Meishi memoár 名刺物語
De olyannyira, hogy történetesen idén másodszorra esett meg a múlt héten, hogy egy leendő új kliens személyes találkozóra invitált. Hol élnek ezek, a Meiji-korban bazmeg, gondoltam, most komolyan, komolyan azt képzelik hogy ne csak zakót vegyek a pizsamaalsómra (ahogy az online meetingeket tolom virtuális háttér mellett), és három, azaz 3 teljes megállót vonatozzak a Yamanotén?! Na jó, mivel már szerződéskötéshez közeledik az új projekt, végtelen kegyességgel eleget tettem e begyepesedett egyedek felesleges feltételeinek. Ergo öltöny, nyakkendő, meishi tartó...de hol a meishi tartóm...?
Az első névjegykártyámat még Shanghaiban kaptam azoknál a cégeknél, ahol gyakorlatoskodtam. Aztán az első cégnél, ahol Tōkyōban dolgoztam, ott a kezdeti három hónapban nem is kapott senki meishit, mivel olyan magas volt a felmondási arány, hogy aki három hónapot nem bírt ki, annak nem is csináltak fölöslegesen. Majd a következő cégemnél, ahol már tíz éve dolgozom, négy vagy öt meishim készült, egyrészt az előre léptetéseim miatt, majd később részlegváltásom miatt is.
 |
| az én gyűjteményem |
S az évek során sok száz, ha nem ezer névjegykártyát gyűjtöttem össze, a salaryman skalpja, a személyes találkozó szentségének egyetlen tanúbizonysága, egy adatbázis, amire minden üzleti kapcsolat Archimedesi pontja. Bár külföldön talán sosem volt ekkora kultusza, mint Japánban, itt elképzelhetetlen volt az üzleti élet a névjegykártya nélkül, mi több valódi rituálé alakult ki köré, mivel ez a hivatalos bemutatkozás és az első kapcsolatfelvétel eszköze.
Meishi kisokos
- a kártyák mérete Japánban jellemzően: 91 x 55 mm.
- a kétoldalas kártyák (japán és angol) gyakoriak a nemzetközi üzleti kapcsolatokban.
A névjegykártya nem csupán egy darab papír, sokkal inkább egyfajta szimbolikus kulcs, amely megnyitja az utat a kölcsönös tiszteleten alapuló üzleti kapcsolatokhoz.
Először is, a személyes identitás hordozója: a névjegy voltaképpen az egyén szakmai énjének meghosszabbítása, amelyen keresztül bemutatkozik a világ felé. A hierarchikus információk – mint a pozíció, osztály vagy cégnév – nem pusztán tájékoztatnak, de pontosan elhelyezik viselőjét az üzleti hierarchiában, ami a japán társadalmi rendszerben kulcsfontosságú.
A kártyacsere szertartása maga is a kölcsönös tisztelet és a hosszú távú együttműködés szándékának kifejezése. Egy-egy ilyen kártya nemcsak emlék, hanem memória-segéd is: segít felidézni, kivel, mikor és milyen kontextusban találkoztunk. Minden meishihez tartozik egy sztori. Bármelyikre is nézek, fel tudom idézni hol, mikor találkoztam, és mit gondoltam a fazonról.
 |
| drágaszágok |
Az sem szabad elfelejteni, hogy a névjegy vállalati képviselet is. A papír minősége, a dizájn letisztultsága vagy éppen kreativitása mind a cégről alkotott első benyomást formálják – gyakran még azelőtt, hogy bármi elhangzana.
A meishi-csere ugyanakkor kulturális gyakorlat is: nemcsak udvariassági gesztus, hanem szabályokkal körülírt szertartás, ami az alábbi etikett szerint működik.
Meishi átadásának etikettje
- Tartsd a névjegykártyádat egy tisztán karbantartott meishi tartóban (meishi ire).
- a kártya legyen tökéletes állapotban, gyűrődés vagy folt nélkül.
- a kártya kézben tartása: mindkét kezeddel fogd meg a kártyát a sarkainál (hüvelyk- és mutatóujj közé).
- a szöveg a fogadó személy felé nézzen, hogy ő azonnal el tudja olvasni.
- ha meishi tartót használsz, a kártyát a tartón nyújthatod át.
Meghajlás – időzítés és mélység
- átadáskor: hajolj meg enyhén (kb. 15°–30°-os szögben), miközben átadod a kártyát.
- a meghajlás történhet egyidejűleg az átadással, vagy egy másodperccel előtte, de ne egyszerre adj át és hajolj mélyre – az totál lúzerség.
- apropó, a rangidős személy köszönését kissé mélyebb meghajlással illik viszonozni.
Fogadás
- indkét kézzel vedd át a kártyát, szintén enyhe meghajlással.
- Jöhetnek a yoroshiku-torpedók: よろしくお願いいたします
Utána
- nézd meg röviden a kártyát, olvasd el rajta a nevet vagy pozíciót, ezzel mutatod, hogy érdekel.
- nyilvánvaló bár, soha ne írd rá, ne hajtsd meg, és ne tedd zsebre – használd a kártyatartót, vagy helyezd az asztalra, rangsor szerint.
Meghajlási kisokos:
Eshaku (会釈) :15° hétköznapi köszönés, üzleti kártyacsere esetén is használható
Keirei (敬礼) : 30° hivatalosabb, udvarias meghajlás meishi átadásánál ajánlott
Saikeirei (最敬礼) : 45°+ legmélyebb tisztelet, bocsánatkérésnél, vagy nagyon magas rangú személy előtt, én ilyet még életemben nem láttam.
Persze az évek során minden lehetséges hibát elvétettem: volt, hogy gyűrött volt a meishim, volt, hogy otthon hagytam a meishi tartóm, volt hogy a meshi tartómmal együtt egy papírzsepkendő is kiesett a zsebemből a Marunouchi Kitaguchi épület 24. szintjén egy fortune500 cég japán CEÓjával való első találkozóm során, mélyről indult az én salaryman létem, de hát ahogy egyre dörzsöltebb róka lettem, ilyen amatőr hibát többé nem vétettem...
 |
| Mik a "legértékesebb" darabjaim? Nyilván top cégek igazgatóinak meshijei, de van egy egészen dögös, fémből készült is, asszem American Express vagy Luxury Card arc kártyája volt |
...egészen addig, amikor kb. két évvel ezelőtt, egy korábbi kliensem japán egyik vezető bankjához került, s újfent találkozóra invitált immáron új munkahelyén egy lehetséges projekt kapcsán. Belépek a meetingterembe, ahol már négyen sorakoznak fel, mint egy Noh-színház csendes szereplői, teljes néma katarzisban - köztük a korábbi kliensem jobb szélen - sorakozott fel. Én meg, mint valami salaryman-ninja, előkapok négy darab meishit, ujjközé szorítva őket, mint a shurikeneket, és már indulok is a jól ismert arc felé. De volt kliensem riadtan néz, szeme sarkából enyhén rángatja a fejét, ahogy csak egy japán képes nagyon udvariasan pánikolni: eszembe ne jusson ilyen őrültséget tenni- mivel hogy ő korántsem a legszeniorabb alkalmazott volt - vagyis hogy változtassak röppályát a buchó (a részlegvezető) irányába. Én meg ott állok a másodperc töredékrészében, kezemben a névjegy, mint egy kibiztosított gránát.
Ja, persze, ő a sor legszélső tagja. A legalacsonyabb rangú, én barom. A buchó pedig ott áll középen, szigorú szemöldökkel és óvatosan elhelyezett Montblanc tollal az asztalra tett mappáján.
Gyors 15 fokos korrigáló fordulat, egy kis mosoly, shurikenek újracélzása, és már megyek is tovább, mintha így terveztem volna az egészet. A mugli ebből semmit nem látott volna – de én ott belül egy pillanatra porig égtem. Egyetlen gyermekded hibával majdnem kicsináltam a teljes hierarchiát. Tudod, a meishi-ninjutsuban nincs helye a reflexből dobált kapcsolatfelvételnek. Ennyi év után, ilyen amatőr hibát...
Ergo egy további aranyszabály: mindig a legmagasabb rangú személlyel kezded. Ehhez pedig fontos, hogy azonosítsd a rangsort: gyakran a megszólalás vagy bemutatás sorrendje, ülésrend is segíthet ebben. A corporate GC minding középütt, a domestique meg szélen áll vagy ül. Természetesen egyenként haladj végig a többieken: mindenkihez külön-külön fordulj oda, mint igazságos Matthias Rex.
Oh és még egy, ha ketten mentek egy cégtől, mindig a magasabb rangú kollégád adja oda először a névjegyét a másik fél rangban megfelelő emberének.
Az így begyűjtött kártyák gyakran információforrásként is szolgálnak – minden japán üzletember gondosan rendszerezi őket, sőt, külön tokban hordja, féltve őrzött drágaszágát.
Nem elhanyagolható szerepe van beszélgetésindítóként is. A névjegy adhat apropót az első kérdésekhez, par example Mióta dolgozik ennél a cégnél? Ez a részleg Tokyo központjában van? meg hasonló small talk.
A meishi tehát sokkal több, mint egy név és telefonszám – a japán üzleti kultúra egyik legfontosabb kelléke, amely egyszerre informatív, reprezentatív és szimbolikus. De honnan ered egyáltalán maga a névjegykártya?
A névjegykártya rövid története
Kínában
A legkorábbi bizonyítékot a névjegykártya használatára egy bizonyos Zhou Ran (周燃) nevű ember sírjában talált bambuszlap jelentheti. Zhou Ran egy katonai parancsnok volt a Három Királyság korából (i.sz. 220–280), konkrétan a Wu Királyság szolgálatában. Kr. u. 248-ban halt meg, és síremlékét a mai Anhui tartományban, Kínában tárták fel.
 |
| (ezek nem a sírban találtak, csak ramdom bambuszcsíkok) |
A sír feltárása során egy bambuszlapocskát (vagy bambuszcsíkot, jiǎndú簡牘 ) találtak, amelyen az alábbi felirat szerepelt:
吾周燃也，來此拜見。
Ez nagyjából annyit tesz:
Zhou Ran vagyok, tiszteletem
Persze ez elég távoli a modern névjegykártyák megjelenésétől, jóllehet a funkciója – a bemutatkozás és a szándék közlése megegyezik vele.
A kanji eredete 名刺
名 = név
刺 = szúrni, beilleszteni
Szóval a 名刺, kínaiul míngcì, japánul: meishi szó szerint valami olyasmi, hogy a beillesztett név vagy nevet bejuttató eszköz. Erre magyarázatul egy legenda szerint egyszer egy fiatal férfi Kínában, aki feleségül szeretett volna venni egy lányt, nem tudott személyesen találkozni a leendő apósával. Ezért üzenetet írt a nevével egy bambuszlapra (mivel akkoriban az írásos kommunikáció anyaga főként bambusz volt). S eme üzeneteket elhelyezte, illetve beillesztette a kapun vagy ajtón keresztül, hogy az apa tudja, ki kereste. És ezt úgy magyarázzák, mint afféle gesztus előzetes bemutatkozásként, szándéknyilatkozatként és tulajdonképpeni státusz igazolásként.
Japánban
A 名刺 kifejezés Japánba a Tang-dinasztia kultúrájával együtt került át. A Heian-korban (平安時代, VIII–XII. sz.) már hasonló bemutatkozó lapokat használtak az arisztokraták, majd később a kereskedők is. Ezeket formális találkozások előtt, vagy hivatalos eseményeken küldönc útján juttatták el másokhoz, személyes megjelenés helyett.
Később az Edo-korban, a korszak társadalmi és gazdasági átalakulásai – a városiasodás, a kereskedelem fellendülése, a társadalmi rétegek közti érintkezések szaporodása – mind hozzájárultak a névjegyek használatának elterjedéséhez. A szamurájok gyakran használtak egyszerű, de nevesített lapokat, amelyeken szerepelt a nevük, rangjuk és beosztásuk. Ezeket nem személyes kézfogással adták át, mint manapság, hanem inkább hagyták őket egy látogatás helyszínén (például egy magas rangú hivatalnok házában), mint az érkezésük vagy szándékuk előzetes bejelentése.
Ezen kívül az Edo-kor egyik fontos jelensége volt a kereskedőréteg (町人 chōnin) megerősödése. Bár társadalmilag a szamurájok alatt helyezkedtek el, gazdaságilag egyre nagyobb befolyásra tettek szert. A kereskedelem és iparos tevékenységek fejlődésével egyre gyakrabban fordult elő, hogy üzleti kapcsolatokat kellett kezdeményezni vagy ápolni.
Ebben a kontextusban kezdtek el a kereskedők is névvel, üzletnévvel, címekkel ellátott kis lapokat használni. Ezeket sokszor hagyták ott egy kereskedelmi partnernél vagy egy üzlet bejáratánál, ha éppen nem tudtak személyesen találkozni a címzettel. A cél ugyanaz volt, mint a szamurájok esetében: a szándék kifejezése – legyen az üzleti ajánlat, együttműködés keresése vagy egyszerű társadalmi kapcsolatfelvétel.
Meiji-kor (1868–1912): a modern meishi megszületése és nyugati minták hatása
A Meiji-restaurációval Japán megkezdte modernizációját, és sok területen – közigazgatás, ipar, hadsereg, oktatás – a nyugati országokat vette mintának. Ebben az időszakban nemcsak a politikai és gazdasági rendszer változott meg gyökeresen, hanem a társas érintkezés formái is, köztük a névjegykultúra.
A külföldiekkel való diplomáciai és gazdasági kapcsolatok fellendülésével egyre gyakoribbá vált, hogy a japán tisztviselők, diplomaták, vállalkozók és értelmiségiek nyugati típusú névjegykártyát használtak – olyan formában, ahogy azt az európai vagy amerikai vendégektől látták.
Ezeket a névjegyeket már nemcsak szándék kifejezésére hagyták ott valahol, hanem személyes találkozás során, kézből kézbe adták át – a mai japán névjegykultúra alapformája ekkor szilárdult meg.
A Meiji-kori névjegykártyákon már nyomtatott betűk szerepeltek, gyakran japán és angol nyelven is. Gyakori volt a családi címer (kamon, 家紋) feltüntetése – ez jelezte az illető társadalmi hátterét vagy származását. A cím, beosztás, hivatalos pozíció hangsúlyos szerepet kapott – különösen a közigazgatásban vagy katonai körökben.
 |
| kamon |
Sajátosan kezdett keveredni a nyugati és a japán kultúra: formailag a meishi nyugati mintát követett (úgymint méret, tipográfia, kézfogásos átadás). De az átadás módját, tartalmát és szimbolikus jelentését egyre inkább áthatotta a japán udvariasság, hierarchia és protokoll. A meishi egyszerre lett a modernizáció eszköze és a japán kulturális identitás kifejezője
A modern meishi megszületése
A Meiji után a Taisho (1912–1926) és a Showa korszakban (1926–1989) a meishi használata már nemcsak elit körökben, hanem a középosztályban is elterjedt, főként a fehérgalléros irodai dolgozók körében. A már hagyományosnak mondható, modern japán vállalati rendszer – életre szóló foglalkoztatás, hierarchikus struktúra – szinte szükségszerűvé tette a névjegyeket, amelyek a személyes és céges identitást is közvetítették.
Ahogy nőtt a cégek száma és bonyolultabbá vált a vállalati hierarchia, a meishi nemcsak kapcsolatépítő eszköz, hanem státuszjelző tárgy is lett. A kártyák egyre profibb megjelenésűek lettek: szép papíron, logóval, sőt néha különleges nyomtatási technikával készülnek.
Én is nagy becsben tartottam a meshi-tartó tokjaimat, mi több sokszor egyszerűen inspirációs forrásomként szolgált. Amikor ötletem sem volt, hogyan érem el a havi vagy éppen negyedévi KPI-t, mi sem volt természetesebb, hogy egyszerűen kinyitottam a meshim, és elkezdtem agyalni, kit hívhatok, kinek írhatok.
Ahogy a bejegyzés elején említettem, a járvány idején a meishi-csere is visszaszorult: kevesebb, majd később kvázi teljesen megszűnő fizikai találkozó, kevesebb bemutatkozás, kevesebb kártyacserét eredményezett.
 |
| Meishi Museum, Sumida |
Ezzel párhuzamosan megjelentek az online névjegykártya-megoldások, mint például a Sansan vagy a Eight, de ezek – amik bár praktikusak tűntek – sosem tudták teljesen kiváltani a hagyományos meishit, mivel ahhoz hogy lescanneld őket, kell hozzá egy meishi...
És lehet hogy egyszer ez egy letűnt kor emléke lesz majd, napjainkban sok üzletember még mindig ragaszkodik a fizikai kártyához. A testbeszéd, a meghajlás, az átadás módja nem digitalizálható, a találkozáshoz kötődő sztorikat pedig az AI sem tudja kitalálni.
..és míg a testem mint dimsummá párolog a Yamanotén e csodálatosan pokoli évszak során, a meishi még mindig ott lapul a zsebemben, mint egy régi korszak utolsó bástyája.
Kapcsolódó bejegyzések:
Dungeos & Dragons & Salaryman - japán vállalati bestiárium
Megjegyzések
Megjegyzés küldése