Jindaiji 深大寺
Tegnap bicajozás közben, voltaképpen véletlenül keveredtem el a Jindaiji templomhoz (深大寺), aminek megnyerő miliője arra késztetett, hogy kicsit utánanézzek a hely mivoltjának. A legendákról annyit, hogy volt egy vagyonos előkelő, bizonyos Ukon, kinek akadt egy gyönyörű leánya. Egy napon pediglen, egy Fukuman nevű figura érkezett egyazon faluba, s nyomban beleszeretett a lányba. Ukon viszont korántsem akarta lányát a jöttment idegenhez adni, ezért mindent megtett, hogy elzárja egymástól őket, ennek legpompásabb módját saját lányának egy szigetre való deportálásában vélte felfedezni.
Fukuman erre megfogadta Jinja Daiōnak (深沙大王), az ezoterikus buddhista panteon vízistenségének, hogy ha sikerül kiszabadítania a szigetre zárt lányt, hálája kifejezéséül egy templomot emel az istenségnek. Mielőtt befejezhette volna fohászát, a misztikus teknős (reiki 霊亀) érkezett Fukuman megsegítésére, ami a szigetre transzportálta őt. Mindez annyira elkápráztatta Ukont, hogy végül feleségül adta lányát Fukumannak. Kisvártatva gyermekük született, ki felnővén buddhista pap lett, és Kínába ment tanulmányi tanulmányútra - hogy ez mennyire nagy volumenű vállalkozás lehetett, arról szól az alábbi bejegyzés. Mivel történeti feljegyzésekből nem sok esetet ismerünk, hogy a Kínába induló japán szerzetesek sikerrel jártak volna, kíváncsi voltam, hogy van-e annak nyoma, hogy Fukumanék gyermeke, Manfu Jōnin (満功上人) valóban járt volna a szomszédos országban, a neten egyelőre nem találtam nyomát.
 |
| Vízimalom |
Mindenesetre, miután a Fukuma-kölyök hazatért Kínából szülőfalujába, a mai napi Chōfu területére, megalapította a Jindaiji templomot. Történt mindez i.sz. 733-ban, ergo a Jindai az Asakusában található Sensōji után Tōkyō második legidősebb temploma!
Sumiko Enbutsu Water Walks in the Suburbs of Tokyo című könyvében egyébiránt azt feltételezi, hogy Fukuman neve alapján külföldi lehetett, s Kínából vagy Koreából érkezhetett Japánba. A sztori ezáltal a helyiek és az újonnan érkezett külföldiek asszimilálódásra is utalhat. A szerelmi történetre épülő legenda miatt állítólag az elmúlt századokban gyakran keresték fel szerelmesek a templomot hasonló happyendért fohászkodván.
A templomot körülvevő névadó település, Jindai 1952-ig egy falu volt, és a templomkomplexum közvetlen környezetén a mai napig érződik valami ebből a történelmi örökségből, szentimentális showappoi sokkhatás ért. A számos elragadó, régies, lampionnak díszített soba tésztás vendéglő mellett még egy kis vízimalom is akad, és látogatóból bár nem volt hiány, mégis közelről sem volt olyan zsúfolt, mint mondjuk a Sensōji és környéke. Ami nem csoda, hiszen egy kevéssé ismert, legalábbis talán a külföldiek számára, másrészről kicsit kívül esik a főváros könnyebben elérhető templomaihoz képest. Örültem, hogy pont erre bringáztam, nagyon bejött a templom és környékének atmoszférája.
Egyébiránt a terület talán híresebb magáról a soba (蕎麦, hajdina/pohánka) tésztáról, mint a templomról. E soba-tészta őrület még az Edo-korban kezdődött, mikor a földművesek még terményadóban, ergo rizsben tejeltek. Chōfu területe azonban nemigazán alkalmas rizstermesztésre, ezáltal a helyiek pedig hajdinában adóztak. Állítólag a harmadik Tokugawa shōgun, Iemitsu (徳川家光), valamint az Uenóban lévő Kan'enji templom (寛永寺) főpapja annyira szerette a chōfu-i soba tésztát, hogy ez is segített a hírnevük megalapozásának a falu határain is túl. Nos, ha nem is pusztán a tésztáért, de a kirándulásért érdemes lehet elcsábulnunk a Jindaiji templomhoz!
 |
| Soba-tészta vendéglő |
Megközelítés:
Kichioji állomásról a 4.-es számú buszra pattanva a Jindaiji megállóig
Szubjektív érdekességi faktor: 5/5
Kapcsolódó jegyzések:
Fudaraku-tokai - a halálos zarándoklat
Kawaoge - rövidke trip a fővárosból
Kamakura - - rövidke trip a fővárosból
Túrák Tōkyō körül - Takao-hegy
Megjegyzések
Megjegyzés küldése