Běi​jīng 2. nap. -长城,雍和宫,三里屯

不到长城非好汉 Bù ​dào​ cháng​chéng​ fēi​ hǎo​hàn​ - ki nem mászta meg a Nagy Falat, az nem igaz kínai.

A Nagy Fal, Cháng​chéng (长城), vagy Tízezer lǐ (里) fala- Wàn​lǐ​ Cháng​chéng (万里长城, egy lǐ hozzávetőlegesen 500 méter) szórványai az északai Liáo​níng provinciából a Gān​sù-béli Jiāyùguān​​-ig kanyarognak végig a Góbi-sivatagban.

Az általános történetírás előszeretettel hangsúlyozza a fal egységességét, tévesen.

Az "eredeti Nagy Falat" több, mint 2000 évvel ezelőtt kezdték el építeni, a Qín​-dinasztia (秦) [i.e. 221-207] korában, Qín​ Shǐ​huáng, az első tökös császár regnálása alatt. Tulajdonképpen a nomádok portyázásait feltartóztatandó, különböző királyságok által emelt falszakaszokat köttették össze. Az erőfeszítés emberek százezreit vette igénybe - köztük nagyszámú politikai fogolyét - tíz éven keresztül Méng​ Tián (蒙恬) generális babusgatása alatt. Becslések szerint 180 millió köbméter döngölt földet használtak fel a fal magvának építésekor, a legendák szerint pedig az elpusztult munkások csontjait is felhasználták építőanyagként.

A nagy fal ténylegesen a nomádok betörésének, illetve behatolásának feltartóztatásában nem játszott szerepet. (Na mármost ha ebbe belegondolok, tökéletesen érhető: a fenéért másztam volna meg egy hegyet, ha már távolról látom, hogy egy hat méteres fal fekszik rajta végig.) Ahogy azt Dzsingisz is (állítólag) mondta: "A Nagy Fel ereje védőinek bátorságában nyugszik." (Mely kijelentés az őrök megvesztegethetőségének konnotációjával bír.)

Ugyanakkor logisztikai szerepkörét tekintve elsőrangú funkcióval rendelkezett: mai fogalmakkal élve egyfajta felüljáróként működött, a nehéz hegyi terepen kitűnő útvonalat biztosított emberek és utánpótlás gyors szállítására. Másrészről őrtornyainak jelzőtüze szintúgy azonmód jelezte a fővárosnak az ellenség mozgását. (Ezt kvázi Minas Tirith jelzőtüzeinek módjára képzelhetjük el...)

Jiāyùguān​​ a nyugaton a Selyemút fontos állomása volt, és itt bocsátották útra azokat a persona non grata-kat, akikre Kínának nem volt szüksége, hogy szerencsét próbáljanak a szörnyűséges, vad nyugaton - ami ténylegesen szörnyűséges és vad volt.

A Míng-dinasztiában elhatározták, hogy kissé újraértelmezik a falakat, 60 millió köbméter kő és téglaburkolattal látták el, ez a projekt több, mint 100 évet vett igénybe, a belefektetett emberi energiára pedig hiába is keresnénk számokat.

A fal ezután egész egyszerűen feledés homályába veszett. Számos szakaszát gaz, dudva, muhar lepte el, és nagy valószínűséggel el is tűnt volna a bús picsába, ha a turistaipar le nem csap rá. Sok helyütt újjáépítették, és persze szuveníres bódékkal, éttermekkel, vidámpark-szerűségekkel látták el, s nyitották meg ily mód a publikum előtt. Azokat a turistákat, akiket ez nem hatott meg, és igyekeztek a fal úgymond autentikusabb részeit feltérképezni, a kormány bírságot szabott ki, mivelhogy állításuk szerint így lehet megóvni a falat az utazók további pusztításától; viszont a helyi parasztok sem a fal további építéséről voltak híresek, helyette szorgalmasan hordták annak tégláit saját elképzeléseik megvalósítására...

A Nagy Falat nem lehet látni az űrből.

Ennek legendáját 2003-ban cáfolta meg Yáng Lìwěi, az első kínai asztronauta. A fal mítosza igazából nem is ebben rejlik, egyszerűen végig kell rajta sétálni, s megcsodálni végtelen vonulatait, míg a szem ellát. Rajta sétálván - a fentebb leírtakkal szemben valahogy mégis -az az érzése támad az embernek, hogy a Nagy Fal gúnyt űz az emberiség halandóságából, afféle öröklétet sugároz.

(Egyébiránt csak érdekességképp jegyezném meg, írtam már Marco Polóról, hogy Yáng​zhōu-ban volt kormányzó, valamint ugye Běi​jīng-ben is megfordult, mégis sokan megkérdőjelezik, hogy valóban járt-e Kínában, ugyanis a Nagy Falról egy szót sem írt!)

Reggel indultunk, a Bā​dá​lǐng (八达岭) szakaszhoz mentünk, ami a leglátogatottabb és leginkább renovált szakasz is egyben. A 919-es busszal mentünk, aminek megállója a Dé​shèng​mén (德胜门) metróállomástól kb. 500 méterre keletre fekszik, innen több, mint egyórás út vezet a Bā​dá​lǐng-ig, mely Běi​jīng-től 70 km-re északkeletre található. Ezt a szakaszt is a Míng-dinasztiabeli (1368-1644) kőműveseknek köszönhetjük, noha az 1950-es években a biztonság kedvéért eléggé feltupírozták. A falt ölelő táj magáért beszél, hegyek vesznek a távoli horizontba, melyen a fal tekereg, egészen döbbenetes. Valószínűleg így gondolkozott a rajtunk kívüli százhetvenmillió kínai is, ki valóságos emberkígyóként kúszott a Cháng​chéng​-en. E szakaszon valóban tumultuózus embertömeg van állandóan, és az iszonyat hőséggel párosítva nem eszményi módja a Nagy Fal megtekintésének, igazából jobb ősz táján (de még télen is) odavergődni.

Mekkora a valószínűsége annak, hogy a Nagy Falon elkezd kiabálni egy kínai: Xiōng​yá​lìrén! Xiōng​yá​lìrén! (匈牙利人! 匈牙利人!) - Magyar! Magyar!

Nem tudom, nem is akartam hinni a fülemnek, mikor hátranézek, és lelkesen integet egy forma, hát te meg honnan vágtad le? - kérdem. Tegnap találkoztunk a Tiltott városban, nem emlékszel? Nos baszki, rajtad kívül 7649174239819361238751 honfitársaddal találkoztam éppen a Tiltott városban, sajnos nincs meg, de örültem neki, hogy legalább ő megjegyzett.

Lefele bobbal mentünk, ami mértékekkel gyorsabb volt, mintha árral szemben a felfelé igyekvő tömeg ellenében próbáltunk volna lemászni. Lent a fal alatt van valami kiábrándító medvepark, összesen öt öngyilkosságra törekvő fekete medvével, nincs annak megmondója, miért kellett őket iderakni.

Délután visszazúztunk Běi​jīng-be, miként még a Láma templomot -Yōng​hé​ Gōng (雍和宫) mindenképp be kellett iktatni. Běi​jīng szó szerint legszínpompásabb temploma, mely a Tibeti buddhista kolostorokon kívül a legjobb állapotban lévő lámaista szentély. Yōng​zhēng (雍正) császár korábbi rezidenciája volt, ki császárrá való kinevezését követően beköltözött a Tiltott városba, innen ered mai elnevezése. 1744-ben lámaista kolostorrá nyilvánították, s Mongóliából, valamint Tibetből érkező nagyszámú szerzetesek lakhelye lett. A templom legnagyobb kincsének Maitréya Buddha szantálfa szobrát tartják, emellett számos tibeti relikvia, valamint a Dalai lámák krónikája is a templom gyűjteményéhez tartozik.

Elszomorított a balfasz turisták primitívsége, akik a füstölőoltárokon grillezős fotókat gyártottak, miközben buddhista hívők imádkoztak a földön. Sajnos tömkelegével vannak ilyenek Kínában. Az ember mindig hülyébb külföldön - szokás volt mondani, amivel nincs is gond, hülye lehet, de ne legyen tiszteletlen.

Kora este visszaorientálódtunk a hostelba, majd este a Běi​jīng-i éjszakai életbe vetettük magunkat. Felhívtam legjobb kínai haveromat, Wáng​-ot, ki tizenöt éves koráig Běi​jīng-ben élt, hogy hova lenne érdemes zúznunk, ő a Sān​lǐ​tún-t (三里屯) ajánlotta, mely egy mérsékelt partinegyed (azért nem olyan, mint az 1912-negyed!), ámde itt is számos kocsma valamint szórakozóhely található, beültünk az egyikbe egy sörre, aztán egy kis csavargás után újfent a hostelba, majd nyugovóra tértünk, hiszen a harmadik nap még váratott magára a Nyári Palota!

Megmásztuk a Nagy Falat.