Bejegyzések

A japán kereszténység rövid története vol. 2

Kép
A japán kereszténység történetének első részében láthattuk, hogy a keresztény hitűeknek bár a Sengoku-jidai, vagyis a hadakozó fejedelemségek kaotikus korszakában sem volt egyszerű dolga, helyzetük nem sokat javult a Tokugawa shōgunátussal beköszöntő békében sem, sőt, még inkább elnehezült vallásuk gyakorlása. Ahogy az előző bejegyzésben említettük, a keresztényekkel szemben felhozott elsődleges vád hogy ők mindenekelőtt a pápához mutattak hűséget, semmint a shōgun irányában, egy közel százötven évig tartó véráztatta, hektikus és árulásokban igencsak bővelkedő időszak után ezt viszont az országot egyesítő Tokugawák nem voltak képesek tolerálni. Kakure kirishitan - a Bujdosó keresztények Ebből adódóan megkezdődött a "rendszerellenes" keresztények szisztematikus üldözése, 1614-ben pedig Tokugawa Ieyasu rendeletben tiltotta ki a keresztény missziókat Japánból, akik pedig mégis maradtak, azoknak bujdosniuk kellett, így kapták a " rejtett, bujdosó keresztények " ( kakur...

A japán kereszténység rövid története vol. 1

Kép
Keresztény mártírok Japánban 1543-ban érkeztek meg az első európaiak Japánban. Két (vagy három) portugál kereskedő kínai hajók fedélzetén kényszeredetten ért földet Tanegashima szigetén, a mai Kyūshū tartományban. Mintegy hat évvel később már az első keresztény misszió is megérkezett a szigetországba, s ami azután következett, arra a történészek gyakorta mondják, hogy Japán " keresztény évszázada ". Száz évnyi viszonylagos keresztény dominancia egykoron ide vagy oda, manapság a japán lakosság mintegy 1%-a vallja magát kereszténynek. Nézzük meg, hogy mi történt az elmúlt pár évszázadban keresztény ügyileg Japánban. A történet kontextusának középpontjában a XVI. század lesz, mivelhogy talán ez a legmeghatározóbb időszak a japán kereszténység szempontjából, mi több a korszak a japán történelem szemszögéből az ugyancsak nagy jelentőséggel bíró Hadakozó Fejedelemségek - sengokujidai (戦国時代) - időszaka is egyszersmind, amiről a blogon már korábban számos egyéb téma kapcsán írt...

Az Akira és a bōsōzoku, Japán motoros bandái

Kép
Emlékszünk a kultikus japán anime, az Akira motorbandás jelenetére, melyben fiatal huligánok vágtattak végig az irizáló éjjeli metropolisz utcáin vagány járgányaikkal, egymást püfölve, terrorizálva a lakosságot? Neonfények, betört ablaküvegek, kiégett autók, bandaharc... Az Akira által megfestett, disztópikus jövőbeli metropolisz, Neo-Tokyo egy sötét, fiktív világ képét tárhatja elénk, mindazonáltal e jelenetsor ihletését egy nagyon is evilági jelenség, mégpedig az 1980-as évekbeli Tōkyō  és egyéb japán nagyvárosok utcáin garázdálkodó motoros bandá k adták.           Kik is voltak ezek az erőszakos figurák, akik az animációs film alapjául szolgáló manga írójának - Otomo Katsuhiro (大友克洋) - megragadták a képzeletét? 暴走族 Bōsōzoku " a féktelenül rohanók klánja " alatt értünk manapság bármilyen japán motoros bandát, s főképp a társadalomba be nem illeszkedő, erősen nemzeti érzelmű egyének csoportját. Úgy tartják hogy a bōsōzoku csoportosulások ere...

Japán kocsmológia vol. 14 - Tokyo Whisky Library

Kép
Mostanában nem volt túl sok kocsmológiai témájú elukubráció a blogon, hiszen kik járnak már manapság kocsmába. Én nem járok, nincsenek is nyitva. Vagy ha vannak is csak kilencig, én meg akkor mennék.  Amabie könyöröghet érettünk akárha isten báránya, a korona vírus nem akar eltakarodni se  Tōkyōból , se Japánból, se a világból. Az élet viszont mégiscsak megy tovább, de mielőtt túlzott elmélkedésbe bonyolódnék, gyorsan el is mesélek egy tavaly év végi kocsma vizitet, amit szakértőtársammal ejtettünk a Tokyo Whisky Libr ary nevű helyen.  Ez egy olyan hely volt, amiről sokat hallottunk, mindig is afféle bakancslistás kocsmaként állt a jövőbeli csekkolandó helyek lajstromán, de aztán sose mentünk, hiszen egy-két törzshely kialakulását követően alábbhagy az ember kuriózumra szomjazó krimó-kalandvágya, de elég a szóból, megéri-e a hypot a nagy fővárosi pia könyvtár? Tsumari, meg . Nem hétköznapi választék, az egyszer szent, a whisky könyvtár jelző pediglen nagyon is helytál...