Meishi memoár 名刺物語
Most hogy nyakunkon a #japánnyár , a legförtelmesebb, a legpusztítóbb, a legözvegycsinálóbb, de még az özvegyet is kicsinálóbb évszak eme szigeten, a blog facebook oldalán felidéztem bukolikus salaryman élményeimet, mikor a perszelő nyári hónapokban, öltönyben és nyakkendőben napról-napra, irodáról-irodára rohangáltam, és minden egyes kliens-találkozó során meishit (名刺) cseréltem. Aztán csak jött a covid, és nagyjából végett vetett a személyes meetingek korszakának. És vele együtt a meishi kultúrája is leáldozóban van talán. De olyannyira, hogy történetesen idén másodszorra esett meg a múlt héten, hogy egy leendő új kliens személyes találkozóra invitált. Hol élnek ezek, a Meiji-korban bazmeg , gondoltam, most komolyan, komolyan azt képzelik hogy ne csak zakót vegyek a pizsamaalsómra (ahogy az online meetingeket tolom virtuális háttér mellett), és három, azaz 3 teljes megállót vonatozzak a Yamanotén?! Na jó, mivel már szerződéskötéshez közeledik az új projekt, végtelen kegyességgel ele...