Ugrás a fő tartalomra

A távol-kelet harcászata vol. 5 - japán kovás puskák - Tanegashima

A Távol-Kelet harcászata sorozat ötödik epizódjában középkori kínai lángszórók és félelmetes koreai teknőchajók után a korabeli Japán felé kanyarodunk, s az első Japánban használt muskétákat vizsgáljuk meg. 
A tanegashima, vagy hinawajū (火縄銃) néven ismert kovás puska vélhetően a Portugál Indiában, azon belül is Goában gyártott, ún. ütőkakasos elsütőszerkezetű fegyverek képezték (az első szélesebb körben alkalmazott fegyvereknél a formára alakított kovát egy karra szerelt pofákba szorították, ezt pediglen formájából adódóan „kakasnak” nevezték el). A tanegashima elnevezését Tanegashima (種子島) szigetéről kapta, miképpen ez volt az a hely, ahol az első portugálok kínai dzsunkákon keresztül földet értek Japánban 1543-ban, majd a sziget előkelője, Tanegashima Tokitaka (1528–1579) két puskát bizniszelt a portugáloktól, a kovácsait pedig fegyver reprodukálására utasította. Erről egyébiránt Fernão Mendes Pinto (1509 – 1583) portugál író-utazó maga is beszámolt Peregrinação című, halála után 1614-ben megjelent emlékirataiban (bár sok más szempontból a memoár történelmi hitelességét erős kételyek övezik). Az elsütőszerkezet másolása viszont némi fejfájást idézett elő a japán kovácsok számára, és addig nem is igazán sikerült, míg a következő évben egy portugál kovács a szigetre nem érkezett, s meg nem mutatta azt a japánoknak. 
A Sengoku-időszak (1467-1603) közepe-vége felé kezdték használni nagyobb számban, a kínai ismétlő számszeríjakhoz hasonlóan elsődlegesen védelmi célokra. 1549-ben Oda Nobunaga (織田信長), a japán hadakozó fejedelemségek korának (戦国時代, i.sz. 1467 – 1603, nem összekeverendő az azonos nevű kínai korszakkal) egyik legbrutálisabbként ismert hadura volt, a korszak három nagy figurájaként uralkodásmódjukat frappánsan foglalja össze az alábbi sztori, mely arról szól, hogy egy zen mester megkérdé őket, mit csinálnának egy énekelni nem hajlandó kakukkal:

鳴かずともなかして見せふ杜鵑 - ha a madárka nem énekel, énekre bírom - Toyotomi Hideyoshi (豊太閤)

なかぬなら鳴まで待よ郭公  - ha a madárka nem énekel, megvárom [míg énekelni fog] - Tokugawa Ieyasu (大権現様)



なかぬなら殺してしまへ時鳥 - ha a madárka nem énekel, megölöm  - Nobunaga

Szóval Nobunaga alapvetően nem válogatott a hatalomért folytatott küzdelem módszerei között, mi több mindent eszközt, köztük a kor csúcstechnológiáit is bevetette, így ő lett az első daimyō, aki többek között az európai tűzfegyvereket kezdte alkalmazni, 1549-ben 500 darab tanegashimát rendelt, s megszervezte japán első muskétás alakulatát. Valódi harcértéküket azonban erősen megkérdőjelezték a kezdetleges puskák hiányosságai miatt: becslések szerint egy XVI. századi japán íjász 15 nyílvessző kilövésére volt képes azon idő alatt, míg egy muskétás - egyetlen golyóval - megtöltötte és tüzelőképes állapotba hozta fegyverét. Hatótávolságuk sem haladta meg a 80-100 métert, mely képtelen volt a kortárs páncélok átütésére. Ezen kívül a fegyverek ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, hiszen esős vagy párás körülmények között a puskabor benedvesedett és használhatatlanná vált. 

 A tanegashima előnyét leginkább az képezte, hogy míg a yumi (弓) hagyományos japán íjhoz képest - melynek mesteri fokon való elsajátítása éveket vett igénybe - a puska használatának megtanulása lényegesen gyorsabban történt, s képzetlenebb gyalogság is igénybe vehette. Idővel pedig a puskák hatásfokát is hatásosan növelték, nagyobb kaliberűvé, illetve átütőerejévé tették azokat, az időjárási megpróbáltatásokat pedig lakkozott tokokkal védték ki, hogy esőben is használhatóvá váljanak a fegyverek. 


Az 1570-es anegawa-i ütközetben (姉川の戦い) Nobunaga 500 muskétást alkalmazott, míg a nagashinó-i csatában (1575) már pedig 3000 gyalogsági tűzfegyverest, és egyben az utóbbi ütközet hozott fordulópontot a japán hadtörténelemben, miként az első modern japán ütközetnek is szokták volt nevezni. A cölöpkerítés védelme mögött meghúzódó gyalogság szentimentálisan leamortizálta a Takeda-klán (武田) lovasságát. Ahogy azok kb. 50 méteres lőtávolságon belül értek, pont optimális távolságra kerültek ahhoz, hogy a muskétagolyók átüthessék a páncélokat. Egy korabeli lovasroham sikere lényegében azon múlott, hogy mennyire voltak képesek áttörni az ellenség vonalait, Nobunaga muskétásai viszont a horo-shu (母衣衆) elit testőrök irányítása alatt sikeresen visszaverték a lovasrohamokat, a Shinchō kōki (信長公記), Edo-kori feljegyzés szerint a Tekeda-klán mintegy 10,000 embere veszett oda, ami nyilván túlzás, de érezteti, hogy megsemmisítő vereséget szenvedtek Nobunagától, amiben a muskétásoknak is szerepe volt.

Ezen felbuzdulva Japánban kisvártatva több gyalogsági tűzfegyvert állítottak elő, mint teljes Európában, a Korea ellen indított 1592-es nagyszabású invázióban a 160,000 fős sereg mintegy negyede már muskétásokból állt. Az invázió kezdeti sikereit jól érzékelteti, hogy a muskétásokra támaszkodván a landolást követően 18 napon belül bevették Szöult. 
A madárkát énekelni megváró Tokugawa Ieyasu került ki végül győztesen a Japánt régóta dúló háborús időszakból, és 1603-ban megalakította a Tokugawa sógunátust, mely az olyannyira áhított stabilitást és békét hozott a szigetországra az elkövetkező 250 évben, s effektíve ezt a békés korszakot nevezzük Edó-kornak, amikor a japánok végre saját hobbijaiknak élhettek. Ezzel együtt Japán bezárkózott, sakaku (鎖国) - se ki, se be politikájában felszámolták valamennyi külkapcsolatjukat mind a Nyugattal, mind Kínával és Koreával, azonban nem elsősorban ez vezetett a muskéták feladásához. Szimplán nem volt több nagyszabású háború vagy ütközet, ami használatukat indokolttá tette volna, a helyi/személyes agresszív véleménycserekét pedig továbbra is a legegyszerűbb módon, ergo kardokkal rendezték le, ugyanakkor a muskéták gyártása korántsem állt le: az Edó-kor végén még mintegy 200 tűzfegyverkészítő működhetett. Külső ellenség 200 évig való hiányában a muskéta viszont főként a szamurájok hobbifegyverévé vált vadászatok során. 

Amikor azonban Perryék 1854-ben kopogtattak az ajtón, a tanegashima már igencsak elavult fegyvernek számított, 1868-ben pedig véget ért a szamurájkorszak is. Az 1877-es Satsuma-felkelés (西南戦争) során a Meiji-kormány által alapított Japán Császári Hadsereg (大日本帝國陸軍) pedig végleg megértette a szamurájokkal, hogy innentől márpedig Meiji in da house. Ez volt az utolsó feljegyzett alkalom, hogy ütközetben tanegashima muskétát alkalmaztak. 

Kapcsolódó bejegyzések: 

A Távol-Kelet harcászata vol.1. - középkori kínai tűzfegyverek: lángszórók




Ázsiai betyárok - Patkánykölyök és Goemon legendája 

Maó elit őrgárdája - a 8341-es alakulat 

Konfuciánus gengszterek - a yakuza története 

Megjegyzések

  1. Csak úgy jelzem, hogy a fentebb leírt tanegashima puska kanócos típus volt, nem pedig kovás szerkezetű.
    A portugálok által behozott fegyvereket próbálták továbbfejleszteni, de a klasszikus kovás fegyverek európai szintjét nem sikerült elérniük csak az Edo korszakban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz a jelzést! Forrást tudsz mondani?

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

土用の丑の日

Július 20-ra esett a nyárközépi ökör napja (土用の丑の日) a kínai tradícionális holdnaptár szerint, 18 nappal az ősz kezdete előtt (mely a ugyanezen kínai képzetek szerint Augusztus 7 körül kezdődik).
Ez az ún. doyou no ushi-nap van tavasszal, ősszel és télen is, de általánosságban ha az ushi no hi-ről beszélnek az emberek, akkor a mostanit, azaz a nyárközépi ökör napját értik alatta.
Ilyenkor Japánban unagit, azaz angolnát esznek hagyományosan, azt mondják hogy már az Edo-kor óta. A legismertebb sztori szerint, egy korabeli angolna-árus tanácsot kért egy híres gondolkodótól, hogy mégis hogyan adhatna el több angolnát e forró nyári napok közepette, amikor az eladás a béka segge alatt volt, mivelhogy az nem számított éppen szezonális ételnek. 
A tudós gondolkodónak eszébe jutott egy régi japán népi hiedelem, miszerint azon ételek, melyek elnevezésében szerepel az “u” fonéma (udon tészta, umeboshi befőtt szilva, uri tök, etc) azok jó hatással vannak az egészségre, mi több nyáron is minden hő…

Shimoda

Az 1850-es években Japán még mindig izmoskodott hogy nem kér a külvilágból, aztán Matthew Perry s ama fekete hajóinak noszogatására megnyitották Shimoda kikötőjét. Majd Yokohamát is, és Shimodát pedig bezárták. Ennyi háttérsztori talán elég is lesz, mi több nem érdemes azon búslakodni, hogy mi történt Bakumatsu (幕末) korszak alatt, hiszen Shimoda a mai napig egy közkedvelt tengerparti nyaralóövezet. A salaryman számára a tōkyō-i nyár a 18 szintes buddhista pokol 19. szintje. Öltöny-nyakkendőben rohangálni a perzselő napon összeaszalódott emberszőlők szarkofágjában szégyenletesen szar.  A Yamanote vagonjaiban Guernica-üzemmódban transzportálódván vizet vizonáltam. Nagyon sok vizet, amiben úgy úszhatok, mint egy delfin.  Szóval efféle gondolatsorok közepette keveredtünk el végül Shimodába, ahol végre delfinné változhattam. Nem vittem sok cuccot, csak egy táskányi felszerelést, goprókat, sparkot, a D610-et, egy 50-est, és hát muszáj volt a 80-200-at is, hogy Kayokóról mindenféle tengerip…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…