Doufukuai

Az Edo-kori (1603 – 1868) Japánban úgy működött a rendszer, hogy ha történetesen nem tartoztál a szamurájok , papok, földművesek, kézművesek vagy éppen a kereskedők közé (ez az ún. mibunsei 身分制 társadalmi csoportosítás), akkor emberszámba sem nagyon vettek. És ez szó szerint értendő, hiszen ezen elfogadott társadalmi kasztokon kívül eső embertömeget egyenesen hinin-nek (非人), azaz " nem embernek " nevezték. A kor értékítéletében "nem-embernek" számítottak többek között a csavargók , koldusok, börtönőrök , szórakoztatók , prostituáltak , valamint a szellemi és testi fogyatékossággal rendelkezők is. A testi fogyatékossággal rendelkezők között viszont akadt egy kivételt képző csoport, mégpedig a vak “bankárok” társulata . Dáridós kezdetek A látássérültek különleges státusznak örvendtek a japán történelem során, ezt már többek között a XIV. századi Heike Monogatari (平家物語), az egyik legismertebb középkori háborús krónika is megemlíti. Ahogy korábbi bejegyzésekben már

A Netflixen futó történelmi dokumentumfilm, az Age of Samurai: Battle for Japan az ország egyesítésért folytatott véres időszakot mutatja be nagyon érdekesen - dióhéjban egyébiránt korábban itt írtunk e korszakról a blogon. Na mármost a sztori egyik kulcsfigurája természetesen Oda Nobunaga (織田信長, i.sz. 1534 –1582) hadúr, kinek alakja e dokumentumfilmben látottak szerint leginkább a pszichopata állat, Trónok Harcából ismert Ramsay Bolton karakterével állítható párhuzamba. Annyit elöljáróban meg kell jegyezni, hogy Nobunaga jóllehet nagyszerű stratéga volt, nemcsak ártatlan tömegeket, templomok szolgálóit, de a saját családtagjait is előszeretettel mészároltatta le, szóval vélhetőleg nem volt alaptalan a későbbiekben ráragadt  Démon Király (魔王) elnevezés. Mindazonáltal, a démoni hadúrnak volt azonban egy másik oldala, amit nem igazán került kibontásra a dokumentum-sorozat által: Nobunaga, a bolond Mielőtt ugyanis ráragadt volna ez a bizonyos Démon Király titulus, jobbára csak mint O

Én már akkor allergiás voltam a kilencvenes évek elején, amikor még javarészt ismeretlen fogalom volt az allergia. Emlékszem kitörő örömmel rohantam anyámhoz az allergia teszt után, hogy " Anyám, allergiás vagyok! " Mire? - kérdezte.  Mindenre! - mondtam fülig érő vigyorral, merthogy tényleg mindenre allergiás voltam. Nyisd ki a Magyarországi Allergia Enciklopédiát , és az én röhögő pofámat láthatod az első oldalon, mint a 0. számú allergiás a Kárpát-Medencében. Miután pedig ezek után 22 éves koromban nagy meglepetésemre kiengedtek az inkubátorból, meg sem álltam Kínáig , az ingóságom pediglen két pólóból és 22 kiló Zyrtecből állt.  Mindazonáltal egy szemet sem kellett belőle bevennem lévén nem jelentkeztek a megszokott tünetek. Most hogy már több mint tíz éve "tiszta" voltam, szinte minden szembejövő nyíló virágba rátarti módon beleborzoltam a fejem immunitásommal felvértezett önelégülésemben, hiszen Japánban élve se jelentett gondot a kafunshō (花粉症), vagyis a sz

Miki egér Japánban rajongásig szeretett rajzfilmfigura, ha már a Disneyland irányába tartó vonatra szállsz, nem győzöd az egérfüles, felhergelt diáklány-sereget számolni, akik a fővárosi vidámparkba tartanak éppen. Mindazonáltal történt némi paradigma váltás, mielőtt  ezen elevenszülő rágcsáló alakját keblére ölelte volna e nemzet: kezdetben Miki egér ugyanis a gonosz, amerikai , imperialista agresszor megtestesítőjeként szerepelt. Legalábbis ebben a szerepben tetszeleg a Komatsuzawa Hajime (小松沢 甫) által rendezett Omochabako series dai san wa: Ehon senkya-hyakusansanja-rokunen (オモチャ箱シリーズ第3話 絵本1936年, azaz a Játékos doboz 3. sorozat, Képeskönyv 1936) című 1934-es japán propaganda rajzfilmben. A rajzfilm egyébiránt a Youtubeon is megtalálható, ergo itt a linken alább meg is tekintheted:    A sztori arról szól, hogy az aranyos kis élőlények békében élnek egy szigeten, egészen addig amíg a denevérek hátán lovagló Miki egér légideszant el nem kezdi szisztematikusan szőnyegbombázni őket

Egy minapi beszélgetés során hallottam először az emishi (蝦夷) fogalmáról, amit garnéla barbároknak is fordíthatunk, és egy ősi népcsoport értendő alatta, akik Japán Honshū szigetén észak-keleti, vagyis a Tōhoku régióban éltek, michi no oku (道の奥), az út végén , azaz valahol távol a senki földjén. Ami viszont a legérdekesebb dolog velük kapcsolatban, hogy etnikailag se nem japánok, sem nem ainuk voltak.  Mielőtt rátérnénk magára az 蝦夷etimológiájára, vessünk egy pillantást e szőrös- nyilazós népcsoport történetére is. Kezdjük mindjárt azzal, hogy eredetüket illetően nincs konszenzus: egyesek szerint a Jōmon -kultúra leszármazottjai, vagyis azon kőkorszaki embertípusáé, akiktől a mai japánokat is eredeztetik. Mások szerint az ainukkal lehetett rokon népség, ám sokan egy teljesen különálló népcsoportnak tartják őket. Vadászó-gyűjtögető életmódjuk mellett nem volt ismeretlen számukra a gabonatermesztés (köles, árpa) sem, sőt, egyes feltételezések szerint még a rizstermesztés sem az arra

Az 1930-as évek nyugati sajtójában előszeretettel ábrázolták Makaót, mint bűnözők, csalók , zsiványok tanyáját, hol lutrival verték el a napot, s ópiumot fülstöltek az éj folyamán. A két háború közötti években nagy népszerűségre szert tett francia író, Maurice Dekobra 1938-as, Macao, enfer du jeu (Makaó, a szerencsejátékok rejtett oldala, az USÁban mint Maco, Gambling Hell-ként jelent meg) című novellája bombasiker lett, amit egyébiránt filmre is vittek a kor nagy sztárjaival: Erich von Stroheim, Mireille Balin , valamint az első japán színésszel, aki mind Hollywoodot és mind az európai mozit is meghódította: Sessue Hayakawa (早川 雪洲 a színészvilágban ismert nevén, valójában Kintaro Hayakawa, 早川 金太郎).  A korabeli Beijing lazaságát , Shanghai modernitását vagy éppen Hong Kong dinamikáját nélkülözve Makaó szigete a Dél-Kínai tengeren a letűnő portugál gyarmatbirodalom egyik utolsó ékköve volt. Nyögvenyelősen muzsikált a makaói gazdaság, aminek a Brit Királyi Haditengerészet volt a