Ugrás a fő tartalomra

精选博文

I ♥ 侬

Guilin vol.4. - Longsheng

Longsheng - a Sárkánygerinc rizsföldek (龙胜梯田) Guilintől mintegy 90 km-re északra találhatóak, s adnak teret a különböző nem kínai etnikumoknak, úgymint az előbbiekben említett zhuangoknak, yaóknak, dongoknak, etc. Guanxi tartományról egyébiránt ildomos tudni, hogy 75%-ban nem kínaiak által lakott terület, ellenben a kisebbségek által - bár Kínában a kisebbség alatt is 18 milliós számokban kell gondolkodnunk, pusztán a zhuangokat tekintve (igaz, ők vannak legnagyobb számban). Az egyik könyvesboltban vettem pár térképet, és szépen beikszelgettem az izgalmasnak tűnő falvakat rajta. Miután megvettük a jegyeket, olyan gyorsan felpattantunk a buszra, hogy szegény sofőrnek még a busz tv-jében játszott retro-pornót sem volt ideje lekapcsolnia, bizonyára bántalmazta volna a repülőt intervenciónk hiányában. Megkezdődött közel három órás utunk, és egy túrázásra leginkább alkalmas festői környezetben találtuk magunkat. Ámbár picsa hideg volt, mégis fűtött a kalandvágy, így Hepingből (和平乡), kiindulási koordinátánkból a 600 éves zhuang faluba, Ping'an vettük utunk. Ping'an (平安壮寨) picike falucskája Guinness rekorder, ugyanis itt élnek a világon a leghosszabb hajú nők, ami kapcsán érdekes élményben volt részünk.

Hangzhouhoz hasonlatosan itt is önkéntes idegenvezetőnknek szegődött egy fogatlan néni, úgy voltunk vele, hogy legalább a faluig elvezet minket, aztán majd meglátjuk, tartunk-e igényt szolgálatai, vagy sem. Hozzá hasonlóan valamennyi nemzetiség beszél kínaiul, nem kell megijednünk az útikönyvek rémisztgetéseitől. A néni legalább hatvanon túl volt, de olyan fürgén mászott fel a meredek, szűk ösvényeken, hogy még ő szólt vissza nekünk, hogy mehetünk lassabban, ha elfáradtunk...Beértünk a faluba, ahol éppen megbokrosodott lovakra próbáltak málhát pakolni, kerülgettük a kacsákat, kutyákat, és ámuldoztunk a faépületeken, meg ezen az egész tájon. A néni elvitt minket házikójához, főzött ebédet, és mindenáron azt akarta, hogy aludjunk nála 60 yuanért, ami nem is lett volna sok, de sok tervünk volt a napra nézve, és Ping'an magához láncoló szépsége ellenére is tovább kellett állnunk. Először a közel ezer méteres kilátókra másztunk fel, amit ott láttam, "gyönge nekem tollam, írni erről képet". Csak ültünk, előkaptuk a termoszt, kortyoltuk teánkat, szívtuk a friss levegőt, s legeltettük szemünket az alattunk elterülő vidéken. A rizsföldeken bandukolva hozzánk csapódott egy újabb zhuang asszony, mondom adok neked egy yuant, ha megmutatod a hosszú hajad. Elkezdte kibontani hajszerkezetét, azt mondja: fogd meg. Mit? - kérdem, és már a markomban is volt egy másfél méteres hajcsomó, miként ilyen részletekben volt neki a haja, ergo lecsatolható változatban, vagy én nem tudom mily mód, de aztán visszaadtam neki, ő meg visszaszigszalagozta a több hajához, és így lett fejétől a földig érő hajzuhataga.

Visszagyalogoltunk a faluba, és elnézve e végtelenbe nyúló ültetvényeken, egyszerűen felfoghatatlannak tűnt, mennyi ember hány évtizedes, évszázados munkájába került létrehoznia e lépcsőzetes földeket. Egyszerűen elképesztő.
A faluból kifelé vezető híd előtt zhuang nénik ültek a pislákoló tűz körül, édesburgonyát pirítottak, és meginvitáltak magukhoz, hoztak két sámlit, leültünk, beszélgettünk, s közben majszoltuk a hongshu-t (红薯). Megkérdeztem, mily úton juthatunk el a következő falucskáig, és meg is mutatták a lefelé vezető, erdőn átívelő csapást. Katja nagyon visszakozott, és út közben is furtonfurt vissza akart fordulni, de nem volt megállás, és közel egy órás erőltetett menet után már meg is pillantottuk a völgyben elterülő házak kéményeiből feltekergő füstkígyókat. Lent éppen disznókat áldoztak fel szakrálisan a folyó partján, sürögtek-forogtak, a rövid nézelődést követően stoppal visszamentünk Hepingbe. Hepingből busszal Longshengzhenbe (龙胜镇), a régió központjába, ami egy undorító város, de innen bármilyen irányba el lehet indulni, és még az este nekivágtunk a több, mint hatvan km-re lévő Sanjiangnak (三江), a Dong autonóm régió fővárosának (侗族自治县) , illetve annak közelében található híres Chengyang-i Fengyuqiaonak (风雨桥 - és Chengyangqiao 程阳桥 néven is ismert híd). Útközben megadta magát buszunk a semmi kellős közepén, korom sötétben, farkashideg acsargása közben. Mivel az ablak szélén ültem, amin volt egy méteres rés, csak arra vigyáztam, hogy le ne törjem az orrom, fülem, meg az ujjaim úgy általánosságban, hiába is volt rajtam a Ping'anban újított Leifeng-es sapkám. Az elvtársaknak viszont sikerült életet lehelniük a szebb napokat is látott masinériába, így érkeztünk el az önmagában szintén deprimáló Sanjiang városába. Kis keresgetés után estére a Xinghui Hotelben (星辉兵馆) szálltunk meg, 70 yuanért teljesen korrekt szobát adtak, és még masszázsszalonjuk is volt. Reggelre hópalást húzott magára az egész környék, én meg vagy három zoknit, így zúztunk tovább a 20 km-re lévő Dong (侗) faluhoz, és az ott található Fengyu-hídhoz. A 78 méteres fedett hidat 1912-re húzták fel, a helyieknek tizenkét év munkájába került. További érdekessége, hogy a pusztán fából vert hidat egyetlen szög vagy szegecs sem gazdagítja. A terület 108 egyéb fedett hídja közül ez a legimpozánsabb. Tökéletes kiindulópontjául szolgál a környező Dong falvak feltérképezésének, ám a hideg miatt megelégedtünk a Lainu-kilátó (睐努亭) megmászásával, ami dong nyelven "jó kilátást" jelent, utalva ezzel az innen látható varázslatos vidékre. Délután visszaindultunk Chengyangból Longshengzhenbe, onnan pedig Wenquanbe (温泉). Wenquanben szinte a fejünk fölött voltak a felhők, esős-párás, ködgubás, deres-elbaszott idő volt, és rendesen misztikus köntösbe bújtatta a hidegtől vacogó erdőségekkel tarkított hegységeket. Itt található a Shelin-park (森林公园), ahová nem tudtunk bemenni, mert egész konkrétan senki nem volt szolgálatban a park kis irodájában. Már félig átmásztam a kerítésen, de Katja visszaparancsolt, és átgondolva a dolgot lejöttem a kerítésről, mert hiszen nyilván a rossz idő miatt volt zárva a meredek hegyi ösvényeken átívelő park, ami az eső következtében igencsak csúszásveszélyessé vált; és ha ezekből a magasságokból csúszik le az ember, akkor többé nem kel fel. Elcsavarogtunk még itt egy kicsit, csakhogy már kezdett beesteledni, 6 óra felé járhatott, és valahogy vissza kellett volna jutnunk Guilinbe. Megkérdeztük, mikor megy az utolsó busz, és a helyiek azt mondták, hogy már elment, de nem kell aggódnunk, megszállhatunk náluk is. Már a taxiról alkudoztam, amikor megpillantottunk egy ködből kitörő páros fénycsóvát, és rohantunk rá, mint az őrült, ki letépte láncát: legnagyobb szerencsénkre az utolsó busz volt, mely visszaindult Guilinbe. (Egyébként tényleg vigyázni kell a kisebb falvakkal, mert az utolsó buszok általában ténylegesen 5-6 óra között indulnak vissza a nagyobb városokba. Noha szállással egyik helyen sem lesz gondunk.) Circa négy óra alatt meglehetősen megpocsíkolva, de elképesztő élményekkel értünk vissza. Guilinbe. Ezt a szerencsétlen Yuliannát nagyon megsajnáltam, visszatérve a hostelban ott feküdt szobájában, ennél nagyobb szopóka a világon nincs: eljönni Guilinbe, és négy fal között lenni. Magam sem voltam toppon, de hát menni kellett tovább, hogy aztán másnap Xing'an (兴安) ősi, Qin Shi Huangdi, az Első Császár által alapított kanálisán hajózzunk végig.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

百度一下,你就知道!

A számítógépes nyelvészet blog kezdeményezése kapcsán született az alábbi poszt:

Bǎi​dù yī​xià, nǐ jiù zhī​dào! (百度一下,你就知道!) –vagyis „Baidu-zz egy kicsit, és máris megtudod!- szól a Baidu - Bǎidù (百度) - 2000 januárja óta jegyzett pekingi központú, vezető kínai keresőportál szlogenje. Az Alexa Internet, Inc., az internetes oldalak forgalmának megbecsülése és rangsorolása alapján 2011 júniusában összesítésben a Baidu 6. helyen végzett, ami nem meglepő – pusztán a kínai internetfelhasználók rohamosan növekvő számából adódóan sem, mely mára kalkulációk szerint a négyszázötvenmilliót is meghaladta. A Baidu Kína vezető internetes keresőmotorja, a Google kivonulását követően folyamatosan növekvő piaci részesedéssel rendelkezik, 2011. márciusi adatok szerint már 75,5%-os dominanciával.
Számos szolgáltatással bír, ezek közül a legfontosabb a kínai nyelvű keresőmotor, mely által weblapokra, képekre, videókra kereshetünk rá. Néhány adatot tekintve a Baidu 740 millió weboldal, 80 millió kép, és köz…

A kínai írásjegyek

A kínai írás genezise igen mélyre nyúlik vissza, a világ egyik legrégebbi folyamatosan létező, és máig használt írása, a kialakulására vonatkozólag kevés forrás létezik, legenda viszont annál több. A Hadakozó Fejedelemségek korabeli művek - Xún​zǐ (荀子), Lǚ​shì​ Chūn​qiū (吕氏春秋) - szerint a kínai írásjegyek feltalálása Cāng​ Jié (仓颉) nevéhez fűzhető, ki a misztikus Sárga császár - Huáng​dì (黄帝) minisztere, és történésze is volt egyben, oly rendkívüli bölcsességgel, hogy még a félistenekkel és istenségekkel is megértette magát. Cāng​ Jié a Míng-kori (1367-1644) Táo Táoyí (陶宗仪) történeti művében - Shūshǐ huì​yào (书史会要) is megjelenik, miszerint Cāng​ Jié Huáng Jié (皇颉) adott névvel, s Hòugāng (候冈) családnévvel is ismert volt. Az ismert ábrázolások alapján négy szemmel rendelkezett, a felső kettő a nap és a hold váltakozását figyelte, míg az alsó kettővel a teknőspáncél, valamint a madártollak mintázatát is képes volt megkülönböztetni, az általa kifundált írást a leszármazottak régi írás…

上网了没有?

Szakszemináriumi matéria, a kínai internetes nyelvhasználatból.

When the society changes, language as a sign that the society will also undergo transformation. The digital age in China is the beginning of computer-mediated communication, and recent dramatic social, economic, and political changes that have taken place in China should lead to a change in the Chinese language as well.
The computer-mediated communication (CMC) has become increasingly widespread throughout the world, thanks to the rapid development of the computer technology. In mainland China, since the Internet service started in 1994, it has been developing very quickly. As early as October 1997 there were around six hundred and twenty thousand Chinese netizens. And approximately thirty hundred thousand computers were connected with the Internet.
In January 2007 there were approximately 137 million netizens in mainland China. Around 59 million computers were connected with the Internet. And China had about 843 thousan…

Edo-kori fingbakok

Az Edo-kori (1603-1868) Japánnal kapcsolatos bejegyzéseimmel kapcsolatosan az olvasó már bizonyára jó előre felhúzott szemöldökkel veselkedik neki, miszerint már megint miféle aberrált téma kerül terítékre...Ezúttal sem lesz másképp persze: a kortárs japán arisztokrácia egyik sajátos munkakört betöltő alkalmazottjáról, a bűnbakról, avagy ez esetben nevezzünk fingbaknak, ergo a fingbakról lesz szó.  Mármost az Edo-korról érdemes tudni, hogy valódi fordulópont volt a Japán történelemben: a több száz évszázados káosz és véres polgárháborúkat követően végre egy erős központi kormány irányítása alá került az ország. Már nem kellett a környező hegyekből lezúduló szomszédos szamuráj-klánok portyáitól tartani, megszűnt az örökös harcok miatti készültség és félelem, s az ezzel felszabaduló energiát a japánok sokkal szofisztikáltabb tevékenységekbe, mintegy kultúrafejlesztésbe invesztálhatták - avantgárd divat, új képzőművészeti irányzatok megteremtése, vagy éppen annak a látszatnak fenntartás…

Japán kocsmológia vol. 3. - Yokochō sikátorok - Nonbe Yokochō

A japán kocsmológia áltudományos bejegyzéssorozat soron következő epizódjában jó messzire mentünk, mégpedig a Tateishi (立石) állomáshoz, ami a Keisei-vonalon (京成) a Skytreetől kb. tiz percnyire van, mintegy a civilizáció határmezsgyéjén, hiszen ott található a Nonbe Yokochō (呑んべ横丁). Igazából jártunk már itt pár évvel ezelőtt, amikor még csak kirándulóban jártam át Shàng​hǎi​ból, és az isten sem tudja miért, de Taito-kuban kellett szállást foglalnom, hiszen fingom nem volt mi hol van Tōkyōban.  1955-ben nyitották meg a Tateishi áruházat, aztán azóta itt nagyjából meg is állt az idő. Az állomást környékező kis sikátorok hálózatában rendesen időutazhatunk valami képzeletbeli, régmúlt Tōkyōba. Szóval masszivan retrós hangulata van, de én imádom az ilyen helyeket, a szineket, a szagokat, az árusok kiabálását, a szünhetetlen sürgés-forgást. És itt van maga a Nonbe Yokochō bejárata, enyhén cyberpunkos miliőben. Nem túl nagy kiterjedésű maga a cimben szereplő yokochō, mindössze pár szűk utcác…

Fejezetek Tōkyō sötét múltjából vol. 2 - Kozukappara vesztőhelye

Minami senju (南千住) számos jelentős történelmi esemény emlékét őrzi, talán több olyat is, amire nem szívesen szoktak volt visszaemlékezni. Ilyen példának okáért a Kozukappara vesztőhelye (小塚原刑場), mely egyike volt az Edo-kori Tōkyō három nagy kivégzőhelyének - Nishikigamori - a mai Shinagawa közelében, valamint Odawa mellett - utóbbi Hachioji külvárosában. A vesztőhelyre a Edo-korszak legsúlyosabb halálnemeinek elszenvedői - fővesztés (斬首刑), keresztre feszítés (磔), máglyán elégetés (火罪) nyertek belépőt, de itt voltak közszemlére téve a gokumon 獄門 - 'börtönkapu' a testtől megválasztott koponyák (mint Masakado fejének esete) is. A hagyományos geomanciai képzetek alapján a rontás/negatív energiák a város északkeleti sarkából érkeztek, s mivel a város ezen kerülte Edo várától (江戸城) pontosan északkeleti irányban helyezkedett el, valamennyi kelletlen de szükséges intézmény - mint a kivégzőhely, vágóhidak, vagy éppen Yoshiwara vöröslámpás negyede is ezen a területen kapott helyet. Ara…

A japán vonatokról

"Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi" - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból. 
Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat. Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera.

Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy felejtsük el…

Obon お盆 és a japán túlvilági képzetek

Július végétől kezdve kezdődik Japánban az Obon (お盆) ünneplése, mely a voltaképpeni japán halottak napja, pontosabban ünnepségsorozata, mely során a az emberek meglátogatják s rendbe rakják elhunyt családtagjaik sirját (ohakamairi, 御墓参り) avagy tiszteletüket róják le eltávozott hozzátartozóiknak. Itt Tōkyōban az ünnepléssorozat főként Augusztus hónapjára esik. Ezzel egyidejűleg az obon ideje egy félhivatalos nyáriszünet is, a legtöbb japán cégnél ilyenkor szabadságra mennek, sokan használják fel ezt az időt arra, hogy hazalátogassanak.


Az obon hagyományának története igencsak hosszú és szerteágazó gyökerekre vezethető vissza. A korabeli Edo-korban használatos holdnaptár eredetileg júlis 15-re tette az ünnep napját  (kinai példa nyomán, amiről a kinai szellemünnep és túlvilági képzetek bejegyzésben irtunk már korábban) a modern naptár pedig augusztus 15-re updatelte. (Egyébiránt ugyanerre a napra esik Hirohito császár beszéde is, melyben bejelentette Japán fegyverletételét a második vi…