Bejegyzések

Kurvák és költészet Kínában

Kép
A prostitúcióra mint az egyik legősibb mesterségre volt szokás hivatkozni, és nem pedig a legnemesebbre , holott ha mondjuk a Tang-kori (618-907) Kínába utaznánk vissza, egészen meglepő dolgokat tapasztalnánk az ókori kínai örömlányokkal kapcsolatban.  A régi Kínában meglepően hosszú ideig legálisnak számított a prostitúció, az ókori kínai kurvák emellett igencsak komoly ösztönzéssel bírtak mind az irodalomra, mind a zenére, s mind a politikára. A testét árúba bocsátó nő ókori és mai koncepciója között azonban igen éles ellentét feszül. A prostituáltra használt jì 妓 írásjegyének ugyanis a szexhez nincs túl sok köze , női előadót, fellépőt jelent. Ezek a nők ugyanis kompániájuk szórakoztatására voltak hivatottak, tánccal, énekkel, hangszerekkel, költeményekkel. A szex nem volt bár kizárt, nem az elsődleges szolgáltatások között szerepelt, ahogy azt látni fogjuk.  Addig jó, míg hülye  A Ming-kori (1368-1644), „ Az öregek így szólának ”《安得长者言》című mű szakszer...

Forró szószedet

Kép
Nyáron Shanghai sivataggá változik. Eddig tartott a kellemes idő, innentől már gőzerővel indul a nyár, ennek kapcsán pedig egy forró szószedet-szösszenetet szedek össze - gondoltam.  热死了 - dög meleg van 贝多因人 - beduin 满身大汗 - izzadunk, mint egy ló , szó szerint a(a egész) testet elborító izzadság 空调 - légkondi 墨镜  - napszemüveg 骆驼 - teve 脚蹼 - flip-flop, papucs 沙漠 - sivatag 晒太阳 - napozni 晒伤 - leégni 防晒霜 - naptej 中暑 - hőguta (az írásjegyről lásd bővebben Bitxəšï  bejegyzését 沙滩 - beach, strand (海滩 tengerpart) 比基尼 - bikini 比基尼线 - bikinivonal 比基尼热蜡除毛 - bikini wax (forró gyanta) Shanghaiban nincs vállalható strand, de Xiamenről vagy Makaóról jókat hallottam, akárhogy is, 1-2 elsüthető frázis:  你能帮我擦放防晒霜吗?-  elkennéd a naptejet rajtam? 要不要舔我的冰淇淋? - szeretnél egy nyalást a fagyimból? Kapcsolódó bejegyzések: Game of Thrones szószedet Szesz-szószedet  Kínai szleng

Egy izakaya Lu szájában

Kép
Illetve annak közelében. Nemrégiben ugyanis tettünk egy esti sétát a Bund környékén, a Lokatse valami azték esőisten nevére emlékeztet, pedig csak shanghaihua , hisz mandarinul - Lujiazui (陆家嘴) - már máris ismerősebben hangzik. Leferdítve, Lu házának a szája ? Mégis mi a fenét jelent ez? Egy helyi sztori szerint, volt egy Lu Shen (陆深) nevű tudós gondolkodó a Ming-korban, egészen pontosan 1477-ben született, mindenféle szép kalligráfiákat meg számos írásművet szerzett, amik ma állítólag a Shanghai Museum-ban vannak. És egyébként az ő otthona volt itt a Huangpu-folyó közelében, meg az unokáinak az unokáinak is, tehát alapvetően a Lu família birtokáról ráragadt a név a folyóparti területre is. Egy másik magyarázat szerint a Huangpu-folyó egy bizonyos partjáról szemlélve, a terület úgy néz ki, mintha az "Aranyszarvú bestia" (金角兽) inna vízből, tágra tátott pofával, és mivel itt volt Lu házikója, a kettőt összekombinálták, ebből lett a  Lu házának szája. Rákerestem, mi az...

Lefordíthatatlan kínai? 差不多了吧 vol. 1.

Kép
Most olvastam egy cikket a különböző nyelvek lefordíthatatlan szavairól, elkezdtem gondolkozni, milyen gyakorta használatos kínai szavak jöhetnének szóba egy "lefordíthatatlan" listához. Megjegyzem, mindent le lehet fordítani, de értelem szerűen esetenként kissé nyakatekerten. Egy hasamra ütök lajstrom keletkezik:  1. 差不多 - majdnem, kb., afféle, olyasmi, cirka, hát úgy nagyjából az, ami kéne de mégse - miriádnyi szituációban kissé eltérő jelentéssel bír, úgymint: A: Kész van már a dogád? B: 差不多 A: 1 kiló  hatvan deka, maradhat? B: 差不多 A: Magyarország az ugye Franciaország mellet van? B: 差不多 Kínában úgy mindenki 差不多 módon csinál mindent, egy kicsit csinál valamit, egy kicsit leszarja, egy kicsit lesz valami, de ha nem akkor is 差不多 tehát nem érdemes tenni semmit. De hogy milyen sokrétűen is lehet használni ezt a kifejezést, hallgassuk meg MC HotDog taiwani rapper 差不多先生 című opuszát:  2.没办法 - azt jelenti, hogy nincs rá mód, nem lehet ellene tenni ...

Közúti káromkodások és útmutatók kínaiul

Kép
A zöld lámpa sajnos nem látszódik a busztól, mert kurvára ráparkolt a zebrára Adott a mindennapi kínai közlekedési káosz, melyben mind a gyalogos , mind a biciklis az elcsapható páriák nyamvadt csoportját alkotják a mammonista (拜金主义者) kínai társadalom őrlő malmai közt. Először csak meghökken a laowai, hogy amennyiben most nem tett volna egy lépést balra, vagy jobbra, bizony lelkiismeret nélkül feldarálja egy zabolátlan három kereken guruló zöldségpiac . A következő lépcsőfokon már frusztrálja a dolog, hogy az a természetes hozzáállás Kínában, hogy aki nem autóval jár, az megérett a pusztulásra , és mintegy nem középiskolás fokú, ám oktató jelleggel a hanok tudtára adja, a közlekedési szabályokat azért találták ki, hogy betartsák őket . Nem kell anyázni, de nemtetszésünket határozottan a kínaiak tudomására juttatni ér : 你在干吗? - mi a fenét csinálsz?  你要某杀啊!-  meg akarsz ölni?  嘿,你差点撞到我了!hé, kis híján elütöttél!  嘿,走路看着点!- hé, figyelj már hova més...

Shanghai Underground vol. 2. - The Shelter

Kép
Shanghai Underground sorozat második felvonás, melyben egyenesen Shanghai underground-csakrájához, a földalatti feneketlen fénnyelőhöz, a mainstream elől menekülő nincstelenek mindenségéhez, az óvóhelyhez, ergo a Shelterbe térünk.  A Jangce-deltában az underground elektronikus zenei műfajok neve egybefonódott a shanghai-i kínaiak és külföldiek szemében egyaránt kultikussá váló Shelter klubjával, mely távol esik a Bund lehengerlő vehemenciájába csomagolt sehonnani bitang magamutogatás által vezérelt klubóriásoktól; itt senkit nem érdekel ki vagy, vagy kinek a fia vagy, mivel jöttél, hisz a Shelterben mindenki tudja, miért jöttél: a zenéért . A hét valamelyik napján mindenki megtalálhatja a maga számításait, miként valamennyi party-promóter képviselteti magát egy-egy estével, legyen az hip hop (Come Correct szerdánként, mely töménytelen turntable-terror és vinyl vegzáció), drum'n'bass (a Sweatshop brigád a helyi Bladerunnaz, WeChat-en érdemes követnünk a Phreaktion n...

Nanjing újratöltve

Kép
Annyira felspanoltam magam saját bejegyzésemen , hogy el kellett menjek Nanjingba a hétvégére. Megfáztam mint a szar, de így is gyorsvonatra pattantunk. A gaotie a legjobb fajta vonat Kínában, de persze előfordul, hogy disznót zsákban kell 250 km/h-val átszállítani A pontból B-be. Miután elmondták, hogy csak ott szálljunk le, ahova valóban menni szeretnénk, nem szálltunk le Kunshanban .  Megérkezve Nanjingban, iszonyat hőség és pára fogadott, tartós 200-as pm 2.5, nehezebb volt lélegezni Shanghaihoz képest, ahol momentán jó a levegő. A szállásunk a Fuzimiaóban volt, Sunflower Youth Hostel , semmi extra, viszont a sörkészletük változatossága dicséretre méltó.  Mivel még késő délután volt, elmentünk a Xuanwu-tóhoz, ahol az az ötletünk támadt, hogy vízibiciklizzünk.  Ez egy elbaszott ötlet volt.  Alig lehetett tekerni a rozsdás hajtókart, tekertük mint a barom de így is lehagyott egy vadkacsa, iszonyat hőség volt, így visszaevickéltünk a partra. Tettü...