Kínai kocsmológia vol.5. - 酒文化

A kínai kocsmológia eleddig pusztán sörcentrikus elukubrációk formájában képviseltette magát, mindazáltal Kína tradicionális alkoholkultúrájára a malátaszörp kevésbé súlyos bullával nehezedik, ergo elkanyarodunk az alapkövekhez.

Egészen a kínai civilizáció hajnalához, hiszen már a legelső szertartásokat - kivált a fontosabbakat -is alkoholtartalmú párlatok kísérték. Az elkövetkező hosszú századok folyamán különböző fajtájú alkoholos italneműk, illetve szeszfőzési módszerek fejlődtek ki, valamint a lepárlás is egyre kifinomultabbá vált. Ezzel párhuzamosan a szokások, és a kultúra élénk részévé váltak egyúttal.

Na mármost tudniillik a piának Kínában mélyebbre nyúló története van, mint a teának. (Punktum). Mint ahogy tanúvallomást tesz erről az 1986-ban Hé​nán​ tartományban talált több, mint háromezer évesre datált kancsó, és a benne lévő szeszfőzet.

Az ital tehát végigkíséri a kínai történelmet, vegyük mindjárt példaként a költőket: Táo​ Yuān​míng​ (陶渊明), a Három királyság korabeli Jin-dinasztia prominens irodalmára olyan szinten alkoholszimpatizáns volt, hogy egy napot nem bírt volna nélküle. Vagy éppen a Tang-dinasztia költőnagysága, Lǐ​ Bái​ (李白) egy kis rásegítés után száz költeményt szült(汁酒诗百篇), mi több minél részegebb volt, annál jobb verseket írt. Viszont időnként a héroszok is erősre itták magukat: Wǔ​ Sōng​ (武松), a Sòng​-dinasztia Liáng​shān​bó​-ból (梁山泊) való hős haramiája (Vízparti történet megvan?) tizennyolc serlegnyi italt adagolt be magának egyhuzamban, majd hirtelen felindulásból puszta kézzel való tigrisölést követett el.

A kínai szó az italra - jiǔ​ (酒) - egy eléggé általános fogalom, és valamennyi alkoholtartalmú főzetet jelentéstartományába foglal, a sörtől - píjiǔ​​ (啤酒) a rövidig (csak simán jiǔ​-nak illetik), vagy éppen a borig pú​tao​jiǔ​ - (葡萄酒). Az első gabonapárlatok a legendák szerint már négyezer éve is mosolyra fakasztották felhasználóikat. S mint minden fontosabb dolog Kínában, a földműveléstől a könyvnyomtatásig természetesen egy-egy konkrét személy - kultúrhérosz - nevéhez fűzhető. Nincs ez másképp a piával sem, a mitikus Xia-dinasztiabeli Yǔ​ (禹) király felesége(!) találta fel.

Akárhogy is, Kína az első civilizációk között tudható, akik italként kezelték az alkoholt, illetőleg az alkoholos tartalmú megoldásokat. Hogy tetézzem a dinasztikus zűrzavart, máris a Shang-dinasztiáig (amiről csak annyit érdemes tudni, hogy a Xia-val ellentétben első bizonyítottan létező dinasztia), az i.e. XVIII-XI. századig ugrunk, hol is már igen széles körben elterjedt a gabonafélék italformátumba való transzformálása. A csontokon és teknőcpáncélokon fennmaradt feljegyzések (甲骨文), valamint az egyes bronztárgyak világosan tudtunkra adják, hogy már a Shang-éra emberei közt igen nagy népszerűségnek örvendett az ital, továbbá igen nagy szerepet játszott az őskultuszban is egyszersmind.

Sok más egyéb mellett a Tang-dinasztia az alkoholkészítés aranykora is volt, kivált hogy a nép körében is ismertté váltak az alkoholkészítési módszerek. Ennélfogva népszokások részévé is vált, példának okáért mikor a lányok feleségül mentek, a hozomány részéhez tartozott a pia is. A hú (胡) nemzetiségbéliek italboltokat nyitottak a fővárosban, Chang'an-ban, hogy a nyugati régiókat elláthassák, a Yuan-dinasztia piacain pediglen már ipari méretekben folyt a pia-kereskedelem.
A hagyományos kínai piáknak - az elkészítési eljárásból adóadóan - két fő csoportja van. Először is a ​​ huángjiǔ (黄酒) "sárga likőr", [a huáng amúgy nem teljesen sárgát, inkább sárgás-barnás színt jelöl, pont olyasmit, mint amilyennel az ital rendelkezik, ami egyben hírnevét is adja] mely szintén ezredéves hagyományokkal bír, alkoholtartalma alacsony, 15% körül mozog, kis mértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság, vagyis afféle gyógyászati (keserű)likőrként alkalmazták. Búzából, kölesből, de legfőképpen rizsből készítik. A lepárlási procedúrát követően kellemes aromájú, és minden él nélküli édeskés ízvilágú szesz tárul elénk. Hidegen, vagy felforrósítva egyaránt fogyasztható, mindemellett a kínai kulinária sem nélkülözi( utóbbi a 料酒). A leghíresebb huángjiǔ a Zhè​jiāng​-i ​Shàoxīng​ (绍兴), a Shān​dōng​-i ​Jímò​ (即墨), valamint a Fújiàn​​-i ​Chēngāng ​(沉缸) városából származik. Megkülönböztethetünk szárazat (干), hol a cukortartalom nem több 1%-nál, ilyen példának okáért a Shào​xīng-i Yuán​hóngjiǔ​ (元红酒). Félszáraz (半干), a cukortartalom 1-3% között ingadozik, igen sokáig eltartható, Kína huángjiǔ-exportjának nagy hányada félszáraz. Ilyen a Jiā​fànjiǔ​ (加饭酒) - "rizst hozzáadott likőr", melynél a fermentáció során nagyobb mértékben adnak hozzá rizst. Családi eseményeken - születés, eljegyzés, temetés - közkedvelt. Félédes (半甜), 3-10% közötti cukortartalommal, minél tovább tárolt, annál sötétebb szín jellemzi, bár tartósabb elraktározásra nemigen alkalmas. Legjobb példa rá a Shào​xīng-i specialitás, a Shàn​niàng​jiǔ​ (善酿酒). Édes (甜), 10-20%-os cukortartalom, úgymint a Fēng​gāng​jiǔ​ (封缸酒), a tradicionális elkészítési eljárásnak köszönhetően az év bármely szakaszában elkészíthető. Extra-édes (浓甜), a cukortartalom 20%-os, vagy annál több, ilyen a Xiāng​xuě​jiǔ​ (香雪酒) is.

​A másik nagy csoportosulást pediglen a báijiǔ​ (白酒) "fehér likőr" [avagy alternatív elnevezésben shāo​jiǔ​ 燒酒, a Tang-dinasztia egy igen híres báijiǔ​-ja végett] képzi, mely Kína unikális röviditala, készülhet kukoricából, búzából, rizsből, cirokból. Alkoholfoka igen magas, 55-65% közötti, s leginkább Dél-Kínában termelik. Felmelegítve, vagy szobahőmérsékleten tálalható, üveg vagy porcelánkancsóban, illetőleg shot-pohárkákban, kupicában. Egyik leghíresebb és legdrágább fajta a Wǔ​liáng​yè​ (五粮液), melynek ára csillagászati összeget ölthet. Közkedveltebb fő változatai - az eljárási különbségekből fakadó karakterisztikusság, illetőleg az aroma alapján: jiàngxiāng (醬香), pácolt ételek (醬菜) mellé tökéletes választás lehet. Nóngxiāng vagy lúxīang (濃香/瀘香), édeskés, mintegy olajos textúrájú, mint az előbb említett Sìchuān provinciabéli Yíbīn (宜宾) város Wǔ​liáng​yè​-je. Qīng​xiāng​ vagy fēnxiāng (清香/汾香), mely kellemetes, könnyedebb, szárazabb fajta. Mǐ xiāng (米香), hosszú történelemmel bíró fajta, melynek jellegzetessége a Rhizopus nemzetségbe tartozó gombák felhasználása az erjesztés során. Jeles képviselője a Guìlín​​-i Sān​huā​jiǔ​ (三花酒). Fēng xiāng (蜂香), mézaromájú kivitel, ekképp édeskés ízvilágú. Jiānxiāng vagy fùxiāng (兼香/復香), a jiàngxiāng, nóngxiāng valamint a fēnxiāng egyfajta kombinációja, legismertebb reprezentánsa a Xī​fèng​jiǔ​ (西凤酒). A báijiǔ ​nevezetes típusai: Fénjiǔ (汾酒), mely a a Déli- és Északi-dinasztiák koráig nyúlik vissza, s az eredeti kínai báijiǔ, mely cirokból készül. Alkoholfoka: 63-65%. Èrguōtóu (二锅头), erős, olcsó, ergo a kékgallérosok bálványa Észak-, illetve Északkelet-Kínában, par exemple Beijing kommersz piájának számít, kivált a Hóng xīng (红星) márkájú. Máotái (茅台): talán Kína legismertebb piája, a déli Guì​zhōu​ tartomány Máotái városában termelik. Az Usquebaugh és aquavit mellett a máotái-t a világ három híres italának tartották anno. Az 1915-ös panamai világkiállításon lett szó szerint világhírű, hol is Kína máotái-jal jelent meg, ám az amerikai szervezők nem tartották eléggé attraktívnak a sárga porcelánkancsót - melyben tárolták -, így megtagadták a részvételét. A legenda szerint nem meglepően eléggé bepöccent a kínai delegáció, és igen vad viták bontakoztak ki, minek eredményeként földhöz vágódott egy üveg máotái, s a széttört üvegből kiáramló mesés aroma balzsamozta körbe a jelenlévőket, kik úgy elbűvölődtek, hogy azonmód aranyéremmel jutalmazták a nedűt. Emellett Máo​ is természetszerűleg máotái-jal kínálta Nixon-t kínai látogatása során, és állítólag Kissinger megjegyezte Dèng​ Xiǎo​píng​-nek, hogy "amíg van elég máotái, addig bármilyen problémát meg tudunk oldani". Egyébiránt 54-55%-os. Gāoliángjiǔ (高粱酒): gāoliáng alatt a cirok egy bizonyos fajtája értendő, Dà​zhí​gū (大直沽)​, Tiān​jīn​-től keletre lokalizálódó városban tűnt fel először, még a Míng​-dinasztia korában. Ma leginkább Taiwan-on termelik. Dàqūjiǔ (大麴酒): Sìchuān-ból származik, több, mint háromszáz éves történelemmel bír, búzából, cikorból készítik, a fermentáció igen hosszadalmas. Alkoholfoka 52% körül ingadozik. Shuāngzhēngjiǔ (雙蒸酒), "kétszer desztillált likőr", vagy sānzhēngjiǔ (三蒸酒), azaz "háromszor desztillált likőr", nevéből adódóan többszöri desztilláción megy keresztül elkészítése során, előbbi 32, utóbbi 38-39%-os alkoholtartalommal operál. Méiguīlòujiǔ (玫瑰露酒), "rózsakivonat likőr", egy bizonyos fajta rózsával és kristálycukorral desztillálják. 54-55%-os. Ehhez hasonul a​​​ Guìhuāchénjiǔ​ (桂花陈酒), Osmanthus-virág ízesítésű, mindössze 17-18%-os likőr. Wǔjiāpíjiǔ (五加皮酒), tulajdonképpen gyógyszer, mivelhogy gyógynövények kiváló egybevegyítése - többek között az Angelica sinensis (当归) - forog szóban e fajta kapcsán. Yùbīngshāojiǔ (玉冰燒酒), vagy kevésbé ismert elnevezésében Ròuláoshāo (肉醪燒), kantoni rizslikőr immáron száz éves múlttal. A desztillációt követően a palackozásig disznózsírral tárolják. Az elnevezés vélhetően a szeszfőzési eljárásból adódik, miként a kantoni nyelvben a yuk (jáde) ejtése azonos a hússal, a bīng jeget jelent, ami a likőr tetején "úszó" zsírt, mint kvázi egy jégtáblát magyarázza.

achtung: folytatás következik.