érdemes tudni, hogy 2-3 évet élnek a földben bebábozódva, aztán amikor kimásznak a napvilágra úgy néznek ki mint valami idegen galaxis vérre szomjazó gyilkológépei, de ezt követően gyorsan átvedlenek egy némileg barátságosabb kabóca-ködmönbe. Mindössze néhány hétre terjed az élettartalmuk, ami azért elég mozgalmas: kóbaca-koncertről kabóca-kufircra járnak, s végül, végkimerülésben elpatkolnak - micsoda élet! Nyugodtan mondhatjuk hogy a bogárvilág rocksztárjai.
 |
| Ides anyám fia vagyok, nem tom ki babája vagyok, azé a leányé vagyok, kinek csókja rajtam ragyog - kurjantotta korhelyes kabóca kománk |
Szimbolikájukat tekintve azonban - főleg a japán irodalomban - elsősorban mint a természet, és maga az élet mulandóságát evokálják, ezt fejezi ki Matsuo Basho (松尾芭蕉, 1644-1694), az Edo-korszak egyik leghíresebb költőjének sorai is:
やがて死ぬけしきは見えず蝉の声
Közelgő végét felfedni nem engedé a kabóca éneke
Kapcsolódó bejegyzések:
A panda etimológiája - medvemacska vagy macskamedve, és miért eszik vasat ez a vadállat?
Kirifuri-felföld: nadály-terror a ködös felföldeken
Megjegyzések
Megjegyzés küldése