Doufukuai

Shanghai skyline Anna Greenspan Shanghai Future: Modernity Remade című könyvében olvastam Pudong kapcsán a Shanghai World Financial Center (SWFC), ismertebb nevén a Sörnyitó sztoriját - ahol ezt a béna kis videót csináltam - amit nagyon érdekesnek találtam, mert Kínában, illetve Shàng​hǎi​ban töltött éveim alatt ez a felhőkarcoló volt az egyik legkiemelkedőbb (szó szerint) a Lùjiāzuǐ soha nem feledhető bagázsából (A Shanghai Tower pont akkorra lett kész, mire eljöttem).  Jobboldalt a SWFC A 2008-ban elkészült épület egy valódi modern mérnöki műremek, egyszerűnek ható de mégis vonzó alakja egy absztrakt expresszionista festményt evokál, letisztult vonalvezetése  pedig afféle minimalista szobrot. A 492 méter magasra szökő gigantikus épület nem bővelkedik kirívó ornamentikában, jóllehet különböző szögből tekintve különböző alakot ölt vonalvezetése miatt: ha elég közel sétálsz el előtte, a saját szemeddel megbizonyosodhatsz erről. Kivált az esti kékes kivilágításában.  1

Shanghai , Bund Legyen szó kínai császárok sirjának vagy éppen flancos sarki kinai éttermek bejáratáról, egyaránt kőoroszlánokat (石獅 / 石狮子) lelhetünk a kapuk előtt. Ezek a kőből faragott őrző-védő entitások, melyek némán bömbölik végig az évszázadokat, a kinai épitészet közkedvelt szerencsehozó elemeit képzik, jóllehet az oroszlán nem éppen fellelhető a kinai természetben. A kezdetben pusztán mitológiai teremtménynek hitt nagymacska később a távoli királyságokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatokban a fennhatóságot elismerő, egzotikus ajándékká vált. Egyaránt szimbolizálta az erőt és a védelmezést. Kalandozások Shanghai külvárosában S Kinában az oroszlán bár nem őshonos, az állat valaha megtalálható volt Dél-, és Nyugat-Ázsiában. Legendák megemlitik, hogy a fenséges macskaszerű lényekkel kapcsolatba kerültek a kinaiak a Selyemúton is. Maga az oroszlán szó a kinaiban " shizi " (狮子) is vélhetőleg indo-európai nyelvi gyökerekben eredeztethető, hasonlóság fedezhe

Běijīng (illetve Észak-Kína) klasszikus, bekerített lakóházaiból - sìhéyuàn (四合院), a "négy oldalról körbekerített kert" - már egyre kevesebb található a kínai fővárosban, legtöbbje múzeumként funkciónál, másokban turisták számára alakítottak ki szállásokat, s csak elenyésző számú sìhéyuànben laknak eredeti tulajdonosaik leszármazottjai (vagy azok a milliomosok , akik képesek kipengetni yuanek tízmillióit értük, vagy ebben a dizájnban építeni villát). Ilyen múzeumként létezik ma többek között  Lǎo Shě egykori rezidenciája is. A másik két képet a netről halásztam, mert Lǎo Shěnél csak ezt az egy használhatót lőttük anno. A sìhéyuàn lényegében egy négyzet alakú udvarból, és négy oldalra nyíló, alacsony épületből áll, melyhez mellékudvarok csatlakozhatnak elől, hátul, vagy oldalt. Běijīng legújabb kori megbolygatása előtt ezek a  város arculatát olybá meghatározó, téglalap alapú udvaros házak álltak sorban a  hútòng ok keskeny sikátoraiban, szorosan egymás mellett, mintegy s

Guǎngxī, Guìzhōu és Húnán tartományok határvidékein találhatók nagy számban a mintegy 2.5 millió főt számláló dòng nemzetiség falvai, kiknek építészetének ismertetőjegyeihez tartoznak a falukapuk, dobtornyok, operaszínpadok, valamint a híres fedett, "szél- és esőhidak" mellett a gerendaszerkezetes, cölöpökön, vagy oszlopokon álló lakóházak is. A dòng házak döngölt kavicsos alapra felhúzott faszerkezete igen jól alkalmazható az egyenetlen terepre. A tipikus lakóház meglehetősen tágas, noha két nemzedéknél többen nem laknak benne. Általában három szintesek, s vízszintesen három oszlopközre tagolódnak. A gerendákat tartó oszlopok vagy cölöpök a belső térelválasztóktól függetlenek, csontvázszerű szerkezetet alkotnak. A ház főtömbje közel 2 méteres magasságban áll, s az alatta lévő teret a háziállatok tartására, vagy raktárnak használják.  A külső falakat festetlen, fűrészelt fából készítik, amely az idő előrehaladtával sötét árnyalatot kap. A gerendákat vékony  facsapok

Ānhuī tartomány Huīzhōu térségében a Míng-dinasztia (1368-1644) korában gazdag kereskedők által emelt épületek Kína legrégibb fennmaradt lakóházai közé tartoznak. Tavaly a Huángshānba irányuló trip során egy régmúlt időbe visszarepítő, festői falvat látogathattunk meg,  Xīdìt , hol mindezeket megcsodálhattuk. A pompás rezidenciák, valamint az ősöknek szentelt csarnokok sokáig a feledés homályába merültek, csak az utóbbi időkben fedezték fel őket ismét. A kívülről bevakolt, fekete cseréptetős házak eléggé puritánnak tűnnek, ám belülről igen tágasak és gazdagon díszítettek.  A Míng-dinasztia építészeti előírásai szabályozták a huīzhōui lakóházak külső megjelenését, ekképp kevésbé hivalkodóak, a bejáratoktól eltekintve hiányzik róluk a díszítés, közös jellemzőikként a házak ablakai kis méretűek, s csak a felsőbb szinteken nyílnak. A váltakozva domború és homorú tetőcserepeket égetett agyagból készítették, a sorok végére  wǎdāng nak (瓦当) nevezett ereszcserepeket helyeztek, melyek gy