Doufukuai

Nagano városában nem túl sok érdemes látnivaló van bár, a Zenkōji templom (善光寺) viszont minden kétség kivül megér egy látogatást - rég jártam hasonlóan érdekes buddhista templom-együttesben! A Zenkōji az egyik legnépszerűbb, mi több a japán buddhizmus számára az egyik legfontosabb templomok egyike, melyet még az i.sz. 7. században alapitottak. Népszerűsége többek között annak is köszönhető, hogy a Zenkōjit még azelőtt alapitották, hogy a buddhizmus Japánban különöbző tanitásokra /iskolákra szegregálódott volna, ezáltal valamennyi szekta számára egyaránt szent helyként tartják számott - nem túl sok ilyen hely van Japánban, ha van még egyáltalán.  Ezért van az is hogy manapság a Tendai és a Jōdo-szekta is egyaránt "osztozik" a templomon, és közösen tartják fenn. A templomban található Amida Buddha ábrázolása, ami  két rivális szamuráj-család hadakozásából adódó zavaros időszak harcainak káoszában egyszer csak egy csatornába került. A legenda szerint egy Hon

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja , pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját ( ohakamairi , 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Gaki zoushi (餓鬼草紙) - gaki tekercsek a Heian-korból Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak. Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek  bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár

Tegnap bicajozás közben, voltaképpen véletlenül keveredtem el a Jindaiji templomhoz (深大寺), aminek megnyerő miliője arra késztetett, hogy kicsit utánanézzek a hely mivoltjának. A legendákról annyit, hogy volt egy vagyonos előkelő, bizonyos Ukon, kinek akadt egy gyönyörű leánya. Egy napon pediglen, egy Fukuman nevű figura érkezett egyazon faluba, s nyomban beleszeretett a lányba. Ukon viszont korántsem akarta lányát a jöttment idegenhez adni, ezért mindent megtett, hogy elzárja egymástól őket, ennek legpompásabb módját saját lányának egy szigetre való deportálásában vélte felfedezni.   Fukuman erre megfogadta Jinja Daiōnak (深沙大王), az ezoterikus buddhista panteon vízistenségének, hogy ha sikerül kiszabadítania a szigetre zárt lányt, hálája kifejezéséül egy templomot emel az istenségnek. Mielőtt befejezhette volna fohászát, a misztikus teknős (reiki  霊亀)  érkezett Fukuman megsegítésére, ami a szigetre transzportálta őt. Mindez annyira elkápráztatta Ukont, hogy végül feleségül adta

Valamikor i.sz. 1000 környékén, egy Sanuki no Sanmi (讃岐の三位) nevezetű fiatalember aggódni kezdett lelke üdve miatt. Biztosra szeretett volna menni, hogy következő újjászületése sikeres lesz, s megkezdte a szükséges előkészületeket.Első gondolat az volt, hogy elégeti magát . Testének ily mód való feláldozása megfelelő opciónak tűnt a derűs reinkarnációhoz, de aztán mégis revízió alá vonta elhatározását. Miként a halál pillanatának tudatállapota meghatározó volt a következő újjászületésre nézve, tökéletes koncentráció hiányában a siker nem lehetett garantált. Sanukinak jobb ötlete támadt: volt egy hely, ahol úgymond biztosabbra mehetett testének prezentálásával, nevezetesen a Potalaka hegye n (Fudoroku 補陀落, kínaiul Bǔtuóluò 补陀落).  Sanuki tudta, hogy a Potalaka valahol a Japántól délre eső szigeteken található, így a korabeli Tosa (土佐国) tartományból, a mai Kōchi prefektúrából hajóra szállt, s a megfelelő északi szeleket kihasználva csónakra szállt, s lassan eltűnt a horizonton. S

Jelenleg meghatározatlan időnként frissülő fotóblogként funkcionál a Doufukuai, fotókat feltölteni ugyanis kevés erőfeszítés nélkül meglepően gyorsan lehet, ezúttal ráadásul a kommentár is elmarad. Nem mentem messzire ugyanis, pusztán a Jingan templomig (静安寺), a városi buddhizmus sajátos megnyilvánulásába, melynek környékére viszonylag gyakran járok, a templomban azonban több, mint három éve nem voltam. A képekre bízom a narrációt:  Még több képért Kínából a Flickr oldalamra ildomos elnézni. Ha viszont nem pusztán képekre, de több sztorira vágyunk a szóban forgó templomról, az alábbi bejegyzésekben részletesebb leírást találhatunk: Shanghai-i kísértettúra - barangolás a város sötét múltjában, az éj leplébe mártózó Jing'an templomból kiindulva. Milyen lények őrzik a templomot és mi köze van a templomnak és a város alatt alvó sárkánynak? Mi az a foo dog és hol lokalizálódott a templom eredetileg? Mindenre választ kapunk e blogban.  Amikor még c

Ma van az utolsó holdhónap nyolcadik napja, ergo a laba rizskása ünnepe Kínában, aminek a szokásos ősök szellemének való áldozatbemutatáson ( 祭祖敬神 ) egyfajta rontás és betegségmegelőző szerepe is van, hiszen egy ősrégi démonűző ( 傩 ) szertartásban gyökerezik eredete, mely egyébiránt a mai Hunan tartomány egyes járásaiban is megőrződött. A laba ünnep alapvetően a laba rizskásáról ( 腊八粥 ) szól, nagyjából ezer éven keresztül  ette császár-paraszt egyaránt, s az ünnep továbbélésével eszik azt napjaink császárai-parasztjai is egyszersmind.  A Qing-dinasztiától kezdődően viszont a népszokás formálisabbá vált, kifinomultabb rituáléval egybekötve. Az elkészült kásából első adaggal az ősök kaptak, majd a nagy becsben tartott barátoknak/atyafiaknak küldtek (szigorúan dél előtt), végül a családtagok is falatozáshoz láthattak. A szokás Indiából eredeztethető,  Sákjamuni Buddha is a 12. hónap 8. napján világosodott meg a legendák szerint, a buddhizmus hanok lakta területekre kerülését kö

Ez évben augusztus 31-e a kínai holdnaptár szerint a hetedik hónap 15. napja, mikor is (elsősorban) buddhista szerzetesek és hívők a szellemünnepet (鬼节), effektíve a kínai halottak napját ünneplik. A szellemünnep a kínai népi legendákban gyökerezik, miszerint e nap az alvilág kapui megnyílnak, és a szellemek huszonnégy órás kimenőt kapva kedvükre kóborolhatnak a földön.  Az ünnep számos tradíciót vegyít magában, a buddhistákon kívül a taoisták (中元节) számára is fontos nap a hetedik hónap tizenötödik napja. Az emberek ilyenkor imádkoznak a halottak elkalandozó lelkeiért, lótuszgyertyákat gyújtanak és  úsztatják végig azokat a folyókon,  ételáldozatot mutatnak be a templomoknál, megetetik az éhező szellemeket (放焰口), (korábban a falusiak saját terményeikkel, állataikkal járultak hozzá a bőséges felajánlásokhoz) etc. Rendszerint valamennyi falu saját szerzetese végezte a vallási szertatást, melynek célja a szellemek segítése volt, hogy békében találják meg helyüket (超度). Régebben sz