Doufukuai

Az Edo-kori (1603 – 1868) Japánban úgy működött a rendszer, hogy ha történetesen nem tartoztál a szamurájok , papok, földművesek, kézművesek vagy éppen a kereskedők közé (ez az ún. mibunsei 身分制 társadalmi csoportosítás), akkor emberszámba sem nagyon vettek. És ez szó szerint értendő, hiszen ezen elfogadott társadalmi kasztokon kívül eső embertömeget egyenesen hinin-nek (非人), azaz " nem embernek " nevezték. A kor értékítéletében "nem-embernek" számítottak többek között a csavargók , koldusok, börtönőrök , szórakoztatók , prostituáltak , valamint a szellemi és testi fogyatékossággal rendelkezők is. A testi fogyatékossággal rendelkezők között viszont akadt egy kivételt képző csoport, mégpedig a vak “bankárok” társulata . Dáridós kezdetek A látássérültek különleges státusznak örvendtek a japán történelem során, ezt már többek között a XIV. századi Heike Monogatari (平家物語), az egyik legismertebb középkori háborús krónika is megemlíti. Ahogy korábbi bejegyzésekben már

Évszázadokon keresztül, a  warabit  (蕨) - Pteridium aquilinum , magyarul  saspáfrányt - többnyire az elégtelen rizs-termésből fakadó éhínségekkel azonosították, kényszerből fogyasztott növényként: a ugyannyira a fájdalom és a nyomor, mint a túlélés szimbóluma. Ugyanakkor, ezzel mintegy párhuzamosan volt egy egészen más oldala és más célközönsége a warabiből készített édességnek, mégpedig a mindenkori arisztokrácia, ergo igencsak széles spektrumon mozog a warabihoz köthető fogalmak tárköre. Ezt fogja körbe járni az alábbi bejegyzés, kezdjük is mindjárt az alapokkal. Mégpedig a kőkori alapokkal! Kőkori kaja A mezőgazdaság megjelenése előtt az élelem fogalmát a vadon termő növények és állatok jelentették a világon mindenhol, és ez alól Japán sem kivétel. Az ún. Jomon-korszak (縄文時代), a tulajdonképpeni japán csiszoltkő-korszak (i.e. 10,000 - 300 között) mintegy tízezer évet átívelő intervallumának emberei vadásztak , halásztak , gyűjtögettek: mindent, amit a föld kínált. S ezen ősemberek

A múltkori pisztráng pecás tripünk után hazafele tettünk egy kitérőt a közeli Oshino hakkai (忍野八海 ), " Oshino nyolc tengere " forrásaihoz, mely nyolc kis forrástavat foglal magában. Valamikor az i.sz. 800-as évekre emlékszenek vissza azok a korabeli japán források, mely során a Fujiból kitörő láva nagymértékben elárasztotta a hegy lábát elterülő vidékeket, ahol aztán hol buja erdőségek , hol pedig efféle forrástavak alakultak ki a későbbiekben.  E tavacskák vízét is alapvetően a Fuji hó-olvadéka képzi, ami a vulkanikus talajon át szűrődve hosszú évtizedek alatt csordogált egészen idáig. Ezáltal e tavak vize nem pusztán rendkívül gazdag ásványi anyagokban, de nem egészen evilági jellegűen kristálytiszta is: Apropó látod a csillagként csillogó pénzérméket a tó alján? A víz tisztásáról csak annyit, hogy az érmék nyolc méter mélyen vannak ... Hyakubun wa ikkenni shikazu (百聞は一見に如かず) - jobb egyszer látni mint százszor hallani róla, tartja a mondás. Az Oshino hakkai a Fujihoz

Van egy hal nevelde Shizuoka tartományban (静岡), a Fuji déli lejtőjénél, Fujinomiya (富士宮市) városában, az Inokashira parkon (猪之頭公園) belül, ahol szivárvány pisztrángot ( niji masu 虹鱒) tenyésztenek. A Fuji yōsonjō (富士養鱒場 ) névre hallgató tenyészetben nem csak csodálni lehet a halacskákat, de ki is lehet őket fogni, és hát ez volt a célunk tegnap. Kora reggel már repítettünk az autópályán anyósékkal , majd megérkezés, és napijegy váltását követően megkaptuk a horgászbotot, ami szó szerint egy bot (竿) damillal és horoggal, némi halkaját és már kezdődött is a pecázás. Kezdetben egy kutatóközpontként funkcionált a hely, ahol a pisztrángok növekedését tanulmányozták, de már évtizedek óta inkább üdülőhelyként szolgál, ahol előszeretettel jönnek kikapcsolódni, na megy friss pisztrángot fogni. Az erdő, és a kristálytiszta vízű zuhatagok, vízcsatornák látványa elbűvölő. Gondolom látod hogy mennyit szerkesztettem a képeket, de nem feltupíroztam, hanem épp ellenkezőleg, olyan buja vegetációval va