Doufukuai

Ma van az utolsó holdhónap nyolcadik napja, ergo a laba rizskása ünnepe Kínában, aminek a szokásos ősök szellemének való áldozatbemutatáson ( 祭祖敬神 ) egyfajta rontás és betegségmegelőző szerepe is van, hiszen egy ősrégi démonűző ( 傩 ) szertartásban gyökerezik eredete, mely egyébiránt a mai Hunan tartomány egyes járásaiban is megőrződött. A laba ünnep alapvetően a laba rizskásáról ( 腊八粥 ) szól, nagyjából ezer éven keresztül  ette császár-paraszt egyaránt, s az ünnep továbbélésével eszik azt napjaink császárai-parasztjai is egyszersmind.  A Qing-dinasztiától kezdődően viszont a népszokás formálisabbá vált, kifinomultabb rituáléval egybekötve. Az elkészült kásából első adaggal az ősök kaptak, majd a nagy becsben tartott barátoknak/atyafiaknak küldtek (szigorúan dél előtt), végül a családtagok is falatozáshoz láthattak. A szokás Indiából eredeztethető,  Sákjamuni Buddha is a 12. hónap 8. napján világosodott meg a legendák szerint, a buddhizmus hanok lakta területekre kerülését kö

A Kōyasanra (高野山) már régóta szerettem volna elmenni, egyrészt azért, mert Peopleimeet Gábor barátom azt mondta jó hely, és ő tudja a jó helyeket széles e világban. Másrészt pedig, még írástudó deák koromban összekörmöltem egy dolgozatot korabeli nagy japán buddhista backpackerekről , akik megannyi viszontagság után eljutottak Kinába, visszajöttek, aztán iskolákat alapítottak. Egyik ilyen iskola volt a Shingon , Kūkai által alapítva, mégpedig pont itt a Kōyasanon. S már a porosodó könyvtárok félhomályában mint vak-őrült zongorista vervre, cibálva a billentyűket a beadványt írva eljátszottam a gondolattal, hogy ide elkéne egyszer jönni. Eljött hát az idő az idei Golden Week során. A Kōyasanra eljutni viszontagságos. Tokyo, shinkansen fel, Osaka, shinkansen le, Nankai Namba metró, s onnan a Nankai Koya vonal még másfél óra, egészen a Gokurakubashi (極楽橋) állomáshoz, ami effektíve a Kōyasan lába, és még onnan felvonó. Szóval ott vagy a Kōyasanon, és... ...és az ugye bazi nag

Itt az ősz, irány a hegy ! Ezúttal pedig nem más, mint a Nagy Hegy (大山), ergo az Ōyama . Ami azért a valóságban nem olyan vészesen nagy, a kanagawai csimborasszót 1252 méteren kell keresni.  Kőoroszlán az Afuri-szentély bejáratánál Ragyogó reggeli napsütésben megérkeztünk Iseharához (伊勢原), ahonnan újabb 30 perces út a felvonóig (大山ケーブルカー), azaz a túra kiindulópontjához. A felvonó végállomásától a csúcson található szentélyig kb. másfél órát vesz igénybe a túra az útmutatók alapján, nekünk kicsivel kevesebb, olyan 80 perc alatt sikerült.  Fölszállott a páva vármegye-házra, én meg drónnal az Afuri-szentély fölé Ami optimális körülmények közepette még lehett volna jobb, optimális körülmények alatt értem a minusz 127, 000,000 ember hiányát, akik szintén a mai napot szánták arra, hogy tegyenek egy vizitet a szent hegyen.  Hiszen Ōyamát már régtől fogva vallásos buzgalom és tisztelet övezi. Már a Hōreki-érától (宝暦, 1751-1764) kezdve aszketikus zarándoklatok indulta

" Japánban a vonatok olyan elbaszottul fejlettek, hogy hangsebességgel közlekednek és androidok irányítják őket, soha a büdös életbe nem késnek. Optimusz fővezérben tótágast áll a genitális szerelem a japán csodát szemlélve: hejj de high-tech vagy bébi " - hallhatjuk a Blikk tudósítóját Tokióból.  Köztudottan sok van, mi csodálatos, ezek egyike pediglen az a bizonyos japán vonat . Amiről bizonyára a fentebbi fantazmagóriáink vannak, s mi több furtonfurt visszaöklendezi magát a toposz, hogy a japán közlekedési miniszter lemond, ha egy percet késik a vonat, et cetera. Nos, amire te gondolsz, az nagy valószínűséggel a shinkansen, ami valóban egy módfelett előrehaladott jószág, azonban a japán fővárosban élve a napi ingázásban aligha találkozni vele. Közlekedni vele pedig, még annyira se. A magam részéről két vonalat használok a mindennapi közlekedésben, a Den-en-toshit (田園都市線) s a Yamanotét (山の手線), így pusztán e kettőről van tapasztalatom, ám elöljáróban annyit, hogy fe