Doufukuai

Kiss Sándor Japán vonzásában című könyvében számos korabeli érdekes magyar figuráról van szó, akik valamilyen úton-módon eljutottak Japánba, avagy szimpatizáltak az országgal, és van köztük egy kedves sztori egy Metzger Nándor (1895-1987) nevű fiatalemberről, aki a XX. század elején kezdett ismerkedni önszorgalomból ázsiai nyelvekkel, hogy aztán a későbbiekben valóban Ázsia, pontosabban Japán szakértőjévé váljon.  Ez az egyetlen fotó, amit neten találtam a már felnőtt Metzger Nándorról, és egyébiránt roppant érdekes: a képaláírás szerint ez az első tokaji borszállítmányt Japánban érkezése során készült ! Katoni tájszólástól a japán tolmácsolásig  Ennek kapcsán a vele kapcsolatos első történet Kiss könyvében, hogy a főhőst elbűvölte a feltörekvő szigetország sikerei, az akkori világ egy új nagyhatalmának számító Japán renoméja, és úgy gondolta megtanul japánul. Metzger Nándor szavaival: “A következő nap bementem egy ecsetboltba és vettem magamnak egy pár japán íróecsetet és hozzá való

Fuji látkép a Takao-hegyről Mintegy 1400 éven keresztül, sok száz évvel azelőtt, hogy a shinrin-yoku (森林浴), az "erdőfürdőzés", vagyis az erdő illetve a természet gyógyító hatásaira rácsodálkozott volna mind a japán, mind külföldi közönség, a yamabushi (山伏) szerzetesek már rég többek között Dewa Sanzan (出羽三山, Dewa történelmi tartomány három szent hegye) vagy éppen bérceit Ōmine (大峰山) járták szerte az országban. Jóllehet korántsem hobbiból vagy terápiás célból, ellenben szigorú önfegyelem, aszkéta életmód útján a természettel való szoros kötelékben kerestek spirituális megtisztulást és újjászületést. Tōhoku szent hegyeitől Kansaibeli ormokig    Számos korábbi bejegyzésemben említettem már Tōhoku régióját, ami Japán északkeleti térsége, meglehetősen izolált, hegyvidékes terület, rengeteg hóval és kemény telekkel, mely mezőgazdasági művelésre alkalmatlan , talán ezért is maradt fenn a medvevadászát hagyománya évszázadokon keresztül, és ezért volt olyan nehéz beolvasztani a hely

Hetedik alkalommal jelentkezik az évösszegző fotós posztom, a top 15 , amiben az idei év legjobb, de legalábbis számomra legkedvesebb tizenöt fotóját szedem egy lajstromba. Ahhoz képest, hogy idén sem utaztunk nagyjából sehova, sőt még a lakásból is alig mozdultunk ki - lévén a korona vírus az év nagy részében Japánban is elég nagy szívás volt , és csak őszre kezdett normalizálódni a dolog - ahhoz képest nem panaszkodom, bár az is lehet hogy pusztán a saját magammal kapcsolatos elvárasaim csökkentek le olyan szintre, hogy már panaszkodni sem panaszkodok. De ne is firtassuk tovább a dolgot, jöjjön hát a lajstrom: 1. Repetát, monseiur bakcsó ? Egy bakcsó, népies nevén vakvarjú szigorú tekintettel nézett egy maradék rákra mint valami fine dining étterem kritikus inkognitóban. Ezt még januárban lőttem a  Zenpukuji (善福寺) templom tava környékén, ahol igen gazdag a madárvilág , szupertelével, 500mm-en sikerült eme kompozíció.  2. Repcsi a telihold előtt. Mondom, hogy nem mentünk sehova, eg