Bejegyzések

A panda etimológiája

Kép
Az imént hallottam, hogy maga a 'panda' szó a tibeti nyelvből eredeztethető (bár nem bizonyított); egyes fejtegetések szerint a Nigálya-pónya nepáli-tibeti összetétel második eleméből, vagy a tibeti pōnya szóból származik, mi utóbbi bambuszevőt jelent.  Mindazonáltal pandaként  kezdetben nem a fenti képen látható Óriáspandát ( Ailuropoda melanoleuca ) nevezték (először 1834-ben) ellenben kisebb cimboráját, a Vörös pandát, vagy Vörös macskamedvét ( Ailurus fulgens ), mi utóbbival rendszertanilag távoli rokoni kapcsolatban állnak.  Egy XIX. századi  természettudós és néprajzkutató,  Brian Houghton Hodgson , valamint kortársa, a szintén természettudós (és katona)  Thomas Hardwicke ugyanakkor nem a pandát használta a vörös macskamedve elnevezésére, hanem a wah szót, mi utóbbi vélhetőleg hangutánzó szó, az állat jellegzetes vonyítása (?), vagy inkább kaffogása után.  A ma óriáspandaként ismert pandát csak 1869-ben fedezte fel Arman...

Luoyang 3. nap - 少林寺,嵩山

Kép
Luoyang harmadik napjának reggelén a gongfu híres-neves, túlmisztifikált és leginkább túlárazott szülőhelyére, a Shaolin kolostorba tettünk egy kitérőt. Először is érdemes a luoyangi távolsági buszpályaudvarra menni, majd onnan számos busszal egyaránt megközelíthetjük a Song-hegyet (嵩山), s annak látványosságait.  Maga a Shaolin kolostor igazából saját sikerének áldozata, mi több háborúk kedvelt célpontja volt a történelem során - ahogy látni fogjuk - valahogy mindig sikerült lerombolódnia, legutóbb a kulturális forradalom alatt szenvedett el szakszerű kínzásokat, a megmaradt s renovált templomrészeket pedig a felspanolt turisták légiói ostromolják tovább szüntelen. A Shaolin kolostor igazság szerint főképp a világ nyugati féltekének hypejában fetreng, mint a legismertebb mahájana kolostor egyike (na nem mintha Kínában, vagy máshol nem ismernék), 2010-ben az UNESCO is felfirkantotta abba a bizonyos világörökségi listájába.  Az elnevezés Shaolin - 少林 - összetételből ...

Duolunlu - 多伦文化名人街

Kép
Tegnap tettünk egy kis kitérőt a Duolun úthoz, mely a XX. század elején számos neves, vagy feltörekvő kínai írónak - Lu Xun (鲁迅 ), Guo Morou (郭沫若), Mao Dun (矛盾) [az utóbbiak műveit magyarul is olvashatjuk] vagy éppen  Ding Ling (丁玲) - ergo az olybá meghatározó Baloldali Írók Ligája   (左翼作家联盟) prominens képviselőinek szolgált otthonául. Az utcát 1911-ben építették, a mai Hongkou (虹口) negyedben,  550 méter hosszú, lényegében csak egy sétány az egész. A Duolun utat a helytartó bizottság - Municipal Committee  építtette, mely akkoriban a nemzetközi koncessziós telephely - International Settlem ent (上海公共租界) adminisztratív szerveként funkcionált, jóllehet az út kívül esett annak területén . Persze ilyen esetek nagy számban előfordultak, hogy a koncesszión túl fektettek utakat - 越界筑路.  Kezdetben Darroch (窦乐安) útnak nevezték, egy angol misszionáriusról, aki anno kínai tripje során összefutott Guangxu (光緒)császárral is. Az út fénykora az 1920-as, 19...

Shanghaihua vol.1

Egy fakultatív kurzus keretében felvettem egy shanghai-i dialektus órát [ itt egy korábbi glosszárium ], ebből prezentálom az első óra anyagát (a kiejtést többnyire az IPA fonetikai abc-jében):  常用句 侬早 !noŋ tsɔ 阿婆好! a bu hɔ 伊也要陆起来勒。fii fia iɔ lo ʔ  tɕ 'i lɕ ? [lo után ʔ hangszalagzár, igazából felsőindexben kellene] 亻那侪介早啊 na ze ka tsɔ a.  情景对话 儿: 姆妈,侬早!m ma tsɔ       妈,你早! 妈: 农陆起来啦。noŋ lo ʔ    tɕ 'i le la       你起床啦? 儿: 哎,阿爸呢? e  ə ʔ p ʔ  n ə?       哎,爸爸呢? 妈: 伊也要陆起来勒。fii fia iɔ lo ʔ  tɕ 'i lɕ ?       他也快起床了。   (王先生从卧室走进客厅。) 爸: 我来勒,亻那侪介早啊!ŋu le l ə ʔ, na ze ka tsɔ a       我来了,你们都这么早啊! 儿: 今朝公司有事体,我先走勒。tɕin tsɔ koŋ sɿ fiiɣ zɿ t'i  ŋu  ɕi tsɣ lɕ ʔ       今天公司有事,我先走了。 (王秀带女儿进来。) 孙: 外公,外婆早!ŋa koŋ, ŋa bu tsɔ       外公,外婆早! 公: 介...

Luoyang 2. nap - 龙门石窟

Kép
Nézd már, halandók, hihi!  Első városnézéses napom után késő estig vártam barátaimra, akik szintén hozzám hasonló körülmények között futottak be, addig is a hostel utazóival eszme-cseréltem, megtudakoltam mivel, merre, hogy érdemes másnap menni a Sárkánykapu barlangszobrászatának levadászásához. Első hallásra talán nem hangzik túl izgalmasnak, barlangszobrászat ?! De elöljáróban annyit elmondhatok, hogy nem véletlenül szerepel a placc az Unesco világörökségi listáján.  Tang-kori kő-catwalk Másnap reggel Katjáéknak is szereztünk az enyémhez hasonló vip vonatjegyeket, aztán felszálltunk a 81-es buszra (de az 53-asra is lehet), melynek a végállomása Longmen. Az embertömeg csak úgy tódult, hömpölygött előre, egészen a jegyirodáig, az egész világon nem vártak annyian az iphone 5-re, mint a longmeni jegypénztárnál belépőre. (Főleg, hogy az előbbi Kínában már rég megjelent 笑.) A legrövidebb sor a rokkantak és idősek kedvezményes pénztárához vezetett, így oda soroztunk be ...

Dongtailu régiségpiac - 东台路古玩市场

Kép
Ma délután muszáj volt megtekintenem Shanghai egyik ismertebb régiségpiacát, mely a Dongtai úton (东台路) található. A szabadtéri piac igen közel fekszik a Xindiandi -től, az 1-es vonalon a Shanxi Nanlu-nál (陕西南路), vagy a 10-es vonalon a Laoximen-nél (老西门) leszállva egyaránt pár perc séta. Egyébiránt pedig a Xizanglu és a Liuhelu kereszteződésében található (西藏路和浏河路路口), a Xizanglu-ra több buszjárat is közlekedik, ez esetben a Xizang Nanlu-nál ildomos leszállni (西藏南路). Régiségpiacnak régiségpiac, de egy percig se gondoljuk, hogy itt valódi régiségekhez fogunk jutni . Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kereshetnénk itt kincseket, miként ezernyi csecsebecse vár csereberére, advanced level 3 dimenziós Sztálin-Maó szivárványkeretes csodaképektől az oldschool, és valószínűleg nem működő, ám vérmenő fényképezőktől a semmirekellő, de szatyorba kívánkozó csili-vili giccses szarságokig, propagandás porcelán teáskészletekig, mi az ilyesmiket kedvelőknek ingere.  Az árusok módfelett sz...

Luoyang 1. nap - 白马寺,古城区

Kép
Október 1-jén a kínai nemzeti ünnep (国庆节) szünetében, némileg kurvára meggondolatlanul úgy döntöttem fejest ugrok az azzal járó migrációs hullámba, és a szárazföld belseje felé, egészen pontosan Luoyangba (洛阳) népvándorlok, mivel Beijing , Nanjing , és Xi'an után már csak ez a város hivatott kipipáltatni magát a Kína négy nagy ősi fővárosa (中国四大古都) lajstromomból, meg egyébiránt is izgalmas desztinációnak tűnt.  Az októberi szünetben Kínában hosszabb távra útra kelni ugyanakkor megfontolandó dolog: a jegyirodákban már szeptember 18-án nem kaptam vonatjegyet október 1-re, végül az országos vasútvonali hálózatnál (全国铁路统一电话订票, tel.: 12306) tudtam rendelni egy Shanghai-Luoyang jegyet, a vissza utat viszont nem lehetett megvenni, mivelhogy nem volt. Így visszaérkezésem némi izgalmat rejtett magában, de előbb az odajutás volt a cél. (A legegyszerűbb persze neten rendelni, mondjuk a tieyou -n, csak ott már mindent lefoglaltak.) Végül mégiscsak felpattantam a vonatnak titulált kí...

A Kis kardok társasága - 小刀会

Kép
A francia negyed kapcsán felmerült xiǎodāohuì - Kis kardok társasága egyike volt a Qing-dinasztia titkos népi szerveződéseinek, a legelső említése Qianlong császár ( 乾隆 ) hetedik évében, vagyis 1742-ből való. Elsősorban Jiangsu ( 江苏 ), Anhui ( 安徽 ), Fujian ( 福建) tartományaiban, illetőleg Taiwan szigetén fejtették ki tevékenységüket. Eredetileg önvédelmi jelleggel, valamint a mandzsu származású Qing-dinasztia ellenes, s a han Ming-dinasztia visszaállításának céljából alakult (példának okáért az 1783-as  lingui-i népi felkelés (林貴民变) Taiwanon is a kis kardok társaságával kapcsolható össze.) Az elnevezés a közelharcban használt rövid kardok, tőrök használatából ered.  A tényleges alapítás 1850-ben Chen Qingzhen (陳慶真, 1829-1851) nevéhez fűzhető, Xiamen (厦门/Amoy) városában; egy másik titkos társaság, az Ég és föld társaságának (天地会) egyik oldalágaként jött létre a Kis kardok társasága, mely a későbbiekben Shanghaiban is megvetette lábát, s beszervezte kör...