"Konfuciánus gengszterek"

A shanghai-i Zöld Banda mellett a kelet-ázsiai kriminológia történetének legismertebb bűnszervezetének a japán yakuza (やくざ/八九三) tekinthető. Az eredete a tradicionális szerencsejátékosok (ばくと/博徒) és utcai csalók (てきや/テキ屋/的屋) szerveződéseire vezethető vissza a XVIII. századi, az Edo-kori (江戸時代) Japánban. Maga a yakuza elnevezés a Hanafuda kártyajáték (はなふだ/花札) egy vesztes lapkombinációját takarja (8-9-3 → ya-ku-za), s a teljesen haszontalan, értelmetlen dolgok megjelölésére terjedt ki jelentése. Később a szerencsejátékokat űző személyekre ragadt rá elnevezésként. 

Szervezeti felépítését és értékrendjét illetően a yakuzák szerveződései bizonyos tekintetben hasonló vonásokat mutatnak a Zöld Bandával: a yakuza tagjai is generációs korcsoportok egymásra épülő hierarchiája szerint tömörültek "keresztapákkal", "idősebb testvérekkel", "fiatalabb testvérekkel", etc. A legfontosabb kapcsolat a főnök - oyabun - (おやぶん/親分) és tanítványa - kobun - (こぶん/子分 ) között húzódott, szinte apa és fia viszony-szerű kötelékként. Az oyabun nyújtott tanácsot, védelmet, segítséget követőjének, ki ezt az oyabun irányában mutatott megkérdőjelezhetetlen hűséggel viszonozta. Ez a kötelék a főnök és tanítványa között rendkívül erős volt - éppúgy mint a Zöld Bandán belül a mester és tanítványa esetén - s szintúgy a legalapvetőbb szervezeti egységnek számítottak.

A yakuzák értékrendszerét egy kegyetlen, ám együtt érző útonálló erényeivel azonosították, kik kiállnak a gyengékért, és keresztbe tesznek az erős, nagy hatalommal rendelkezőknek. E yakuza erények központjában a giri (義理) illetve a ninjo (人情) koncepciója áll. A giri Ruth Benedict meghatározásában: "a kötelezettségek legheterogénebb sorát foglalja magában egy régi szívesség iránti hálától kezdve a bosszú kötelességéig. (...) »Az igazi út; az út, amit az embernek követnie kell; valami, amit az ember vonakodva tesz a világ előtti mentegetőzés megelőzésére«." A ninjo az emberi érzelem, a szív parancsa, a giri és a ninjo a japán lélek legnagyobb konfliktusa a kötelesség és a személyes érzelmek között. David Kaplan amerikai újságíró egy vezető oyabunnal készített, 1980-as évekbeli interjújában is megjelenik: "mi, yakuzák a lovagiasság és hazaszeretet útját próbáljuk járni, ez a legnagyobb különbség köztünk és az amerikai Maffiához között, ez a mi giri és ninjo érzetünk". Ez a nyilvánvalóan idealizált, konzervatív értékrend nagy hasonlóságot mutat a Zöld Banda körében ismert haoxia (豪侠) kultuszával, illetve a konfucianizmus öt alapvető erényével (wuchang 五常: ren 仁- emberiesség, jóindulat; yi 義 igazságosság; li 禮 - tiszteletadás/jóérzés, tapintat; zhi 智 - bölcsesség, tudás; xin 信 - bizalom, hitel). Ergo e gengszterkódok bizonyos értelemben az elterjedt konfuciánus értékek saját társaságaik viszonyaira való adaptációinak foghatóak fel.

A yakuzák szervezeteinek elterjedése a Meiji-restaurációnak nevezett (明治維新), XIX. második felében bekövetkező radikális politikai és társadalmi változásoknak mintegy velejárója: a modern iparvárosok és azok proletariátusának létrejöttével számos yakuza főnök munkaközvetítőnek lépett fel, vagyis irányítása alá vonta a képzetlen munkaerőt, úgymint építőmunkásokat, dokkmunkásokat, riksásokat. A szerencsejátékok és fogadások képezték a yakuza fő tevékenységét, számos vezető volt képes személyén keresztül legitimálni üzleteiket. A szerencsejátékokon és fogadásokon keresztül a yakuza szoros kapcsolatot létesített a helyi rendőrszervekkel, kik kellő honorárium ellenében szemet hunytak azok üzletei felett.

A Meiji-korszak során a yakuza főnökök pragmatikus, jól működő kapcsolatot építettek ki a hivatalnokokkal s politikusokkal egyaránt, kiváltképp a szélsőségesen nacionalista politikusokkal. Ennek egyik legelső példája a Toyoma Mitsuru (頭山 満) által 1881-ben alapított ultranacionalista-expanzionista Gen'yōsha (玄洋社, Sötét Óceán Társaság) titkos társasága; aminek tagjai egyaránt voltak az egyes kormányhivatalnokok illetve helyi yakuza vezérek testőrei. 1919-ben Toyoma szervezte meg a Nagy Japán Nemzeti Esszenciája Társaságot (だいにっぽんこくさいかい/大日本国粋会), az ország különböző bűnszervezetinek szövetségét, mely közel 60.000 gengsztert tudott maga mögött, egyfajta sztrájk-elfojtó szervezetként működött a belügyminisztérium, a rendőrség és a katonaság erős támogatását élvezve. (Jobbra a képen egyébiránt bal szélen Toyoma Mitsuru, jobb szélen Jiang Jieshi (Csang Kaj-shek) pózol 1929-ből.) 

Az 1920-as évekre a főbb japán politikai pártok - a Seiyūkai (立憲政友会) és a Minseitō (立憲民政党) - egyformán a yakuzából verbuvált paramilitáris erőket tartott fenn; emellett a yakuza együttműködött a hadüggyel is Mandzsúriában s Észak-Kínában az 1930-as és 1940-es években. A yakuzák bevonása Japán politikai életébe szintén hasonló vonásokat mutat a Zöld Banda vezéreinek Guomindang párttagságával az 1920-1930-as évek Kínájában. A yakuza kooperáció a japán katonai hírszerzéssel ugyancsak a Zöld Banda nagy hatalmú kínai vezetőjének, Du Yuesheng (杜月笙) és a kínai katonai hírszerzés, a Juntong (軍統) együttműködését idézi az 1930-as és 1940-es évek során. 

Japán második világháborús veresége nem tette tönkre a yakuza és a politika kapcsolatát, pusztán új formát kölcsönzött annak. A háborút követő megszállás után MacArthur tábornok SCAP (Supreme Commander Allied Powers/連合国軍最高司令官総司令部/szövetséges hatalmak legfőbb parancsnoka) adminisztrációjának belső elhárításaként a yakuza tartotta megfigyelés alatt a baloldali szerveződéseket, valamint a japán kommunisták tevékenységét. Ez jelentette a Kodama Yoshio (児玉 誉士夫) által létrehozott kapcsolat alapját a yakuza és az új politikai struktúrák között a háború utáni Japánban az 1940-es és 1950-es években [itt pediglen egy dolgozat a yakuzák befolyásáról a belföldi és nemzetközi kapcsolatokra a második világháborút követő időszakra].  

Brian G. Martin: The Shanghai Green Gang. Politics and Organized Crime, 1919-1937. California, 1996. 226-229.p.

Megjegyzések

  1. Érdekes cikk.

    OFF: attól nem félsz, hogy egyes gátlástalan bloggerek lenyúlják a cikkeidet, majd saját néven publikálják? Pár napja hallottam ilyen sztorit egy blogger-kolegától, aki a saját cikkét a wikipédián látta viszont...

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Hát, amíg doktori disszertációkkal is megjátsszák ugyanezt, egy blogbejegyzésért túl sokat nem ugrálhatunk... :) :(

    Másrészről a nyomok jobb esetben visszavezethetők a forrás(blog)ra, főleg egy-egy specifikusabb dolog kapcsán, legalábbis remélem :)

    Viszont a magyar wiképédisták még valóban nem tanultak meg hivatkozni, ami kevéssé megbízhatóvá teszi azt sok esetben. (A plagizálásról nem is beszélve.)

    Másodéves töris koromban egy 20 oldalas szemináriumi doga egyik bekezdésében nem hivatkoztam le egy szakmunkát, nem olyan nagy dolog ez, mégis kit érdekelhet, mikor 10-20 művet átnéztem - gondoltam akkor tévésen; aztán jegybeírásnál az idős prof leültetett, majd elkezdett keresgélni a plafonig érő polcán, és végül elém dobta azt a könyvet, amit nem hivatkoztam le. "Fiatal úr, önt kibasszák a szakmából, ha ilyet csinál" - mondta, holott egy bekezdésről volt szó, nem 'piece of schmitt' volt a dogám; akkor is tudtam, hogy ez komoly dolog, hiszen legelső féléves módszertani szemináriumunk lényegében arról szólt, hogyan kell hivatkozni, bibliográfiát csinálni, etc. Ugyanakkor teljesen jogosan csesztek le, mert akár egyetlen gondolatot is el lehet plagizálni.

    Mindazonáltal sokan - egyetemisták közül - a mai napig nem nagyon vannak tisztában a hivatkozások fontosságával, mi több egyes helyeken nem is számít követelménynek, ahogy látom. Az internet állatkertjére ez pedig sajnos fokozottan igaz. :(

    VálaszTörlés
  3. "Másrészről a nyomok jobb esetben visszavezethetők a forrás(blog)ra, főleg egy-egy specifikusabb dolog kapcsán, legalábbis remélem :)"

    Mondtam is a kollegának, hogy ha a schmitter az udvarias kérés ellenére se adja meg az eredeti forrást, fel lehetne tenni egy szégyenfalra :)

    Hú, a professzorod nagyon ott volt :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A kínai írásjegyek

百度一下,你就知道!

Japán csáperotika - 触手強姦