Doufukuai

A gyerek Pǔyí a Tiltott Városban Halála éppen a mai napon történt, ötven évvel ezelőtt. 1967. október 17-én, kora reggeli órákban Aisin Gioro Puyi (愛新覺羅 溥儀) eltávozott az élők sorából. Ahogy egy korábbi bejegyzésemben már szót említettünk róla, Pǔyí (溥儀) három éves ült a Sárkánytrónra, az anyacsászárné Cixi választottjaként. Hét éves volt, amikor a Xīnhài forradalom megdöntötte a Qing birodalmat, és ezzel együtt a császárság intézményét is, ettől függetlenül Pǔyí továbbra is a Tiltott Városban maradt, a császárságot visszaállítani hivatott, sikertelen kísérlet után is egészen 1924-ig.  1924-ben Féng Yùxiáng (馮玉祥) hadúr puccsal átvette az irányítást Běi​jīng felett, Pǔyínak pedig lépnie kellett, átmenetileg a japán nagykövetségre került. Reginald Johnston, Pǔyí skót tanítója és tanácsosa japánpártiként úgy vélte Pǔyí nagyobb biztonságban lehet a japánokkal (mivelhogy a japán állami berendezkedésben illetve a nép szemében is különleges tisztelet övezte a császár személyét), semmint mon

Amikor 1911-ben a Qing-dinasztia összeomlásakor a Han k í naiak  többségében örömmel szabadultak meg hosszú hajfürtjeiktől: a queue (辫子, biànzi ), vagyis a mandzsu copf az 1644-óta regnáló mandzsu uralom jelképének szám í tott.  A Nagy Fal évszázadokon át óvta-védelmezte K í nát, egészen addig am í g Wu Sangui (吳三桂) be nem tessékelte rajta a mandzsu hód í tókat abban a bizonyos 1644-es évben, aminek eredménye lett Ming-dinasztia megdöntése, illetve a mandzsu Qing-dinasztia megalap í tása. Dorgon , az újdonsült dinasztia régensként uralkodó hercegének nevéhez egy sor, az új birodalmat konszolidáló rendelkezés fűződik, például kisöpörte a császári eunuchokat hatalmukból, visszahozta a császári hivatalnok-vizsgákat, vagy éppen legitimizálta a mandzsuk és a hanok között házasságot, megtiltotta a lábelkötés szokását, és nem utolsósorban bevezette a han férfiak számára a mandzsu copf kötelező viselését.  A XI. századi konfuciánus klasszikus, a szülőtisztelet könyve (孝经) beszámol a mandz

Az 1930-as évek nyugati sajtójában előszeretettel ábrázolták Makaót, mint bűnözők, csalók , zsiványok tanyáját, hol lutrival verték el a napot, s ópiumot fülstöltek az éj folyamán. A két háború közötti években nagy népszerűségre szert tett francia író, Maurice Dekobra 1938-as, Macao, enfer du jeu (Makaó, a szerencsejátékok rejtett oldala, az USÁban mint Maco, Gambling Hell-ként jelent meg) című novellája bombasiker lett, amit egyébiránt filmre is vittek a kor nagy sztárjaival: Erich von Stroheim, Mireille Balin , valamint az első japán színésszel, aki mind Hollywoodot és mind az európai mozit is meghódította: Sessue Hayakawa (早川 雪洲 a színészvilágban ismert nevén, valójában Kintaro Hayakawa, 早川 金太郎).  A korabeli Beijing lazaságát , Shanghai modernitását vagy éppen Hong Kong dinamikáját nélkülözve Makaó szigete a Dél-Kínai tengeren a letűnő portugál gyarmatbirodalom egyik utolsó ékköve volt. Nyögvenyelősen muzsikált a makaói gazdaság, aminek a Brit Királyi Haditengerészet volt a

Yokohama kinai negyede, azaz a Yokohama Chūkagai (横浜中華街 / 横滨中华街) mintegy 150 éves múlttal rendelkezik idestova,  s noha mára jóval kevebb kinai él itt, mint korábban, azért még 3-4000 han ajkú lakosba bőven belebotolhatunk, melyek többségét a guangzhou-i diszpóra tagjai képzik.  A yokohamai kinai negyed nem csupán Japán, de Ázsia, s kvázi a földkerekség egyik legnagyobb egybefüggő  külhoni kinai közössége is egyben.  1859-ben nyitották meg Yokohama kikötőjét, s rövidesen megindult a városba érkező kinai betelepedési hullám. Később Shanghai és Yokohama, valamint Hong Kong és Yokohama között is rendszeres hajójáratok indultak, mely ugyancsak az ide érkező kinaiak számának emelkedését vonta maga után.  Az itt letelepedett kinai kereskedő közösség rövidesen saját iskolák, közösségi központok, s saját intézményeik kiépitésébe kezdett. Ekkor épült többek között az itt található leghiresebb templom, a  Kanteibyo (关帝庙, Guāndìmiào) 1862-ben, mely rövidesen a negyed le

A katolikus szerzetesrendek közül a jezsuiták a kezdettől fogva igen tevékeny, aktív munkát végeznek a hit szolgálatában, Matteo Ricci atya (1552 – 1610, 马泰奥·里奇) viszont sok szempontból is kiemelkedő alakja volt a rendben belül. Mikor az olasz misszionárius Kínába hajózott, az ország kvázi teljesen ismeretlen volt a Nyugat számára. A misszionáriusok jóllehet mindig is kellőképpen töltve voltak vállalkozó/ és kalandszellemmel, Ricci azonban, egyfajta India Jones archetípusaként kellően intelligens és tökös volt ahhoz, hogy e távoli kultúra kincseit felfedezhesse, és ezzel az eljövendő korok számára is példát állítson.  1582-ben útra kelt az akkor 30 éves Ricci Kínába, azelőtt a jezsuiták nem sok sikerrel jártak Középső Birodalommal. Noha mintegy harminc évvel korábban Xavéri Szent Ferenc (方济·沙勿略) számos útját (majd japán misszióját) követően elhatározta, hogy Kínába megy, ám csak a Kanton közelében lévő Shangchuan sziklaszigetig (上川岛) sikerült eljutnia, ahol legyengült szer

礼堂议事厅 - a tanácsterem, a diadalív mellett az épületegyüttes egyetlen fennmaradt objektuma Mai urbex célpontjául a korábbi shanghai-i kereskedelmi kamara (上海市商会旧址) egykoron impozáns, immáron haikyóvá pusztult épülete szolgált. A Bundtól nem túl messzire található objektumot Guangxu császár (光绪) regnálásának tizedik évében, azaz 1884-ban építették, hiszen ekkoriban, már a harmadik ópium-háborún is túl a Qing-dinasztia igen kiterjedt külkapcsolatokkal rendelkezett, és Kína is számos diplomatát küldött szerte a világba, kiknek tekintélyes hányada a legnagyobb, shanghai-i kikötőből (通商口岸) indult. A hosszadalmas hajóutak biztonságának érdekében, a minnan-i halászok gyakorta építettek Matsu tengeristen számára templomot (妈祖庙 vagy 天后宫), Guangxu pedig e hagyományt követve a messzire utazó magas rangú diplomaták számára szintén biztonságuk érdekében húzatott fel mintegy 8000 négyzetméteren templomot és hivatali épületet (出使行辕) is egyben. A tengeristenhez való fohászkodáson kívül persze gya