Slaughterhouse 1933

A Slaughterhouse 1933 (上海1933老场坊) négy emeletes masszív betonszörnye elől menekülnének a környékbeli házikók, ha nem lennének földbe gyökerezve. Shanghai Hongkou (虹口) régi városrészében, a XX. század elején - brit építészek terve alapján kínaiak által 1933-ban felhúzott épület még a kommunista hatalom átvételt megelőző Shanghai vibráló városi építészetének egyik különleges megnyilvánulása. A neve nem véletlenül Slaughterhouse, hiszen konkrétan vágóhídnak épült. 
Nem ez volt az egyetlen funkciója története során, volt itt gyógyszergyár, hűtőház, nemrégiben pedig pezsgő művészvénát kötöttek az irdatlan falak közé kávéházak és galériák, dizájncégek, kiállítótermek formájában, de nem maradhatnak el a menő éttermek és ajándékboltok sem. 
Shanghai mellett Angliában és Amerikában is voltak egy-egy ugyanezen tervek alapján (a leírás szerint az angliai Portsmouth környéki architektúrából kölcsönöz)   készült objektum, a három közül a kétezres évek elejére viszont egyedül a shanghai-i maradt meg, az is elég gyászos állapotban. 2008-ban a shanghai-i helytartótanács viszont elrendelte az art deco épület felújítását. Röpke 100 millió yuan és voilá: 
Vajmi groteszk kéj szövi az egész épületet, mely egyszerre gyönyörű és kísérteties. A vaskos betonpókhálókként meredő "levegő hidakat" (廊桥) látva Roxfort mozgó lépcsői jutottak eszembe, de nem, az iradatlan concretus ez esetben nem mozdul. Nem mozdult és nem is fog mozdulni soha.
A falak ötven centi szélesek, és üregesek a levegő hőmérsékletének szabályozásnak céljából. A függőhidak, lépcsők, folyosók mentén munkások ezrei jutottak el dolgukhoz, s marhák milliói halálukba. 
A durva, bordás padlózat a marhák megcsúszását elkerülendően lett kialakítva, így még a vérben tocsogó folyosókon sem okozott gondot az állatok terelése. Ma már persze vérnek semmi nyoma, a renoválás óta Ferrari Owners Club-tól kezdve kézműves vásárokig igyekeztek a lehető legtrendibbé átformálni az épületet, de még így se sikerült veszítenie komorságából. Kezdő és profi fotósoknak egyaránt nagyszerű terep. 
A kompexum egy nagy belső udvar köré csoportosul, mely magába engedi a fényt:


Kapcsolódó bejegyzések: 

M50 Shanghai 






Szubjektív érdekességi faktor: 3/5

Megközelítés: Shajing út 29, a Haining út közelében ( 沙泾路29号, 近海宁路), metróval a Hailun út (海伦路) megállónál kell leszállni (4-es, 10-es vonal), onnan tíz perc séta, lásd Google maps

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

2017 top 15