Doufukuai

A közelgő  Qīngmíng jié ünnepe alapvetően nem a lakmározásról szól, viszont az erre az ünnepre szánt étkekből sincs hiány (hánshíjié shípǐn [寒食节食品] qīngmíng ünnepekor fogyasztott hideg kaják) s valamennyi tartománynak megvan a maga jellegzetes ételkölteménye: Jiāngnán (江南) régió, vagyis a Jangce alsó folyása menti tartományokban  qīngtuán -ként (青团) nevezik a zöld, ragacsos rizsgombócokat, melyet édesbab pasztával töltenek. Zhèjiāng, Jiāngxī és Ānhuī provinciákban terítékre kerülhet még a  qīngmíngguǒ (清明果), ami voltaképpen egy sarló-formájú qīngtuán sült töltelékkel; míg a  qīngmíngluó (清明螺), vagyis a qīngmíng- csigát főképp délen fogyasztják. A  sǎnzi (馓子) északon és délen egyaránt népszerűségnek örvend, mi utóbbinak számos más elnevezése is akad - jùnǚ (粔籹), xìhuánbǐng (细环饼) niǎntou (捻头) -, a vékony csíkokra vágott tésztát olajban ropogósra sütik, közkedvelt csemege.  A felsorolt (és többnyire zöld színű) édeskés harapnivalókon kívül létezik egy színpompásabb is, a wǔs

2012-re esik  Léi Fēng  halálának 50. évfordulója, s az utóbbiakban talán kissé megkopott, egykori kultúrikont ennek megfelelően idén igen nagy fejhajtás övezi.  Számot vetés az elmúlt évekkel, visszatekintés az örök derűs, infatigábilis, megfeddhetetlen fiatal elvtársra; a kérdésfeltevés, hogy az elmúlt generációk mit tanultak Léi Fēngtől, illetve, hogy a mai generációk mit tanulhatnak tőle. Elsőként is, in medias res  Léi Fēng bölcseletének határtalan tengerében búvárkodunk egy kicsit,  melyek (néhány segítőkész kortárs pártfunkcionárius által szerényen feltuningolt, avagy teljes egészében általuk írt) naplójából valók, szabados interpretációban: "人的生命是有限的，可是，为人民服务是无限的，我要把有限的生命，投入到无限的“为人民服务”之中去。”  "Az emberek élte határok közé szorul, mindazáltal az emberekért tett szolgálat határok nélküli, korlátolt életemet a korlátlan emberi szolgálatokért szeretném felhasználni" "一个共产党员是人民的勤务员，应该把别人的困难当成自己的困难，把同志的愉快看成自己的幸福。”  "Egy kommunista a nép szo

A chánzú (缠足), a nők lábelkötése Kína régmúlt időinek rossz hagyományát (陈年旧俗), avagy a (mai szemmel) a szépség oltárán való félresikerült áldozatot (装饰陋习) jelentette mintegy ezer éven keresztül.  Kialakulása vélhetően a kínai férfiak társadalmi státus megszerzésére irányuló törekvésében keresendő. Elkötött lábú nőt feleségül venni csak megfelelő egzisztenciális háttérrel rendelkező férfi volt képes, miként az ilyen nők dolgozni képtelenek voltak, így egyrészről a férfiak rajtuk keresztül adhatták környezetük tudatára jómódjukat  - hisz el tudta tartani nejét anélkül, hogy annak segítségére szorulna.   Kialakulására vonatkozólag számos lehetséges magyarázat létezik, de pontos eredete homályba vész. Az egyik hagyomány szerint elsőként az  Öt dinasztia korabeli (907-960) Lǐ Hòuzhǔ (李后主), a Déli Táng-dinasztia császára javallotta egyik ágyasának, Yǎo Niángnak (窅娘), hogy selyemmel kösse el lábát az újhold idejére.  Mellesleg olyannyira szerette ágyasát, hogy egy közel 2 méteres arany

一曲笙歌春如海，千门灯火夜似昼 - egy tavaszi dal akárha óceán, s ezer kapu lámpása lobog akárha napvilág. (Táng-kori versrészlet) A mai nappal a sárkány évének holdújévi ünnepségsorozata véget ért. A  Chūndēngjié (春灯节) , vagyis a 'lámpás fesztivál' a tavaszünnep záró eseménye, mely a luniszoláris naptár (农历)  első hónapjának 15. napjára esik, mely estén (宵) következik be az első holdtölte is egyúttal (月圆之夜). A más elnevezésekben Xiǎozhēngyuèt (小正月) / Yuánxiāojiét (元宵节) / Shàngyuánjiét (上元节) valamennyi han kínai által lakott területen ünneplik, anno Malajziában és Indonéziában, Thaiföldön, Vietnamban, Japánban is celebrálták. A Chūndēngjiéhez országszerte igen eltérő szokások kapcsolódnak, közösnek mondható azonban a yuánxiāo (元宵) - vagy másképp nevezve tāngyuán (汤圆) - fogyasztása, az  oroszlántánc (舞狮) és a sárkánytánc (舞龙) előadások. A holdújévi ünnepségsorozat az emberek, a családok újbóli egybegyűlését (团圆), összetartozását, illetve hagyományosan az emberek és a természet köz

A holdújév , vagy tavaszünnep - Chūnjié (春节) - az egyik legősibb, és a legfontosabb ünnep Kínában, mely a tradicionális holdnaptár alapján január vége és február eleje közötti dátumokra esik, idén január 23-ra. Az ünnephez számos hiedelem kapcsolódik - míxìn (迷信). Például az újév első holdhónapjában - zhēngyuè (正月) - nem szerencsés hajat vágatni, vagy cipőt venni. A cipő esetében ugyanis - xié (鞋) - kiejtése megegyezik a gonosszal - xié (邪). Holdújév előtt érdemes rendezni az adósságokat, hogy ne kerüljön át az újévbe, s ildomos továbbá piros ruhákat (jószerencse) magunkra ölteni.  Újév előtt szokás kitakarítani, kisöpörni a házat - dǎ sǎo fáng zi (打扫房子/掸尘扫房子, délen a söprést dǎnchénnek (掸尘) mondják) - az előző év összes balszerencséjével (破旧立新), viszont arra ügyelni kell, nehogy a jószerencsét is véletlenül kiebrudaljuk, ergo a sarakban megrekedt pormacskákat nem szükséges egytől-egyig lemészárolni. A kínaiak a nagytakarítás során a sörprésen túl persze leszedik és kimossák

Běijīng (illetve Észak-Kína) klasszikus, bekerített lakóházaiból - sìhéyuàn (四合院), a "négy oldalról körbekerített kert" - már egyre kevesebb található a kínai fővárosban, legtöbbje múzeumként funkciónál, másokban turisták számára alakítottak ki szállásokat, s csak elenyésző számú sìhéyuànben laknak eredeti tulajdonosaik leszármazottjai (vagy azok a milliomosok , akik képesek kipengetni yuanek tízmillióit értük, vagy ebben a dizájnban építeni villát). Ilyen múzeumként létezik ma többek között  Lǎo Shě egykori rezidenciája is. A másik két képet a netről halásztam, mert Lǎo Shěnél csak ezt az egy használhatót lőttük anno. A sìhéyuàn lényegében egy négyzet alakú udvarból, és négy oldalra nyíló, alacsony épületből áll, melyhez mellékudvarok csatlakozhatnak elől, hátul, vagy oldalt. Běijīng legújabb kori megbolygatása előtt ezek a  város arculatát olybá meghatározó, téglalap alapú udvaros házak álltak sorban a  hútòng ok keskeny sikátoraiban, szorosan egymás mellett, mintegy s

Ānhuī tartomány Huīzhōu térségében a Míng-dinasztia (1368-1644) korában gazdag kereskedők által emelt épületek Kína legrégibb fennmaradt lakóházai közé tartoznak. Tavaly a Huángshānba irányuló trip során egy régmúlt időbe visszarepítő, festői falvat látogathattunk meg,  Xīdìt , hol mindezeket megcsodálhattuk. A pompás rezidenciák, valamint az ősöknek szentelt csarnokok sokáig a feledés homályába merültek, csak az utóbbi időkben fedezték fel őket ismét. A kívülről bevakolt, fekete cseréptetős házak eléggé puritánnak tűnnek, ám belülről igen tágasak és gazdagon díszítettek.  A Míng-dinasztia építészeti előírásai szabályozták a huīzhōui lakóházak külső megjelenését, ekképp kevésbé hivalkodóak, a bejáratoktól eltekintve hiányzik róluk a díszítés, közös jellemzőikként a házak ablakai kis méretűek, s csak a felsőbb szinteken nyílnak. A váltakozva domború és homorú tetőcserepeket égetett agyagból készítették, a sorok végére  wǎdāng nak (瓦当) nevezett ereszcserepeket helyeztek, melyek gy

Egy rövidke, általános ismeretterjesztő videó Kínáról. Nem ajánlanám, ha nem érezném szükségét, csak amennyire meglepett, hogy Kínában milyen keveset tudtak Magyarországról, Magyarországon meglepett mennyire keveset tudnak Kínáról. Be patient, and have fun! 

Mint sok egyéb mást Kínában, az erotikus, illetőleg pornografikus művészet kezdeteit is egészen az ókorig tolhatnánk vissza, mi több az időszámításunk utáni I. századig; a különböző erotikus alkotások produktuma viszont pusztán a X. századtól kezdett nagyobb méreteket ölteni, s csak a kései Míng-dinasztia idején (XVII. század) jutott el csimborasszójára. Az ősi kínai erotika egyaránt merítette forrását a z egyes taoista vallási praktikákból, valamint a császári udvarban burjánzó kurtizán-kultúrából; s az ezek jegyében született művek elterjedése elsősorban Sūzhōu (苏州), Hángzhōu (杭州), valamint Guǎngzhōu (广州) városaiban élő középosztálybeli kereskedőréteg felemelkedésével állítható párhuzamba. A pornografikus alkotások a Míng-dinasztia érájában chūngōnghuà (春宫画) - "tavaszi palota-festmények" elnevezés alatt futottak, utalva ezzel a Gùgōng (故宫), vagyis a Tiltott város falain belül feltételezett pajzánkodásokra. Apropó, a legtöbb fiktív erotikus alkotá

Gyakran idézett mondás szerint Kína legfontosabb időtöltése a huā ​ ( 花), ​ niǎo ( 鸟) yú( 鱼), chóng ( 虫), ergo a virágok, madarak , halak és rovarok. Példának okáért több erkélyen van olyan kerámiatál, melyben lóng jing (龙 睛 ) -"sárkányszem", tiān wǎng (天 往) - "égre néző" halakat tartanak, melyeknek szemei a fejük tetején vannak. De visszakanyarodva a témához, a tücskök is a "házi kedvencek" közé tartoznak, mik alapjáraton bánatos énekükről híresek, de gladiátorküzdelmekre is alkalmazhatók, sőt madáreleségnek is tökéletesek. Nán ​ jīn g -ban sétálva kaptam lencsevégre egy tücsökárust. A kínaiak imádják a tücsköket, melyek oly hangosan énekelnek, hogy jīn ​ zhōng -nak ( 金 钟 ), "aranycsengőnek" illetik őket. A tücsöktartás hangjuk miatt, illetve viadal céljából elvileg egészen a Táng -dinasztiáig nyúlik vissza (bár a lenti video szerint a hadakozó fejedelemségek [ i. e. 476 - i. e. 221] koráig), a Sòng ​-korban is a teaházak kísérőjelen

Qī​xī​jié (七夕节), a "hetek éjjele" Kína (valamint Japán [Tanabata 七夕], Korea, Vietnam) legromantikusabb napja, mondhatni a "kelet-ázsiai Valentin nap"[olykor pusztán kínai Valentin napként nevezik, de mivel más kultúrákban is éppúgy fontos, kár lenne kisajátítani] a kínai kalendárium hetedik holdhónapjának hetedik napjára esik(mely idén augusztus 6-a), mikor az Altair és a Vega csillag a legmagasabban van az égen, melyhez egy több variánsban ismert szerelmi történet köthető: történt, hogy a fiatal marhapásztor - Niú Láng (牛郎) szemet vetett a gyönyörűséges szövőlányra -Zhī Nǚ-re (织女), az Ég úrnőjének hetedik leányára, aki kiszökött a szúette Égből a Földre kikapcsolódás képen, és botor módon rögvest meg is házasodott Niú Láng-gal az Égi úrnő tudta, s beleegyezése nélkül. Hatalmas boldogságban, és meghitt harmóniában éltek, két gyerkőc is született, ám Xī Wáng Mŭ (西王母) ("Nyugati anyakirályné") rájött, hogy a tündérleány (és halhatatlan) Zhī Nǚ a hal

A kínai kocsmológia eleddig pusztán sörcentrikus elukubrációk formájában képviseltette magát, mindazáltal Kína tradicionális alkoholkultúrájára a malátaszörp kevésbé súlyos bullával nehezedik, ergo elkanyarodunk az alapkövekhez. Egészen a kínai civilizáció hajnalához, hiszen már a legelső szertartásokat - kivált a fontosabbakat -is alkoholtartalmú párlatok kísérték. Az elkövetkező hosszú századok folyamán különböző fajtájú alkoholos italneműk, illetve szeszfőzési módszerek fejlődtek ki, valamint a lepárlás is egyre kifinomultabbá vált. Ezzel párhuzamosan a szokások, és a kultúra élénk részévé váltak egyúttal. Na mármost tudniillik a piának Kínában mélyebbre nyúló története van, mint a teának . (Punktum). Mint ahogy tanúvallomást tesz erről az 1986-ban Hé​nán​ tartományban talált több, mint háromezer évesre datált kancsó, és a benne lévő szeszfőzet. Az ital tehát végigkíséri a kínai történelmet, vegyük mindjárt példaként a költőket: Táo​ Yuān​míng​ ( 陶渊明), a Három királyság