Ugrás a fő tartalomra

精选博文

Japán folklór vol. 8 - Madarak a japán kultúrában

A távol-kelet harcászata vol. 5 - japán kovás puskák - Tanegashima

A Távol-Kelet harcászata sorozat ötödik epizódjában középkori kínai lángszórók és félelmetes koreai teknőchajók után a korabeli Japán felé kanyarodunk, s az első Japánban használt muskétákat vizsgáljuk meg. 
A tanegashima, vagy hinawajū (火縄銃) néven ismert kovás puska vélhetően a Portugál Indiában, azon belül is Goában gyártott, ún. ütőkakasos elsütőszerkezetű fegyverek képezték (az első szélesebb körben alkalmazott fegyvereknél a formára alakított kovát egy karra szerelt pofákba szorították, ezt pediglen formájából adódóan „kakasnak” nevezték el). A tanegashima elnevezését Tanegashima (種子島) szigetéről kapta, miképpen ez volt az a hely, ahol az első portugálok kínai dzsunkákon keresztül földet értek Japánban 1543-ban, majd a sziget előkelője, Tanegashima Tokitaka (1528–1579) két puskát bizniszelt a portugáloktól, a kovácsait pedig fegyver reprodukálására utasította. Erről egyébiránt Fernão Mendes Pinto (1509 – 1583) portugál író-utazó maga is beszámolt Peregrinação című, halála után 1614-ben megjelent emlékirataiban (bár sok más szempontból a memoár történelmi hitelességét erős kételyek övezik). Az elsütőszerkezet másolása viszont némi fejfájást idézett elő a japán kovácsok számára, és addig nem is igazán sikerült, míg a következő évben egy portugál kovács a szigetre nem érkezett, s meg nem mutatta azt a japánoknak. 
A Sengoku-időszak (1467-1603) közepe-vége felé kezdték használni nagyobb számban, a kínai ismétlő számszeríjakhoz hasonlóan elsődlegesen védelmi célokra. 1549-ben Oda Nobunaga (織田信長), a japán hadakozó fejedelemségek korának (戦国時代, i.sz. 1467 – 1603, nem összekeverendő az azonos nevű kínai korszakkal) egyik legbrutálisabbként ismert hadura volt, a korszak három nagy figurájaként uralkodásmódjukat frappánsan foglalja össze az alábbi sztori, mely arról szól, hogy egy zen mester megkérdé őket, mit csinálnának egy énekelni nem hajlandó kakukkal:

鳴かずともなかして見せふ杜鵑 - ha a madárka nem énekel, énekre bírom - Toyotomi Hideyoshi (豊太閤)

なかぬなら鳴まで待よ郭公  - ha a madárka nem énekel, megvárom [míg énekelni fog] - Tokugawa Ieyasu (大権現様)



なかぬなら殺してしまへ時鳥 - ha a madárka nem énekel, megölöm  - Nobunaga

Szóval Nobunaga alapvetően nem válogatott a hatalomért folytatott küzdelem módszerei között, mi több mindent eszközt, köztük a kor csúcstechnológiáit is bevetette, így ő lett az első daimyō, aki többek között az európai tűzfegyvereket kezdte alkalmazni, 1549-ben 500 darab tanegashimát rendelt, s megszervezte japán első muskétás alakulatát. Valódi harcértéküket azonban erősen megkérdőjelezték a kezdetleges puskák hiányosságai miatt: becslések szerint egy XVI. századi japán íjász 15 nyílvessző kilövésére volt képes azon idő alatt, míg egy muskétás - egyetlen golyóval - megtöltötte és tüzelőképes állapotba hozta fegyverét. Hatótávolságuk sem haladta meg a 80-100 métert, mely képtelen volt a kortárs páncélok átütésére. Ezen kívül a fegyverek ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, hiszen esős vagy párás körülmények között a puskabor benedvesedett és használhatatlanná vált. 

 A tanegashima előnyét leginkább az képezte, hogy míg a yumi (弓) hagyományos japán íjhoz képest - melynek mesteri fokon való elsajátítása éveket vett igénybe - a puska használatának megtanulása lényegesen gyorsabban történt, s képzetlenebb gyalogság is igénybe vehette. Idővel pedig a puskák hatásfokát is hatásosan növelték, nagyobb kaliberűvé, illetve átütőerejévé tették azokat, az időjárási megpróbáltatásokat pedig lakkozott tokokkal védték ki, hogy esőben is használhatóvá váljanak a fegyverek. 


Az 1570-es anegawa-i ütközetben (姉川の戦い) Nobunaga 500 muskétást alkalmazott, míg a nagashinó-i csatában (1575) már pedig 3000 gyalogsági tűzfegyverest, és egyben az utóbbi ütközet hozott fordulópontot a japán hadtörténelemben, miként az első modern japán ütközetnek is szokták volt nevezni. A cölöpkerítés védelme mögött meghúzódó gyalogság szentimentálisan leamortizálta a Takeda-klán (武田) lovasságát. Ahogy azok kb. 50 méteres lőtávolságon belül értek, pont optimális távolságra kerültek ahhoz, hogy a muskétagolyók átüthessék a páncélokat. Egy korabeli lovasroham sikere lényegében azon múlott, hogy mennyire voltak képesek áttörni az ellenség vonalait, Nobunaga muskétásai viszont a horo-shu (母衣衆) elit testőrök irányítása alatt sikeresen visszaverték a lovasrohamokat, a Shinchō kōki (信長公記), Edo-kori feljegyzés szerint a Tekeda-klán mintegy 10,000 embere veszett oda, ami nyilván túlzás, de érezteti, hogy megsemmisítő vereséget szenvedtek Nobunagától, amiben a muskétásoknak is szerepe volt.

Ezen felbuzdulva Japánban kisvártatva több gyalogsági tűzfegyvert állítottak elő, mint teljes Európában, a Korea ellen indított 1592-es nagyszabású invázióban a 160,000 fős sereg mintegy negyede már muskétásokból állt. Az invázió kezdeti sikereit jól érzékelteti, hogy a muskétásokra támaszkodván a landolást követően 18 napon belül bevették Szöult. 
A madárkát énekelni megváró Tokugawa Ieyasu került ki végül győztesen a Japánt régóta dúló háborús időszakból, és 1603-ban megalakította a Tokugawa sógunátust, mely az olyannyira áhított stabilitást és békét hozott a szigetországra az elkövetkező 250 évben, s effektíve ezt a békés korszakot nevezzük Edó-kornak, amikor a japánok végre saját hobbijaiknak élhettek. Ezzel együtt Japán bezárkózott, sakaku (鎖国) - se ki, se be politikájában felszámolták valamennyi külkapcsolatjukat mind a Nyugattal, mind Kínával és Koreával, azonban nem elsősorban ez vezetett a muskéták feladásához. Szimplán nem volt több nagyszabású háború vagy ütközet, ami használatukat indokolttá tette volna, a helyi/személyes agresszív véleménycserekét pedig továbbra is a legegyszerűbb módon, ergo kardokkal rendezték le, ugyanakkor a muskéták gyártása korántsem állt le: az Edó-kor végén még mintegy 200 tűzfegyverkészítő működhetett. Külső ellenség 200 évig való hiányában a muskéta viszont főként a szamurájok hobbifegyverévé vált vadászatok során. 

Amikor azonban Perryék 1854-ben kopogtattak az ajtón, a tanegashima már igencsak elavult fegyvernek számított, 1868-ben pedig véget ért a szamurájkorszak is. Az 1877-es Satsuma-felkelés (西南戦争) során a Meiji-kormány által alapított Japán Császári Hadsereg (大日本帝國陸軍) pedig végleg megértette a szamurájokkal, hogy innentől márpedig Meiji in da house. Ez volt az utolsó feljegyzett alkalom, hogy ütközetben tanegashima muskétát alkalmaztak. 

Kapcsolódó bejegyzések: 

A Távol-Kelet harcászata vol.1. - középkori kínai tűzfegyverek: lángszórók




Ázsiai betyárok - Patkánykölyök és Goemon legendája 

Maó elit őrgárdája - a 8341-es alakulat 

Konfuciánus gengszterek - a yakuza története 

Megjegyzések

  1. Csak úgy jelzem, hogy a fentebb leírt tanegashima puska kanócos típus volt, nem pedig kovás szerkezetű.
    A portugálok által behozott fegyvereket próbálták továbbfejleszteni, de a klasszikus kovás fegyverek európai szintjét nem sikerült elérniük csak az Edo korszakban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz a jelzést! Forrást tudsz mondani?

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 8 - A 731-es alakulat nyomában

A Tōkyō sötét múltja sorozatban esett már szó különböző Edo-korividámságokról, évszázadokkal ezelőtti borzalmakkal azonban vélhetően nehezebb együttérezni, mint a közelmúlt kegyetlenségeivel. A sorozat ezen következő epizódjában a XX. századba tekintünk vissza, azon belül is a 731-es alakulat (731 部隊), illetve az azokhoz köthető emlékekhez. Mindenekelőtt ildomos belőlni a kontextust: második világháború, azon belül is második sino-japán háborúban (1937–1945) járunk. Kina észak-keleti területei - nevezetesen Mandzsúria - japán fennhatóság alatt. A tartomány fővárosa, Harbin (哈尔滨), s annak Pinfang kerülete (平房区) adott helyet a 731-es alakulat működésének, melyen keresztül a japán háborús bűnök legsötétebb bugyraiba nyerhetünk némi betekintést. A Japán birodalmi hadsereg hivatalosan Járványmegelőzési és Víztisztító Osztályának (関東軍防疫給水部本部) nevezett alakulatát a Kenpentai (憲兵隊), a voltaképpeni titkosrendőrség irányitása alatt hozták létre, ám az hamarosan az Északkelet-Kinában és Oroszor…

Japán kocsmológia vol. 1. - Yokochō sikátorok - Omoide Yokocho

A kínai kocsmológia tudományos blogsorozat után belekezdünk a japán kocsmológiába is, mely szintúgy hasonló komolysággal fogja végigjárni a témát itt Tōkyōban. Ma Shinjukuban jártam, akadt a zsebemben egy gopro ezért gondoltam végigjárok az Omoide Yokochón (思い出横丁) "emlékek sikátora'. a sorozat nyitányaként. Mi is az a yokocho?  A yokocho effektíve sikátor, szűk kis utcácska, mely egy totális más Tōkyōba vezethet el bennünket, mint amit a széles sugárutak és felhőkarcolók dicsfényében megszokhattunk. Az Omoide Yokocho - vagy a Shinjuku állomás nyugati kijáratánál található, az évtizedek számos tűzesetét és szerencsétlenségeit számos épület átvészelte, s valódi romkocsma labirintust találhatunk itt, melyekben yakitoritól a motsu-nabén át a soba tésztásig számos falatot szerezhetünk a sör és szaké mellé.   A nevezetes szűkös utcácskákat "pisás sikátorként" (ションベン横丁) is szokták volt emlegetni, mivelhogy az 1999-es tűzvész előtt nemigen voltak mosdók a kis krimókban. A …

Az agymosás kínai művészete

Az imént olvastam Robert B. Cialdini: Influence - The Psychology of Persuasion cimű könyvében egy érdekes fejezetet, melyben a következetesség elvéről van szó, azaz hogy milyen erősen tartunk ki döntéseink illetve elmondottjaink mellett. Pszichológia kutatások alapján ha az ember állást foglal egy bizonyos dologgal kapcsolatban - akkor ezen elv alapján - nagy valószinűséggel akkor is kitart mellette, ha bebizonyosodik a tévedése. Mindezt többek között egy érdekes kinai példával igazolja a szerző. A koreai háborúban (1950-1953) számos amerikai katona találta magát kinai fogolytáborokban. Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a kommunista kinai vezetés gyökeresen eltérő mód kezeli a foglyokat, mint Észak-Koreai szövetségese, mely utóbbi szigorú megtorlások és büntetések útján vélte hatalma biztositását, valamint a fogva tartottak betörését. A kinaiak egy egészen más, és sokkal hatékonyabb módszert válaszottak.
Tudatosan mellőzve a brutalitást, fizikai fenyitéseket egy szofiszti…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…