Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2011

Arcvédő maszkok Kínában és Japánban

Kép
Kínában és Japánban is egyaránt elterjedt az arcvédő maszkok használata. Az utcán sétálva rosszallóan tekintettem a maszkos emberek tömegére, járvány kering, félnek hogy elkapják, netán ők maguk hordozóik, és attól félnek, hogy mások kapják el tőlük a bajt? Az is lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy pusztán a hideg/szmog miatt viselik. Persze kezdetben nem elsődlegesen a hideg ellen viseltek arcfedő maszkokat, az elsőket, melyeket 1878-tól kezdtek el gyártani Japánban , az ipari termelésben részt vevők számára készítették. Még nem a mai, eldobható fajták voltak, és általában fekete vagy kék színben kaphatták őket, melyeken kevésbé látszott meg a szennyeződés. Merev kerettel gyártották őket, és a legkevésbé sem voltak kényelmesnek nevezhetőek. Igaz, anno a divatirányzatok nem befolyásolták dizájnjukat, pusztán a gyári munkások számára volt előírás. 1918 és 1920 között söpört végig a világon a nagy influenza pandémia, mely 1919-re érte el Japánt, a H1N1 - ami kör ül ismételt (é...

Ōsaka 2. nap - 海遊館

Kép
Ōsaka második napján a Kaiyūkan-be (海遊館), vagyis az Ōsaka Aquariumba vettük az irányt, mely egyike a világ legnagyobb akváriumainak . Egy kövér órát álltunk sorba, majd egészen izgalmas világba csöppentünk, a japán tengeri-, és édesvízi élet szereplői 27 nagy tartályban kaptak helyet, melyek közül a legnagyobb 9 méter mély, és 5400 köbméter víz térfogattal rendelkezik. A földrajzi tematikában elrendezett kiállításokon a japán erdők édesvízi élővilágától a Tűzgyűrűn - vagyis a Csendes-óceán partjain végigfutó régiótól - a Csendes-óceán csodáiig juthatunk, 11.000 tonnányi víz ad otthont mindezeknek. A Tazmán-tenger, Antartika, Aleut-szigitek, etc. egyéb kisebb kiállítások mind-mind nagyon érdekesek, közben a legkülönbözőbb halakkal, kétéltűekkel, emlősökkel - delfinek, fókák -, pingvinekkel, és a fő attrakcióval, a cetcápával is összehozhat bennünket a sors, mi utóbbi lényegét tekintve valóban kurva nagy. Ha Ōsaká-ban vagyunk, és kisgyermekek vagyunk, végtelen nagy élmény les...

Ōsaka 1. nap - 道頓堀

Kép
Nará -t követően az volt a tervünk, hogy másnap még lecsekkoljuk Kyōto legnagyobb fesztiválját, a Gion matsuri-t. Reggel kicsekkoltunk a hostelből, és a Kyōto Station csomagmegőrzőiben szándékoztuk megőriztetni cuccainkat - kivált az egész hozományomat Kínából. Amint viszont az állomásra értünk, kissé meglepődve kellett tapasztalnunk, hogy egyszerűen nem volt egy üres szekrény sem, egyetlen egy sem a számos teremben. Ennyi cuccal már a hosteltől a buszmegállóig tartó százméteres utat is vesszőfutásnak éltem meg, furtonfurt szentségelés és a teáskészletem csörgésének közepette megfogadtam: legközelebb egy rózsaszín tangába fogok külföldre utazni, de semmi más cuccom nem lesz, és nem is fogok mást venni; tajtékzásom közepette persze arra ügyeltem, hogy el ne szökjenek az agyagkatonáim, és ki ne csússzon a há tizsákom oldalára kötözött csontból faragott pipám, amit még Xī​'ān -ba újítottam anno. Ergo ily mód megmálházva esélytelen lett volna, hogy megtekintsük a felvonulást - eset...

Kínai szleng vol. 11. - Rurális rágalmak

A kínai szleng 11. felvonásában "parasztozhatunk" kínaiul. 土 tǔ: tágabb jelentéstartománnyal, de valamennyi esetben pejoratív jelentéssel bíró szó. Egyaránt jelenthet földet, talajt, port, piszkot, házilagost, ósdit, parasztost, etc; de leginkább kevésbé szofisztikált, vagy kulturálatlan személyt értenek alatta. Par exemple a nyilvános helyeken köpködőket, a sorba nem állókat illethetik így, de akár azokat is, kik képtelenek a metrókban lévő jegyautomatákkal dűlőre jutni. Emellett általános terminus is lehet szimplán köcsögre , seggfejre . Újabban pedig leginkább azokat illetik vele, akik valamely oknál fogva megrekedtek egy bizonyos fejlettségi szinten, és nem tartanak lépést a modern civilizáció vívmányaival, úgymint az internettel . 土包子 tǔ bāozi: valaki, aki tǔ. (Ez esetben a tǔ melléknév, a bāozi főnév.) Egy magyarázat szerint a bāozi (包子) alapvetően -, mint elterjedt, általános betevő a szegényebb, vidéki területeken, ergo a tǔ bāozi alatt vidékről jött embert kell ala...

Food Supply and Population Growth in Southwest China, 1250-1850

Kép
Ímhol egy kósza recenzió: James Lee: Food Supply and Population Growth in Southwest China, 1250-1850 . In: Journal of Asian Studies, 41. évf. 4. sz. 1982. 711-746.p 1250 és 1850 között Kína populációja 100 millióról mintegy 450 millióra emelkedett. James Lee , a Hong Kong University of Science and Technology pro fesszorának jelen tanulmánya a délnyugat-kínai viszonyokra fókuszálva próbál választ adni, mennyiben tekinthető a tárgyalt régió szempontjából ez a klasszikus kínai agrármodell eredményének. Kína egészének ugrásszerű változása elsősorban az élelemtermelési módszerekkel állítható párhuzamba; melyek közül az agrártermékek produktumának XIII. századtól kezdődő fokozódása, a XVII. századtól kezdődően az Újvilágból érkező élelmiszerek térnyerése, valamint a kultiválás alá eső földek területének folyamatos növekedése bizonyult döntő jelentőségűnek. A jelentősen javuló terméshozamok, a halálozási ráta lecsökkenése, továbbá ez éhínségek megszűnte egyaránt a lélekszám dinamikus emelkedé...

湖南话 vol.2.

Kép
Kiegészítés az előző, hú​nánhuà-s bejegyzéshez . Valamint egy hú​nánhuà-s tv-sorozat epizód extra bónusz az alábbi linken .

Kínai nyelvjárások vol. 2. - 湖南话

Kép
Az őszi termés-felkelés kulcsszavai Húnán ( 湖南) tartomány, Chángshā ( 長沙) városa, valamint Máo Zédōng ( 毛泽东) lehetnének, ehhez kapcsolódóan következik a kínai dialektusok sorozat második felvonása, mely nem más, mint egy kis hú​nánhuà-s (湖南话), azaz - f ǔlǔnf a -s glosszárium. Mindehhez mi köze van Máo-nak? Történetesen maga is Húnán-i származású, Sháoshān ( 韶山) városából, így vélhetőleg a hú​nánhuà legismertebb beszélőjének számít is egyúttal. Ennélfogva nem véletlen, hogy a Népköztársaság is hú​nánhuà-ban lett kikiáltva. Ergo érdemes belekóstolni egy kicsit. A húnán huà, vagy xiāng​yǔ (湘语) - shiāen'ỳ- is sino-tibeti nyelv, manapság mintegy 35 millió beszélővel rendelkezik Húnán középső, és délnyugati területein, továbbá a környező Sì​chuān (四川), Guǎng​xī (广西) és Guǎng​dōng (广东) tartományaiban. A Húnán-iak számos más, egyéb nyelvi szomszédokkal - mandarin, gàn​ (赣), tǔ​jiā​ (土家) hmong ( m ̥ ɔ ̃ŋ ) - vannak körülvéve, melyek mind bizonyos hatást fejtettek ki nyelvük...

Az őszi termés-felkelés - 秋收起义

Kép
Mi történt 1927 szeptemberében? Nem más, mint a Qīushōu Qǐyì ( 秋收起义), vagyis az " őszi termés-felkelés ", mely mint utóbb kiderült, meghatározónak bizonyult Máo​ Zhǔ​xí (毛主席), és a KKP szempontjából. Részlet szakdolgozatomból. Az augusztus 7.-ei tanácskozást követően Mao-t társaival együtt Hunanba utasították, a felkelés helyszínére, s augusztus 20.-án a KKP KB-hez intézett levelében a következőket írta: „Kína objektíve már rég elérte 1917-et, régebben azonban azt hittük, hogy 1905 szintjén vagyunk. Ez igen súlyos hiba volt. A munkások, parasztok, és katonák tanácsainak létrehozása a jelenlegi objektív feltételeknek tökéletesen megfelel, s azonnal és határo zottan kell fellépni a munkások, parasztok és katonák politikai hatalmának megteremtéséért négy tartományban: Guandongban, Hunanba, Hubeiben és Jiangxiban.”[49] A Hubei tartománybéli pártvezetők is készhez kapták a felkelésről szóló értesítéseket. A Gandong-i parasztfelkelőket felbujtották a Nanchang- felkelés résztvevői...

A Marslakók nyelve - 火星文

Kép
A kínai. Pontosabban annak egy, úgymond "továbbfejlesztett" változata, a huǒxīng wén (火星文), avagy marslakóiul 吙☆魰. Némi adalék következik a kínai internetszlenghez . A Mars alatt alapból idegen kultúrát kell érteni, itt idegen nyelvekből vett hatást kell értenünk, maga a kifejezés egy 2001-es grandiózus Hong Kong-i vígjátékból, Shào​lín zú​qiú (少林足球) -"Shaolin foci"-ból származik. 2006-ban az egyetemi felvételi során Taiwan-i diákokat kértek meg a sajátos szó-, illetve karakterkészletük interpretálására - miként onnan ered e mozgalom -, de később felhagytak e gyakorlattal. 2007-ben már a szárazföldi Kínát is elérte az őrület, az első sikeres adoptálók természetesen a napjainkbeli cuki-generáció , vagyis a 90' után született marcipántitán netpolgárocskák voltak. Felhasználóneveikben, üzenetekben, és persze chat közben kezdték alkalmazni megkülönböztető írásjegyeiket. Később arra is rájöttek, hogy ezt az új nyelvezetet tanáraik és szüleik nemigen képesek...

Nara

Kép
Kyōto -ból startolva indultunk útnak az alig egy órányira lévő Nara (奈良) városába, mely ugyancsak Japán közkedvelt turistacélpontjaihoz tartozik. Nará-t Kyōto mellett a japán kultúra bölcsőjének szokták tekinteni, a japán civilizáció is a Nara-medencében jelent meg, a Kofun-k or ( 古墳時代) ősi sírhalmai a város határán belül lokalizálódnak. Emellett Nará-ban alakult meg Japán első állandó fővárosa (i.u. 710-784, Nara-korszak ,de erről majd később bővebben). Gemmei-császárnő (元明天皇 ) 710-ben tette át rezidenciáját Heijō-kyō-ba ( 平城京 ), a mai Nará-tól mintegy két kilométerre, mintául a kínai Táng-dinasztia fővárosa, az ókor egyik legkifinomultabb metropolis a, Cháng'ān, vagyis a mai Xi'an szolgált. Noha Nara neve a japán történelemben a haladás korszakával függ össze, nem szerezhette meg a végleges főváros rangját, miként 794-ben Kammu-császár ( 桓武天皇) megépítette Heian-kyō-t, vagyis a mai Kyōto-t, ezzel Nara elvesztette jelentőségét, s mondhatni álomb a merült, bár továbbr...