Doufukuai

Ha nyár , az egyúttal a matsuri  szezont is jelenti Japánban július és augusztus során. Tegnap négy év után először Tōkyōban is megrendezték a sumidai tűzijátékot, és valamennyi kis közösség, köztük a mi járásunk is megtartotta a saját nyári matsuriját, e videót egy pár perc sétányira lévő parkban lőttem tegnap este, bon odori pörgések és pár hideg sör társaságában.   A szomszédság apraja-nagyja összegyűlik, nagyjából minden önkéntes alapon működik, vattacukor árustól a szomszédokból verbuvált zenekarig , a táncosok enumerációja pedig a helyi iskoláktól a nyugdíjasklubig terjed. Este is még fülled meleg, de már legalább a nap nem éget, kabócák ciripelnek vadul, szólnak a shówa slágerek, gyerekek szaladgálnak, anyukák táncolnak, apukák isznak, kijönnek azért a helyi tinik is mint anno mi egykoron kimentünk a kókai búcsúba dodzsemezni, valahol olyan ismerős, nosztalgikus hangulata van számomra a japán matsuriknak ... Kapcsolódó bejegyzések: Kabóca-kódex Hangulatfestés a japán nyárb

Egy Japánban született gyermek életében az Omiyamairi , majd az Okuizome szertartása után az ún. Hatsuzekku (初節句) a soron következő fontos ünnep , melyre az előzőekhez hasonlóan szintén csak egy alkalommal kerül sor, ezért a legtöbb család számára kiemelkedő fontosságú esemény. Az ünnep maga igen régi múlttal, és mély jelentéstartalommal is rendelkezik egyben. A sekku (節句) vagy gosekku (五節句) az év öt szakaszának megnevezése, voltaképpeni évszakhatár, egy eredetileg Kínából eredő időtávlat, illetve az ahhoz kapcsolódó szokásgyakorlat, mely során az adott évszakasz lezárásakor afféle tisztító-szertartásokat végezve űzték ki a nyavalyát (邪気) illetve balszerencsét (不吉). Ez a szokás valamikor az i.sz. VIII. században, ergo a Nara-korszakban (710–794) került át a japán császári udvarba, majd onnan az egész országba, és egészen a Meiji-korszakig (1868–1912) számtalan sajátosan japán szokásgyakorlat társult hozzá, melynek számos elemét egészen a mai napig őriznek. Japánban eme gosekku,

Az okuizome (お食い初め) egy japán hagyomány az újszülöttek számára, a kifejezés jelentése az "első étkezés", mely során a baba először kóstol szilárd táplálékot. A ceremóniára a születést követő 100 nap után kerül sor, és kifejezetten erre az alkalomra készített hagyományos menüsor várja a kisdedet, akinek persze nem kell a teljes ételsort végigkóstolni fogak hiányában, nyilvánvalóan egy szimbolikus jelentőségű szokásról van szó, egy pálcikahegynyi rizst, vagy szintén hasonló mennyiségű ünnepi halat, mégpedig tait kap a kölök . Már jó előre lefoglaltuk a tait a helyi halhentesnél, és meg is grilleztettük vele faszenen, ahogy kell - a tait faszenes grill nélkül nehéz ilyen tökéletesre sütni, meg amúgy is mit bajlódjunk vele! Úgy tartják az okuziome már egészen a Heian-éra óta (i.sz. 794-1185) bevett szokás, nyilván az akkori korszakra jellemző higiéniai viszonyok, alultápláltság miatt a csecsemőhalálozás magasabb mértékű volt, ezáltal a gyermek első három hónapjának megélése fo

Az omiyamairi (お宮参り), vagyis az első szentélylátogatás egy sintóista hagyomány Japánban az újszülöttek számára. Hagyományosan a születést követő első hónapban került sor a ceremóniára (31 nap a fiúk, 33 nap a lányok esetében), a szülők és nagyszülők kíséretében, általában egy közeli szentélyben, hogy köszönetet nyilvánítsanak a babáért, illetve hogy a sintó pap a kisded egészségéért, boldogságáért fohászkodjon. Manapság az omiyamairit általában egyhónapos kortól 100 napos korig bezárólag szokták megejteni, nálunk is így volt, a múlt héten került sor a dologra. A híres, vagy ismertebb szentélyek esetében valódi dugó szokott lenni a várakozó családok hosszú sora előtt, és mivel időpontot foglalni nem lehet, azt a taktikát választottuk hogy korán megyünk a jinjába (神社, azaz szentély), még a gyerekáldó   rush hour előtt, szerencsére pont elsőként érkeztünk meg, igaz, pusztán egy helyi szentélyről volt szó esetünkben. Omikuji "szerencse lottó" Ünnepi ruci is dukál a ceremóniához

Éppen az ehoumaki (恵方巻き) “szerencse-irány maki sushi”, azaz pontosabban maga a szerencsés irány kalibrálásán dolgozunk, ami az idén a 南南東 vagyis dél délkelet . 2018-ban is pont dél-délkelet volt a kalibrálandó irány! Ma van ugyanis a setsubun (節分), ami a holdnaptàr szerinti tavaszi szezon ( risshun, 立春 ) kezdetét jelzi. Megjegyzendő amúgy, hogy utoljára 124 évvel ezelőtt, 1897-ben esett február 2-ra. Legközelebb pedig 2057-ben lesz újfent február 2-án!  A legtöbb ide kapcsolódó szokás a babbal van valamilyen összefüggésben lévén az szerencsét hoz a japán hiedelmek szerint. Eredetileg Kansai régióbeli szokás bár, már az ország kvázi miden pontján lehet kapni viszont az ehoumakit is, ami abban különbözik az átlagos maki-sushitól, hogy: - 7 összetevőből áll, mivel a 7 szerencsés szám   - nem szabad felvágni, mert az a szerencsénket is elvághatja   - az esztendőre kijelölt szerencsés irányban kell elfogyasztani - ez miden évben más ergo figyeljünk oda!   Asszem’ pár fokkal balra leszünk

A japán újév elmaradhatatlan kelléke a mochi (餅), amit szoktak volt rizs süteménynek is fordítani, de hát közelről sem sütemény, inkább afféle zselészerű állagú, tésztának látszó tárgy. Állítólag már a Jōmon-korszak vége óta ismert Japánban, ami pedig nem mostanában, hanem i.e. 300 körül volt.  A mochi azonban a későbbiekben sem merült feledésbe: a Heian-korszakban (i.sz. 794-1185) vallási rituálék során alkalmazták mint áldozati ételt, majd a Muramachi-érában (i.sz. 1336-1573) a szamurájok asztalára is felkerült, mint a tea-szertartás fontos kelléke, mivel jól ellensúlyozza a mochi édessége a zöld tea keserűségét. Sőt, még a csatába is vittek magukkal mochit, hiszen egyszerűen elkészíthető, illetve szállítható, ezért mondták azt, ha a szamuráj mochit püföl, akkor azt jelenti hogy nemsokára háborúba indul.  mochigome, a ragacsos rizs De nem csak az elit számára szolgál sokoldalú snackként. Mivel elég magas a tápértéke - egy matchbox méretű mochiban annyi kalória van, mint egy tál ri

Írtunk már korábban az Obonról többször is, lásd itt vagy itt, gyorstalpalóként annyit kell tudni, hogy az ősök illetve az eltávozott családtagok kapnak három nap szabadságot évente, hogy az alvilágból feljöjjenek az emberekhez, legfőképpen saját családjukhoz. Ennek kapcsán pedig az emberek igyekeznek felvidítani a szellemeket hol tánccal (bon odori), és persze némi áldozati hamikával is, mielőtt lampionok segítségével visszavezetnék őket a túlvilágra - lásd toro nagashi . S mint minden családi összejövetel alkalmával, az Obont is nagy sütés-főzés, takarítás előzi meg. Jóllehet az Obon hagyománya a teljes országra kiterjed, az ünnepi ízek azonban régiókként, sőt akár családonként is eltérőek. Shikokuban a hakozushi (箱寿司) dobozos sushija a nyári étkezések egyik gyakori eleme, míg Kyushúban a bondara (盆鱈) vagyis az aszalt ponty képzi e hőséghez adekvát csemegék egyikét.  De amit itt az utcánkban is házról-házra meg lehet figyelni, az az uborka és padlizsán állatokká - ló és

A Hinamatsuri (雛祭り) baba enumeráció - a babák, vagy lányok napját Heian-kori rucikban feszitő barbikkal ünneplik, melyet február végén előhalásznak a sufniból és közszemlére tesznek lányos családoknál március elejéig. A babák a császárt, császárnét illetve kísérőiket szimbolizálják, zenészekkel, hivatalnokokkal, harcosokkal, mindezt a lánygyermekek egészségéért illetve boldogságáért szokás celebrálni, korabeli hiedelmek szerint ugyanis a babák megóvták a gyereket a balesetektől illetve betegségektől másegyéb nyavalyáktól. Gyönyörűen kidolgozott figurák, azt meg kell hagyni, például a császár napernyőjének hordozójának az arcának többi babához képest pirosabb árnyalatú a színezése, hiszen ő leég a nap alatt... De a többi figura is hasonlóan míves, saját személyiségének megfelelő ábrázolással, egytől-egyig meghatározott sorrendben áll a lépcsőzetes állványon. Március 3-a után mennek vissza a babák a sufniba, hiszen a hagyomány szerint ha nem így tesznek, akkor

A Shirasagi-no-mai (白鷺の舞), azaz a fehér kócsag táncát minden év április második (illetve november harmadik) vasárnapján rendezik meg a tōkyō-i Sensōji-templomban , mely a japán főváros legrégebbi buddhista komplexuma. Az idők során csaknem végleg homályba süllyedt hagyományt a közelmúltban, 1968-ben élesztette fel az asakusai turisztikai szövetség, hogy ezzel emlékezzenek a Meiji-korszak kezdetének 100. évfordulójára (1868-1912), mely a modern Japán létrejöttének korszaka volt, mi több ezen éra kezdete során nevezték át Edōt Tōkyō ra. A tánc története azonban ennél sokkal régebbi időkre nyúlik vissza. A Sensōji-templom tulajdonában lévő Keian Engi Emaki (慶安縁起絵巻, 1652-ből) tekercsek emlitést tesznek az esemény eredetéről, mely szerint a fehér kócsag tánc egyike volt azon rituáléknak, melyet a béke megőrzése érdekében végeztek. Egyes fejtegetések szerint rituálét eredetileg feltételezhetően a Kyōtō ban (a korábbi japán főváros) található Yasaka-szentély (八坂神社) illetv