Bejegyzések

Pokolvölgye majmai

Kép
Jigokudani , vagyis a Pokol-völgye (地獄谷) a hely neve, ahol Japán híres hómajmai tengetik mindennapjaikat. Tokyo, shinkansen, Nagano, onnan még busz, majd 40 percnyi túra a hófödte rengetegben s már fél nap utazás után ott is vagyunk a majmok bolygóján, vagy mi völgyében .  Jigokudani Yaen Koen (地獄谷野猿公苑), melyet Gaikoku mint Snow Monkey Parkként ismer, a szigetország egyik közkedvelt turistalátványossága, hiszen itt szó szerint tesközelből lehet a Nihonzarukat (ニホンザル), azaz a japán makákókat ( Macaca fuscata , vörös pofájú makákó) megfigyelni. Becslések szerint Japán szerte mintegy 150,000 egyed garázdálkodik egészen a féltrópusi régióktól, úgymint a Kyushu-tól délre található szigetektől Észak-Honshú erdős hegyeiig bezárólag, Hokkaido klímája viszont már túlságosan hideg az emberszabású szőrmókoknak.  Az ősmajmok vélhetőleg a koreai-félszigetről érkeztek valamikor 300 - 500,000 évvel ezelőtt, még jóval azelőtt, hogy az ember megvetette ...

Túrák Tōkyō körül vol. 8 - 三十槌の氷柱

Kép
Ma reggel korán feleltem, és eljöttem a halál faszára Chichibuba jégcsapokat fotózni. Tudsz vasárnapra jobb programot? Én sem. A túrák Tōkyō körül sorozat téli különkiadásában egy szezonális túraajánló következik, melyben Misotsuchi jégcsapjaihoz utazunk (leánykori japán nevén Misotsuchi no Tsurara / 三十槌の氷柱) (da)Saitama tartomány nyugati részén elhelyezkedve. Chichibu (秩父) városa vad hegyek ölelésében fekszik, s lehet hogy Tōkyōban a winter is coming ámde itt már régóta tél van és csend és hó és halál.   Egyébiránt a jorudan alkalmazásban lecsekkoltam a vonal útvonalát, de amit az app nem emlitett, hogy van egy express vonat is Ikebukuro állámástól egészen a Seibu Chichibuig (西武秩父駅), ergo ha a fővárosból tömegközlekedve vágsz neki a tripnek akkor mindenképp ezt a vonatot keresd, hiszen sokkal gyorsabb mint a sima kakueki.  S jóllehet Misotsuchi impozáns jégcsapjai némileg ismertebb turistalátványosságnak számitanak, az odavez...

Japán kocsmológia vol. 8 - Sancha kocsma Bermuda-háromszöge

Kép
A japán kocsmológia tudományos bejegyzések sorában soron következő állomás Tōkyō kocsma-Bermuda háromszögébe fog bevezetni, amit a Denentoshi vonatvonalon található Sangenjaya (三軒茶屋) állomás közelében kell keresni Sankaku chitai (三角地帯) elnevezés alatt, mely "háromszög térség" jelentéssel rendelkezik a terület formája miatt.  Úgy első blikkre talán Shanghai Tianzifangjához tudnám hasonlitani, már ami a kissé bohém atmoszférájú, egymásba torkolló szűk sikátorok zegzugos kialakítását illeti. Habár itt jobbára csak a szesz folyik, na meg a jobbnál-jobb falatok régimódi izakayák illetve hipszter újhullámos éttermek és bárok személyzetének tálalásában. Yakitori, yakiniku, takoyaki, curry, gyoza, kushikatsu, karaage - csak mi hirtelen eszembe jut a számos izakaya portékájából.  Életkortól függetlenül talán mindenki találhat magának valami szimpatikus kis krimót az űbermájer bonvivánoktól a begyepesedett szeszegerekig. S ahogy a 246-os főútról bekanyodunk e ...

2018 - Top 15

Kép
Noshát ismételten az év végére járunk, eljött hát az idő az idei top 15 fotóm kiszortirozására. Ami ezúttal nem volt könnyű feladat, hiába készítettem 10,000-nél is jóval, de jóval több képet, valahogy az idén nem volt meg a szikra, egyetlen egy fotómtól sem szartam össze magam, olyan közepesen kurvaszar kategóriájú képekből, kesernyés káromlások közepette készült kollekció következik, ne kövezzetek meg, jövőre még jobban gambaru meg minden .   Orfeusz-bülbül , nihongóul hiyodori (ヒヨドリ) becsületes neve e madárkának, amit a 200-500-al sikerült szentimentálisan közelre hozni, a szupertele az egyetlen új objektív volt az idén, de majdhogynem a legtöbbet használt is. Ez a fókusztáv nagyjából elég madarazni, 5.6 rekesszel még a bokeh is elmegy. Halas Guernica , Nishinipporiból, ebben a képben semmi különleges nincs de nekem valahogy tetszik, olyan mintha bele lehetne magyarázni valami mélyebb jelentést, nem? Lehet túlzás, de próbáld meg!   A Denentoshi-vonal ...