Bejegyzések

idei top fotók címkéjű bejegyzések megjelenítése

2023 - Top 15

Kép
Eljött hát az idő, hogy kiválasszam az idei 15 kedvenc fotómat , immáron kilencedik alkalommal. Voltak évek, amikor azért lamentáltam, mert túl sok fotót készítettem és malenkij robot volt szortírozni is, voltak olyan évek, amikor meg olyan keveset , hogy még 15 darabot is nehéz volt összekotorni. Idén afféle semmilyen év volt, fotóztam is meg nem is, egy kicsit Tōkyōt, egy kicsit Kyōtōt, jártunk erre-arra, ergo van bőven anyag. Meglehetősen mediokratikus anyag bár, semmi kiemelkedő, amire elégedetten tudnék csettinteni, de már a szart is megtanultam értékelni. Na mindegy, vágjunk bele: Az újévi Hold. Ezt idén újév napján készítettem, valami zsigeri intuíció arra biztatott, hogy jó ötlet magammal vinnem a 200-500 f5.6-os obimat a  hatsumodéra , vagyis az újévi szentélylátogatásra. Estefelé mentünk, hogy elkerüljük a tömeget, és éppen a kékóra végezetével kezdett izzani a Hold, simán kézből állvány nélkül, a hihetetlenül tiszta újévi időben sikerült pár jó képet készíteni a Holdról,  a

2022 - Top 15

Kép
Top 15 , nyolcadik felvonás, mely során szokás szerint az idei kedvenc tizenöt fotóm egy bejegyzés Prokrusztész ágyába gyömöszölöm. Korábban a legnagyobb problémám éppen az volt, hogy sok-sok ezer, néha 10-15,000 fotóm közül macerás volt kiszortírozni a kedvenceimet, sokszor egész délutánjaim mentek el, mire végeztem az évadzáró bejegyzéssel. S lőn 2022, az első év, hogy vért izzadok, hogy összesen 15 fotót össze tudjak szedni, na nem a bőségből, épp ellenkezőleg, a képszegénység ordító ürességéből.  Pedig hát jól kezdődött az év, újév napján, hatsumode , azaz az év első szentélylátogatása alkalmával mindjárt sikerült pár kedves képet lőnöm. Az egyik legközelebbi szentélybe sétáltunk el a nagy hidegben, és olyan meghitt hangulata volt az egésznek, főleg, hogy kurva hideg volt és megváltásként éltük meg, hogy a tűzrakás közelébe kerültünk végre. Viszont itt kaptam el a jelentet, hogy egy család fiatal tagjai olvassák az omikujit , ergo 'szerencselottót', miszerint jószerencsére

2021 - Top 15

Kép
Hetedik alkalommal jelentkezik az évösszegző fotós posztom, a top 15 , amiben az idei év legjobb, de legalábbis számomra legkedvesebb tizenöt fotóját szedem egy lajstromba. Ahhoz képest, hogy idén sem utaztunk nagyjából sehova, sőt még a lakásból is alig mozdultunk ki - lévén a korona vírus az év nagy részében Japánban is elég nagy szívás volt , és csak őszre kezdett normalizálódni a dolog - ahhoz képest nem panaszkodom, bár az is lehet hogy pusztán a saját magammal kapcsolatos elvárasaim csökkentek le olyan szintre, hogy már panaszkodni sem panaszkodok. De ne is firtassuk tovább a dolgot, jöjjön hát a lajstrom: 1. Repetát, monseiur bakcsó ? Egy bakcsó, népies nevén vakvarjú szigorú tekintettel nézett egy maradék rákra mint valami fine dining étterem kritikus inkognitóban. Ezt még januárban lőttem a  Zenpukuji (善福寺) templom tava környékén, ahol igen gazdag a madárvilág , szupertelével, 500mm-en sikerült eme kompozíció.  2. Repcsi a telihold előtt. Mondom, hogy nem mentünk sehova, eg

2020 - Top 15

Kép
Múltkoriban már rimánkodtam, hogy mi lesz ezzel az idei top 15 fotó-összegző posztommal. Lévén, az elmúlt évek legnagyobb problémája általában az volt, hogy a sok tízezernyi éves termésből kiszortírozni mondjuk tizenötöt felettébb málenkij robot munka volt. Ezúttal a kihívás épp ellenkező: összevajúdni 15 értékelhető képet az idei fotóim közül úgy, hogy kvázi szart se fotóztam 2020-ban. Mindazonáltal veselkedjünk neki! Pedig nagy reményekkel indultam az idén, beszereztem egy Olympus EE1-es dot sightot, teljesen Madarász Henrik inkarnációjának képzeltem magam, január havában elmentem a Zenpuku-ji (善福寺) templom tavaihoz. Némi séta után először azt hittem egy szürke gémet látok, de ahogy közelebb mentem és elkezdtem fülelni, arra lettem figyelmes hogy mordoriul beszél, aszondja:  Ash nazg durbatulûk, ash nazg gimbatul,ash nazg thrakatulûk, agh burzum-ishi krimpatul. Szóval ez Szauron szeme volt na.  Aztán még mindig a Zenpukijinél jött a kedvencem, a jégmadár, amihez amúgy tényleg jól j