Dishui-tó, Xinchang

Tegnap tettünk egy túrát a 16-os vonalon, aminek a végén van egy tó (滴水湖), a közepén pedig egy ősi vízi városka (新场). Először a Dishui-tóval kezdtünk volna, az eljutás viszont nem volt minden komplikációktól mentes, mivel Kelet Párizsának metróvonalain néha közlekedünk, néha internáljuk magunkat, az isten se tudja, mikor felszállunk. Idestova 21 éve van Shanghaiban metró, 567 km, mégsem volt elég a kínaiaknak, hogy megtanulják használni. Idekapcsolódó anekdota, hogy mikor Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek) és a zhejiangi, anhui-i csürhebandája 1949-ben átevickélt Taiwanra, bicajokat loptak, de a hátukon vitték, mert nem tudták, hogyan kell használni. Hasonló a szisztéma a metróval, egyszerűen a tömeg nem tudja, mire való, és képtelen kontrollálni magát, egyszerre akarnak bemenni-kijönni, ha megáll a szerelvény, és velociraptorokat lesprintelve vetődnek rá az ülésekre, szemlátomást boldogok, ha elérték céljukat. Ergo besodródtunk a 16-os vonal egyik szerelvényébe, de hogy ebből kirándulás lesz, vagy valami maoista átnevelő tábor, nem volt egyértelműen kideríthető. A vonal közepe fele a vadaspark állomásnál sokan állatias körülmények között leszálltak más jellegű állatokat nézni, ezzel egyidejűleg az intim-szférámban is mintegy ötven fővel kevesebben lettek.  Ezt a képet még útközben lőttem a kampuszon. 
Végül csak megérkeztünk a Dishui-tóhoz, ami egy hatalmas mesterséges tó, semmi több. Béreltünk bringát és elbicajoztunk a partján, látnivalószegény, van bár egy tengerészeti múzeum valahol a tó környékén, nem találtuk meg, legfőképpen mert nem is kerestük. 
A tó partján amúgy mindenki piknikezett, sütögetett, papírsárkányt (风筝) eregetett, nem rossz hely, de marha messze van. Kis túlzással a Hangzhou-i Xihu-t meg lehet járni ennyi idő alatt. 
Miután kibicajoztuk magunkat, újfent a metró, és Xinchang ősi városkája felé vettünk utunk, melyet az egyik legjobban megőrződött Shanghai környéki vízi városnak tartanak. Valójában ugyanúgy úgy néz ki az összes Jiangnan-régióbeli (江南) vízi város, ergo ha jártunk már Suzhouban (mondják is, hogy szépsége vetekszik Suzhouval "小小新场赛苏州", nos én nem mondanám) nem dobjuk hasra magunkat, habár az óvárosi rész főutcájának (新场大街) épületei állítólag a Ming és Qing dinasztiákból való. (Jóllehet a kínaiak egy mp3 lejátszóra is képesek ezt mondani.)
Itt forgatták mellesleg a múltkoriban említett Ellenséges vágyak című film pár jelenetét is. 




Rengetegen voltak, köszönhetően a mai szabadnapnak, mindenesetre érdemes lehet megnéznünk a helyet, bár ha választanunk kell, akkor menjünk inkább Suzhouba.



Szubjektív érdekességi faktor: 1/5
Megközelítés: 16-os metróval végállomás (Dushuihu), Xinchang megálló.

 Kapcsolódó bejegyzések: 









Megjegyzések

  1. Nézd meg ezt a városkát, nekem tetszett. Augusztus utolsó napján csak ennyien voltak, ahogy a képen látod. A belvárosból kb 2 óra, mert nekünk a tengerpartról szűk 1 óra volt.
    https://picasaweb.google.com/yola.drupa/ChinaFengJinZhen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippet! A tengerpart amúgy milyen? Mostanában gondolkoztam rajta én is, hogy meg kellene nézni!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

ギャル文字

A Kék-folyó tényleg kék?

2017 top 15