Doufukuai

Mostanában nem volt túl sok kocsmológiai témájú elukubráció a blogon, hiszen kik járnak már manapság kocsmába. Én nem járok, nincsenek is nyitva. Vagy ha vannak is csak kilencig, én meg akkor mennék.  Amabie könyöröghet érettünk akárha isten báránya, a korona vírus nem akar eltakarodni se  Tōkyōból , se Japánból, se a világból. Az élet viszont mégiscsak megy tovább, de mielőtt túlzott elmélkedésbe bonyolódnék, gyorsan el is mesélek egy tavaly év végi kocsma vizitet, amit szakértőtársammal ejtettünk a Tokyo Whisky Libr ary nevű helyen.  Ez egy olyan hely volt, amiről sokat hallottunk, mindig is afféle bakancslistás kocsmaként állt a jövőbeli csekkolandó helyek lajstromán, de aztán sose mentünk, hiszen egy-két törzshely kialakulását követően alábbhagy az ember kuriózumra szomjazó krimó-kalandvágya, de elég a szóból, megéri-e a hypot a nagy fővárosi pia könyvtár? Tsumari, meg . Nem hétköznapi választék, az egyszer szent, a whisky könyvtár jelző pediglen nagyon is helytálló, mert az. M

Én már akkor allergiás voltam a kilencvenes évek elején, amikor még javarészt ismeretlen fogalom volt az allergia. Emlékszem kitörő örömmel rohantam anyámhoz az allergia teszt után, hogy " Anyám, allergiás vagyok! " Mire? - kérdezte.  Mindenre! - mondtam fülig érő vigyorral, merthogy tényleg mindenre allergiás voltam. Nyisd ki a Magyarországi Allergia Enciklopédiát , és az én röhögő pofámat láthatod az első oldalon, mint a 0. számú allergiás a Kárpát-Medencében. Miután pedig ezek után 22 éves koromban nagy meglepetésemre kiengedtek az inkubátorból, meg sem álltam Kínáig , az ingóságom pediglen két pólóból és 22 kiló Zyrtecből állt.  Mindazonáltal egy szemet sem kellett belőle bevennem lévén nem jelentkeztek a megszokott tünetek. Most hogy már több mint tíz éve "tiszta" voltam, szinte minden szembejövő nyíló virágba rátarti módon beleborzoltam a fejem immunitásommal felvértezett önelégülésemben, hiszen Japánban élve se jelentett gondot a kafunshō (花粉症), vagyis a sz

A kelet-ázsiai nyár nem képzelhető el a kabócák hangja nélkül. Már lassan kerek t íz év lesz, hogy amikor először végigsétáltam a nanjingi normál egyetem kampuszán, valami durva bogár rave-bulira kaptam fel a fejem - ez volt az első kabóca- koncert élményem. De sajnos vagy szerencsére, itt Japánban sem kell nélkülözi őket. Több mint 2000 fajta kabóca létezik, ezekből kb. 30 különböző fajta él ugyanis errefelé, amik a tájfunok és tikkasztó hőség mellett e pokoli évszak nélkülözhetetlen hozzávalói: a semi (蝉) ciripelése nélkül a japán nyár el sem kezdődik hivatalosan!  S bár sok féle kabóca létezik országszerte, itt Tōkyō környékén elsősorban öt fajtája ismert:  Niinii-zemi (ニイニイゼミ Platypleura kaempferi): szerintem ez az egyik leggyakrabban hallható fajta, egészen júniustól szeptemberig aktív, ha iszonyatosan ciripel egy bokor, akkor tuti televan niinii-zemivel, amit egyébiránt tökéletes álcája miatt nehéz észrevenni Abura-zemi (アブラゼミ / 油蝉, Graptopsaltria nigrofuscata

Okutama-hegyeit már régtől fogva szeretjük, hiszen viszonylagos közelségben található, a szép hegyvidéki környezetben pedig nagyszerű túrákat tehetünk, úgymint Odake , Hinohara , Hatonosu  etc. Ha a sok túrázásban elfáradnánk, akkor pedig egy sörfőzde, illetve egy kocsma is akad a bús, vad ormokon, hol szomjunkat csillapíthatjuk, ez pedig a Vertere.  A Vertere csaknem szemben van az Okutama vonatállomással, ha kijössz az állomásból, menj egyenesen át a kereszteződésen abba a kis utcába, és ott lesz. Amikor először hallottam róla, felmerült a kérdés bennem hogy ki az isten nyit egy kézműves sörözdét egy ilyen helyen, viszont idáig minden egyes alkalommal, mikor betértem, tömve volt a taproom és a kültéri terasz egésze. Nyilván a vendégek nagy része általában túrázó, kempingezők, esetleg bringások, meg gondolom néhány sörbuzi, hiszen azért mégiscsak kell valami erős indok, hogy egészen idáig eljöjj.  Brutális hotdog A vicc különben az, hogy közigazgatásilag az egész terü

Év végi, hagyományosnak mondható fotó-összegző poszt következik, melyben az idei legjobb 15 fotómat próbálom meg összeválogatni. Az idén elégedettebb vagyok, mint tavaly , bár lehet hogy pusztán azért, mert sokkal több fotót készítettem. Igazából bele se merek gondolni, mennyit, de hát ennek főleg az új váz, a D500 az oka, ami tényleg sokat segített elsősorban a madárfotózás szempontjából. De haladjunk csak kronológiailag, s kezdjük valahol a zimankós Chichibuban, Misotsuchi jégcsapjaival: Kellemes túra volt, a tököm is lefagyott mire végeztem a fotókkal, még szerencse hogy találtam némi tüzet, és Ichiro's Maltot . Viszont megérte! Misotsuchi jégfala valóban nem mindennapi látvány, remélem e fotó is valamennyire képes visszaadni.  Az ugró majom. Február havában Nagano hófödte hegyeibe mentünk, hogy vértelenül vadásszuk le a hírös makákókat. A Pokolvölgye-majmai azonban nem voltak túl kooperatívak, és nem túl sok csita-jakuzzis fotóm lett, mindenestre legalább ezt a pill